A Vértes mészkő és dolomit alkotta fennsíkjáról leereszkedve a következő meghódítandó hegység a Bakony. A hosszú, de annál látványosabb vándorlásunk alatt – akárcsak eddigi utunk során – rádöbbenhetünk arra, hogy mennyire változatos Magyarország földje. Ez hatványozottan igaz a Bakonyra, ahol egymást érik a „geocsodák”: például a Gaja-patak által kialakított varázslatos szurdokok, ősmaradványokat rejtő vörös színű mészkövek, szélmalmokkal tarkított fennsíkok, egykoron betyárok lakta odvas barlangüregek vagy éppen felhagyott ércbányák sötéten ásító gödrei.
Fedezzük fel együtt a Bakony Országos Kéktúra ösvényei mellett elhelyezkedő földtudományi (földtani, felszínalaktani, vízföldtani/víztani, talajtani), tájképi és kultúrtörténeti értékeket, s ismerjük meg rajtuk keresztül a hegység izgalmas földtani fejlődéstörténetét és geológiai képződményeit. Kalandra fel, irány a kövek világa!

 

A Gaja árnyas szurdokában

Csókakő települést elhagyva, a Móri-árok talpán szintemelkedés nélkül pihentethetjük meg lábainkat egy jó pár kilométeren keresztül, míg a Móri-víz hídján átkelve meg nem érkezünk Bodajk városkájába (bélyegzőhely). Ha van időnk, érdemes szétnézni a településen, hisz jó néhány építészeti látnivaló közül válogathatunk (pl. Hochburg–Lamberg-kastély, barokk kálvária szoborcsoport). Az OKT útvonaláról pár perces kitérővel érhető el Bodajkon a Tófürdő víztükre. A tavat tápláló forráscsoport 1968-ban egyszerűen elapadt a környéken zajló karsztvízkiemelés (bauxitbányászat) miatt, de hál’ istennek napjainkban már szinte eredeti vízhozamában és felújítva várja látogatóit. A bodajki séta után a bakonyi erdők mélyébe vetjük magunkat és kilátóhelyek érintésével érkezünk meg a vadregényes Gaja-szurdokba.
A mai Bakony területét hordozó lemeztöredék a földtörténeti triász időszakban a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő nyugati elvégződésénél helyezkedett el, az Afrikai-kőzetlemez északi peremén (természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem sok ezer kilométerre innen). Az évmilliók alatt a sekélytengerekkel borított selfeken hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amely egy része dolomitosodott, majd később a kőzetté válási (diagenetikus) folyamatok során kemény kőzettestekké cementálódott össze. Az ekkor keletkezett ún. Fődolomit Formációba vágódott bele a Gaja-patak őse, s lassú munkájával „kifaragta” a természetes geológiai feltárások sorozataként értelmezhető Gaja-szurdokot. Az itt kibukkanó kb. 220–210 millió éves dolomitokhoz képest maga a szurdok „fiatal”, hisz csak pár millió éves, a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) „terméke”.

A Gaja-szurdok egy részlete Bodajk határában

A szurdok fölötti kilátóhelyekről azt vehetjük észre, hogy a Gaja nem „egyenesen” folyik keresztül a területen, hanem kacskaringókat, kisebb-nagyobb kanyarokat ír le. De vajon miért teszi ezt? A válasz az epigenetikus (átöröklött) völgytípusban keresendő. Időben és térben gondolkozva, a Gaja őse évmilliókkal ezelőtt olyan térszínen haladt át a mai helyén, ahol „puhább” üledékes kőzetek helyezkedtek el, s a terület lejtés-, domborzati- és energiaviszonyai olyanok voltak, hogy a vízfolyás kanyarulatokat tudott kialakítani rajtuk. Később a terület lassú és szakaszos emelkedésével („karöltve” a klímaváltozások okozta vízhozam ingadozásokkal) a Gaja elkezdte befűrészelni magát a rétegsor mélyebben fekvő, idősebb és ellenállóbb kőzeteinek irányába. Ennek az lett az eredménye, hogy a korábbi kanyarulatos medermintázat átöröklődött a kemény triász dolomitba, kialakítván az utóbbi pár millió évben a Gaja kacskaringós völgyét. A megmaradt fiatalabb üledékek a szurdok térségében már csak foltokban lelhetők fel, hisz nagyobb részük lepusztult, az erózió áldozatául esett. A Gaja-szurdok egy másik völgytípusra is példa, méghozzá az antecedensre: ez azt jelenti, hogy a vízfolyás lassan, lépést tartva az emelkedéssel vágódott bele az emelkedő rög dolomitjaiba, egy olyan területen, ahol már korábban, az emelkedés előtt is átfolyt.
A Gaja bevágódása közben oldódásos eredetű barlangüregeket is megnyitott, amelyek közül az őslénytani leletei alapján a legjelentősebb a Gaja-szurdok sziklaürege. A romantikus völgy látnivalóinak (pl. sziklatornyok, barlangok, Mária-sziget, Ádám–Éva-fa, kora vaskori halomsírok) végigjárása előtt tehetünk még egy rövid kitérőt a völgy Balinka felöli, északnyugati kijáratához, ahol az egykori Kajmáti-kőfejtő oligocén őskarsztját tanulmányozhatjuk.
A Gaja-szurdok szorításából kiérve „kinyílik” a tájkép, s a Fehérvárcsurgói-víztároló 1971–72-ben kialakított víztükréhez érkezünk. Ha időnk engedi, érdemes rövid kitérőt tenni és besétálni Fehérvárcsurgóra is, ahol a Károlyi-kastély impozáns épületegyüttesét és csodálatos parkját is megtekinthetjük. A víztároló Kincsesbánya felőli oldalán ne feledjünk el bélyegezni sem (Becsali Büfé).

 

Ősmaradványok a bakonyi erdők mélyén

Az OKT útvonala Fehérvárcsurgó és Bakonykúti térségében, a Vontató- és a Bogrács-hegyek között a volt kincsesbányai bauxitbányászati területen halad át, ahol meddőhányók vörösen izzó kúpjait, valamint rekultivált külfejtéseket is felfedezhetünk utunk során. A kietlen, fátlan dolomitos térszínen baktatva Bakonykútipuszta és Bakonykúti (bélyegzőhely) után a romantikus és nehezen járható, barlangokkal ékesített Burok-völgy fölött haladunk el, ahová érdemes kitérőt tenni. Kisgyónon, az egykor szénbányászatáról nevezetes, napjainkra már a természetbarátok által birtokba vett telepen (bélyegzőhely, bányászemlékmű) áthaladva hamarosan egy kiemelkedő jelentőségű földtani feltáráshoz érünk, ahol már nem triász, hanem jura kőzetek bukkannak elő. A Dunántúli-középhegységet a kréta időszakban olyan tektonikai erőhatások érték, hogy a korábban lerakódott kőzetösszletek egy óriási „vályúba hajlottak”, amelyet szakmai kifejezéssel szinklinálisnak nevezünk. Ennek a szerkezetnek köszönhetően a Bakonyban található kőzetek a hegység belseje felé haladva fiatalodnak, azaz már jura és kréta időszaki földtani képződményekkel is találkozhatunk későbbi utunk során.

Ammonitesz hűlt helye a Tűzköves-árok feltárásában

A bakonyi erdők mélyén, Bakonycsernye településtől pár kilométerre bújik meg a magyarországi és a bakonyi jura időszak egyik legjobban megkutatott földtani alapszelvénye, a Tűzköves-árok, amely egyben hazánk legrégebben ismert ammonitesz lelőhelyei közé is tartozik. A Dunántúli-középhegységet is magán hordozó lemeztöredék a földtörténeti jura időszakban (kb. 200–145 millió év között) a Tethys elnevezésű hatalmas óceán mélyebb régióiban helyezkedett el. A több ezer méteres vízmélységben változó agyagtartalmú meszes iszapok rakódtak le, amelyek általában vöröses színezetűek voltak, a bennük található, feloxidált vastartalmú ásványoknak (pl. hematit) köszönhetően. A jura üledékképződésre jellemző volt, hogy hosszú idő alatt viszonylag kis vastagságú üledékes összlet rakódott le (szakszóval élve kondenzált volt az üledékképződés).
Ezen mélyebb vizek lakói voltak a ragadozó életmódot folytató ammoniteszek is, amelyek különböző mintázatú kőbelei szép számmal gyűjthetők a bakonyi jura rétegekből. Az itt található ősmaradványokban gazdag rétegekkel először a Bakony nagy ismerője és kutatója, Rómer Flóris foglalkozott a 19. század második felében, akit Hantken Miksa követett. A fauna első monografikus feldolgozását a nagy földrajztudós, Prinz Gyula jelentette meg 1904-ben (111 új ammonitesz faj!). A 20. század második felében Géczy Barnabás és Konda József foglalkozott az itt található ammonitesz-faunával részletesebben. Az egymásra települő és felfelé haladva egyre fiatalabb jura kőzetrétegeket azért tanulmányozhatjuk itt ilyen kiválóan, mert régen bányászkodtak kőnyerés céljából (vasútépítési alapanyag). Azt viszont mindenkinek tudnia kell, hogy itt (is) a “mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak” elv érvényesül: tilos a kőzetet megbontani és az ősmaradványokat begyűjteni!

 

Szélmalmok a fennsíkon

A Tűzköves-árok elhagyása után, a Hamuház és a Csikling-vár (kisebb kitérő) érintésével hamarosan megérkezünk a szántóföldekkel borított Tési-fennsíkra (ne feledjünk el bélyegezni a barlangkutató állomásnál), amely a maga 60 négyzetkilométerével a vidék egyik legnagyobb kiemelt platója. A kb. 400–500 m-es átlagmagasságú fennsíkon helyezkedik el a névadó település, Tés is.
A Tési-fennsík alapkőzetét a késő-triász tethys-i selfeken (szakmai kifejezéssel karbonátplatformokon) képződött üledékes kőzetek alkotják (pl. Fődolomit Formáció), amelyek jól oldódnak, azaz karsztosodnak. Ezeket a triász dolomitokat változó vastagságú jégkorszaki lösz borítja, ezáltal az ún. fedett karsztok kategóriájába tartozik. Az egyedi oldódásos folyamatok során több mint száz víznyelő alakult ki a területen, valamint számos zsomboly (aknabarlang) is. A kék ösvényről egy kis kitérővel érhető el a Bakony leghosszabb és legmélyebb járatrendszere, az Alba Regia-barlang is. A kiemelt, vizekben szegény fennsík a Bakony és egyben a Dunántúl egyik legszelesebb tája, amely kedvező adottságait már eleink is kihasználták.

Részlet a Tési-fennsíkról

Tés a Bakony egyik legmagasabban fekvő települése (465 m), ahol a szél volt az egyetlen olyan megújuló energiaforrás, amelyet energiatermelésre lehetett használni. A település legfőbb látnivalói a Táncsics utca telkeinek végében álló, védelem alatt álló szélmalmok: az 1840-ben épült Helt-féle és az 1924-ben épült Ozi-féle, amelyek jelenleg is működőképesek. A holland típusú szélmalmok jellegzetessége, hogy a tetőzetük forog, a malomtörzsük kőből készült, meghajtó szerkezetük a hatvitorlás szárny. A malomban többféle gabonát is őröltek, kedvező szélviszonyok mellett akár napi 4 mázsát is. Érdemes még megtekinteni a napjainkban is működő kovácsműhelyt, ahol a belépőjegyeinket válthatjuk meg a szélmalmokhoz.

 

A Gaja-patak és a Római-fürdő

A hosszú, egyutcás Tés falucskát északnyugat felé elhagyva, jelentős szintvesztéssel érkezünk meg ismét a Gaja-patak mellé, a festői Jásd településre (bélyegzőhely). A kis szusszanás után a Gaja folyásával szemben gyalogolunk pár kilométert, amikor is elérjük a bakonyi OKT egyik leglátványosabb földtudományi értékét, a Római-fürdőt.
A Bakony egyik leghosszabb és legnevezetesebb vízfolyása a Gaja, amely Nagyesztergár határában ered, s közel 100 km megtétele után éri el a Móri-vizet, nem messze Székesfehérvártól. Kanyargós útja során régebben vízimalmok tucatjait hajtotta meg. A Gaja bevágódása több helyen is látványos szurdokvölgyeket hozott létre, amelyek közül az egyiket már ismertettük cikkünk első részében (Bodajk).
A Bakony a Dunántúli-középhegység legnagyobb területű és földtanilag egyik legváltozatosabb hegysége. Felépítésében döntően a földtörténeti középidőben (mezozóikumban: triász, jura, kréta) keletkezett tengeri üledékes kőzetek (pl. mészkő, dolomit) vesznek részt, de képviseltetve vannak a fiatalabb korok (pl. eocén, oligocén) földtani képződményei is. A hegység központi tengelyében a középidő legfiatalabb, azaz kréta időszaki kőzetei a meghatározóak. Így van ez Bakonynána és Jásd között is, ahol a Gaja látványos szurdokvölgye kialakult. A Római-fürdő környezetében egy kréta időszaki karbonátplatformon (azaz peremes selfen) képződött, világosszürke színű, nagy tisztaságú, vastagpados mészkő fordul elő, amely a Zirci Mészkő Formáció névre hallgat. A mészkő felszínét tanulmányozva észrevehetjük, hogy az egykori sekélytengerekben élt kagylók héjmaradványai nagy tömegben preparálódtak ki annak felszínén. Azokat a mészköveket, amelyek döntően egykori élőlények maradványaiból (ún. bioklasztokból) állnak, biogén mészköveknek nevezzük.

Részlet a Római-fürdő vidékéről

A kb. 100 millió évvel ezelőtt kialakult Zirci Mészkőhöz képest a szurdok rendkívül fiatal, „csak” pár millió éves, hasonlóan, mint a Bodajk melletti „testvére”. Kialakulása a Gaja-patak szakaszos bevágódásához köthető, amellyel lépést tartva emelkedett ki a terület. A Bakonynána és Jásd közötti, kréta mészkövekből álló “köztes tömeget” fiatalabb üledékek fedhették be a szurdok kialakulásának kezdetén, amelyet annak kanyargós mivolta is jelez (szakkifejezéssel: epigenetikus–antecedens völgytípus).
A Római-fürdőnek nevezett vízesés és „kőzetüst” ott jött létre, ahol jelenleg is tart a völgy hátravágódása: ezen a szakaszon a Gaja csak vízesés formájában tudja leküzdeni az útjában álló szintkülönbséget. A sziklás szurdok oldalában, a folyásirány szerinti jobb oldalon tátong a Savanyó Jóska-barlang, amely az egykori hírhedt betyár búvóhelyéül szolgálhatott.
A Zirci Mészkő felett, a szurdok magasabb szintjében már egy fiatalabb és agyagosabb képződmény jelenik meg, amely a Pénzeskúti Márga Formáció névre hallgat. Nemrégiben megtisztított földtani alapszelvénye a Zsidó-hegy oldalában kereshető fel, nem messze a Római-fürdőtől.

 

A Bakony „teteje”, a Kőris-hegy

Bakonynána (bélyegzőhely) után az OKT útvonala a Gaja völgyét követi, amíg meg nem érkezik Nagyesztergár településre. A falu keleti határában kereshető fel a Gaja-forrás, amely a kéktúra útvonaláról pár száz méteres kitérővel érhető el. Pár kilométeres aszfalton való bandukolás után futunk be a Bakony fővárosába, Zircre (bélyegzőhely). Ha kedvünk és időnk engedi, akár egy teljes napot is eltölthetünk a „magashegyi levegőjű” városkában, hisz látnivaló akad bőven (pl. ciszterci apátság és műemlék könyvtára, arborétum). A földtudományok iránt érdeklődők ne feledjék megtekinteni a Bakonyi Természettudományi Múzeum gazdag gyűjteményét, ahol képet kaphatunk a Bakony természeti képéről, annak csodálatos ásványairól vagy akár a jégkorszakban errefelé élt „óriásokról” (pl. gyapjas mamut) is.
Zircet északnyugat felé elhagyva a Pintér-hegyi Parkerdő területére érünk, ahol geológiai bemutatóhely, tanösvény, forrás és példásan kialakított pihenőhelyek várják a felüdülni vágyó turistákat. A kőbányászat által egykoron bolygatott területen bányászták Zirc középületeihez a jura időszaki mészköveket. Pont az egyik ilyen kis felhagyott külfejtésben kereshető fel egy szabadtéri kőzetbemutató is, ahol a Zirc és Fenyőfő közötti legjellemzőbb kőzetek tekinthetők meg. Pár kilométeres sétával Borzavárra érkezünk (bélyegzőhely), amely a környék földtani felépítésében résztvevő egyik kréta időszaki mészkő névadó települése (földtani alapszelvénye Borzavár és Zirc között, az országút bevágásában kereshető fel). Borzavár után Szépalmapuszta és Kisszépalmapuszta érintésével érkezünk meg a Bakony legmagasabb csúcsához, a 709 m magas Kőris-hegyhez. A Vajda Péter-kilátóból körbetekintve csodálatos panorámában lehet részünk, de csak akkor lesz teljes a „csúcshatás”, ha bélyegzünk a füzetünkbe is.
A Kőris-hegy csúcsának térségét a triászra települő legidősebb jura mészkövek építik fel, amelyek enyhén rózsaszínes árnyalatukkal több helyen is előbukkannak az ösvények mentén. A Bakony „tetejének” meghódítása után a kék útvonala meredeken ereszkedik le dél felé, a víznyelőkkel tarkított Eleven-förtés kis fennsíkján át a Száraz-Gerence völgyébe. Innen rövid kis kitérőt tehetünk a késő-triász Dachsteini Mészkő Formációba oldódott Pörgöl-barlanghoz, melynek falain a triász tengerekben egykoron élt Megalodus-kagylók szív alakú átmetszeteit tanulmányozhatjuk.

Megalodus-átmetszetek a Pörgöl-barlang falán

A Száraz-Gerence kanyargós völgyén át érkezünk meg hamarosan a Bakony „szívében” fekvő Bakonybél településre, a környék turisztikai központjába (bélyegzőhely), ahol számtalan látnivaló közül válogathatunk (pl. Szent Mauríciusz Monostor, Bakonyi Erdők Háza, Pannon Csillagda). A Bakonybéllel való megismerkedés után hosszú vándorlás vár ránk Németbánya felé (bélyegzőhely), amelytől nem messze fekszik a Magyarország „dínó eldorádójának” számító volt iharkúti bauxitbánya gödre is. Németbánya után Városlődig (bélyegzőhely) csak a Hölgykő-várának elnevezett középkori várrom késztetheti megállásra a túrázót.

 

 A Csárda-hegy ércei

A már a Déli-Bakonyban (Kab-hegy–Agártető-csoport kistáj) elterülő Úrkút (bélyegzőhely) község keleti határában, az Országos Kéktúra útvonala mellett példásan kialakított földtani bemutatóhely repíti vissza az idelátogatókat a Dunántúli-középhegység évszázmilliókkal ezelőtti földtani történéseibe. Hazánkban egyedülálló módon, a mangánérc kitermelése után feltárult egy kb. 180 millió éves tengeraljzat, amelyen egy tanösvény segítségével kalandozhatunk végig. Eredjünk hát most a 2013-ban az „Év földtani értéke a Bakony–Balaton Geoparkban” megtisztelő címet megkapó, 1951 óta természetvédelmi oltalom alatt álló őskarszt gyomrába, s fedezzük fel annak földtudományi értékeit!

Az úrkúti bányagödör napjainkban földtani bemutatóhely

A mai Úrkút térségét hordozó lemeztöredék (az ún. Dunántúli–középhegységi-egység) az alsó-jura időszak végén (a toarci korszakban, kb. 180 millió éve) egy tenger alatti hegyekkel és medencékkel tarkított, változatos domborzatú sekélyebb tengeri térszínen helyezkedett el. A közelebbi-távolabbi lemeztektonikai események vulkanizmusa olyan magas elemkoncentrációjú hidrotermális (forróvizes) oldatokat generált, amely a tengervízzel keveredve megteremtette a későbbi mangánérc kiválásának lehetőségét. A későbbi bonyolult kémiai és/vagy biológiai (pl. baktériumok) reakciók eredményeként tengeri forráskürtők körül, és azok tágabb (pár kilométeres) környezetében, fekete palák társaságában karbonátos mangánérc, valamit később ezek oxidációjával agyagközös oxidos mangánérc jött létre.
A Csárda-hegy térségében az egykori tengeri forráskürtők környezetében közvetlenül egy kovás–vasas oxidos mangánérc vált ki, fémoxid-tartalmú agyagokkal egyetemben. Ezek az élénk domborzatú egykori tengerfenék kioldásos eredetű mélyedéseiben halmozódtak fel, amelyek a bányászat tárgyát is képezték. A különféle érctípusokat a későbbi földtörténeti időszakok üledékei fedték be, s óvták meg a lepusztulástól.
A felszín közelében található oxidos érceket már a 18. században felhasználták a kislődi vashámorban, valamint Úrkúton, üveggyártási célokra (üvegszíntelenítés). A sötét színű agyagos érceket később színezőanyagnak is használták (pl. cserépkályhák). A komolyabb ércföldtani kutatások azonban csak a 20. század első felében indultak el, s a tényleges kitermelés csak 1925-ben vette kezdetét a Csárda-hegyen, egészen 1930-ig. Ezen 5 év alatt kézi erővel kitermelték az oxidos mangánércet az egykori tengeraljzat mélyedéseiből, melynek hatására feltárult a nem teljesen helyesen „őskarsztnak” nevezett képződmény (erről a kutatók között még megoszlanak a vélemények).
A Csárda-hegy térségéből a bányászat súlypontja később áttevődött a környékbeli területekre, döntően mélyművelés formájában (az 1970-es években Magyarország a 2. legnagyobb mangánérctermelő volt Európában). Hazánk egyetlen, s Európa egyik legnagyobb mangánbányája 2016-ban zárta be végleg a kapuit.
Úrkút község után a „nagy kék ösvény” a bazaltsapkával fedett Kab-hegy (599 m) csúcsára hág fel (bélyegzőhely), majd hosszú ereszkedéssel Nagyvázsonyba érkezik meg, amely már a következő Balaton-felvidéki túránk kiindulópontja is lesz.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2020. évi októberi és december–januári összevont számában jelent meg)