Az Országos Kéktúra 133 km-es, Boldogkőváralja és Putnok közötti szakasza változatos földtani felépítésű és domborzatú kistájakon halad keresztül. A Zempléni-hegység és a Bükk közötti kéktúra ösvények számos geológiai érdekességet rejtenek, amelyek mellett nem érdemes szó nélkül elmennünk.

A Hernád és a Sajó közötti terület legidősebb földtani képződményei a felszínen Irota és Rakacaszend térségében, az ún. Szendrői-rögvidéken bukkannak elő. Ezek a metamorf (átalakult) kőzetek (pl. kristályos mészkő, márvány, fillit) a földtörténeti óidő (paleozóikum) szilur és karbon időszakai között képződtek, kb. 400–300 millió évvel ezelőtt. A Szalonnai-hegység és az Aggteleki-karszt döntő tömegét viszont már fiatalabb középidei (mezozós), döntően triász időszaki (kb. 250–200 millió éves) üledékes kőzetek (pl. homokkő, márga, mészkő, dolomit) építik fel. A jól oldódó triász mészköveken alakult ki az a csodás felszíni (víznyelők, dolinák) és felszín alatti karsztos formakincs (barlangok, zsombolyok) is, amely oly jellegzetes képet ad a Bódvaszilas és Aggtelek közötti tájnak.
A terület legfiatalabb földtani képződményei a Cserehát és a Putnoki-dombság lankáin, valamint az aktív vízfolyások völgyeiben találhatók, különféle kavicsos, homokos és agyagos képződmények formájában. Ezek már a terület földtörténetének utolsó 10 millió évét képviselik, a miocéntől napjainkig.

 

A Rakacai Márvány őshazája

Az Országos Kéktúra útvonala Boldogkőváralja térségében hagyja el a Zempléni-hegység „sátoros” vulkáni hegyeit, és a Hernád-völgy keresztezése után Encsnél lép a Cserehát területére.

A csereháti vendégmarasztaló sár

A Cserehátban teljesen más kép fogad minket, mint amit eddig megszokhattunk: szántókkal, legelőkkel és kisebb erdőkkel tarkított alacsony dombsorok, amelyek között a patakvölgyekben apró törpefalvak bújnak meg. Merészen kiemelkedő csúcsokra, látványos sziklaalakzatokra ne számítsunk, hisz a dombságot alkotó üledékek ezt nem teszik lehetővé. A terület földtani felépítésében döntően a miocén földtörténeti kor végén itt hullámzó Pannon-tó, majd az azt feltöltő folyók kavicsos, homokos és agyagos üledékei vesznek részt. Ennek nem túl kellemes velejárója az a „vendégmarasztaló sár” is, amely eső után komolyan akadályozza a kék ösvényt járó vándorokat céljuk elérésében.
A Cserehát északnyugati részén, Irota és Rakacaszend térségében viszont már olyan kőzetek bukkannak a felszínre, amelyek magyarországi szinten is igen idősnek számítanak. Több száz millió évvel ezelőtt a területet hordozó, a mai helyétől több ezer kilométerre fekvő lemeztöredéket változó mélységű tengervíz borította be, melynek különböző részein rakódtak le azok az üledékek, amelyek metamorfizált változatai ma a Rakacaszend környéki dombok anyagát alkotják. Egykoron (kb. 350–300 millió éve, a karbon időszakban) mésziszapként rakódott le az az üledék, amely később mészkővé válva, majd márvánnyá metamorfizálódva létrehozta a Rakacai Márványként ismert dekoratív díszítőkövet. A kékesszürke és fehér sávos márványt több helyen bányászták a környéken, többek között a névadó település, Rakaca térségében is. A 20. század második felében annyira közkedvelt díszítőkő volt, hogy még a moszkvai KGST-palota építésére is jutott belőle.

A Kopasz-hegy márványjai Rakacaszend határában

Sajnos ma már nem működnek a kőbányák, de benövényesedő maradványaikban kiválóan tanulmányozhatjuk a szép mintázatú márványféléket. Egy ilyen látványos feltárás Rakacaszendtől délre, a Kopasz-hegy nyugati lejtőjén található felhagyott kőfejtő, amely pár száz méteres kitérővel érhető el az OKT útvonaláról, a Vermek dombja irányából. A lelkesebb geokéktúrázók felkereshetik a márvány további feltárásait a Rakacaszend és a Meszes közötti országút mentén, de beépítve is láthatjuk azokat a környékbeli települések épületeiben (pl. Rakacaszend Árpád-kori templomának falában).

 

A megtépázott Esztramos

Az OKT útvonala Rakacaszend és Tornabarakony után a Szalonnai-hegységnek nevezett kistáj erdős gerince felé veszi az irányt. Itt már a mélybe süllyednek a korábban említett ősi kőzetek és a „hatalmat” a különféle, döntően triász időszaki mészkövek és dolomitok veszik át. Nem véletlen tehát, hogy több helyen találkozhatunk egykori mészégető kemencék (vagy itteni néven milék) maradványaival, hisz csak a megfelelő minőségű mészkövek voltak felhasználhatók ezen ősi mesterség űzéséhez. A bonyolult szerkezeti felépítésű hegység kőzettípusai kiválóan tanulmányozhatók még a martonyi középkori pálos kolostorrom falaiban beépítve is.

Részlet az Esztramos egykori mészkőbányájából

A Szalonnai-hegység gerincén átkelve, komoly ereszkedés után Bódvarákóra érkezünk, amely után hamarosan elérjük a Rákóczi-barlang bejáratát és egyben a kőbányászat által megcsonkított sasbércet, az Esztramost is. A bonyolult szerkezetű hegy fő tömegét egy enyhén átkristályosodott triász mészkő alkotja, amelyet a geológusok Steinalmi Mészkő Formációnak neveznek. Alapanyaga egy trópusi lagúnában rakódott le, amely később a földkéregben uralkodó nagyobb nyomás és hőmérséklet hatására kissé metamorfizálódott.
A számtalan barlangot rejtő Esztramos az elmúlt közel kétszáz évben az emberi tájátalakító tevékenység áldozata lett. A 19. század első felében indult meg a hegyet felépítő mészkőben található vasérces indikációk kitermelése, majd a 20. század közepén a mészkőbányászat is. Mindkét ásványi nyersanyag alapvetően a borsodi nehézipart szolgálta, amely mára már az enyészeté. Az iparszerű bányászat során a hegy eredeti magassága helyenként közel 80 méterrel csökkent, s közben több tucat barlang is megsemmisült. Nem véletlen tehát, hogy messziről egy „szuvas fog” képét mutatja az Esztramos.

Részlet az esztramosi Rákóczi-barlangból

A bányászat ma már a múlté, s az Esztramos az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság egyik féltve őrzött kincse, a benne található barlangokkal együtt. Ezek közül a Rákóczi (1. számú)-barlang látogatható csak, amely csodás borsóköveivel és tiszta, mélyvizű tavaival a nemzeti park méltán egyedülálló természeti csodája. A többi barlang (pl. Földvári Aladár-barlang), az egykori tárók és maga a csúcsi nagy kőfejtő is csak külön vezetővel és engedéllyel látogathatók. A fenti kőbányában rendkívül szép kifejlődésű kalcitok tanulmányozhatók, nem is beszélve a Bódva-völgy felé irányuló felejthetetlen kilátásról.

 

Szurdokok és források Jósvafő térségében

A kék ösvény az Esztramos megcsonkolt tömbjét elhagyva átkel a Bódva folyón és befut Bódvaszilasra, ahonnan már az Alsó-hegy és az Aggteleki-karszt triász időszaki mészköveit fogjuk taposni. Bódvaszilasról meredek kaptatóval érkezünk fel az Alsó-hegy platójára, amelyen szinte érik egymást a víznyelők, a dolinák (vagy gömöri tájnyelven töbrök) és a zsombolyok sötéten ásító bejáratai. Hosszú, egész napos vándorlásunk során elhaladunk a középkori Szádvár romjai alatt (érdemes hozzá felmászni), a Horthy Miklós parancsára lerombolt Derenk község maradványai mellett, s Szelcepuszta érintésével érkezünk meg a Jósvafő környéki karsztfennsíkokhoz. A kék jelzés a dolinákkal és víznyelőkkel „lyuggatott” Kuriszlán-fennsíkról egy mély völgybe ereszkedik le Jósvafőtől északra, amelyben a Tohonya-patak folydogál.

A Tohonya-szurdok részlete Jósvafő határában

A Tohonya-forrásból eredő vízfolyás az elmúlt pár millió évben fűrészelte bele magát a kemény triász (kb. 230 millió éves wettersteini) mészkőbe, amely folyamatot a terület lassú emelkedése és a kőzeteket átszelő törésvonalak is segítették. A hűvös és párás, szurdokerdővel „kibélelt”, kőfülkékkel tarkított meredek falú völgyben a patak helyenként kis mésztufa lépcsőkön bukik alá, amelyek a vízben oldott mészanyag kicsapódásával jöttek létre. Rövid séta után elhaladunk a Kossuth-barlang és a belőle kifolyó Nagy–Tohonya-forrás mellett és beérkezünk Jósvafőre. A település nyugati részén áthaladva, pár perc alatt a Tengerszemnek nevezett tó partján, a Jósva-forrásnál találhatjuk magunkat.
A Jósva-patak völgyfőjében (Törőfej-völgy) eredő Jósva-forrás a Baradla-barlang ún. Alsó-barlangjaiból ered, s hazánk legnagyobb hozamú, hideg vizű karsztforrása. A triász mészkőből kiáramló, s a Baradla-barlangot megcsapoló karsztforrás átlagos vízhozama 11 ezer liter/perc, de ez árvízkor akár 500 ezer liter/perc is lehet. A nagy mennyiségű oldott mészanyagot tartalmazó víz a barlangból kiérve, a megváltozott nyomás- és hőmérsékleti viszonyok, valamint a növényzet szén-dioxidot elvonó tevékenysége miatt oldott karbonáttartalmát kicsapva mésztufa gátakat épít fel. A Jósva-forrás vizét felduzzasztva hozták létre 1938–40 között a Tengerszem tavat. Innen pár perces sétára található a Baradla-barlang jósvafői kijárata, ahol kicsit megpihenhetünk a fárasztó vándorlásunk után.

 

“Ördögszántotta” hegy Aggteleken

Jósvafő után az OKT útvonala a Baradla-barlang feletti karsztosodott, jól oldódó triász mészkövekből álló, dolinákkal és borókásokkal tarkított térszíneken halad tovább. Aggtelektől északra, kiérve a Mész-völgyből, érdemes egy pár száz méteres kitérőt tenni a sárga sáv jelzés mentén dél felé, hisz egyedülálló földtudományi értékeket kereshetünk fel.

Az Aggteleki-tó az “ördögszántásról” fotózva

Aggtelek település és a Tó-hegy „ördögszántotta” nyugati oldala között egy kis tavacska vize csillog, amely az Aggteleki-tó névre hallgat. Kevesen gondolnák, hogy Magyarország egyetlen állandó vizű, víznyelőben kialakult tavával van dolgunk. A régen Káposztáskerti-tónak is nevezett állóvíz helyén egy aktív víznyelő működött, amely a Baradla-barlang Törökmecset-ágába vezette le a felszíni vizeket. A környező lejtőkről érkező agyagos hordalék miatt viszont „eldugult”, s helyén egy tó jött létre. A kicsiny lefolyástalan tavacskát már többször kellett kotorni, hisz kis mélysége miatt gyorsan a feltöltődés áldozata lesz.
A tótól keletre magasodó Tó-hegy oldala is különleges földtani és felszínalaktani érték, hisz hazánk egyik legnagyobb és legtípusosabb karrmezője vagy népnyelven „ördögszántása” kereshető itt fel. A terület felépítésében a triász időszak közepének trópusi lagúnáiban lerakódott Wettersteini Mészkő Formáció kőzetei vesznek részt, amelyeket a talajon átszivárgó és szénsavassá váló csapadékvizek kiválóan, s szinte maradék nélkül oldanak. A csupasz, hófehéren vakító mészkősziklákkal borított hegyoldal azonban nem volt mindig ilyen, korábban erdő borította. Az eredeti növényzetet kiirtva és szőlővel betelepítve itt volt sokáig Aggtelek szőlőhegye, azonban a növényzet és a talaj megbolygatása után az eróziós folyamatok miatt a termőréteg lehordódott, s a korábban a talaj alatt oldódó mészkövek a felszínre kerültek. A lehordódó vályogos üledékeknek nagy szerepe volt az Aggteleki-tó helyén működő víznyelő eltömésében is. A tagolt mészkőfelszínen sétálva néhol karnyi vastagságú, szinte tökéletes kör keresztmetszetű oldásos üregeket fedezhetünk fel, amelyeket a korábban ott élő növények gyökérsavai oldogattak ki (ún. gyökérkarrok).
A tipikus karsztos térszín tanulmányozása után, ha időnk engedi, érdemes átsétálni az Aggteleket Jósvafővel összekötő műút túlsó oldalára is, ahol a Baradla egy ma is aktív víznyelőjét, a Zombor-lyukat kereshetjük fel.

 

A misztikus keleméri Mohosok

Az Aggteleki-tó és a Tó-hegyi karrmező megtekintése után, a kék jelzésre visszatérve hamarosan a Baradla-barlang aggteleki bejárata feletti hatalmas sziklafal tetején találjuk magunkat. A Baradla-tetőnek nevezett csúcs oldalában is szép karrmezőt és gyökérkarrokat tanulmányozhatunk a kék ösvény mentén.
Aggtelek után az OKT a magyar–szlovák államhatáron halad, majd a Putnoki-dombság lankái felé veszi az irányt. Itt olyan érzésünk lehet ismét, mint amilyen a Cserehátban volt, hisz eltűnnek a triász mészkövek, a tipikus karsztos formakincs és a Pannon-tó agyagos képződményein folytathatjuk utunkat, amely a rétegsorban mélyebben fekvő mészköveket fedi be (fedett karszt). Ez különösen esős időben nyújthat maradandó élményt!
Az élő skanzen, Gömörszőlős és a Tompa Mihály Emlékházáról híres Kelemér után a kék sáv jelzés egy misztikus lápba csalogatja az óvatlan kéktúrázót, a Mohos-tavak területére. Az 1,8 ha-os Kis-Mohos és a 4 ha-os Nagy-Mohos medre a Piroska-hegy északnyugati részének megcsúszásával alakult ki, kb. 25–15 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak (pleisztocén) végén, a mainál hűvösebb és csapadékosabb éghajlaton. A láp kialakulását, fennmaradását kőzettani, domborzati viszonyok és mikroklimatikus okok együttesen tették lehetővé.

A Mohos-láp Kelemér határában

Az egykoron tiszta vizű kis tavacskák a kialakulásuk óta eltelt időszakban feltöltődtek, s a tófejlődés lápi szakaszába léptek. Az értékes tőzegmohaláp területén olyan reliktum (maradvány) növények találhatók (pl. hüvelyes gyapjúsás, tarajos pajzsika, tőzegpáfrány), amelyek a jégkorszak óta eltelt klímaváltozásokat csak itt tudták átvészelni. A lápokon mélyített fúrások vizsgálatai (pl. pollenek, csigák) alapján a tó elláposodásának szakaszai időben és térben ismertté váltak, az elmúlt évtízezredekben lezajlott klímaváltozásokkal egyetemben.
A kis tőzegmohalápoktól már egyenes utunk visz le a Sajó mellett fekvő Putnokra, amely egyben a 133 km-es vándorlásunk végpontja is. Innen már jól látszanak, és egyben hívogatnak is az Upponyi-hegység földtani értékeket rejtő vonulatai, de ezek már egy másik geokéktúra állomásai lesznek.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2018. évi májusi számában jelent meg)