A Szentléleki Formációról mindent

A Bükk hegység vidékét a karbon és a jura időszakok között, valamint az eocén végétől a miocén végéig képződött változatos kőzettípusok építik fel. A legtöbb kőzeten látványos formakincs alakult ki az elmúlt évmilliókban, amelyek a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark féltve őrzött értékei. Viszont vannak olyan kőzetformációk is, amelyek szerényen bújnak meg „jobban menedzselt testvéreik” árnyékában. Ilyen a perm időszaki Szentléleki Formáció is, amellyel jelen írásunkban szeretnénk behatóbban foglalkozni. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A szűkebb értelemben vett Bükk területén a karbon időszak végén (kb. 305 millió évvel ezelőtt) megszakadt a folyamatos tengeri üledékképződés és szünetelt kb. 30–35 millió évig, a perm időszak középső szakaszáig. Oka a Variszkuszi-hegységrendszer képződése miatti kiemelkedés és lepusztulás volt. A karbon kisfokú metamorf formációk (Zobóhegyesei, Szilvásváradi, Mályinkai) a Bükki északi részén, az úgynevezett Észak-bükki-antiklinálisban nagy területeken bukkannak elő a felszínen, döntően sötét színű agyag- és aleurolitpalák formájában, amelyekben ősmaradványokban gazdag mészkőtestek települnek. Az utolsó karbon képződmény, a Mályinkai Formáció lerakódása sekélytengeri környezetben zajlott, a tengeri üledékgyűjtőből való kiemelkedés után hosszú évmilliókig tartó erózió és lepusztulás vette kezdetét, amelyet egy paleoeróziós felszín is jelez a Mályinkai Formáció tetején, valamint az a tény, hogy a perm Szentléleki Formáció szögdiszkordanciával települ a késő karbon képződményekre. Utóbbi azt jelenti, hogy a karbon üledékek felszínét évmilliókig tartó erózió érte, valamint tektonikus kibillenés. Az újabb tengerelöntés hatására lerakódó perm üledékek később ezzel már szöget bezárva ülepedtek le kb. 270–260 millió évvel ezelőtt, a Szentléleki Formáció formájában.
A Paleotethys elnevezésű ősi óceán délnyugati elvégződésénél, az afrikai kontinens északi peremén, valahol az Egyenlítő térségében elhelyezkedő Bükki-egységen lassú tengerelöntés (transzgresszió) vette kezdetét; ez egyúttal az alpi üledékciklus kezdete is volt. Kezdetben különféle szemcseméretű (agyagos, kőzetlisztes és homokos), változatos színű törmelékes üledékek rakódtak le. A lerakódó üledékek színe összefüggésben volt a szemcsemérettel; a durvább üledékek világosabbak, míg a finomabbak sötétebbek. Ezért a homokkövek fakó szürkészöld, zöldesfehér (mállottan halványbarna), az agyagkő- és aleurolit rétegek vörös és lilásszürke színezetűek lettek. Az üledékes kőzetek jól rétegzettek, lemezes elválásúak, a réteglapokon a csillámpikkelyek feldúsulása jellemző. A kötőanyag kovás vagy meszes, karbonátos konkréciók is előfordulhatnak. A kőzeteket alkotó szemcsék mérete erősen változó, anyaguk döntően koptatatlan kvarc és kvarcit, jellemző még a földpát, a muszkovit, a biotit és a klorit. A formáció ezen alsó egységét a geológusok a típuslelőhelye után Farkasnyaki Homokkő Tagozatnak nevezték el. A tagozat legalsó részén (bázisán) szögletes mészkődarabok ágyazódtak a homokkőbe, illetve meszes homokkő anyagú mészkőbreccsa. Ezek nem mások, mint a korábban említett karbon mészkőszirtek felszakított darabjai az első tengerelöntés idejéből.
A tagozat ősmaradványokat nem tartalmaz, egy bán-völgyi lelőhelyen viszont erősen szénült növényi szártöredékek kerültek elő. Képződési környezete egy száraz (arid), sivatagos éghajlatú lapos tengerparti térszín volt, kezdetben szárazföldi tavakban, majd sekélytengeri környezetben. A tagozat törmelékes üledékes kőzetei a kréta időszakban a földkéreg mélyebb régióiban metamorfózist szenvedtek; a metamorfózis foka északról dél felé haladva növekszik: Mályinka környékén és attól északra a diagenezis/anchizóna határának felel meg, míg a településtől délre már palás szerkezet és erős nyírás által igénybevett kőzetek találhatók (epizóna).
A tagozat rosszul feltárt részletei a Garadna-völgyben, a farkasnyaki völgyfőben, az ómassa–mályinkai út mentén a csikorgói útkanyarban (lsd. csatolt fotó), a Csikorgóról Szentlélekre vezető út mentén, a Bán-völgyfőben, a Bácsó-völgyben és a Nagyvisnyó környéki vasút menti kibukkanásokban tanulmányozhatók. Az utólagos elnyíródás, a könnyen málló, gyorsan lepusztuló, vastag pleisztocén és holocén törmeléktakaróval fedett képződmények a felszínen ezért általában rosszul tanulmányozhatók.

A Farkasnyaki Homokkő Tagozat legfelső szakaszán rövid, néhány m-es átmenettel következik a Szentléleki Formáció következő egysége, az úgynevezett Garadnavölgyi Evaporit Tagozat. A rétegsorban zöld agyagkő, dolomit, gipsz és anhidrit váltakozik, amelyet egy algás–foraminiferás mészkő-betelepülés oszt ketté. Alsó és felső részén csak dolomit és zöld agyagkő sűrű váltakozásából áll, belsejében gipsz-anhidrit rétegek is megjelennek. Az alsó és felső határ közelében az agyagkő vörösfoltos. Alsó harmadánál meszes dolomit–dolomitos mészkő néhány m-nyi közbetelepülése két részre osztja. Mind az alsó és felső teleprész belsejében található csak anhidrit, a széleken már gipsszé alakult a felszínközeli hatások miatt. Felfelé a gipsz- és dolomitrétegek fokozatosan kimaradnak, majd legfelül a dolomit ismét megjelenik. Felső határán fokozatos, de gyors (2–5 m vastag) átmenet figyelhető meg a Nagyvisnyói Mészkő Formáció felé (a határt az első vastag dolomitpadnál vonták meg). Ásványos összetétele kőzettípusonként változó.
A tagozatban ősmaradványokat a megosztó mészkőtestben (például ostracoda, foraminifera, kagyló, csiga) és a dolomitos közbetelepülésekben (például ostracoda, foraminifera) találtak csak a szakemberek. Éppen ezen ostracoda-vizsgálatok adták meg a tagozat középső perm korát. A tagozat egy tengerparti árapálysíkságon („sabkha” fácies) alakult ki, a betelepülő mészkő rövid ideig tartó állandó vízborítottságot jelez. A kőzetszövetben a Farkasnyaki Homokkő Tagozathoz hasonlóan Mályinkától északra csak üledékes irányítottság tapasztalható, míg dél felé haladva már a metamorf irányítottság is megjelenik. A tagozat rétegsora a másik tagozatnál már említett módon rossz feltártsági viszonyok mellett jelenik meg, földtani alapszelvénye a Garadna-völgy északi oldalában, a pisztrángteleppel szembeni útbevágásban kereshető fel (lásd csatolt kép). Itt a Nagyvisnyói Mészkő Formációval erősen tektonizált érintkezésben jelenik meg.
Láthatjuk, hogy a csak az Északi-Bükkben előforduló Szentléleki Formáció (maximális vastagsága közel 300 m) a felszínen nem alkot látványos kibukkanásokat a mállási folyamatok miatt. A két tagozat vastagsága nagyjából azonos, néhol egymás rovására változó vastagságú. Gyakori a tektonikus deformáltság miatti redukció, esetenként a teljes kinyíródás. Hidrogeológiai szempontból sem jelentős képződmény, hiszen vízrekesztő tulajdonságai miatt nem tárol és vezet felszín alatti vizeket, jelentős hozamú források sem fakadnak belőle. Műrevaló, hasznosítható ásványi nyersanyag sem nyerhető ki belőle (noha annak idején alaposabban vizsgálták a gipsz–anhidritet és a homokkőben lévő uránérc-indikációkat). A Szentléleki Formáció jelentősége abban rejlik, hogy könnyebben erodálódó mivolta miatt a Bükk felszínfejlődésében volt fontos szerepe, területén például mély völgyek tudtak kifejlődni. Utóbbi például a Garadna-völgy és mellékvölgyinek kialakulásában érhető tetten.

A Garadna-völgyi feltárás pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt