Az Országos Kéktúra útvonala Sirok és Mátraverebély között hazánk legmagasabb hegyei között kalandozik. A Tarnától a Zagyváig tartó, közel 50 km-es és több mint 2000 méter szintet tartalmazó vándorlás az OKT egyik legnehezebb szakasza, de a Mátra mindenért kárpótol minket. Az erdők mélyén látványos, az egykori vulkanizmusról tanúskodó sziklaképződményekkel találkozhatunk, a bércek tetejéről pedig pazar kilátásokban lehet részünk, a szélrózsa minden irányában. A kevés települést felfűző kék ösvény bejárása közben pedig betekintést nyerhetünk egy ősi, mára már kialudt vulkán „lelkivilágába” is. A Bükk után járjuk be közösen a mátrai kéket és szólaltassuk meg mesélő köveit. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Mátra (vagy régebbi nevén Mátraerdő, amelyet egykoron az egész Északi-középhegységre értettek) fő tömege a földtörténeti újidő (kainozóikum) miocén korában, egy közel 7 millió évig tartó, szakaszos vulkáni működés során jött létre. Ezen belül a vulkanizmus fő időszaka az ún. bádeni korszakra tehető (kb. 16–15 millió évvel ezelőtt), amely során hatalmas mennyiségű vulkáni anyag érkezett a felszínre (ez határozza meg a Mátra mai arculatát). A változatos és hosszú vulkáni működés során döntően andezites (alárendelten dácitos és riolitos) lávák ömlöttek a felszínre, a heves robbanások során pedig különféle szemcseméretű törmelékek (pl. tufák) rakódtak le. A fent nevezett vulkanizmust jelentős ércesedés is kísérte, amely termékeit évszázadokig bányászták a területen (pl. Gyöngyösoroszi és Mátraszentimre térsége). A vulkanizmus óta eltelt időben a tektonikai és az eróziós folyamatok hatására a kialudt vulkáni kúpok jelentősen átformálódtak, lepusztultak, melyeket a kék útvonalon tanulmányozhatunk behatóbban. A mátrai miocén vulkanizmusnál idősebb kőzetek csak a hegység peremeiről (pl. Parád és Recsk térsége), valamint mélyfúrásokból ismertek.  

 

A Barát és az Apáca esete Sirokon

A Tarna folyócska völgyében megbújó Sirokot a Bükk irányából, Rozsnakpuszta felől érjük el. A Bükk és a Mátra között elhelyezkedő település középkori váráról nevezetes, amelyet a legtöbb magyar ismer, ha máshonnan nem, akkor egy hajdani osztálykirándulás emlékéből (Sirok egyben a Mátrabérc Teljesítménytúra kiindulási pontja is). A Várhegy környezetének földtudományi értékeiről viszont már jóval kevesebben hallottak! Itt jegyeznénk meg, hogy a földtudományi érték szó a földtani, felszínalaktani, vízföldtani/víztani és talajtani értékek gyűjtőneveként használatos, tehát több természetiérték-típust is magában foglal.
A vár romjaitól északkeletre, az OKT útvonala mentén több égbetörő, bizarr sziklaképződmény ragadja meg az arra járó tekintetét. A két legnagyobb, a Barát és az Apáca fantázianévre hallgató földtudományi látványosságokhoz a környék népe több misztikus eredetmondát is kapcsolt, de mi a jóval izgalmasabb földtani kialakulásukra helyeznénk a hangsúlyt.

