Kőtenger a Köves-tetőn, háttérben a Tapolcai-medence
Számtalan helyen találunk hazánk hegyvidéki területein kőtengereket, amelyek közül a legnagyobbak és legszebbek magmás kőzetekhez köthetők (főleg andezit és bazalt). Vajon mi is okozhatja azt, hogy ezek a kemény és ellenálló kőzetek “megadják magukat”, és darabjaira hullanak szét?
Magyarország területén a földtörténeti pleisztocénben (jégkorszakban, kb. 2,4 millió évtől kb. 10 ezer ezelőttig) nem volt belföldi jégtakaró, hanem ún. periglaciális (“jégkörnyéki”) klíma uralkodott (ma ilyet találunk messze Szibériában vagy Kanada északi részén). A hatalmas jégtakarók miatt a jégkorszakban az éghajlati övek dél felé tolódtak, ezért lehetett az, hogy Magyarország területén olyan volt a klíma, mint ma a tajga-tundra övezetben. Ezen a zord klímán a hegyvidéki területeink kemény vulkáni kőzetei egy fagyváltozékony övezetbe kerültek, ahol sűrűn ismétlődött a repedéseikbe beszivárgó vizek fagyása/olvadása. Ez a fagyaprózódásos folyamat hosszú idő alatt a kemény, de repedésekkel átjárt kőzeteket szinte “felőrölte”. A meredek lejtőkön felhalmozódó ún. periglaciális kőtengerek folyamatosan, de lassan, a gravitációnak engedelmeskedve mozognak a lejtőn (pár cm/év sebességgel). Ezért van az, hogy a növényzet nem tud rajtuk megtelepedni.
A képen a Káli-medence nyugati peremén található köves-hegyi kőtenger látható, amely az egyik legnagyobb, pannon-pliocén bazalton kialakult kőtenger hazánkban. Hasonlókat találni még a Medves-vidéken is.
A kőtenger pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
