Torna dicső várában

Az Aggteleki-karszt jól oldódó triász karbonátos kőzetekkel borított vidéke a legtöbb magyar számára ismerős lehet, ha más miatt nem, a Baradla-barlang okán. Az óriási kiterjedésű karsztvidék azonban a Szlovák oldalon is folytatódik, hiszen a trianoni határ sajnálatos módon kettévágta a korábban Gömör–Tornai-karsztnak nevezett egységes természetföldrajzi tájegységet. Írásunkban a magyar–szlovák államhatár közelében emelkedő tornai várral foglalkozunk, először a jól megszokott módon a geológiájával majd az erősség történetével. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A napjainkban kb. 1/3 részben magyarok által lakott Torna község a Bódva allúviumán fekszik, holocén (jelenkori) és pleisztocén (jégkorszaki) folyóvízi üledékeken. A település legnagyobb (keleti) része a Bódva würm kori homokos és kavicsos üledékekkel fedett teraszmaradványára épült fel, egyes részei viszont a Bódva és mellékpatakjai által napjainkban is uralt holocén allúviumán fekszenek. A Tornától észak–északnyugatra magasodó, a középkori vár maradványaival koronázott Várhegyet azonban már jóval idősebb üledékes kőzetek alkotják. A meredek oldalú, jól védhető és a Bódva-völgybe ujjszerűen benyúló mészkőgerinc szinte tálcán kínálta magát a középkorban, hogy őseink várat építsenek rá. Vajon a Várhegy és a vár „építőanyaga” hol, mikor és milyen ősföldrajzi környezetben rakódott le?
A tornai Várhegy fő tömegét – az alsóbb részek kora triász üledékes kőzeteit leszámítva – a középső triász (anisusi korszak) Steinalmi Mészkő Formáció karbonátos rétegsora építi fel. A kb. 245 millió éves mészkőrétegek nem a mai földrajzi helyükön, nem a mai földrajzi szélességükön és hosszúságukon rakódtak le. A triász időszakban – a Steinalmi Mészkő Formáció lerakódásának idején – a mai Gömör–Tornai-karszt területét hordozó kőzetlemez több ezer km-re innen, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, az ősi Afrika és Eurázsia „szorításában” terült el. Akkoriban a két kontinens között a nyugat–keleti tengelyű, Tethys elnevezésű óceán terpeszkedett, amelynek északi partvidékén helyezkedett el a szóban forgó terület. A perm időszak végén még elzárt lagúnákban zajlott az üledékképződés, a triászban sziliciklasztikus rámpán, karbonátplatformokon, majd az időszak vége felé platform-lejtőkön és medencékben rakódtak le a vastag üledékes rétegsorok, jelezvén a Tethys és mellékóceánjainak fokozatos kinyílását-mélyülését, az óceanizációs szakaszt. Később az óceánok bezáródtak, majd a különálló kis kőzetlemezek hosszú évmilliók alatt a mai földrajzi helyükre vándoroltak a földrészek fokozatos mozgásainak hatására. A bonyolult szerkezetföldtani folyamatok közben ráadásul a Gömör–Tornai-karszt térsége bonyolult takarós szerkezetet öltött magára.
A Steinalmi Mészkő Formáció mésziszapos alapanyaga jól átvilágított és szellőzött trópusi sekélytengerrel borított, zátonyok által lefűzött lagúnákban rakódott le (szakkifejezéssel karbonátplatformon vagy peremes selfen). A kőzetté válási (diagenetikus) folyamatok után egy több száz m-es vastagságú, fehér és világosszürke színű, részben dolomitosodott, döntően 30–200 cm-es vastagságú padokból álló (a zátonyfácies rétegzetlen), ősmaradványokban gazdag karbonátos rétegsor jött létre. Döntően ez a kőzet alkotja a Várhegy fő tömegét és emiatt természetesen a középkori vár falait is. Itt jegyezzük meg, hogy a Várhegy gerincén északnyugat felé, a Szádelői-fennsík és Szádelői-völgy felé tovább vándorolva a magyar oldalról ismerős középső–késő triász Wettersteini Mészkő Formáció rétegsora következik már.
Vajon miről mesélnek a 245 millió éves kőzetekből rakott Torna várának falai? A Turista Magazin kiváló összefoglalójából hamar kiderül: „Az erődítmény a fellelhető források szerint a Tekes (Tekus) nemzetségnek köszönheti létrejöttét, amelynek tagjai az 1300-as évek közepén ezen a jól védhető helyen emeltették egyik erődített szállásukat, amely a következő évszázadokban a környékbeli településeket összefogó váruradalom központjaként szolgálta mindenkori urait. A család itteni ága később felvette a Tornay nevet.
A vár jó stratégiai helyzetének köszönhetően gyorsan fejlődött. A 15. században már Torna vármegye központja, így innentől kezdve, aki a tornai várat birtokolta, az nemcsak az uradalom jobbágyainak süvegelését érdemelte ki, de sokszor a vármegye alispáni székét is megkaphatta. Az 1450-es években a cseh husziták megostromolják a várat, de támadásukat nagy nehézségekkel sikerül visszaverniük a védőknek. Az évszázadok során többször gazdát cserélt, a Tornaiak mellett a vár urai voltak többek között Berencsi „Sáfár” István, a Mágóchyak, a Bebekek, majd a 17. században a Móricz, a Kátay, a Semsey és a Keglevich család birtokolta. A 16. század híres-hírhedt földesuraihoz, a Bebekekhez köthető a vár egyik mondája, amelyet a néphagyomány őrzött meg az utókornak.
Történt, hogy az egyik Bebeknek nem születtek fiai, így két lánya, Krisztina és Katalin örökölte a hatalmas tornai birtokot. A leánytestvérek éles ellentétei voltak egymásnak. Míg Katalin jólelkű, kedves teremtés volt, akit mindenki szeretett, addig Krisztina hiú, gőgös és zsarnokoskodó. Ráadásul ugyanabba a fiúba szerettek bele, Dessewffy Kelemenbe, a szomszédos Szádvár ifjú és délceg urába. Ám Kelemen csak Katalin érzelmeit viszonozta, Krisztinát visszautasította. A sértett szerelmes bosszúból leszúrta a férfit. A gyilkosság híre azonban elterjedt, a gyanú pedig Katalinra terelődött, mert gonosz nővére ellene vallott. És akkor jött a „tetemre hívás”. A tornai vár lovagtermében a felállított ravatal mellett a vár népe sorra kezébe vette a tőrt, és akinél elszíneződött, az volt a gyilkos. Amikor Krisztina megfogta, a tőrön vércseppek jelentek meg. A lelepleződött bűnös leszúrta magát a tőrrel. De előtte még jól megátkozta Tornát: lépfene, pusztulás, végomlás szálljon rá, falai között tüzes szellem kísértsen. Állítólag a helyi idős emberek, ha vihar van, még ma is azt mesélik, hogy Krisztina szelleme ott kísért a falak között, és ijesztgeti az arra járókat.
A hosszú évszázadok alatt a vár több ostromot is túlélt, falai között jártak törökök, kurucok, de végromlását a 17. századi csatározások okozták. 1683-ban Ibrahim pasa és Thököly Imre seregei szállták meg. Egy korabeli feljegyzés szerint az ideérkező Schultz generális csapatai 1685-ben harc nélkül foglalták el a kurucok által kiürített várat, amelyet aztán a bevonuló császári fegyveresek puskaporral felrobbantottak. Ezután az erődítményt nem építették újjá, azóta romként tartják számon a krónikák. Az 1848–49-es szabadságharcban kapott még némi szerepet, itt szállásolták el a harcoló honvédeket, ám ekkor gondatlanságból leégett a maradék tetőszerkezet is.”

A tornai vár pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt