Hová tűntek a püspökfürdői tündérrózsák?

A Sebes-Körös partján fekvő Nagyváradtól délkeletre, szinte már egybeépülve a várossal híres fürdőhelyek sorjáznak. Ezek közül az ismertebb Félixfürdő, amelynek komplexumaiban évente százezrek keresik a felfrissülést. A gombamód szaporodó „félixi” szállodák árnyékában, a Somlyó-hegy alatt, a Pece-patak partján szégyenlősen bújik meg a kevésbé ismert fürdőhely, Püspökfürdő vagy régi nevén Szent László-fürdő. A középkori múlttal rendelkező kis fürdővároska neve a szakemberek (például geológusok, botanikusok, zoológusok) körében fogalom volt, napjainkra sajnos már inkább negatív előjellel. Írásunkban Püspökfürdő néhai melegvizes tavaival és azok földtudományi/biológiai hátterével ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Cikkünk elején ismerkedjünk meg röviden a Király-erdő nyúlványai alatt elhelyezkedő Püspökfürdő történetével. A települést 1249-ben említik először oklevelek, ekkor IV. Béla királyunk Geregye Pál országbírónak ajándékozta. Később, még 1290 előtt IV. László elkobozta Geregye fiától és a váradi káptalannak ajándékozta. Ekkoriban már temploma és papja is volt a kis településnek. Fürdőjét VII. Ince pápa 1405-ös oklevele már említi, de Janus Pannonius 1458-as „Búcsú Váradtól” című költeménye is utal a melegvizes fürdőre: „Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon, / Itt nem ront levegőt a kénlehelet, / Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe, / Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge, / És nem sérti az orrodat szagával”. A 16. században is számos mű említi a püspökfürdői hőforrásokat, többek között szakmaibb jellegű leírások (Georg Wernher: De admirandis Hungariae Aquis Hypomnemation, 1549; Giovanni Antonia Magini: Ptolemaios Geographia, 1596) is.
Várad 1660-as elfoglalása után a törökök bitorolták a melegvizes fürdőhelyet, akik köztudottan jelentős fürdőkultúrával rendelkeztek. A hódoltságot követően (1696) a váradi püspökök vették ismét „kezelésbe” Püspökfürdőt, jelentős fejlesztéseket hajtva végre a 18. és 19. század folyamán. 1842-ben Lajcsák Ferenc püspök az emeletes István Szállót, majd Szaniszló Ferenc az Amerika Szállót építtette fel. Előbbi, az 1883-ban Lipovniczky püspök által emelt új kápolna, valamint a Schlauch Lőrinc gyógyépületéből átalakított Kaszinó ma is áll. A kápolnát 1883-ban József főherceg szentelte fel. Napjainkban a Május 1. fürdő névre hallgató fürdőtelep valaha patinás, monarchia-beli épületei a pusztulás szélére sodródtak, romosan, elhagyatva várják a szebb jövőt. Az újabbnál-újabb és mindig egyre nagyobb szállodák azonban szakadatlan épülnek!
A továbbiakban beszéljünk a terület termálvizeiről. A legenda szerint Püspökfürdő melegvizei a következőképpen kerültek a felszínre: „Amint [Szent László] egy alkalommal a kíséretével elindult vadászni a festői szépségű Várad melletti erdőségbe, megpillantott egy gyönyörű szarvast. A lovával utána eredt és addig kergette, amíg egyszer csak a lovának a hátulsó lába lesüllyedt. Mindnyájan megijedtek, mert amikor a ló kihúzta a lábát, olyan forró gyógyvíz törté fel, hogy csodálattal majd oda meredtek. Akik a forrásban megfürödtek, mindjárt meggyógyultak. Akik mankóval mentek a csodaforráshoz, eldobhatták a mankójukat. Azóta világhírűvé vált e csodaforrás vize.” Nem tudjuk, hogy ez valóban így volt-e, de azt tudjuk, a Pece-patak (korábban Hő-víz vagy Hévjó) környezetében a mélyből, karsztos vízadókból, törésvonalak mentén termálvíz áramlik (áramlott) fel, amely források formájában érkezett a felszínre, keveredve a patak vizével, valamint melegvizes tavakat alakítva ki.
A tudomány számára a püspökfürdői hévizes tavakat először 1798-ban Kitaibel Pál írta le, valamint ő tesz említést az itt található tündérrózsáról is. A 19. században német és osztrák geológusok (például Hauer, Phillippi, Wolf) foglalkoztak munkáikban részletesebben Püspökfürdővel, akik a földtani–rétegtani vizsgálatok mellett a tavak molluszkáit (puhatestű maradványait) is behatóbban elemezték. A magyar szakemberek közül Tóth Mihály és Kormos Tivadar nevei emelendők ki (további kutatástörténeti előzmények ebben az írásban olvashatók el). 1999-től Sümegi Pál és munkatársai (néhai SZTE TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék) foglalkoztak mindenre kiterjedő (üledékföldtan, geokémia, radiokarbon, pollenanalitika, makrobotanika, malakológia) alapossággal a püspökfürdői tavakkal és üledékeikkel, a továbbiakban az ő eredményeik alapján mutatjuk be a terület földtani fejlődéstörténetét.
A közel 9 m-es mélységű fúrások tanulsága szerint a püspökfürdői tavi rendszerben (Pece-tó vagy Szent László-tó) már a jégkor (pleisztocén) végén, a késő glaciálisban (kb. 17 ezer éve) megindult az üledékképződés. A kavicsos üledékekkel kibélelt jégkor végi patak- és tómeder-rendszerben egy tiszta, mélyvízű, jól átvilágított oligotróf tavi rendszer alakult ki. Az oligotróf tavi állapot – a maihoz képest – olyan hűvösebb és csapadékosabb éghajlaton alakult ki, ahol a meder fő vízforrása a csapadék volt; emiatt a víz minimális oldott sótartalommal rendelkezett. Az oligotróf tavi állapot kezdetén finomszemű agyagos és márgás, kőzetlisztben gazdag, sárgás- és zöldesszürke színű üledékek rakódtak le, amelyekben a karbonát- és szervesanyag-tartalom még minimális volt. Még a jégkor végén (kb. 14,7 ezer évvel ezelőtt) az oligotróf tavi állapot oligo-mezotróffá alakult át, amelyben a pleisztocén/holocén határától (kb. 11,8 ezer év) hófehér színű, magas karbonáttartalmú, jelentős mennyiségű vízoldékony Ca- és Mg-iont tartalmazó tavi mésziszap (chalk) lerakódása vette kezdetét (kb. 2–3 m-es vízmélységben). Ennek a jellegzetes karbonátos tavi horizontnak a lerakódása kb. 7–6 ezer év között fejeződött be. A mezotróf tavi–lápi rendszernél a fő utánpótlódást még mindig a csapadék jelentette, de már fontos szerepet játszott a vízgyűjtő felszínéről bemosódó ásványokban és tápanyagokban gazdagabb víz is.
A holocén (jelenkor) középső szakaszában (kb. 5,5–5 ezer éve) az oligo-mezotróf tavi állapotot eutróf tavi állapot váltotta fel. Az eutróf tavi–lápi rendszerek kemizmusa már jelentős mennyiségű oldott ásványi anyagot tartalmazó felszín alatti vízhez és a vízgyűjtő felszínéről bemosódó vizekhez kötődött. Az eutróf tavi rendszerekben lerakódó üledékek az idő előrehaladtával egyre magasabb kőzetliszt- és agyagtartalommal bírtak, a karbonáttartalmuk csökkent, míg a szervesanyag-tartalom folyamatosan nőtt. A finomszemű agyagos és márgás üledékekkel feltöltődő Pece-tó fúrási rétegsorának utolsó 3 ezer évében már a tőzeg is megjelenik, amely a tó lápi periódusát mutatja. Sümegi és munkatársai az elmúlt évtizedekben nemcsak a tavi üledékek földtani–rétegtani és geokémiai jellegzetességeit vizsgálták, hanem az üledékek molluszkáit is. Az egyes csiga (például Melanopsis) fajok dominanciája alapján a fúrási rétegsorban felfelé haladva az egyre melegebb vizet kedvelő fajok jelentek meg. A malakológiai vizsgálatokra terjedelmi okok miatt részletesen nem térünk ki, azok a hivatkozott szakirodalmakból olvashatók el.