A Barát és az Apáca a siroki Várhegy szomszédságában

Sirok térségében a felszínen nagy területen bukkannak elő olyan vulkáni törmelékes (idegen kifejezéssel piroklasztikus) kőzetek, amelyek kialakulása heves robbanásos vulkáni működésekhez köthető. A miocén földtörténeti kor szarmata korszakának elején (kb. 13 millió évvel ezelőtt) lezajlott vulkáni működés során jelentős mennyiségű törmelék fedte be az akkori tájat, helyenként több száz méteres vastagságban. Az ezekből kialakuló riolittufa elnevezésű vulkáni törmelékes kőzet finomabb szemcseméretű alapanyaga a légkörből hullott vissza a felszínre, míg a nagyobb, durvább szemcsékből állók a hajdani vulkáni felépítmények oldalán zúdultak le lavina módjára, innen a találó elnevezésük is: ártufa. A forró törmelék az egykori őstérszín legmélyebb pontjaiban, például a völgyekben állapodott meg, ahol a „massza” saját súlyából származó nyomása és magas hőmérséklete miatt mintegy összesült.
A riolittufa összlet bizonyos szintekben történő összesülésének az lett az eredménye, hogy a kőzettestben keményebb, a külső erők pusztításának jobban ellenálló egységek jöttek létre. Így formálódtak ki hosszú idő alatt a szél és a víz hatására ezek a sziklamonstrumok, mint például a Barát és az Apáca is. Úgy is mondhatnánk, hogy nem a kőtornyok emelkedtek ki a tájból, hanem a körülöttük lévő puhább, nem összesült tufák pusztultak le. Érdekes adalék, hogy a legnyugatibb sziklatorony tetején az 1980-as évek végéig még látható volt egy „kalap”, amely egy földrengés hatására omlott le.
A sötét színű mállási kéreggel borított, 5–6 m magas, védelem alatt álló szikláktól pár perces sétával érhető el egy lapos tetejűre faragott képződmény, amely a Törökasztal névre hallgat. A kis mélyedésekkel és csatornácskákkal tűzdelt „asztal” régmúlt idők pogány áldozati oltára lehetett, ahol arra hivatott személyek állati belsőségekből jósoltak. A Törökasztalnak a középkorban őrhely szerepe is lehetett.
A Bükk kéklő hegyei felé szép kilátást adó sziklacsoporttól érdemes átsétálni a vár romjaihoz is, ahol az utóbbi időkben komoly felújítási munkálatok kezdődtek. Sirokon, a település nyugati szélétől rövid (összesen kb. 1 km-es) kitérőt tehetünk a kék kereszt jelzésen a védett Nyírjes-tóhoz, amely hazánk egyik legkisebb és legmisztikusabb tőzegmohalápja.
Sirokon érdemes feltölteni a készleteinket (és persze bélyegezni is), hisz hamarosan a kék ösvény a Mátra keleti részének bércei felé veszi az irányt, ahol a Kékesig 22 km és közel 1000 méteres szintemelkedés vár ránk!

 

Vulkántúra a Keleti-Mátra gerincén a Markazi-kapuig

Sirokot elhagyva keresztezzük a Parádi-Tarna völgyét, majd a szebb időket is megélt, ma már vonatokat nem látó Kisterenye–Kál-Kápolna vasútvonalat. A Tarnaszentmária felé vezető műútról a kék jelzés hamarosan élesen jobbra, az erdőbe tér le, ahol megkezdjük a Mátra keleti gerincén „hullámvasutazásunkat”. Fárasztó utunk során az ösvény folyamatosan emelkedik, s egy csúcs megmászása után mindig jön a következő magasabb, egészen addig, amíg a Kékest el nem érjük.

Pihenő a Gazos-kövön

Az első szép kilátást adó Gazos-kőig (507 m) az országúti letérésünktől kb. 5 km-t kell megtennünk. A mátrai miocén kori vulkanizmus idején kitörési központként működő Gazos-kövön, a meredek északias leszakadásokban szépen tanulmányozhatjuk a Mátra keleti gerincének oly jellegzetes kőzetét, a fekete színű, pados–lemezes szerkezetű andezitet, amellyel még sokat fogunk találkozni. Az itt fellelhető andezites kőzetek a vulkanizmus vége felé (kb. 13–12 millió évvel ezelőtt, a szarmata korszakban) keletkeztek, amelyek forró lávája délnyugat–északkeleti irányú hasadékvulkánokból ömlött a felszínre, s fedte be a már korábban kialakult, különféle típusú vulkanikus kőzeteket. A hasadékvulkánok létrejötte a Mátra délies irányú kibillenéséhez köthető az itt húzódó tektonikus törésvonalak mentén, amely ma is jól látszik, ha szétnézünk a Gazos-kő észak felé szép kilátást adó csúcsáról. Itt és az utunkba eső többi bércről is szembetűnő, hogy a hegység északi oldala meredekebb, nagyobb esésű, mint a déli. Akármilyen hihetetlen, a Mátra vulkánjai folytatódnak az Alföld északi része alatt (pl. Jászság) is, de azokat csak fúrásokból ismerjük, hisz fiatalabb üledékek fedték be őket.
A Gazos-kő után egyre magasabb csúcsok következnek (pl. Szederjes-tető, Oroszlánvár, Nagy–Szár-hegy, Mraznica-tető), amelyekről északias és délies irányokban is szép kilátásokban lehet részünk. Észak felé többször is egy hatalmas bánya sebhelye tűnik fel a horizonton: a Csákány-kő andezitbányájában dolgoztak egykoron a recski kényszermunkatábor lakói, akik sanyarú életéről a bánya alatt lévő Nemzeti Emlékparkban tudhatunk meg többet.

A Kékes tömbjének látképe a Mátra keleti gerincéről

Az egykoron aktív „Nagy–Szár-hegyi vulkán” felépítményének erősen lepusztult kráterpereméről két földtudományi csemege (a Tarjánka-szurdok és az Ilona–völgyi-vízesés) is elérhető, de azt javasoljuk, hogy energiánkkal spórolva koncentráljunk inkább az OKT útvonalára, hisz még kemény emelkedők várnak ránk a Kékesig (ne felejtsünk el bélyegezni a Hármashatár erdészháznál sem).
Itt jegyeznénk meg, hogy a kéktúra útvonala mentén egy másik jelvényszerző túramozgalom („Várak a Mátrában”) állomásai is elérhetők (pl. Sirok, Szederjes-tető, Oroszlánvár), amelyhez külön igazolófüzetek állnak rendelkezésre.

 

A fagy által formált Kékes-vulkán

A 672 m magasan található átjáró, a Markazi-kapu térségében érjük el a Mátra egyik legvadregényesebb részét, amely a Sas-kövön át egészen a Kékesig húzódik. A mátrai miocén vulkanizmus idején a területen egy nagyobb méretű kitörési központ működött, amelyet a szakemberek Kékes-vulkánnak neveztek el. Ezen egykori vulkáni felépítmény eróziósan, a külső erők által lepusztított kráterperemén folytatjuk utunkat a Sas-kő irányában.
A kék ösvényen emelkedve a terep egyre vadabb lesz: sziklafalak, kőbástyák, törmelékes lejtők váltogatják egymást, amelyeken néha muflonok tűnnek fel. Vajon melyik felszínformáló erő lehetett felelős ezen zord tájkép kiformálásában? A válasz: a jég által okozott fagyaprózódás. A földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hideg szakaszaiban (az ún. glaciálisokban) a Mátra magasabb, 500 m feletti régióiban komoly felszínalakító tényező volt a fagyaprózódás, amely jelentős domborzatformálással járt. Ekkor a területen nagyjából olyan éghajlat uralkodhatott, mint ma a messzi északon, a sarkkörök közelében. Ezt periglaciális vagy magyarra lefordítva „jégkörnyéki” éghajlatnak nevezzük.
A Gazos-kőről már jól ismert pados–lemezes szerkezetű, törésekkel átjárt andezitekbe beszivárgó csapadékvizek megfagyva 8–9%-os térfogatnövekedést idéztek elő, amely sokszori ismétlődésének az lett az eredménye, hogy a kőzetek „megadták” magukat, s kisebb-nagyobb darabokra estek szét. A fagyaprózódásos folyamatok hatásfokát nagyban segítette a földtani felépítés (kőzettípus-határok), a kőzetszerkezet, valamint a korábban már említett délies kibillenés, hisz az észak felé néző andezitpadok „fejei” kiváló támadási felületei voltak a fagynak. Ezt a domborzatformálási módot találóan krioplanációnak (”fagy általi elegyengetésnek”) nevezték el. A fagy kőzetbontó hatására, hosszú idő alatt fejlődött ki az a krioplanációs formakincs-együttes, amely a Sas-kő és Kékes közötti OKT-szakaszon kiválóan tanulmányozható (ez egyben a Rákóczi turistaút nyomvonala is).

Turista emlékmű a Sas-kövön

A fagyaprózódás hatásának szép példája a turistaemlékművel koronázott, csodálatos kilátást adó Sas-kő (898 m) és az Erzsébet-szikla között, a gerinc mindkét oldalán húzódó több száz méter hosszú és helyenként 20–25 m magas krioplanációs fal, amely helyenként kőbástyákra tagolódik. A hosszú, tagolt krioplanációs fal alatti hegyoldalakon pedig annak aprózódási termékeiből álló törmeléklejtők alakultak ki. Szép krioplanációs formákkal találkozhatunk még a Kis-Sas-kő és a Disznó-kő (szép kilátás), valamint a Kékes felé vezető kéktúra útvonal térségében is.
A Sirokon kezdődő, embert próbáló vándorlásunk hazánk legmagasabb hegycsúcsán, a Kékesen (1014 m) ér véget, ahol frissülhetünk egyet és lebélyegezhetjük füzetünket. Innen az OKT útvonala a Mátraháza, a Vörösmarty Turistaház és a Nyírjesi erdészház bélyegzőhelyek érintésével Galyatető irányában folytatódik, ahol további földtani kalandok várnak ránk.

 

Geológiai séta Ágasvár körül

Galyatető térségében egy újabb miocén kori vulkáni felépítmény maradványain, a Galya-vulkán kráterperemén folytatjuk kéktúra vándorlásunkat. A galyatetői pihenő és bélyegzés után érdemes felmászni a Péter-hegyese csúcsán (960 m) álló nemrégiben felújított kilátóba, ahonnan csodás körpanorámában lehet részünk. Tiszta időben, ideális légköri viszonyok mellett még a Magas-Tátra csúcsai is kirajzolódhatnak. Az OKT útvonala a Piszkéstetői Obszervatórium érintésével Mátraszentlászló és Mátraszentistván (bélyegzőhely) felé veszi az irányt. Az egykori kis üveghutákból lett üdülőtelepülések elhagyása után Ágasvár térségébe érkezünk meg, ahol több földtani látnivaló készteti megállásra a kéktúrázót.

A Szamár-kő az Ágasvár oldalában

Az Országos Kéktúra útvonaláról pár perces kitérővel (a kék háromszög jelzés mentén) két sziklaképződmény is elérhető: a Newton-szikla és a Szamár-kő. A rejtélyes, andezitből álló Newton-sziklán a következő kőbe rótt felirat olvasható: „Newton hitétől mentsen meg az Isten”. Nem tudni, hogy ki és mikor véste bele, de annyi bizonyos, hogy a sziklától csodálatos panorámában lehet részünk észak és kelet felé egyaránt. Nem messze innen egy látványos sziklaalakzat áll őrt, amely a Szamár-kő névre hallgat. Kialakulása a szelektív denudációnak (magyarul „válogató lepusztításnak”) köszönhető: a szikla alsó harmada robbanásos eredetű vulkáni törmelékekből (különféle szemcseméretű tufákból), míg a felsőbb része andezitből áll, amely lávából szilárdult meg. Az „idő vasfoga” a Szamár-kő alsóbb részének “puhább” kőzeteit jobban kikezdte, mint a felsőbbeket, így alakult ki a gombaszerű, bizarr alakzat. Érdemes a kék háromszög jelzésen tovább folytatni utunkat, ahol rövid kaptatóval a környék ikonikus hegyormára, az Ágasvárra (789 m) érkezünk meg.
A bronzkori és középkori erősségekkel („Várak a Mátrában” túramozgalom) koronázott, korlátozott kilátást adó csúcson egy merész, törésekkel szabdalt sziklafal (L–Fix torony) tetején találjuk magunkat, amely kialakulásában szintén döntő szerepe volt a fagyaprózódásnak, azaz a krioplanációs folyamatoknak. Innen meredek ereszkedéssel érkezünk meg az Ágasvári Turistaházhoz (bélyegzőhely), ahol ehetünk egyet, és akár meg is szállhatunk. Ha itt töltjük az éjszakát, érdemes a turistaház melletti Foton-rétről kicsit kémlelni az eget, hisz tiszta időben hazánk egyik legtisztább csillagos égboltjában gyönyörködhetünk.

Részlet a Csörgő-szurdokból

A turistaháztól rövid kitérővel érhető el déli irányban a Csörgő-szurdok. A Csörgő-patak szakaszos bevágódása által létrehozott rövidke vadregényes szurdok kőzetanyaga az ún. andezit-agglomerátum, amely különféle szemcseméretű vulkáni törmelékekből alakult ki (akár autónyi méretű blokkokat is találunk benne). A kiváló vizet adó Vándor-forrástól pár perces sétával érhető el a vasráccsal lezárt, legendákat mesélő és kincseket rejtő Csörgő-lyuk bejárata. A 430 m hosszú járatrendszer hazánk leghosszabb nemkarsztos barlangja, amely a területet alkotó kőzetblokkok szakaszos megcsúszásával alakult ki. Szakemberek vízfestéssel kimutatták, hogy a forrás vize összeköttetésben van a Csörgő-lyukkal, hisz onnan érkezik.
Az Ágasvári Turistaháztól a kék ösvény Mátraverebély felé veszi az irányt. Az Ágasvár csúcsától nyugatra, a piros jelzés mellett kereshető fel az ún. „török lábnyom”, amely a legenda szerint az itt strázsáló török katonától származik.
Az OKT a Nyugati-Mátrát Mátraverebély településnél (bélyegzőhely), a Zagyva folyócska völgyében hagyja el. Innentől már a Cserhát lankái következnek, de ez már egy másik írásunk témája.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2018. évi december–januári összevont számában jelent meg)