Mikulás-napi Geotúra (Földtani barangolások)

Mikulástúra

Mikulástúra

Mikulás-napi geotúra Nagyvisnyó és Nekézseny között

A Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark és „A kövek mesélnek” által közösen szervezett geotúra célja, hogy egy földtörténeti időutazás, azaz egy geotúra keretében megismerkedjünk Nagyvisnyó és Nekézseny térségének geológiai felépítésével, valamint földtudományi értékeivel.
A geotúra első felében a Mihalovits-kőfejtőben és a néhai vasútvonal bevágásaiban ismerkedünk meg az ősmaradványokban gazdag karbon és perm időszaki (kb. 300–250 millió éves) tengeri rétegsorokkal, majd Nekézseny felé vesszük az irányt. A település határában lévő vasúti bevágásban Észak-Magyarország egyetlen kréta időszaki, kb. 80 millió éves képződményét tanulmányozzuk, majd miocén üledékekkel fedett szelíd dombokon, egy kb. 16 millió évvel ezelőtti hullámverte tengerpart maradványait felkeresve érkezünk vissza kiindulási helyünkre.

Időpont: 2025. december 6. (szombat), 10:00 (gyülekező 9:45-től)

Találkozó helyszíne: Nagyvisnyó, Fő utca és Ifjúság utca kereszteződése (N 48.139823°, E 20.424268°)

Túra nehézségi foka: könnyű–közepes nehézség

Geotúra hossza és szintemelkedése: 10 km és 150 m (kb. 4–5 óra)

Részvételi díj: ingyenes

Szükséges felszerelés: túrabakancs vagy túracipő, réteges terepi ruházat, hátizsák, túra hosszának megfelelő enni- és innivaló

Fontos:
A geotúra minimum 5 fő jelentkezése esetén indul, maximális létszám 30 fő. A geotúrán mindenki saját felelősségére, csak előzetes e-mailos regisztráció esetében vehet részt. Az előzetes regisztrációkat legkésőbb 2025. december 4. (csütörtök) 12 óráig kérjük megtenni a vereszsolti@gmail.com e-mail címen!

További részletek és bővebb információk: Veres Zsolt geológus, geotúra-vezető (+36203277555)