A Budaörsi Kopárokat koptatva

Fővárosunkat nyugat felé elhagyva, az M1-es és az M7-es autópályák felé indulva hamarosan Budaörs térségébe érkezhetünk. A település északi határában a környezetükből markánsan kiemelkedő „kopasz rögökre” lehetünk figyelmesek, amelyek már messziről vonzzák a tekintetet. A Budaörsi Kopárok névre hallgató sasbércek nemcsak földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékek, hanem fontos élőhelyi szerepük van a növény- és állatvilág szempontjából is. Írásunkban ezeket mutatjuk be a Kő-hegy példáján keresztül. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Mint ahogy azt kedves olvasóink megszokhatták, nem érthetjük meg a kopárok mai „kinézetét”, ha nem évmilliókkal ezelőttről kezdjük történetünket, abból az időszakból, amikor a mai Budaörs térségében még tenger hullámzott. A szóban forgó hegyek fő tömegét a térség legidősebb felszíni kőzete, a középső és késő triász korú (ladin és karni) Budaörsi Dolomit Formáció alkotja, amelynek években kifejezett kora kb. 240–235 millió év. A több száz m-es vastagságú karbonátos rétegsor a Tethys elnevezésű óceán peremes selfjein, azaz karbonátplatformjain rakódott le, egy jól átvilágított és mozgatott, 200 m-nél nem mélyebb trópusi sekélytengerben. A tengervízben élő mészvázú élőlények elpusztulásával kezdetben mésziszap rakódott le, amely később a szárazabb klímaszakaszokban átdolomitosodott az óriási árapálysíkságokon, a karbonátos rendszerbe beépülő magnézium hatására (hiszen a dolomit ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát, azaz: CaMg(CO₃)₂. Természetesen mondanunk sem kell, hogy a dolomitos rétegsor lerakódása nem a mai földrajzi helyén zajlott, hanem valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, több ezer km-re mai pozíciójától. Ez azért lehetséges, mert a mai Budai-hegység vidékét is hordozó lemeztöredék, a Dunántúli-középhegységi-egység akkoriban arrafelé „kalandozott”. Hasonlóan nézhetett ki az egykori ősföldrajzi környezet, mint napjainkban a Bahama-szigetek térsége.
A Budaörsi Dolomit Formáció egy sárgás- és piszkosfehér színű, néhol vöröses elszíneződésű, jól rétegzett, pados, gyakran ciklusos felépítésű dolomit. Korábban a „diploporás dolomit” elnevezésre hallgatott, amely a triász lagúnákban tömegesen élő, mészvázat kiválasztó zöldalgák (Diplopora) csőszerű fosszilis maradványaira utal. A kőzet a felszíni feltárásokban általában szemcsés, cukorszövetű, gyakran breccsásan töredezett, helyenként porlott. A 300 és 1200 m-es vastagságú formáció a budaörsi hegyek mellett a Nagy-Szénás tömegének fő felépítője is.

A Budaörs feletti Kő-hegyre felmászva is ezt a kőzetet tanulmányozhatjuk, a kis kápolnától keletre teljes egészében, míg nyugatra már eocén képződményekkel fedetten. A keleti részen a dolomit hol vékony-, hol vastagpados kifejlődésű, helyenként vas-oxid által vörösesre, lilásvörösesre színezett. Utóbbi elszíneződésű részek az egykori árapályövben képződött algalemezes (sztromatolitos) betelepülések, amelyek a dolomit padjai között 5–10 cm-es rétegeket alkotnak. Az úgynevezett Lofer-ciklusokról egy korábbi cikkünkben már részletesebben értekeztünk. A legszebb feltárások az egykori murvabányákban és eróziós árkokban tanulmányozhatók. A Kő-hegy nyugati részén, a kis kápolnától nyugatra elterülő csúcson is tanulmányozhatók a triász Budaörsi Dolomit Formáció vastagpados, erősen breccsásodott rétegei. Helyenként a fent már említett Diplopora alga átmetszetek is megfigyelhetők, az ásványtani érdekességek közül a limonitos és a fehér rozettás baritos érhálózatok emelendők ki. Az egyik feltárás alján egy 5–10 cm vastag, sárgás – belsejében fakószürke – színű, lemezesre préselt, pikkelyes törésű agyagréteg bukkan elő. Ez a középső triász végén a tengerbe hullott vulkáni tufa agyagásványosan bontott maradványa lehet.
A triász Budaörsi Dolomit felett azonban hiába keressük a jura, a kréta, valamint az idősebb eocén üledékeket, mert ezek teljesen hiányoznak. A triász dolomit egyenetlen felszínére már késő eocén (kb. 35 millió éves) breccsák és konglomerátumok települnek. Ez vajon hogyan lehetséges? Hová tűntek közel 200 millió év üledékei a Budai-hegységben? Nagy valószínűséggel a Budai-hegység területén is lerakódtak a triásznál fiatalabb mezozoos képződmények (akárcsak a szomszédos Gerecsében), de ezek több szakaszban, a kréta időszakban, valamint a paleogén elején lepusztultak az erózió hatására. Az alpi hegységképződés miatt intenzíven kiemelkedő rétegsorok szépen lassan „leradírozódtak”, egészen a triász alaphegységi kőzetekig, a Kő-hegy esetében a középső és késő triász Budaörsi Dolomit Formációig. Így lehetséges az, hogy a Kő-hegy térségében kb. 35 millió évvel ezelőtt érkező újabb tengerelöntés durvaszemű üledékei a korábban bemutatott Budaörsi Dolomit Formáció erodált felszínére települtek. Vajon mik is ezek az üledékek pontosan és milyen ősföldrajzi környezetben jöttek létre?
A Kő-hegy nyugati részén előbukkanó, vetőkkel tagolt késő eocén törmelékes üledékes kőzetek (döntően breccsa, konglomerátum – ezekkel külön cikkekben foglalkoztunk) 2 mm-t meghaladó szemcséi általában dolomitból állnak. A konglomerátum szemcséi jól koptatottak, van közöttük a tengerpartokra jellemző golyó alakú kavics is. A kőzetben találunk zöld színű földpátporfíros, valamint sötétszürke színű salakos vulkanitokat is, amelyek egyáltalán nem koptatottak. Ezek közeli vulkáni kitörési központból a levegőn át vagy rövid szállítás és gyors tengeri betemetődés során rakódhattak le. A konglomerátumban 1 m-nél vastagabb, dolomit anyagú, fehér-világossárga színű durvahomokkő pad is települ, de limonitos, kovás homokkőlencsék és kovás anyagú hasadékkitöltő telérek is megfigyelhetők. A finomabb szemcseméretű betelepüléseket a (kovásodott) márga képviseli.

