Sümegnél elhagyva a Dunántúli-középhegység és a Bakony földtudományi értékekben gazdag vidékét, jóval „egyhangúbb” tájegységek következnek egymás után (pl. Marcal-medence, Kemeneshát, Sopron–Vasi-síkság). Sík- és dombvidékek erdőiben baktatva hosszú, kb. 130 km-es gyaloglás vár ránk, amíg meg nem érkezünk a magyar–osztrák határon fekvő Kőszegi-hegység térségébe.
A fent leírt sorokban megnevezett területek különösebb geológiai látnivalókat nem hordoznak, hisz azok földtani fejlődéstörténete és képződményei (pl. agyagos, kavicsos, löszös üledékek) nem tették lehetővé, hogy rajtuk látványos formakincs alakulhasson ki. Kissé kilóg a sorból Gérce vidéke, ahol egy kb. 4 millió évvel ezelőtt létező vulkáni krátertóban keletkezett, magas szervesanyag-tartalmú üledéket tanulmányozhatunk egy külfejtésben: az alginitet. Innen tehető kitérő a Ság-hegy bányászat által megbontott bazaltos vulkáni tanúhegyére is, de ezen „geo-látnivaló” nem esik közvetlenül a kék ösvény útvonalába.
Kőszeg városkájának térségében azonban teljesen más kép tárul a szemünk elé. Végre újra hegyek között találjuk magunkat, méghozzá egy „geológiai paradicsomban”, amelyet az OKT Kőszegi-hegységi útvonalának végigjárásával ismerhetünk meg. Fedezzük fel együtt a terület földtudományi értékeit! Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Kőszegi-hegység területe a geológusok számára (is) sokáig tiltott terület volt az itt húzódó vasfüggöny miatt, ezért részletes földtani megismerése sokáig váratott magára. A hegységet alkotó metamorf (átalakult) kőzeteket a Soproni-hegységben fellelhető kőzetekkel rokonították, a földtörténeti paleozóikumban (óidőben) keletkezettnek feltételezve azokat. Az utóbbi évtizedek kutatásai azonban a Kőszegi-hegységet jelentősen „megfiatalították”, ugyanis kiderült, hogy a Soproni-hegységi metamorfitoknál jóval fiatalabb földtani képződmények alkotják.
A Soproni-hegységet, valamint a Kisalföld aljzatát a Keleti-Alpok hazánk területére átnyúló hatalmas takarói, az ún. Ausztroalpi-takarók alkotják. Ezek alól egy tektonikus ablak formájában bukkan elő a Pennini-egységnek (vagy Penninikumnak) nevezett szerkezeti egység, amely a Kőszegi-hegység területét alkotja. A földtörténeti mezozóikumban (középidőben, pontosabban a jurában és a krétában) létezett Pennini-óceán mélyén rakódtak le azok a magmás és üledékes kőzetsorozatok, amelyek jelentős metamorfózison (átalakuláson) átesve a Kőszegi-hegység vonulatait alkotják. A kőzetek között találunk különféle típusú filliteket, metakonglomerátumokat, metahomokköveket, zöldpalákat, valamint szerpentiniteket is. Ezen képződmények eredeti alapanyagát az egykori óceán (üledékgyűjtő) különböző vízmélységeiben lerakódott üledékei, valamint az óceánközepi hátság bazaltos magmás kőzetei alkották, amelyek az óceán bezáródása miatt több fázisban (döntően a kréta végén, kb. 65 millió éve) metamorfizálódtak, a földkéreg nagyobb nyomással és hőmérséklettel jellemezhető mélyebb zónáiban. Természetesen az imént vázolt folyamatok nem a mai földrajzi helyükön zajlottak, hanem azoktól több ezer kilométerre, a lemeztektonika folyamatainak hatására.
Itt jegyeznénk meg, hogy a metamorfitok különféle magmás és üledékes vagy más metamorf kőzetekből jönnek létre úgy, hogy azok nagyobb nyomás- és/vagy hőmérsékleti viszonyok közé kerülve, szilárd fázisban átkristályosodnak, az átlagos kémiai összetétel megtartása mellett. A metamorfózis hatására általában egy új ásványokkal és/vagy szövettel/szerkezettel (pl. lapokra szétbontható palák) jellemezhető kőzet jön létre. A fent megnevezett kőzetek közül a fillit agyagos képződményekből, míg a zöldpala bazaltból alakult ki.
(Föld)történeti emlékek Kőszegtől az Írott-kőig
A történelmi Kőszeg látnivalóinak (pl. Jurisics-vár) megtekintése és a bélyegzés után a Kálvária utcában indulunk el észak felé. Mielőtt azonban az erdőbe térnénk, érdemes bekukkantanunk az ún. Koronabunkerbe, ahol a Szent Koronát őrizték (1945. március 18–27.), mielőtt 33 éves külföldi száműzetésére indult volna. A bunkertől kb. 1 km-es emelkedő útvonalon (a stációk mentén) érhető el a 394 m magas Kálvária-hegy, ahol egy csodálatosan a tájba illő, 18. századi barokk egyházi épületegyüttest tekinthetünk meg.
Kőszegi utcarészlet, beépített metamorf kőzetekkel
További utunk során már megjelennek az egykori Pennini-óceán mélyén, a jura időszakban lerakódott mélytengeri agyagos üledékekből létrejött kvarcfillitek, amelyek szálkőzetben és törmelékben is tanulmányozhatók (hivatalos néven: Kőszegi Kvarcfillit Formáció). A fillit egy szürkés színű, selymesen csillogó fényű, lapokra szétbontható (azaz palás szerkezetű) metamorf kőzet, melynek legfontosabb ásványai a szericit, a kvarc, az albit és a klorit. Vándorlásunk során találkozhatunk a fillit karbonát-ásványokban dúsabb, az előzőeknél kissé fiatalabb (jura vége, kréta eleje), meszesebb változatával is, amelyet mészfillitnek hívunk (Velemi Mészfillit Formáció). Ezen kőzettípusok a Pennini-óceán sekélyebb tengereiben lerakódott, meszesebb márgákból alakultak ki, melyben mészkő- és dolomitkavicsokból álló metakonglomerátum-betelepülések is előfordulnak (pl. Cák környékén).
A Pintér-tető irányából az Óház-tető felé vándorolva helyenként már találkozhatunk azokkal a furcsa alakú, gyűrt sziklaképződményekkel, amelyek már a „kalapos kövek” táborába tartoznak (ilyen például a kis kitérővel elérhető Ördögtányér is). Hamarosan megérkezünk a Hétvezér-forráshoz (bélyegzőhely), amely a Kőszegi-hegység legismertebb forráscsoportja (1896-ban építették ki, a Millenium tiszteletére): hét kifolyónyílása a hét vezér (Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm) nevét őrzi. A kellemes vizet adó forrás hőmérséklete átlagosan 10°C-os, amely megegyezik a terület földrajzi szélességének átlagos évi középhőmérsékletével. Itt jegyeznénk meg, hogy a bőséges csapadékot kapó Kőszegi-hegység (Alpokalja) felszíni vízfolyásokban, valamint forrásokban is gazdag terület, hisz a különféle metamorf kőzetek inkább a felszínükön vezetik le a vizeket, mint a mélyben (ellenben például egy mészkőterülettel).
Az Óház-tető kilátója és metamorfitjai
Innen kb. 1 km-es séta után az Óház-tetőn találjuk magunkat. Az Óház-tetőn (607 m) lévő kilátóból csodálatos panorámában lehet részünk, de érdemes nyitott szemmel járnunk, hisz a kilátó falaiban, valamint az alatta lévő szálkőzeteken a már jól ismert metamorf kőzetek köszönnek vissza. Az Óház-tetőről mesebeli bükkösökön át, a Vörös-kereszt, a Stájerházak és a Hörmann-forrás érintésével érjük el (kb. 7 km) a Kőszegi-hegység, s egyben az egész Dunántúl legmagasabb pontját, a 884 m magas, kilátóval koronázott Írott-kőt. A csúcson, a magyar–osztrák határ által kettéosztva áll 1913 óta az a kilátó, amelyből megkapó panorámában lehet részünk. Az Írott-kő nevét a kilátótól kb. 40 m-re található feliratos kőről kapta, mely valószínűleg az egykori Batthyányi és Esterházy birtokok határát jelezhette. A csúcson ne feledjünk el bélyegezni sem!
Az Írott-kőről két út kínálkozik tovább: az egyik Velem irányába, a másik pedig Bozsok felé. Ha szép és egyben félelmetes sziklaképződményeket akarunk látni, akkor a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát válasszuk Bozsok irányába.
“Kalapos kövek” az Írott-kő és Bozsok között
Az Írott-kő csúcsát délkelet felé elhagyva, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát követve, sűrű bükkösökben haladva érdekes alakú, gyűrt formákat tartalmazó sziklaképződményekkel találkozhatunk. A „kalapos köveknek” is nevezett sziklák (pl. Asztal-kő, Kalapos-kő, Széles-kő) évmilliók üzenetét hordozzák!
A kalapos kövek anyaga az ún. zöldpala (Felsőcsatári Zöldpala Formáció), amely eredeti kiindulási kőzetanyaga (idegen kifejezéssel protolitja) a korábban már emlegetett Pennini-óceán mélyén jött létre, a jura időszak végén, a kréta időszak elején. A kis óceáni ág óceánközepi hátsága mentén forró bazaltos olvadék nyomult fel, amely hozzáforrva a hasadék pereméhez, gyarapította az üledékgyűjtő óceáni kérgét. Később a kontinensek ütközése miatt a Pennini-óceán bezáródott, bazaltos kőzetanyaga – a rátelepülő üledékekkel egyetemben – a földkéreg mélyebb régióiba került, s ott metamorfizálódott. A folyamat eredményeként született meg a zöldpalás összlet, melynek fő kőzetalkotó ásványai a földpátok (albit), a kvarc, az epidot és a klorit. A palás szerkezetű, szürkés–zöldes színű kőzetben a fent nevezett ásványok sávokba, lencsékbe tömörülve, irányítottan helyezkednek el.
Kalapos-kő a Kőszegi-hegységben (fotó: Turista Magazin)
A jellemzően 4–5 m magas sziklaképződmények nevüket onnan kapták, hogy a kőzettestek felső része kalapszerűen kiszélesedik, mely részek vastagsága 1–2 m, s vízszintesen akár méternyire is kinyúlnak a sziklák törzséből. A tagolt, vízszintes bemélyedésekkel és kiemelkedésekkel, félgömbszerű formákkal tarkított sziklaóriások a jobban oldódó ásványok, valamint a kevésbé „cementált” részek kimállásának, kipergésének köszönhetik változatos alakjukat. A sziklák kiformálódásában jelentősebb szerepe volt a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hidegebb szakaszaiban fellépő fagyaprózódásnak is, amely a megfagyó és olvadó víz „játékával” őrölte a kőzeteket.
A Bozsok felé vezető, kalapos sziklákkal tarkított gerincen a terület turistatérképe barlangokat is jelez (pl. Holler-barlang, Kalapos–kői-barlang). Ezek az ún. nemkarsztos barlangok a kőzetben található törésvonalak mentén alakultak ki, amelyek több esetben kombinálódhattak a különféle mállásos folyamatokkal.
A bozsoki bélyegzés után Szombathely felé folytathatjuk utunkat, amely azonban már a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, egy másik geokéktúra cikkünk témája.
Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2019. évi december–januári összevont számában jelent meg)