A kiskunsági darázskő kialakulása és felhasználása I.

Már egy kezünkön sem tudnánk megszámolni, hány írásunkban került említésre a réti mészkő (darázskő), mint az Alföld, benne a Kiskunság ősi építőköve. Az Árpád-kori templomok történetének részletes kifejtése mellett azonban nem esett túl sok szó magának az édesvízi tavi karbonátos kőzeteknek a képződéséről. Ezt a hiányosságot szeretnénk most pótolni a három részes sorozatunkban, az első két részben a réti mészkő kialakulásának földtudományi hátteréről, a másodikban pedig a kőzet felhasználásáról értekezünk. Tesszük ezt azért is, mert e sorok írója a Kiskunság homokbuckái között nőtt fel, számos esetben találkozva a likacsos darázskővel. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Hazánk területén több helyen találkozhatunk különféle karbonátos kőzetekkel, gondoljunk csak a mészkőre vagy a dolomitra. Triász mészkő és dolomit alkotja a Dunántúli-középhegység legnagyobb részét, de bőven van belőlük a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a Bükkben vagy éppen az Aggteleki-karszton is. Ezek tengeri eredetű kőzetek, amelyek alapanyagát szintén tengeri élőlények (például egysejtűek, csigák, kagylók) választották ki a sós tengervízből, majd elpusztulásuk után az aljzatra süllyedve hozták létre a későbbi hegységalkotó karbonátos rétegsorok alapanyagát, a mésziszapot. Természetesen a földtörténeti mezozoikum (középidő) mellett a kainozoikum (újidő) korai is adtak számtalan mészkőfélét hazánk földjének. Utóbbi esetében gondoljunk például az ősmaradványokban gazdag eocén vagy miocén mészkövekre.
A tengeri meszes üledékek mellett azonban léteznek – igaz sokkal kisebb területi elterjedésben és vastagságban – olyan karbonátos üledékek is, amelyek édesvízi környezetben rakódtak le, méghozzá szárazföldi térszíneken. Ezek közé a speciális karbonátok közé tartoznak a barlangi cseppkövek, a különféle mészkérgek vagy a karsztforrások és patakok vizéből kiváló forrásmészkövek, idegen kifejezéssel travertínók. Szintén az édesvízi karbonátos üledékek csoportjába tartozik a cikk témájául is szolgáló réti mészkő, amely a Kiskunság homokbuckái közötti szikes tavakban jött létre a jégkor végétől kezdődően. Képződési környezetük és földtani, felszínalaktani, biológiai, geo- és biokémiai folyamataik viszont annyira egyediek, hogy a világon sok hasonló (például Törökország, Irán, Ausztrália, USA–Kalifornia) nem található.
Az édesvízi tavi karbonátos üledékek előtt be kell mutatnunk annak a Duna–Tisza közi térszínnek a földtani-felszínalaktani sajátosságait, amelyben a réti mészkő képződése zajlott, hiszen e nélkül nem értjük meg a szóban forgó képződmény kialakulását sem. Akármilyen hihetetlenül is hangzik, a földtörténeti jégkor elején a Duna folyóágai egy északnyugat–délkeleleti irányú tengely mentén a Duna–Tisza közén átlósan folytak keresztül. Kezdetben Szolnok–Szentes, majd később Budapest–Kecskemét–Szeged vonalában, hiszen ezek a térségek voltak akkoriban a legintenzívebben süllyedő alföldi területek, amelyek a vízfolyásokat magukhoz vonzották. A Duna a fent nevezett útja során egy több ezer négyzetkilométeres kiterjedésű üledékes testet, azaz hordalékkúpot épített fel a Duna–Tisza közén, amely különféle szemcseméretű, döntően homokos üledékekből állt. Ezt a térszínt a folyó a jégkor végén (würm glaciális) hagyta el, majd helyeződött át mai helyére, a Budapest–Kalocsa–Baja tengelyre (kb. 35–30 ezer évvel ezelőtt). A Duna nyugatra „csúszásának” az lett az eredménye, hogy a korábbi hordalékkúp egy relatíve kiemelt, szárazzá vált tájjá alakult, ahol a munkaképes szelek nyomban elkezdhették ténykedésüket. A kiszáradt és elhagyott szövevényes folyómedrek homokját a szél különféle méretű és típusú buckákba (lásd Fülöpháza, Bugac) rendezte, amelyekben a jellemző homok-szemcseátmérő 0,1–0,2 mm lett. A homokmozgás több fázisban történt a vidéken, alapvetően a hideg–száraz és meleg–száraz klímaszakaszokhoz igazodva, ekkor ugyanis a gyér növényzetű (félig kötött), illetve növényzetmentes felszíneken a szél jelentős munkát tudott végezni. A legjelentősebb futóhomokmozgás 130–100 ezer évvel ezelőtt vette kezdetét, s bizonyos helyeken egészen 40–30 ezer évig fennmaradt.
A szél általi, azaz eolikus felszínformálás „homokos epizódja” mellett a hullóporos üledékképződést is meg kell említenünk a Kiskunságban, amelynek hatására lösz képződött. A száraz térszínekre hullott kőzetlisztből típusos lösz, míg a nedves térszíneken (például az ártereken) infúziós lösz képződött. A legjelentősebb löszképződés a területen a jégkor végén, 30–15 ezer évvel ezelőtt zajlott. Láthatjuk tehát, hogy a Duna által hordalékkúpban felhalmozott folyóvízi üledékekre futóhomok és lösz települt, amelyek egymás alatt és felett, egymással összefogazódva, szeszélyes kifejlődésben alkotják a térség negyedidőszaki laza törmelékes üledékeit.
A jégkor szárazabb és növényzettől mentes (vagy félig kötött) szakaszaiban, a korábban kiépült hordalékkúp-felszíneken a szél különféle méretű és típusú futóhomokformákba (például garmadabucka, parabolabucka) rendezte a Duna által elhagyott folyómedrekből kifújt üledékeket. A megszülető pozitív akkumulációs formák, azaz homokbuckák északnyugat–délkeleti irányú sávokba rendeződtek, követve a szintén északnyugat–délkeleti csapású egykori Duna-medrek irányait. Ennek oka, hogy az elhagyott folyómedrek időszakosan, a nagyobb dunai árvizek alkalmával áradmány- és talajvizeket vezettek le és tároltak. Ezek a formák alapvetően meghatározták a kiskunsági futóhomokformák kifejlődésének irányát, mivel olyan hosszan elnyúló nedves felszíneket alkottak, amelyeknek a területén a futóhomokmozgás lelassulhatott, illetve megállhatott. Később ezeket a fokozatosan kiszáradó medermaradványokat az észak-északkeleti irányú jégkor végi szelek futóhomokkal bélelték ki, illetve tagolták részegységekre. Az elhagyott és futóhomokkal „behintett” egykori folyómedrek mellett a bekezdés elején említett munkaképes szelek szintén létrehoztak a kiskunsági tájban egy jellegzetes formaegyüttest. Itt a buckák közötti mélyedések (semlyékek) lettek a tavi karbonátos üledékképződés színterei. Ezek az eltérő genetikájú, folyóvízi és szél által kialakított eredetű, térben párhuzamos sorokat alkotó üledékgyűjtő medencék lettek a dunai hordalékkúpon a színterei a tavi mészkő és dolomit képződésének.
Feltehetjük a nagy kérdést: a szél által kifújt, illetve a dunai eredetű futóhomokkal kibélelt elhagyott folyómeder-maradványok talpán kialakuló időszakos tavakban miként képződhetett az évezredek alatt réti mészkő és dolomit? Cikkünk folytatásában erre keressük a választ! A cikkhez csatolt képen a csólyospálosi védett geológiai alapszelvény látható 2012-ben, a gödör partján jókora méretű darázskövekkel. További hasznos részletek Nyul Dávid építész blogoldalán!

A csólyospálosi alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotók és szöveg: Veres Zsolt