A változó méretű, alakú és koptatottságú szemcsékből álló törmelékes üledékes összlet a triász dolomitból álló sziklás tengerpart előterében, viszonylag sekély vízben rakódott le az eocén kor végén (kb. 35 millió éve). Az osztályozatlan durvakavicsokból álló részek erős hullámveréssel társuló, nagyenergiájú áramlatok idején rakódtak le, míg a csendesebb vízű időszakokat az aprókavicsos durvahomokkő betelepülések jelzik. A homoknál is finomabb szemcséjű egységek a sziklás partoktól távolabb, mélyebb és nyugodtabb tengerrészekben rakódtak le. A tengerben lerakódó üledékek földrengések vagy saját súlyuk miatt időnként megcsúszhattak; egy ilyen a Kő-hegy egyik feltárásában is megfigyelhető. A konglomerátumba közbetelepülő homokkő rétegzettsége itt meghajlott, felső része pedig tömbösen felszakadozva a felette található konglomerátumba keveredett. Az üledékek lerakódása közben zajló vulkáni működés anyaga szemcsék formájában, sötétszürke-fekete padjai a vulkanitok felőrlődéséből, vízbe hullott tufa anyagából keletkeztek. Természetesen azt mondanunk sem kell, hogy ez az üledékképződési környezet nem a mai földrajzi helyén létezett, hanem ott, ahol a mai Budai-hegységet is hordozó kőzetlemez elhelyezkedett. 35 millió évvel ezelőtt a mai Észak-Afrika térségében lehetett a lemezdarab, valahol Tunézia magasságában.
A Budaörsi Kopárok, köztük a Kő-hegy napjainkban jellegzetes kiemelkedéseket képeznek a budai tájban, amelyet már írásunk elején is említettünk. A fent vázolt triász és eocén kőzettesteket lerakódásuk után különféle deformációk érték a földkéregben, amelyek jelentős nyomokat hagytak rajtuk. Ezek közé tartoznak a különféle normál vetők, fel- és oldaleltolódások, a gyűrődések, illetve ezek kombinációi. A különböző méretű és szögű vetők, azok vetőkarcokkal tagolt vetősíkjai a Kő-hegy természetes és mesterséges geológiai feltárásaiban is megfigyelhetők. A törésvonalak mentén kiemelkedő blokkok az árkok és medencék között sasbérceket (horsztokat) hoztak létre, ezek a tájból kiemelkedő kopár blokkok valójában a Budaörsi Kopárok.
A Kő-hegy kőzeteit tanulmányozva ne feledkezzünk meg a szép kilátást adó sasbérc épített örökségeiről sem: „A nemrégiben felújított Mária-kápolna jobb oldalán egy Szentháromság-szobor, míg bal oldalán egy helyi szobrászművész által faragott kőkereszt áll a megfeszített Krisztussal.
A kápolnát 1855-ben Wendler Ferenc építtette, miután azon a helyen álmában megjelent előtte Szűz Mária. Később, felesége halála után az 1870-es években saját maga is felköltözött a hegyre, mégpedig egy, a két kezével kiásott barlangba a kápolna mellé. A lezárt barlangot ma is láthatjuk a sziklafalban. Az egész környéken híressé vált, remeteként élő Wendlerhez és kápolnájához tömegesen zarándokoltak, elsősorban a környéken élő németek. Wendler Ferenc a hegyen halt meg 1897-ben, sírja a kápolna mögött található.
A két világháború között a Kő-hegy a Buda-környéki németség egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált. Az 1946-os kitelepítéseket követően a kápolnát lebontották, köveit elhordták. 2003-ban hihetetlenül rövid idő alatt építették fel ismét a kápolnát, 2006-ban épült ki a hozzá vezető lépcsősor.
A hegy platóján álló hatalmas sziklán egy nagy kereszt áll, melyet több mint 100 éve állítottak fel. Az 1946-os kitelepítések után lerombolták, majd a rendszerváltás után a helyi német közösség támogatásával újra felállították.” (forrás)

A Kő-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt