A gercsei romok ódon falai alatt

Budapest nyugati határában, a Pesthidegkúti-medence térségében számos földtudományi, kultúrtörténeti és tájképi értéket kereshetünk fel. „A kövek mesélnek” felettébb kedveli azt, amikor egy évszázadokkal ezelőtt épült templom ódon falait tanulmányozva tud következtetni a térség szűkebb-tágabb földtani felépítésére. Így tette ezt az Árpád-kori Gercse temploma esetében is, hiszen a templom nagyrészt az oligocén Hárshegyi Homokkő Formáció köveiből épült fel. Írásunkban a kedves kis kápolna történetével, építőköveivel és a Hárshegyi Homokkő Formáció felszíni kibukkanásaival ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Cikkünk első részében ismerkedjünk meg a gercsei templom történetével egy középkori templomokat bemutató online felület segítségével: „Gercse egykor falu volt, amely jelenleg Budapest II. kerületének a része, az egykori Pesthidegkút község szomszédságában található. Első írásos említése 1212-ből való: akkor az óbudai káptalani birtok egy határjárási okmányában bukkan fel Gercse falu és Gercse-szőlőhegy neve. Később 1292-ből, a pápai tized összeírásánál szerepel a falu neve. Birtokosa 1302-ben Gerchei László, Károly Róbert hűséges embere lehetett, akit királya és Vencel király összetűzései során emennek emberei egész háza népével együtt kiirtottak, a mészárlást (amint erről egy 1332-es feljegyzés tanúskodik) László egyetlen lánya élte csak túl. 1304-ben Pál fia Jakab birtoka volt, aki a gercsei határban levő, egy ekényi földjét a vasvári káptalan előtti szerződés szerint örök áron eladta Gerchei Jakab és Péter fiainak, Domokosnak és Lászlónak 1304. március 15-én. 1333–34-ben már egyházas hely volt, papja ekkor már szerepelt a pápai tizedjegyzékben.
Egy 1518-as oklevél szerint a fehéregyházi pálosoknak is volt itt birtokuk, rövidesen azonban a törökök vették át az uralmat. Az 1500-as évek török kincstári összeírásai egy Hidegkút melletti Gersi vagy Kercsi települést említenek – ez nyilvánvalóan Gercsét takarja –, amely a budai szandzsákhoz tartozott. A település egészen 1595-ig lakott hely maradhatott, erre utal az a feljegyzés, mely szerint ebben az évben Mátyás főherceg a Buda várát bitorló törökök kiéheztetése céljából az itteni lakosokat egy távolabbi dunai szigetre telepítette. A falu ezt követően pusztulhatott el teljesen. A török időket követően a település sohasem épült újjá, ennek ellenére a mai Budapest területén fekvő hajdani középkori falvak templomai közül az egyik legjobb állapotban fennmaradt a gercsei, amelyet először még 1956-ban újítottak fel; egy 1985-ös régészeti feltárás eredményei azt valószínűsítik, hogy ez a templom egykor védőfallal is körül volt véve. A falu helyén ma a természet által nagyrészt visszahódított bokros-fás-mezős területek, illetve részben gondozott vagy művelt földek váltják egymást.
Gercse templomának helyén vélhetőleg már a római időkben állt valamilyen épület, hiszen a Nagy Emese régész által 1956-ban elvégzett feltárások idején több római eredetű kő került elő a templomhajó alól, illetve a templomot egykor körbe vevő védőfalba beépítve is találtak ilyeneket. A templom eredetileg román stílusban épült, falai a 12. századból származnak; patkó alakban kiépített szentélye ritkaságnak számít Magyarországon, csak a Felvidéken találni elvétve hasonló megoldásokat. Az Árpád-kori épület pusztulását tűzvész okozhatta, további leromlásához az is hozzájárulhatott, hogy 1595-től 1728-ig lakatlan volt a környéke (esetleg átmeneti szállásul szolgálhatott, a falu megmaradt épületeivel együtt, hadi események idején).
Payermann János solymári és hidegkúti plébánossága idején azonban újból benépesült a vidék, és nekifogtak a templom helyreállításának is, amihez a Kamara is biztosított 260 forintnyi összeget. A helyreállítás 1732-re készült el, barokk stílusban: a felújítás során az eredeti bejáratot, amely a déli oldalon állt, befalazták, és a nyugati oldalon nyitottak újat, a szentély két oldalán pedig sekrestyét és egy másik helyiséget építettek, ezzel a szentély eredeti, patkó alakja szögletessé vált. 1774-ben újabb renoválás következett, ekkor épülhetett karzat a templomban, és a nyugati kapu fölötti kerek ablakot is ekkor alakíthatták ki. Egy ideig itt volt elhelyezve a mai remetei Mária-kegykép; a hívek új, hidegkúti lakhelyétől immár távol eső templomot 1817 körül hagyhatták el, miután felépült a hidegkúti templom, illetve a kegykép elhelyezésére létesített remetei kápolna. A templom körül – középkori szokásoknak megfelelően – temető is volt, amely még az 1700-as években is működött, de erre a felszínen ma már semmi sem utal, csak a régészeti feltárások igazolták a létezését. Az oltár előtt a Szunyogh- és a Terstyánszky család sírköve található, a két családnak egy időben e templom volt a temetkezési helye.”
A templom falaiban ugyan újkori tégla is van bőven, legnagyobb része azonban egy sárgás és vöröses színezetű, döntően homok és kavics nagyságú szemcsékből álló, kova által keményre cementált törmelékes üledékes kőzetből épült, nevezetesen az oligocén Hárshegyi Homokkő Formációból. A homokkő kialakulásának megértéséhez az újidő (kainozooikum) oligocén koráig, nagyjából 31–28 millió évvel ezelőttig kell visszapörgetnünk az idő kerekén. Ekkoriban a mai Budai-hegység vidékét is hordozó kőzetlemez (Dunántúli-középhegységi-egység) még a mai pozíciójától délnyugati irányban, több száz km-re helyezkedett el, valahol a mai Földközi-tenger térségében. A lemeztektonikai mozgások hatására már az eocén közepén üledékgyűjtő medencék nyíltak fel a szerkezeti egységen, amelyek közül az úgynevezett Budai Paleogén Medence volt a legfontosabb. Ez valójában egy vetőkkel határolt, oldaleltolódások mentén felnyíló, északkelet–délnyugati irányban elnyúlt félárok-szerkezet volt, változatos üledékképződési környezetekkel. A Budai Paleogén Medence a mai Dunántúli- és Északi-középhegység területére terjedt ki, amelyet az oligocénben északkelet felől ért el a transzgresszió, azaz a tengerelöntés. A Budai-hegységtől a Nyugat-Cserháton keresztül húzódott az úgynevezett Budai-vonal vagy Budai-küszöb, amely az oligocénben elválasztotta a lepusztulással érintett nyugati területeket a folyamatos átmenettel jellemezhető eocén–oligocén üledékképződésű területektől. A mai Budai-hegység és a Pilis vidékén sekélytengeri környezetben kell keresnünk a Hárshegyi Homokkő lerakódását is.
A mélyebb medencében lerakódott Kiscelli Agyag Formáció heteropikus (azaz egy időben, de eltérő környezetben lerakódott) fáciese a Hárshegyi Homokkő Formáció, amelynek ismert vastagsága 50–200 m. Az uralkodóan durvaszemű homokkőből álló, helyenként konglomerátum, kavicsos homokkő, finomhomokkő, ritkábban tűzálló- és tarkaagyag-, valamint kőszénzsinór-betelepülésekkel tarkított kőzet egy normális sótartalmú sekélytenger partközeli részén rakódott le, ahová a folyók a szárazföldek felől bőségesen szállítottak hordalékot, amelyeket az intenzív tengerparti áramlatok egyengettek tovább. A nagy energiájú tengerparti környezet miatt a puhatestű-fosszíliák nem jellemzők a formációra (elvétve kagylólenyomatok), inkább csak a fafúró kagylók (Teredo sp.) által megfúrt uszadékfa-maradványok. A Hárshegyi Homokkő hazánk és a főváros környékének egyik legkeményebb építőköve volt, hiszen a kőzetalkotó szemcséket utólagos hidrotermás hatásra kova járta át, kalcedonnal „tapasztva” össze a szemcséket. Az oligocén homokkő kovás cementanyaga a terület paleogén (31–29 millió év) andezites vulkanizmusából származtatható, amelynek képződményei a felszínen legközelebb a Velencei-hegység keleti részén fordulnak elő.
Nem véletlen tehát, hogy az ősi Gercse falucska templomának építőköveit is a kemény, ellenálló, de egyben dekoratív Hárshegyi Homokkőből faragták ki. Nem véletlen, hiszen Gercse térségében a Vörös-kővár vidékét döntően ez a sárgás–vöröses színezetű homokkő és kavicsos homokkő építi fel. A Vörös-kővár nagy kőfejtőjében, valamint a hegytetőn kereshetjük fel azokat a felhagyott, a növényzet által már lassan visszahódított külfejtéseket, ahonnan a főváros – és talán annak idején Gercse – épületeihez (főleg lábazati kő) is hordták a követ. A kőzet itt alapvetően durvaszemcsés homokkő, kavicsos homokkő és konglomerátum váltakozásából áll, helyenként finomhomokos kőzetliszt betelepülésekkel. A homokszemcsék anyaga szinte kizárólag kvarc. A kőzetbe ágyazott, jól koptatott kavicsok anyaga 90%-ban fehér, szürke, illetve vöröses színezetű kvarc és kvarcit, 0,5–5 cm közötti átlagos méretekkel. A szemcséket kova, kalcedon és limonit cementálja, utóbbi vasas oldatok okozzák a kőzet vörösessárga–rozsdabarna színét.
Ha időnk engedi, a gercsei templom felkeresése után járjuk be a térség felhagyott kőfejtőit, tanulmányozva a templom építőanyagául szolgáló kőzetek természetes előfordulási helyeit is.

A gercsei templom pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt