Gondolatok a Dráváról

A Dráva hosszan és méltóságteljesen „tekereg” hazánk déli részén, a magyar és horvát államhatáron. Az egyik legvadregényesebb és legtermészetesebb állapotában megmaradt folyónk mentén számos földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti érték fedezhető fel. Írásunkban földtanos/földrajzos szemmel vizsgáljuk meg a folyót és környezetét, felhívva a figyelmet a fontosabb „mesélő kövekre” is. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A mai felszín bemutatása előtt szóljunk pár szót a Dráva menti területek mélyföldtani viszonyairól. A tájegység az eurázsiai eredetű Tiszai-főegységhez tartozik, a mélyben a nevezett főegység Mecseki- és Villány–Bihari-egységei helyezkednek el, s alkotják a medencealjzatot. A prealpi aljzat felépítésében különböző fokú metamorfózison átesett komplexumok vesznek részt, amelyeket megközelítőleg a Csurgó és Sellye közötti területen tártak fel a mélyfúrások. Ezek a paleozoos (óidei) kristályos kőzetek a Dráva-medence alatt egy északnyugat–délkeleti irányú pásztában fordulnak elő, anyaguk uralkodóan erősen gyűrt gneisz és csillámpala (Babócsai Komplexum). Az egyéb újpaleozoos és mezozoos aljzati képződmények részletes tárgyalásától most eltekintünk. A Dráva folyó menti területek alatt egy mély medence, az úgynevezett Dráva-medence helyezkedik el, amelyet több ezer méteres vastagságban, a miocén korban döntően késő miocén, azaz pannon üledékek töltöttek ki. Ezeket később több száz méteres vastagságban negyedidőszaki folyóvízi üledékek fedték be. Utóbbi képződmények már a mai tájkép aktív alkotói, kialakításukban a Drávának és mellékfolyóinak jelentős szerepük volt.
A földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) folyamán a Dráva menti terület végig süllyedő és ebből következőleg akkumulációs térség volt. Az akkumuláció alapvetően folyóvízi feltöltést jelentett, amelyben az észak felől érkező vízfolyások, valamint a Dráva és mellékvizei vettek részt. Az utolsó süllyedés a würm időszakban következett be. Ekkor alakította ki a Dráva a mai völgysíkjával párhuzamos széles lapályát, a Fekete-víz síkját. A Dráva tehát a jégkor végén a mai helyétől még északabbra folyt, majd később fokozatosan dél felé helyeződött, arra a síkra, ahol ma is találjuk. Innentől kezdve alakítja aktívan a folyó a mai allúviumát, teraszokat alakítva ki. A folyóvízi teraszok csak a Mura-torkolat és Csurgó város között azonosíthatók, keletebbre csupán a II/b szintjét lehet felismerni. Az Alpok irányából érkező folyó a jégkor végén nagy vastagságban rakott le völgyében homokos és kavicsos üledékeket, amelyet számos bánya termel a folyó menti települések határaiban.
Az évmilliók történései után beszéljünk néhány szót magáról a folyóról. A Dráva az olaszországi Tiroli-Alpokban ered 1228 m-es magasságban, az osztrák határ közelében, Dobbiaco és San Candido települések között. Ausztrián, majd Szlovénián átkalandozva, Horvátország érintésével érkezik meg a magyar–horvát államhatárhoz, Légrád (Horvátország) és Őrtilos (Magyarország) települések térségében (itt veszi fel egyik legnagyobb mellékfolyója, a Mura vizét is). A 40 ezer km²-es teljes vízgyűjtő területtel rendelkező, kb. 700 km-es hosszúságú Dráva kb. 140 km-en tekereg a magyar–horvát államhatáron, majd Horvátország területén (Almás) ömlik a Dunába. Hazánkat Drávaszabolcs határában hagyja el. A folyó átlagos vízhozama 600 m³/s. A folyó menti élőhelyeket 1996 óta a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság védi.
„A kövek mesélnek” az elmúlt években többször járt a Dráva mentén, ahol elsősorban történelmi emlékeket tekintett meg. Ezek közé tartozik Őrtilos (Szentmihály-hegyi kápolna), Zrínyi-Újvár, Berzence vára, Bélavár és Vízvár is, ahol többek között a folyó menti néhai erősségek maradványai kereshetők fel. Jelen cikkünkben a Heresznye melletti magaspartot mutatjuk be. Vízvár és Heresznye települések között, az országútról egy délnyugat felé haladó földúton, szántóföldek között pár perces sétával érhetjük el a folyót kísérő magaspart tetejét –itt találkoznak a Közép-Dráva-völgy (legújabban Légrád–Barcsi Dráva-völgy) és a Nyugat-Belső-Somogy kistájak.
Utóbbi kistáj a Dráva-völgyhöz képest egy kiemelt helyzetű terület, amely egy futóhomokformákkal tagolt hordalékkúpsíkság. A területet a jégkorban az Ős-Duna és mellékfolyói töltögették folyóvízi üledékekkel, létrehozva egy kavicsos homokból álló hordalékkúpot. Ezek az üledékek a térségben csak foltszerűen kerülnek a felszínre, általában 5–15 m-es mélységben helyezkednek el. A folyóvízi akkumulációs időszak után, a terület emelkedése és a folyók „lecsúszása” miatt a Belső-Somogy vidékén a felszínalakítást a munkaképes szelek vették át, változó vastagságú futóhomokkal fedve be a folyóvízi üledékeket.

Ennek a kistájnak a Dráva által alámosott pereméről tekinthetünk le a folyó jelenleg is aktív árterére. Ez alapvetően 1–4 km szélességben, Őrtilos és Drávatamási között 60–70 km hosszúságban, ÉÉNy–DDK-i csapásban elnyúló alacsony- és magas ártéri szintekre tagolódó allúviális térszín, amely az erősen meanderező folyó bal partját kíséri. A Dráva jelenlegi szintjében csak néhány méteres szintkülönbségek fordulnak elő. A magasparttól gyakran vizenyős, mocsaras, helyenként vízzel kitöltött fiatal morotvák az allúviális szint fölé 3–5 m-rel emelkedő, szigetekké formálódott morotvateraszokat különítenek el. Magasabb, új pleisztocén Dráva-terasz csak helyenként (például Barcsnál 5–6 m viszonylagos magasságban, 1 km szélességben) maradt meg: a legtöbb helyen lesüllyedt vagy a Dráva később, a jelenkorban elrombolta.
Nagyon érdekes a 10–30 m körüli magasságokban leszakadó magaspartok futása is, amely zegzugos, felülnézetben ívesen hajladozó. Utóbbiak meandergörbületek, a középszakasz jellegű Dráva pleisztocén végi és holocén laterális (oldalazó) eróziójának iskolapéldái. Ezek az alámosott magaspartok hol közelebb, hol távolabb találhatók a Drávától. Csurgó és Bélavár között, sőt már fentebb, a Zákányi-rögtől kezdve (Gyékényes) tekintélyesen (8–10 km) eltávolodnak egymástól. Bélavártól Heresznyéig a folyó a magaspart tövében folyik, tovább Barcsig ismét távolabb kerülnek, míg Barcs alatt újra fiatal alámosás tanúi lehetünk. Ahol a folyó eltávolodik, az ártereken morotvatavak, elhagyott medrek, vizenyős lapályok, újholocén szintek, zugaikban alacsony meander-teraszok sorakoznak. Egyik másik elhagyott Dráva-mederben ma állandó vízfolyás van (Zsdála, Dombó-csatorna, Rinya alsó folyása).
A csatolt fotón is látszik, hogy a Heresznye határában lévő 20–25 m-es magaspart alatt közvetlenül a Dráva folyik, amelynek kelet felé kisodródó víztömege – különösen a magasabb vízállásos időszakokban – aktívan mossa, rombolja a Nyugat-Belső-Somogy meredek homokos peremét. A friss omlások jelei folyamatosan mutatkoznak, a leszakadozó tömbök a folyóparton halmozódnak fel. Szemben háborítatlan ártéri erdőségek figyelhetők meg, míg a mederben kavicsos és homokos üledékek alkotnak változó kiterjedésű zátonyokat és szigeteket (a folyó hordalékában jégkori gerincesek csontjai is előfordulhatnak). A heresznyei magaspartot egyes turisztikai szakirodalmakban „magyar Grand Kanyon” névvel is illetik. A folyót határoló partfalak fontos élőhelyek, hiszen a puha üledékekben a parti fecskék, a gyurgyalagok és a jégmadarak üregeket vájnak maguknak.
A magaspart peremén óvatosan közlekedjünk, mert az omlásos peremek alatt tekintélyes mélység tátong!

Felhasznált irodalom:
Csorba, P. (2021): Magyarország kistájai. Meridián Táj- és Környezetföldrajzi Alapítvány, Debrecen
Dövényi, Z. szerk. (2010): Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest
Kovács, Zs. szerk. (2018): Szénhidrogének Magyarországon. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Budapest
Martonné Erdős, K. (2002): Magyarország természeti földrajza I. Debreceni Egyetem, Debrecen
shp.hu

A heresznyei magaspart pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt