Kőoroszlán a budai hegyek között

A Budai-hegység sokáig nem tartozott „A kövek mesélnek” közkedvelt területei közé. A tömegturizmus, az egyre növekvő beépített területek aránya, a szemetelés, a sok autó – és még sorolhatnánk – miatt volt ez általában így. Az utóbbi években – noha az előbbi problémák még mindig nem szűntek meg – azonban a hegység földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek megismerése miatt kedvet kaptunk a hegység alaposabb megismerésére (erre jó példa a gercsei templom is). Jelen írásunkban az Országos Kéktúra ösvénye mellé szegődünk és egy triász dolomitból álló, kővé vált oroszlánt tanulmányozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Első körben vázoljuk fel röviden a Budai-hegység földtani fejlődéstörténetét, amely kb. 240 millió évvel ezelőtt, a középső triászban vette kezdetét. Akkoriban a mai Budai-hegység területét is hordozó kőzetlemez valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, Afrika északi peremén, a Tethys elnevezésű ősi óceán délnyugati partvidékén helyezkedett el, több ezer kilométerre mai pozíciójától. A triász időszak legnagyobb részében trópusi (200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott) sekélytengerrel borított peremes selfeken, azaz karbonátplatformokon zajlott az üledékképződés, ahol nagy vastagságú, mészkőből és dolomitból álló rétegsorok rakódtak le. Ezt a fázist képviseli az Oroszlán-szikla kőzetanyagát is alkotó dolomit, amelyről később fogunk részletesebben írni.
A triász időszak tektonikailag mobilisabb szakaszaiban a platformok egyes részei feldarabolódtak, elsüllyedtek, majd közöttük mély és keskeny tengermedencék alakultak ki, mélyebb vízi karbonátos és kovás szedimentációval (tűzköves mészkő és dolomit). A triász időszak végétől az eocén közepéig, nagyjából 170 millió évig nem ismerünk földtani képződményeket a Budai-hegység területéről, sem jurát, sem krétát, sem korai eocént. Az ok abban keresendő, hogy a nevezett időszakokban a térség kiemelkedett a tengeri üledékgyűjtők világából, területén lepusztulás zajlott. Ezt úgy is megfogalmazhattuk volna, hogy volt jura és kréta, csak lepusztult a hosszú évmilliók eróziója alatt.
A Budai-hegység vidékét az eocén közepén érte el újból a tengerelöntés, ahol eleinte a mocsaras öblök dús vegetációjából barnakőszén-telepeket is tartalmazó törmelékes üledékes rétegsorok rakódtak le. A tenger további fokozatos térhódításával az eocén végére már megjelentek azok az ősmaradványokban rendkívül gazdag sekélytengeri mészkövek is, amelyek jellegzetes kövületei a nagyforaminiferák (például nummuliteszek) voltak. Az eocén végétől az oligocénben is áthúzódva finomabb szemcseméretű, mélyebb tengeri környezetben képződött márgás és agyagos képződmények rakódtak le, amelyeket a Budapest környéki téglagyártás használt fel hosszú évszázadokon keresztül. A néhai üledékgyűjtő parti zónájában pedig a gercsei templomnál már részletesen bemutatott konglomerátum és kavicsos homokkő ülepedett le.
A mintegy 23 millió évvel ezelőtti oligocén és miocén korok határától a mai Budai-hegység vidékén hol előretört, hol visszahúzódott a tenger, de voltak szárazulati epizódok is. A tenger partmenti övezetében kavicsos és homokos, kissé beljebb a parttól finomabb szemcseméretű kőzetlisztes és agyagos rétegsorok rakódtak le, sokszor gazdag puhatestű ősmaradvány-együttessel. A térségben 16,5–16 millió évvel ezelőtt beinduló intenzív vulkáni tevékenység a Budai-hegység vidékén is éreztette hatását, hiszen nagyobb mennyiségű vulkáni hamu és por (például dácittufa) került a lerakódó üledékek közé. A miocén középső szakaszában (bádeni és szarmata korszakok) a Budai-hegység peremterületein trópusi-szubtrópusi sekélytenger hullámzott, amelyből az ősmaradványokban rendkívül gazdag lajtamészkő, valamint a fosszíliákban már jóval szegényebb szarmata durvamészkő rakódott le (mindkettő fontos építőipari nyersanyag is egyben). A szarmata tengerről kb. 13–12 millió évvel ezelőtt lefűződő Pannon-tóból eleinte a hegység szigetként állt ki, majd később teljesen elfedődött. A tavi rendszer változatos üledékeket (például kavics, homok, agyagmárga, agyag) hagyott maga után.
A Pannon-tó kb. 5 millió évvel ezelőtt töltődött fel a területen, azóta a Budai-hegység vidéke lassan emelkedő szárazföldi térszín, ahol a bevágódó vízfolyások, illetve a karsztosodás végeztek intenzív munkát. A legfiatalabb földtani képződmények a jégkor óta képződő travertínó, a szél által lerakott lösz, valamint az aktív árterek folyóvízi üledékei.
A bevezető után térjünk rá cikkünk fő témájára, az Oroszlán-sziklára. A Fenyőgyöngyétől (Szép-völgy) az Országos Kéktúra ösvénye a Szépvölgyi Mészkő alkotta térszínen a 19. század végén betelepített feketefenyvesekkel ékes Látó (Gugger)-hegyre kapaszkodik fel. A hegy fennsíkjának délkeleti peremén magasodik a helyi terméskőből álló, 1929-ben felépült Árpád-kilátó, amelynek teraszáról Budapest belvárosába is beláthatunk. A kilátótól észak, majd északnyugat felé fordulva a Glück Frigyes úton, hamarosan a Kecske-hegy délnyugati oldalában találjuk magunkat. Az Országos Kéktúra Szép-völgy és Hűvös-völgy közötti kényelmes, kőfalakkal megerősített szakasza Glück Frigyes (1858–1931) szállodatulajdonos, műgyűjtő és mecénás nevét viseli, aki saját költségén építtette ki a szép vonalvezetésű útvonalat (az Árpád-kilátó is az ő jóvoltából épült meg). Szintén a Kecske-hegy oldalában érjük el az Oroszlán-szikla monumentális kőtömbjét, amelyet a késő triász Fődolomit Formáció épít fel (noha a Kecske-hegyen a késő eocén breccsa-konglomerátum is megjelenik). A továbbiakban beszéljünk kicsit a triász dolomit kialakulásáról!
Fentebb már szóltunk róla, hogy a mai Budai-hegység területét hordozó kőzetlemez a triász időszak végén (220–210 millió éve) az Eurázsia és Afrika közé ékelődő, Tethys elnevezésű óceán délnyugati elvégződésénél helyezkedett el, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, Afrika északi peremén. A késő triászban a mai Dunántúli-középhegység nagy részén zátonyokkal határolt peremes selfek, azaz karbonátplatformok terpeszkedtek. A több ezer km-es kiterjedésű, közel egyenletes aljzatú, 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi sekélytengerrel borított selfeken hatalmas mennyiségű élővilági eredetű (biogén) mésziszap halmozódott fel. A kőzetté válási (diagenetikus) folyamatok hatására évmilliók alatt kemény, kalapálható, nagy vastagságú karbonátos rétegsorok jöttek létre, kezdetben a száraz éghajlaton a Fődolomit Formáció, majd a csapadékosabb klímán a Dachsteini Mészkő Formáció. Vajon hogyan jött létre a Tethys selfjein lerakódó mésziszapból a dolomit elnevezésű kőzet?
A periodikusan ismétlődő triász tengerszintváltozások során a tethys-i árapálysíkságokon lerakódó mésziszap rendszeresen szárazra került, anyaga átdolomitosodott. A száraz és meleg, erős párolgással jellemezhető éghajlaton a betöményedő tengervízből magnézium épült be a kalcit kristályrácsába, és ha a magnézium-karbonát aránya már meghaladta a kalcium-karbonátét, akkor mészkő helyett dolomit (kalcium-magnézium-karbonát) jött létre. Az itteni dolomitok világosszürke színűek, finomkristályosak vagy cukorszövettel rendelkeznek, ciklusos felépítésűek. Az úgynevezett Lofer-ciklusok árapályöv alatti (szubtidális) C tagjai pados-vastagpados kifejlődésűek, míg az árapályövi (intertidális) B tagjai igen jól rétegzettek, lamináltak a sűrűn váltakozó sztromatolit-lemezek miatt. A Fődolomit Formáció C tagjaiban helyenként gazdag Megalodus kagylófauna található. A Budai-hegység térségében a formáció vastagsága közel 1000 m-es, a budajenői Fekete-hegyektől a Gellért-hegyig, a Hármashatár-hegy nyugati oldalán, illetve Piliscsaba környékén általános elterjedésű.
A Fődolomitból álló Oroszlán-szikla rövid történetét egy internetes forrás segítségével idézzük fel: „A Budai-hegyek és a Pilis számos különleges hellyel, barlanggal, sziklaképződménnyel ejti rabul a természetjárókat, ilyen a Kecske-hegy lábánál, a Glück Frigyes sétaút nyugalmát őrző, a történelem viharait többé-kevésbé átvészelő dolomittömb, amit a turistatérképek csak Oroszlán-sziklaként jelölnek.
Az Országos Kéktúra útvonalának ez a szakasza, a valamikori Pannonia szálloda tulajdonosáról, a lokálpatrióta Glück Frigyesről kapta a nevét. A 20. század elején áldozatos munkájának nyomán gyűjtést szerveztek a budai hegyek turisták számára történő berendezésére, ennek köszönhetően számos kiépített turistaút, menedékház és kilátó épült meg. A leghíresebb ilyen a János-hegyi Erzsébet-kilátó vagy az Árpád-kilátó, innen indul a Határ-nyeregbe vezető sétaút, amelyet a híres Oroszlán-szikla őriz.
A szikla egy oroszlánra hasonlító dolomittömb. Az ülő oroszlánra emlékeztető szirtet Glück Frigyes egy szobrászművésszel élethűbbre faragtatta (1930-as évek). Mellette a kis pihenőteraszon kőpadot állíttatott, márványtáblájára Trianon revíziójának hitvallását, az úgynevezett Magyar Hiszekegy sorait vésette. A szikla a második világháborúban megsérült. A „felszabadító” orosz csapatok, hogy járműveik elférjenek a keskeny úton, az oroszlán fejét lerobbantották (1946). A „csonkítás” ellenére, a szikla még ma is egy ülő oroszlánra hasonlít.” Érdemes a szikla felszínét is tanulmányozni, amelyen kisebb-nagyobb üregek, lukak is előfordulnak. Ezek néhai karsztosodás maradványai, amikor még a szikla talaj alatt volt, s a lefelé szivárgó szénsavas víz oldó hatást tudott rajta kifejteni, a növényi gyökerekkel, gyökérsavakkal egyetemben.
A Fődolomit Formáció vastagpados, sziklatornyokkal és -lépcsőkkel tarkított látványos kibúvásait az Oroszlán-szikla feletti meredek, tagolt hegyoldalakon tanulmányozhatjuk. Érdemes átsétálni a Kecske-hegy északi oldalán található kőfejtőkbe is, ahol döntően már a késő eocén Szépvölgyi Mészkő rétegsora tanulmányozható.

Az Oroszlán-szikla pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt