A klasszikus értelemben vett barlangok olyan kőzetekben alakulnak ki, amelyek kémiai értelemben jól oldódnak. A leggyakoribb ilyen kőzet a kalcium-karbonát-ásványokból (pl. kalcit, aragonit) álló mészkő, amelyet a szénsavas víz kiválóan tud oldani.
A karsztosodó kőzetekkel borított területeken a felszínre lehulló csapadék nagy része elszivárog a mészkő hasadékrendszerében, majd a “hegy gyomrában” folytatja útját. A mészkőben szivárgó karsztvíz azonban a hegységek, fennsíkok lábánál bővizű karsztforrások formájában bukkan elő. Ha a forrásszáj mögött egy járatrendszer húzódik, akkor a karsztos objektumot forrásbarlangnak nevezzük.
A képen az Erdélyi-szigethegységben (Torockói-hegység) található Szolcsvai-búvópatak barlangja látható, amelyben a fölötte lévő karsztfennsíkon elnyelődő vizek látnak újra napvilágot.
A földrajz tananyaghoz való kapcsolódás (témakör/lecke):
– A vízburok földrajza: A felszín alatti vizek
– A Kárpát-medence (Románia) természeti földrajza: Az Erdélyi-szigethegység
Ábra és szöveg: Veres Zsolt