Előző geokéktúrás cikkünkben az Írott-kőtől vándoroltunk Abaliget vasútállomásig. A Dunántúli-dombság kies vidékei bőven tartogattak földtudományi látnivalókat, gondoljunk csak a homokkőbe mélyülő szurdokokra, a löszmélyutakra vagy éppen a néhai szénhidrogén-bányászati emlékekre. A Mecsek lábához érve, Abaligettől azonban teljesen más táji és földtani környezet fogad minket. Itt már jóval idősebb és ellenállóbb kőzetekkel fogunk találkozni, amelyek nem egy esetben évszázmilliók üzenetét hordozzák. A barlangok, látványos sziklaképződmények, földtani alapszelvények, hűs szurdokok és források világa ez, amelyek igazi geo-élményeket nyújtanak bejáróinak. A teljes Országos Kékkör földtudományi értékeit bemutató sorozatunk befejező írásában a Mecsek és a Geresdi-dombság földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékeit vesszük szemügyre, szigorúan a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalai mentén. Kalandra fel, irány a kövek világa!

 

A Jakab-hegy „vörös óriása”

Abaligetről a Nyugat-Mecsek víznyelőkkel, dolinákkal (töbrökkel) és barlangokkal „lyuggatott”, triász üledékes kőzetekből álló karsztján haladunk délies irányban, a Jakab-hegy tömbje felé. Abaligeten ne feledjük el szakvezetéssel bejárni a 2000 m-es hosszúságú Abaligeti-barlangot, amely a triász időszaki, kb. 245–240 millió éves Lapisi Mészkő Formációban oldódott ki. Vándorlásunk közben, a Jakab-hegy alatt érintjük a volt Petőcz-akna emlékhelyét is, amely az itteni uránbányák egyik szállítóaknája volt (1146 m-es mélységig hatolt le). Hamarosan combos emelkedésbe kezdünk, a Jakab-hegyre (592 m) érkeztünk!

A Babás szerkövek triász törmelékes üledékes kőzetei

A Jakab-hegyet döntően vöröses és szürkés színezetű törmelékes üledékes kőzetek (pl. konglomerátum, homokkő) építik fel, amelyeket ha megszólaltatjuk, évszázmilliók üzenetét mesélik el szemlélőinek. A perm időszak végén és a triász időszak elején, az ó- és középidő határán (kb. 255–245 millió éve) lerakódott üledékes kőzetek az Eurázsiai kontinens déli szegélyén, a Tethys-óceán partvidékén rakódtak le, kezdetben folyóvízi, majd sekélytengeri környezetben. Ekkoriban a mai kontinensek ősei egy nagy szuperkontinenst alkottak, amelyet Pangeának nevezünk. Ezt egy óriási hegységrendszer, a Variszkuszi-hegységrendszer láncai hálózták be, amelyek intenzív eróziónak voltak kitéve a hosszú évmilliók alatt. A magas hegyláncok lepusztulása során hatalmas mennyiségű, különféle szemcseméretű (pl. kavics, homok, kőzetliszt, agyag) törmelék keletkezett, amelyet folyóvízi rendszerek szállítottak a világtenger felé. Az óceánok és tengerek felől a páradús légtömegek már nem jutottak el az egykori Pangea belsejébe, ahol emiatt száraz és félszáraz klíma uralkodott. A vörös színű üledékek is oxidatív jellegű, száraz, sivatagi környezetre utalnak. Ebben az őskörnyezetben rakódott le az a nagy vastagságú rétegsor, amelyet ma a Jakab-hegy látványos természetes és mesterséges feltárásaiban tanulmányozhatunk.
A Jakab-hegy tetőrégiója a triász időszak elején keletkezett Jakabhegyi Homokkő Formáció különféle szemcseméretű törmelékes üledékes kőzeteit tárja fel. A Babás-szerkövek alatt egy olyan konglomerátumos összlet települ, amelyben nem ritkák a csecsemőfej nagyságot is elérő görgetegek. Anyaguk döntően kvarcit és riolit. A legenda szerint a kővé vált násznépből lett Babás-szerköveknél kavicsos homokkövekkel találkozunk, amelyek keményebb, kovával erősebben cementált egységeit a külső erők hámozták ki a puhább kőzetek „fogságából”, faragták bizarr formájú alakzatokká. A szerkövek alá lemászva a perm időszak végén keletkezett, folyóvízi eredetű Kővágószőlősi Homokkő Formáció és a triász konglomerátum érintkezési felületét is tanulmányozhatjuk. A felfelé finomodó rétegsorban, a Zsongor-kőnél már keresztrétegzett homokkövekkel találkozhatunk, míg a hegytetőn még annál is finomabb kőzetliszttel és agyaggal. A Zsongor-kőnél megfigyelhető keresztrétegződés egyértelműen áramló közeget jelent, hisz ilyen rétegzés csak mozgó vízben tud létrejönni. A Babás-szerkövekhez, valamint a néhai kis kőfejtőhöz, a Sasfészekhez csak kitérővel, s komolyabb szintvesztéssel juthatunk el a kéktúra útvonaláról.

A Zsongor-kő keresztrétegzett homokkövei

A Jakab-hegy tetején történelmi látnivalók is várnak ránk. A 13. században épült fel a pálos rend egyik legkorábbi rendháza, amelyet Szent Jakab apostol tiszteletére szenteltek fel. A 16. század közepén, a török pusztítások során romba dőlt, de az utóbbi időkben szépen konzervált kolostor falait tanulmányozva fontos kőzettani megfigyeléseket is tehetünk. A legtöbb ide látogató turista nem is gondol abba bele, hogy a pálosoknak is kellettek olyan kemény, időtálló és jól megmunkálható építő- és díszítőkövek, amelyekből épületegyüttesüket felépíthették. Az egykori építtetőknek két lehetőségük adódott: a Jakab-hegy déli, meredek oldalának vöröses színezetű homokköveit vagy az északabbi lankásabb, triász tengeri üledékes kőzetekkel fedett térség kőzeteit használják fel. Reálisan belegondolva, valószínűleg a kedves olvasó is a kevésbé meredek részről szedne követ, s hordaná fel a hegytetőre, mint sokkal nagyobb munka árán, a déli meredekről. Így tettek a 13. század kőművesei is, akik a pálosok kolostorát a Nyugat-Mecsek kora- és középső-triász sekélytengeri karbonátos kőzeteiből építették fel. Ezért lehetséges az, hogy az egyházi épületegyüttes falait tanulmányozva betekintést nyerhetünk a kolostortól északra elhelyezkedő térség földtani viszonyaiba, egy rögtönzött terepi kőzettan óra keretein belül.
Érdekes a csúcs közelében elhelyezkedő kis mocsaras tó és a Cigány-kút története is, amely egykoron a pálosok tava volt. Korábban említettük, hogy a Jakab-hegyen felfelé haladva a rétegsor finomodik, egyre kisebb szemcseátmérőkkel jellemezhető törmelékes üledékes kőzetek a jellemzőek. A hegytető közelében ezek a finomszemű üledékek vízzáróként funkcionálnak, ezért lehetséges az, hogy a pálosok egykori tavának csapadék eredetű vize nem szivárgott el a mélybe. A Jakab-hegy esetében még sok mindenről lehetne beszélni (pl. Remete-barlang, István-kilátó, vaskori földvár és halomsírok), de sok geo-kaland vár még ránk a Mecsek lankái között!

 

 A mecseki „széndínók” nyomában

A Jakab-hegy után hosszú vándorlás vár a kéktúrázókra, amíg Pécs–Vasas és Zobákpuszta térségébe nem érnek. Természetesen ezen a szakaszon is természeti és kulturális látnivalók tucatjai várják a kíváncsi vándorokat. Gondoljunk csak például a kisebb-nagyobb kitérőkkel megközelíthető Tubesre vagy Misinára, valamint a mésztufa gátakkal ékes Melegmányi-völgyre.
A volt Bétaakna és Zobákpuszta között a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala egy óriási külfejtéshez érkezik meg, amely színeivel és méreteivel azonnal rabul ejti szemlélőjét. Itt működött hosszú ideig a Mecsek egyik legnagyobb feketekőszén külfejtése, amely földtani csodák tárházát vonultatja fel. Itt jegyeznénk meg, hogy a külfejtés csak felülről szemlélhető meg (elvileg az is csak engedéllyel), a bányagödörbe beereszkedni tilos és életveszélyes!

A vasasi feketekőszén külfejtés látképe

Fejezetünket egy furának tűnő kijelentéssel kell kezdenünk: a most ismertetésre kerülő jura időszaki kőszéntelepes összlet nem a mai földrajzi helyén rakódott le! A mai Mecseket hordozó lemeztöredék ugyanis a mezozóikum (középidő) elején Eurázsia déli peremén, a Tethys elnevezésű ősi óceán északi zónájában helyezkedett el, több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától. A Mecseki-egység leválása Eurázsiáról a triász végén kezdődött meg a Pennini-óceán kinyílása miatt, melynek eseményei jelentősen befolyásolták a kőszenes rétegsorok lerakódását is. A fent nevezett óceanizáció miatt a Mecseki-egységen hatalmas, aszimmetrikus félárok szerkezetek alakultak ki a tektonikai események miatt, melyek feltöltődése üledékekkel már a triász végén megindult és a jurában folytatódott. Ebbe a hatalmas üledékes ciklusba helyezhető bele a Mecseki Kőszén Formáció képződése is.
A triász végi törmelékes képződményekre kb. 120–1100 m-es vastagságban települ a 39 számozott feketekőszén telepet tartalmazó, ciklikus felépítésű kőszénösszlet. A rétegsor legalja még a triász időszak végén képződött, de a formáció döntő része kora-jura (liász) korú. A fent nevezett félárkoknak megfelelően a kőszéntelepes összlet Pécs térségében a legvastagabb, észak felé vékonyodik, s ebben az irányban a kőszéntelepek száma is csökken. Ugyanebben az irányban viszont nő a telepek vastagsága és azok kőszéntartalma is. A kb. 200 millió évvel ezelőtt létezett, majd betemetődött, s szénülésen átesett növényi anyag kezdetben folyóvízi–tavi (édesvízi), majd később csökkentsósvízi–sósvízi tengerparti környezetben halmozódott fel. Az egykori tengerelöntések és visszahúzódások miatt a széntelepek anyagát meddő kőzetek (pl. homokkő, aleurolit, agyagkő) betelepülései tagolják.

Kréta bazalttelér a Mecseki Kőszén Formációban

A jura rétegsor meddőkkel tagolt széntelepei között barangolva számtalan földtani megfigyelést tehetünk. A folyóvízi eredetű homokkövekben például szép keresztrétegzéseket tanulmányozhatunk, amelyek az egykori áramló vízre hívják fel a figyelmet. Érdekesek a kréta időszaki bazaltos benyomulások is, amelyek a környezetükben természetes koksszá alakították a kőszenet. Ehhez kötődnek a gömb alakú szenek is, amelyek a vasasi külfejtés különlegességei. A számtalan ásványon kívül ősmaradványok is gyűjthetők a bányagödörből, amelyek közül a szenesedett jura kagylók emelendők ki.
Szenzációs leleteknek számítottak, s számítanak ma is a Komlosaurus carbonis elnevezésű dinoszauruszok lábnyomai, melynek első példányait Wein György geológus találta meg 1966-ban. Az egykori mocsaras tengerparton szaladgáló dínók lábnyomai finom üledékekkel töltődtek ki, s megkövülve megőrződtek az utókor számára. A Komlosaurus a két hátsó lábán járt, jellegzetes háromujjú lábnyomai 12–18 cm-esek, lépéseinek hossza 60–70 cm lehetett. Külön figyelmet érdemelnek a felszínalaktani formák is, amelyek közül a jelenkori erózió által a rézsűkön kialakított eróziós formák emelendők ki. Néha a széntelepek öngyulladása okoz misztikus látványt.
Ha időnk engedi, térjünk ki az innen északkeletre található Köves-tető felhagyott kőfejtőjébe is, ahol egy ritka magmás kőzet, a fonolit tanulmányozható.

 

A Kelet-Mecsek varázslatos szurdokvölgyei

Zobákpuszta után az RP–DDK útvonala a Kelet-Mecsek egyik legromantikusabb szurdokvölgyébe, a Hidasi-völgybe hatol be. A Hidasi-völgy térségében a jura és a kréta időszak mélyebb tengereiben lerakódott, döntően karbonátos (pl. tűzköves mészkövek), alárendelten törmelékes üledékes (pl. márga) kőzetek bukkannak elő. Ezekben ősmaradványokat is szép számmal találhatunk, amelyek közül a Mátéparti-árok csodálatos ammoniteszei emelendők ki. Az országútról való letérésünk után kb. 1,5 km-es sétával érkezünk meg a bővizű időszakokban látványos Csurgó-forráshoz.

A Csurgó édesvízi mészköve

A kalcium-karbonátból, ásványtanilag kalcitból álló kőzetek repedésrendszerében hatalmas mennyiségű karsztvíz tárolódik, amely a forrásszájakon át csapolódik meg, időszakos és állandó vizű karsztforrások formájában. A kőzetek „fogságában” akár évezredeket is elidőző, enyhén szénsavas felszín alatti vizek jelentős mennyiségű meszet oldanak magukba áramlásuk során. Az oldott mészanyaggal (kalcium-hidrokarbonáttal) túltelített karsztvizek a hegy gyomrából forrásként való kilépésükkor eltérő nyomású és hőmérsékletű környezetbe kerülnek, azaz normál légköri viszonyok közé. Az oldatban addig egyensúlyban lévő geokémiai rendszer felborul azáltal, hogy a szén-dioxid elillan belőle. A szén-dioxid elvonását segítik a vízzel nagy felületen érintkező növények (pl. mohák, zuzmók) is, amelyek élettevékenységük során (pl. légzés) szén-dioxidot használnak fel. Erre kiváló példa a Hidasi-völgyben található Csurgó-forrás is, ahol a forrásvízből a szilárd kalcium-karbonát kiválása a szemünk előtt zajlik. A frissen kiváló mészanyag bekérgezi az útjába kerülő tárgyakat, amely hatására egy porózus, likacsos kőzet keletkezik, a forrásmészkő (édesvízi mészkő) vagy idegen kifejezéssel travertínó. A Csurgó mesébe illő travertínó-függönyét a Hidasi-völgyben lévő patak egyik időszakos mellékvölgyi vízfolyása alakította ki, amely a Csurgónál kb. 6 m-es szintkülönbséggel ereszkedik alá, s terül szét „esőfüggönyként” a mohákkal borított édesvízi mészkő testen. A Mecsek völgyeiben a forrásmészkő képződése már a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) végén elkezdődött (kb. 20–15 ezer éve), s még napjainkban is tart.

A Ferde-vízesés az Óbányai-völgyben

A forrásokkal ékes Hidasi-völgy végigjárása, valamint Kisújbánya megtekintése után egy újabb szurdokvölgyben találjuk magunkat, az Óbányai-völgyben. A völgyben áramló patak a lassan emelkedő területbe mintegy belefűrészelte magát, amely során természetes geológiai feltárások sorozatát hozta létre, nyitott könyvként mutatva be a terület jura és kréta, ősmaradványokban gazdag tengeri üledékes kőzeteit (pl. kovás, tűzköves mészkövek, márgák). Az Óbányai-völgy egyik leglátványosabb és legismertebb látnivalója a Ferde-vízesés, amely a kisújbányai letérésünktől kb. 500 m-re helyezkedik el. A több száz millió évvel ezelőtt vízszintesen lerakódott, átlagban 10–15 cm vastagságú mészkő- és márgarétegek a tektonikai hatások miatt ma közel 30 fokkal kibillenve tanulmányozhatók.

A kb. 160–150 millió éves kőzetrétegekhez képest fiatalnak számítanak azok a forrásmészkövek (travertínók), amelyek az oldott karbonátokat tartalmazó, réteglapok között kiáramló karsztvizekből váltak ki. A Csepegő-szikla édesvízi mészköveinek kora nagyjából megegyezik a Csurgó-forrásnál, valamint a Melegmányi-völgyben látottakéval.

 

A Mórágyi-rög titkai

Mecseknádasd után hosszú és „falutlan” vándorlás vár ránk Bátaapáti és Mórágy térségéig, ahol magyarországi szinten is idős és ritka mélységi magmás kőzetek várnak ránk. A mélységi magmás (szakmai kifejezéssel: plutoni vagy intruzív) gránit kőzetolvadéka a földkéreg több kilométeres mélységeiben képez benyomulásokat, s ott csak lassan, évmilliók alatt hűl, kristályosodik ki. A nagy mélységben megszilárduló gránitos testek csak akkor kerülnek a felszínre vagy annak közelébe, ha a felettük található rétegsorokat az erózió „letakarítja”. Hazánkban a Velencei-hegység területén, valamint éppen itt, a Mórágyi-rög vidékén tanulmányozhatjuk legszebben a karbon korú gránitok kőzettípusait. A Velencei-hegységgel ellentétben Mórágy térségében az erősen mállott gránitos kőzetek csak a völgyekben bukkannak elő, a többi domborzati elemen (pl. dombhátak) vastag, több tíz méteres negyedidőszaki üledékes takaró (pl. lösz) fedi őket.

A Mórágyi Gránit geológiai feltárása Mórágyon

Az egykoron svábok által lakott, csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő Mórágy falucska déli részén, az RP–DDK útvonala mentén egy szabadtéri színpadnak „álcázott” volt kőbánya 12 m magas falaiba ütközünk, ahol kiválóan tanulmányozható a területet felépítő gránit. Már az elején leszögeznénk, hogy az itt feltáruló gránitok természetesen nem a mai helyükön keletkeztek, hanem sok ezer kilométerre innen, ahol a területet hordozó lemeztöredék éppen aktuálisan elhelyezkedett (az Egyenlítőtől délre, valahol a mai Kongó-medence déli részén). A karbon időszakban zajló, a variszkuszi hegységképződéshez kapcsolódó lemeztektonikai folyamatok hatására létrejövő gránitos olvadék a földkéreg nagyobb mélységeiben jött létre olvadással (kb. 340 millió éve), s csak a későbbi eróziós folyamatok hatására került a felszín közelébe, a terület lassú emelkedésével szinkronban.
A feltárásban a gránitot megfigyelve szabad szemmel is méretes ásványokat vehetünk észre, amelyek az egykori lassú és fokozatos kikristályosodásra utalnak. Ezek közül a szürke kvarcok, a húsvörös káliföldpátok vagy éppen a fekete biotitok emelendők ki. Érdemes rövid kitérőt tenni Mórágyon a Petőfi Sándor utcába is, ahol a szintezési főalappontnál a gránit egy másik feltárását tekinthetjük meg, amelyet jégkorszaki lösz fed. Itt jegyeznénk meg, hogy hazánkban ebbe a karbon gránitba helyezik el a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat, melynek telephelye Bátaapátiban található, nem messze útvonalunktól.
A Szekszárdi-dombság vidékén szép löszmélyutakban és „szurdikokban” juthatunk le a városba, ahol Rockenbauer Pál kopjafájánál fejezzük be hosszú, az Írott-kőtől induló, földtudományi értékekben gazdag vándorlásunkat.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2022. évi áprilisi számában jelent meg)