A jégkor végén még 15–16°C lehetett a hajdani Pece-tó vízhőmérséklete, a pleisztocén/holocén határon 19–20°C, míg pár ezer évvel ezelőtt már 32–34°C. Érdekes kérdés a püspökfürdői tó vízhőmérsékletének fokozatos emelkedése is, amely jelenségre Sümegi Pál a következő megállapítást tette: „Ennek a jellegzetes környezeti változásnak a hátterében az állt, hogy a jégkor végén a megnövekedett csapadék hatására a terület hidrológiai rendszere viszonylag gyorsan feltöltődhetett és ennek nyomán a tektonikus vonalak mentén a felszínre jutó termálvíz mennyisége és annak hőmérséklete is ugrásszerűen megemelkedhetett. A tavi rendszer hőmérsékletét a mélyvizek feláramlásának változása mellett igen erőteljesen befolyásolhatta a jelenkori hőmérsékleti viszonyok kialakulása, a vegetációs periódus és tenyészidőszak hosszának, a fagymentes időszaknak a jelentős növekedése is.”
A Pece-patak menti püspökfürdői termáltó pusztulása is pont annak a termálvíznek tudható be, amely miatt az évezredek során ki tudott alakulni ez a különleges „ökológiai menedék”. Történt ugyanis, hogy Püspök- és a közeli Félixfürdő gombamód szaporodó szállodáinak egyre több kútfúrási engedélyt adtak ki, amely azzal járt, hogy a mélyben tárolódó hévíztestből a vízmennyiség- és nyomáscsökkenés miatt a víz már nem tudott feláramlani a törésvonalak mentén. Ez kezdetben (2010-es évek eleje) a Pece-tó vízszintjének és hőmérsékletének csökkentését jelentette, de napjainkra sajnos a teljes pusztulás állapotába jutott. Végleg eltűnt a védett területről, egyetlen élőhelyéről kipusztult a bordás homorcsa csiga (Melanopsis parreyssi), a Rakovitza-kele (Scardinius racovitzai) és  hévízi tündérrózsa (Nymphaea termalis) is. A terület már 1932 óta védett (1971-ben kiterjesztve a védelmet), 2007-től pedig a Natura 2000 hálózat tagjává vált. A védelem ellenére a püspökfürdői terület hanyatlása már az 1960-as években elkezdődött, párhuzamosan a térség fürdőhelyeinek fejlesztésével. A tavi rendszert tápláló úgynevezett Cigány-forrás az elsők között apadt el, a Rontó település környékén végzett kútfúrások miatt. Az 1980-as évek közepén a tó felülete már télen befagyott, amely már intő jel volt, hiszen ez a tény egyértelműen jelezte a tó vízhőmérsékletének csökkenését. A pánik és kapkodás azonban a 2011-es év végén uralkodott el, amikor a tó teljesen kiszáradt. Hiába jelent meg már nyílt vízfelület a csapadékosabb időszakok után, az már nem termálvíz volt. Ekkor azonban már késő volt bármit is tenni, hiszen az évtizedekig tartó emberi beavatkozások a termálvízkészletben visszafordíthatatlan károkat okoztak!
E sorok írója 2025. év december elején járt Püspökfürdőn, amelyről a következő személyes megjegyzései lennének: „Autómat egy hotel előtti parkolóban raktam le, ahol egy kéregető kislány egyből le akart húzni pénzzel (amúgy az egész fürdőtelepre jellemző volt a „bizonytalan személyek” jelenléte). Szomorúan sétáltam a néhai patinás fürdőtelepen, ahol az egykori magyar emlékek már az enyészeté lettek. A kaszinó átépítve, de romosan áll, a néhai István Szállóban rehabilitációs kórház van, a kápolna lelakatolva, még úgy ahogy tartja magát. A néhai Pece- vagy Szent László-tó megrongált – ezért átjárható – kerítésén belül megfakult, uniós pályázatokból készült többnyelvű ismertetőtáblák hirdetik az itteni természetvédelmi terület világhírnevét. A táblák mögött a Marossy-emlékmű kőlapja összetörve fekszik a fűben. A hajdani tómeder szemetes és átláthatatlan/átjárhatatlan a növényzet miatt, a meder fenekén a bordás homorcsa csiga héjmaradványai gyűjthetők, a néhai termáltóban kivált karbonátos üledékdarabokkal egyetemben. Tovább sétáltam Várad felé a Pece-patak mentén a néhai Vénusz-tó helyére is, de a hulladékon, elvadult növényzeten kívül vizet nem találtam. Sajnos egyértelműen látszik itt (is) a „ha van pénzed, nem számít a természetes környezet” és a „mindent a bevételért” elv érvényesülése. A maga nemében egyedülálló természeti érték és élővilága semmisült meg a 21. században az emberi nemtörődömség miatt! Nagyon rossz úton haladunk!”

A Pece- vagy Szent László-tó pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt