A Lófej-forrás titkai

Az Aggteleki-karszt fő tömegét jól karsztosodó, azaz szénsavas víz hatására oldódó triász karbonátos rétegsorok építik fel. A porózus mészkőtömeg belsejében elnyelődő vizek a mélyben hosszú utat megtéve bővízű karsztforrások formájában látnak újra napvilágot. Az állandó és az időszakosan működő források közül vannak híresebbek (vagy éppen hírhedtebbek), amelyek valamilyen ok miatt kivívták a szakemberek alaposabb vizsgálatát vagy éppen a laikusok csodálatát. Ilyen például a korábbi cikkünkben már bemutatott Nagy-Tohonya-forrás vagy éppen a jelen írásunk témáját adó Lófej (Lófő)-forrás is. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Jósvafő település és a magyar–szlovák államhatár közötti területet döntően a középső és késő triász korú (késő anisusi–késő karni, 235–225 millió éves) Wettersteini Mészkő Formáció karbonátos kőzetei építik fel (ezeket a Lófej-forrás felé haladva, a Tohonya-szurdok falaiban is kiválóan tanulmányozhatjuk). A formáció eredeti mésziszapja egy zátonyokkal szegélyezett, trópusi tengervízzel borított lagúnában (karbonátplatformon) rakódott le. A lagúnakifejlődés világosszürke, néhol sötétszürke színű, vastagpados kifejlődésű, Lofer-ciklusos (árapályövi és árapályöv alatti ciklustagokkal). Zátonyfáciese rosszul rétegzett, tömeges kifejlődésű, ősmaradványai közül a leggyakoribbak a kőzet felszínén a mállás hatására kipreparálódott mészalgák maradványai, alárendelten korallokkal és hydrozoákkal. A tengerekben lerakódott mésziszap helyenként átdolomitosodott, durvakristályos dolomitos kőzettömegeket is létrehozva a formációban. A Lófej-forrás vízadó képződménye is ez a Wettersteini Mészkő Formáció. Itt jegyezzük meg, hogy a triász időszakban a mai Aggteleki-karsztot hordozó lemeztöredék Eurázsia és Afrika „szorításában”, a Tethys elnevezésű óceán északi, tengerrel borított partvidékén helyezkedett el. Ebből kifolyólag a szóban forgó triász karbonátos összlet sem a mai földrajzi helyén rakódott le, hanem sok ezer km-re innen, ott, ahol a területet hordozó kőzetlemez éppen elhelyezkedett.
A Lófej-forrás a hazánkban található három darab úgynevezett szivornyás forrás közül az egyik (a másik a nem messze fakadó Nagy-Tohonya-forrás, illetve a Mecsekben, az orfűi Sárkány-kút). A szivornyás forrás egy olyan periodikusan működő forrás, amelynek kitöréseit többé-kevésbé szabályos szünetek (periódusok) szakítják meg, működésüket szivornya vagy szivornyarendszer szabályozza. A szivornya U alakú csőhöz hasonlító, vízzel megtelő, majd azt magából időszakosan lecsapoló üreget/üregrendszert jelent a forrás „mögötti” kőzetekben. Itt jegyezzük meg, hogy szivornyás forrásokkal korábbi írásainkban is foglalkoztunk már, gondoljunk csak a fentebb említett Nagy-Tohonya-forrásra vagy az erdélyi Kalugyeri-dagadóforrásra.
A meglepetésszerű hozamváltozásokat produkáló forrásokat a helyi közösségek már régóta használták, s miután nem értették különleges működésük okait, különféle mondákat kreáltak hozzájuk. Így volt ez a Lófej-forrás esetében is, amelyet a csordák itatása céljából folyamatosan használtak a helyiek: „Egy lófejű sárkány ki-kijárt barlangjából, s a környék minden vizét elitta az emberek elől. Midőn egy napon hiába keresett vizet szenvedő beteg gyermekének egy édesanya, a völgyben vándorló őszszakállú zarándok megátkozta a sárkányt. Az átok megfogott, a hegy rászakadt a barlangjában heverő szörnyetegre, s a víz, amit kínjában magából kifújt, rést ütött a sziklafalon.” A környék mondáit összegyűjtő Tompa Mihály is feldolgozta a regét verses formában, Lófő című versében.
A Lófő- vagy Lófej-forrás Jósvafőtől északra, légvonalban 4 km-re, a Szilicei-fennsík déli peremébe vágódott szűk völgy főjében található, 428 m-re a Balti-tenger szintje felett (közigazgatásilag azonban Aggtelekhez tartozik). A forrásnál 1950 óta folynak időszakos és folyamatos vízhozam-mérések. A forrás átlagos vízhozama 330 l/min (1950–2000), legnagyobb mért hozama 11 800 l/min (1974), a legkisebb pedig 0 (1993) volt. Az 1,2 km²-es vízgyűjtő területtel rendelkező forrás az írás elején már bemutatott középső és késő triász mészkövekkel és dolomitokkal borított térszínről gyűjti össze a vizeket. A forrásvíz hőmérsékletének átlagértéke 1950–2000 között 9,0°C volt. A víz geokémiai összetételére a 21,6 német keménységi fok, valamint a Ca- és Mg-ionok dominanciája jellemző, illeszkedve a mészköves és dolomitos földtani környezethez.
Érdekes kérdés a szivornyás Lófej-forrás kitöréseinek megfigyelése is, szintén az 1950–2000 közötti időszakban: „A Lófej-forrás hozamának sokévi folyamatos regisztrálása során igazolni lehetett a korábbi népi megfigyelések helyességét, mert napról napra számtalan csapadéktól független rövid és gyors áradás (továbbiakban kitörés) megjelenését lehetett megfigyelni. Az átlagos kitörési gyakoriság 4 kitörés, a legnagyobb gyakoriság 35 db kitörés hetenként, míg a legkisebb gyakoriság zérus volt. A leghosszabb kitörési szünet 248 nap volt az 1973. június 8. és 1974. február 12. közötti igen száraz időszakban. Az egyes kitörések időtartama átlagosan 3 óra, maximálisan 7 óra, minimálisan 2 óra volt. A kitörések csúcsa az alaphozam felett átlagosan 4400 1/min, maximálisan 7400 1/min, minimálisan 2600 1/min hozamkülönbséget ért el.”
A szakemberek által alaposan kielemzett vízhozam-változások alapján megállapítható, hogy a Lófej-forrás mögött egy hármas szivornyarendszer található, két sorba kapcsolt nagy szivornya (300 és 270 m³-es), és egy párhuzamosan kapcsolt kis (30 m³-es) szivornya formájában (az ábra, az adatsorok és a részletes elemzés a csatolt cikkből olvashatók el). A forrás szakmai érdekessége nemcsak az, hogy a csapadéktól független pulzáló kitörései vannak, hanem az árapály-jelenséggel való összefüggése is: „Kitűnt, hogy a szivornyás kitörések az esetek 30%-ában 6, 12, 18 és 24 órakor kezdődnek, tehát a források vízhozam-változásában a karsztos kőzet árapály-jelensége is szerepet játszik. A fenti időpontok ugyanis a dagály és az apály szélső értékeinek időpontjaival egyeznek meg kerek Hold-fázisok napján. Az árapály-jelenség periódus ideje közel 12 óra. A karsztban a periódusidő időszakosan közel 6 órára feleződik. Ennek oka az, hogy a karsztvíz függőleges törésháló hézagaiban tárolódik. Barlangi törésmérések során kiderült, hogy a vízszintes nyírómozgások leírják az árvizek alakját, ezért a lehullott csapadék súlyának hatására a törésháló alaprajzi nézetben összecsukható rácshoz hasonló mozgást végez. A rács legnyitottabb állapotában legnagyobb a hézagtérfogat értéke is, ezért a kőzetet széthúzó dagály- vagy összenyomó apály-deformáció egyaránt hézagtérfogat-csökkenést hoz létre az áradások tetőzése utáni napokban, ami szükségképpen a periódusidő feleződéséhez vezet.”
Írásunk végén jegyezzük meg, hogy a Lófej-forrás folyamatos hidrológiai kapcsolatban áll a Nagy-Tohonya-forrással. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a Lófej-forrás kitörései csillapított nyomáshullám formájában, nagyjából 4 órás késéssel megjelennek a Nagy-Tohonya-forrás vizében.
A szóban forgó források „ex lege” védett objektumok, a Lófej-forrás meglátogatása pedig engedélyhez kötött, hiszen az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság nem látogatható területén helyezkedik el!

A Lófej-forrás pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt