A Király-erdő bauxitjai

Az Erdélyi-szigethegység északnyugati peremén szégyenlősen bújik meg a magasabb bihari hegyek árnyékában a Király-erdő hegység. A fő tömegében mezozoos (középidei) mészkő alkotta hegység a Kárpát-medence egyik legvarázslatosabb karsztvidékét hordozza (a Révi-szorosról korábbi írásunkban már szóltunk). A Király-erdő karsztja azonban ásványi nyersanyagokban is rendkívül gazdag, amelyek közül a bauxitot és a tűzálló agyagot kell kiemelnünk. Mivel a terület a Kárpát-medence egyik leggazdagabb bauxit-lelőhelye, illik róla beszélni kicsit, azért is, mert az egyik bányahelyen ősi hüllők csontjai kerültek elő. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Rév–Báródi-medence – Sebes-Körös (észak), a Nagyalföld (nyugat), a Jád-völgy (kelet) és a Fekete-Körös völgye – Belényesi-medence (dél) által határolt 1150 km²-es terület nevét arról kapta, hogy középkori uralkodóink szívesen vadászgattak errefelé királyi erdőikben. A vízfolyásokkal felszabdalt középhegység takarós szerkezetekbe „hajtogatott” rétegsorai délkeleti irányból északnyugat felé haladva fiatalodnak. A Király-erdő délkeleti részén még a prekambriumi és a paleozoos (óidei) kőzetek is a felszínen vannak. Utóbbiak közül a perm időszaki képződmények nagy területen bukkannak ki a Jád-völgy térségében. Szintén a hegység délkeleti részeire jellemző a helyenként 1500 m-es vastagságot is elérő triász karbonátos kőzetek jelenléte, amelyeket északnyugat felé a középső és késő jura, majd kréta üledékes kőzetek követnek. Utóbbi két időszak kőzetei maximum pár száz m-es vastagságot érnek el, valamint törmelékes üledékes kifejlődésekkel tagoltak. Fiatalabb neogén és kvarter üledékek a hegységelőtéri medencék és folyóvölgyek kitöltéseiben találhatók csak meg. A kréta időszakban takarókba gyűrődött kőzettesteket a larámi hegységképző mozgások során északkelet–délnyugati és északnyugat–délkeleti irányú törésvonalak szabdalták fel (a larámi utáni törésrendszer döntően kelet–nyugati csapású).
A szénsavas víz hatására kiválóan oldódó mezozoos karbonátos kőzeteket történetük során többször érte karsztosodás. Az első már a triász időszak végén bekövetkezett, ekkor keletkeztek a Király-erdő fentebb már említett tűzállóagyag-telepei. A második kiemelkedés és karsztosodás a kréta időszak elején zajlott le, amely során a bauxittelepek születtek meg. A harmadik kiemelkedési szakasz a paleogénben kezdődött el és napjainkban is tart. Ennek köszönhető az a látványos exo- és endokarsztos formakincs, amely a hegység mai felszínét is döntően meghatározza. Írásunkban a kréta időszaki kiemelkedéssel foglalkozunk részletesebben. Vajon mi köze volt egymáshoz a szárazföldi lepusztulásnak, a karsztosodásnak és a bauxitok képződésének? Nagyon is sok!
A Kárpát–Pannon térség délkeleti egységét alkotó eurázsiai eredetű lemeztöredék, a Tiszai-főegység Villány–Bihari-egységéhez tartozó részén a jura időszak végén (malm) tengeri üledékképződés zajlott. A trópusi sekélytengerekkel borított, zátonyokkal szegélyezett selfeken (lagúnákban) karbonátos szedimentáció folyt, amely során több száz m-es vastagságban nagy tisztaságú mészkőösszletek rakódtak le. Ilyen zátonymészkő az úgynevezett „Strambergi mészkő” is, amellyel korábbi írásainkban már foglalkoztunk. A kréta időszak elején, a valangini korszaktól lemeztektonikai események hatására azonban jelentős változások történtek a mai Király-erdő területét is hordozó lemeztöredéken. A korábban tengerrel borított selfek szárazra kerültek, megindult felszínükön a karsztosodás, majd a karsztos mélyedésekben az alumíniumban dús málladék, a bauxit felhalmozódása. Ekkor és így jött létre a Kárpát–Pannon térség egyik legjobb minőségű és legrégebbi bauxitja a Villányi-hegységben (Szársomlyó), valamint a szóban forgó király-erdei bauxittelepek is. A barrémi korszaktól azonban a bauxittal foltszerűen fedett, karsztosodott késő jura mészkőfelszíneket újból elöntötte a tenger, sekélytengeri karbonátplatform üledékképződési környezetet alakítva ki. Ez az úgynevezett urgon fáciesű, nagyméretű és vastaghéjú kagylókat–csigákat tartalmazó, vastagpados mészkő több száz m-es vastagságban fedte be és óvta meg a bauxittelepeket a lepusztulástól. Ezen kréta mészkővel fedett késő jura mészkő ősi karsztos mélyedései csapdázták a Király-erdő karsztbauxitjait. Vajon mi is az a bauxit és jelenléte alapján mire tudtak következtetni a geológusok?
A bauxit különféle – döntően magmás kőzetek – allitos mállásával keletkezett, trópusi–szubtrópusi klimatikus környezetben. A rendkívül forró (kb. 20–26°C évi középhőmérséklet) és csapadékos (minimum 1500 mm éves csapadékmennyiség) éghajlat miatt a magmás kőzetek erős mállásnak indultak és lúgos kémhatású környezetben bizonyos összetevőik oldatokkal elszállítódtak, míg más alkotóik helyben felhalmozódtak. A felhalmozódott alumínium-, vas- és mangánvegyületek hosszú idő alatt műrevaló bauxitos érctelepeket hoztak létre. Láthatjuk tehát, hogy a bauxit megjelenése egy üledékes rétegsorban szárazföldi körülmények kialakulását jelentette az egykori őskörnyezetben, összekapcsolódva egy meleg és csapadékos trópusi klímával, valamint egy jelentős lepusztulási időszakkal.

A kréta időszak elején képződött király-erdei bauxitok kapcsán vette kezdetét a történelmi Magyarország területén az ipari bauxitkutatás is. Mindszenty Andrea bauxitkutató geológus a Pannon Enciklopédia hasábjain a következő módon emlékezett meg a Király-erdő bauxitjairól: „A magyar földtani irodalomban a bauxit első leírását Szabó József 1893-ban kiadott „Ásványtan” című munkája tartalmazza, amelyben a szerző külföldi források alapján foglalja össze a bauxitra vonatkozó akkori tudnivalókat. Ezzel körülbelül egyidőben, az erdélyi-középhegységi Királyerdőben a korábban gyenge minőségű vasércként bányászott vörös színű, földes megjelenésű anyagról a nagybányai vegyelemző hivatal munkatársai megállapították, hogy 50%-nyi Al₂O₃-at tartalmaz. Szontagh Tamás geológus és Mikó Béla bányamérnök ezt követő mintáit a Kolozsvári Egyetem laboratóriumában Fabinyi Rudolf már alumíniumércnek minősítette (a minta alumíniumoxid-tartalma 56%, szilíciumoxid-tartalma mindössze 4–9% volt). A leletekről szóló első szakirodalmi tájékoztatás Szádeczky Kardoss Gyula kolozsvári geológusprofesszor nevéhez fűződik, aki 1904-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet megbízásából részletes földtani felvételt végzett a Királyerdőben. Megállapításait 1905-ben a Földtani Közlönyben, „A Bihar hegység alumíniumérceiről” című tanulmányában foglalta össze. Munkáját nemcsak itthon, de Európa-szerte is érdeklődéssel forgatta a szakma.
A bányaipar a felfedezésre szinte azonnal reagált: Jádvölgyi Alumíniumbánya Társulat néven már 1904-ben megalakult az első magyar bauxitbányászati vállalkozás, majd a Vaskoh Vidéki Alumínium Bánya Társulat, maga a kitermelés azonban csak 1915-ben indult meg. Az első világháború után a németek számára ellehetetlenült az addig Franciaországból akadálytalanul érkező bauxit-import, s ezt helyettesítendő, érdeklődni kezdtek szövetségeseik potenciális nyersanyagkincse után. A német érdekeltségű termelés az Erdélyi-középhegységben Kalota, Várfancsika, Barátka, Jádremete és Vaskoh területén folyt. Az I. világháborút követően egyebek közt az első magyar bauxitlelőhelyeket is Romániához csatolták. Az ásványkincseitől megfosztott csonka Magyarország területén 1919-ben egy lelkes erdélyi bányamérnök, Balás Jenő – királyerdei tapasztalataira támaszkodva – a Vértes hegységben kezdett kutatni bauxit után.” A vértesi bauxitokkal egy korábbi cikkünkben már részletesebben foglalkoztunk. Itt jegyezzük meg, hogy természetesen a Király-erdő bauxitjainak bányászata nem ért véget Trianon után, hanem a román állam keretein belül a legutóbbi időkig folyt (sőt, a 2. bécsi döntés után a magyarok egy rövid ideig újból a bányászat élére álltak).
A Király-erdő kora kréta bauxitjai késő jura (titon) mészkő karsztos töbreiben települtek, amelyeket szintén alsó kréta (berriasi) mészkő fedett be. Az itteni bauxitok fő ásványai a böhmit és a diaszpor, vasásványaik között a hematit és a goethit mellett kloritot is találunk. A karsztbauxit-telepek a felszín közelében települnek, kis méretűek (kb. 50–100 x 20–40 m), vastagságuk 2–5 m, legfeljebb 20 m. A lelőhelyek közül ki kell emelnünk Cornet-et, ahol különleges hüllőleletek kerültek elő. A 204. számú bauxitlencse jövesztése során 1978. júliusában Ioan Bumb és Petru Lele három csigolyát fedezett fel. Jurcsák Tibor, a bihari őshüllők kutatásának egyik úttörő szakembere, valamint román kolléganője (Elizabeta Popa) július 13-án érkeztek meg a lelőhelyre. A közel 3 hónapos ottlétük során 10 t bauxitot vizsgáltak át, több ezer gerinces leletet fedezve fel (a cornet-i bánya 1983-ban zárt be, később vízzel árasztották el). A több mint 10 ezer csontmaradvány ténye már magában is különleges, hiszen a bauxitképződés oxidatív környezetében csontok felhalmozódása és megmaradása rendkívül ritka jelenség. A csontok vizsgálata során a szakemberek dinoszauruszokat (leggyakoribbak az Ornithopodák), korai madarakat, pteroszauruszokat és repülő hüllőket azonosítottak.
A csatolt kép a Biharrósa határában nyíló Farcu (Farok-hegyi)-kristálybarlang feletti néhai Farcu-bánya helyén készült. A bauxitos és agyagos málladéktakaró alól paleokarsztos formák exhumálódtak, amelyek anyaga a fent említett kréta időszaki mészkő. A kúp alakú formák genetikája hasonló, mint az Aggteleki-karszton található Medve-szikláké.

A Farcu-bánya pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt