A „nagy kék útvonal” ösvénye a Mátra vulkánjáról Mátraverebélynél ereszkedik le a Zagyva folyócska völgyébe. A települést nyugat felé elhagyva már a Cserhát-vidék lankái között túrázunk, ahol Szendehely–Katalinpusztáig mintegy 120 km gyaloglás vár ránk. A Mátrához képest a Cserhátban már teljesen más tájkép bontakozik ki a vándor előtt. Itt már nem egy zárt, erdős, településektől „mentes” hegység fogad minket, hanem egy olyan, ahol a tágas medencéket szántók, legelők és kicsiny falvak „bélelik ki”. A különféle méretű medencéket pedig vulkanikus és üledékes kőzetekből álló merész sasbércek tagolják, és teszik tájképileg változatossá. A hosszú cserháti OKT-vándorlás során számtalan földtudományi (azaz földtani, felszínalaktani, vízföldtani/víztani és talajtani) értékkel találkozhatunk: ősi vulkánok belsejét feltáró egykori kőbányákkal, homokkőbe mélyülő szurdokokkal, vulkáni kúpokon ülő középkori várakkal – hogy csak párat említsünk a sok közül. Járjuk hát be közösen a Cserhát kéktúra útvonalát, és fedezzük fel annak földtani „csodaországát”! Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Nógrádi-medence és a Börzsöny, az Ipoly-völgy, a Tarján-patak és a Zagyva, valamint az Alföld által határolt Cserhát földtani felépítése rendkívül változatos, kőzeteinek kialakulása roppant időintervallumot ölel át. A hegység nyugati részében (többek között a Naszályon, Csővár és Romhány térségében) lelhetők fel a Cserhát legidősebb felszíni kőzetei (mészkő, dolomit), amelyek több mint 200 millió éve – a triász időszak végén és a jura legelején – rakódtak le a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő selfjén, és annak előterében. A terület kiemelkedése és hosszú, közel 160 millió éves szárazulati és lepusztulási epizódja után a Cserhát vidékén újból kb. 40 millió éve jelent meg a tenger, s a rákövetkező 25–20 millió év alatt változatos üledékekből álló összletek (pl. agyagmárga, márga, homokkő, slír, barnakőszenes rétegek) rakódtak le a különféle mélységű üledékgyűjtőkben. Ezek az eltérő módon cementált üledékes kőzetek vesznek részt döntően a hegység mai arculatának kialakításában is.
Részben ezeket fedték be, s nyomultak beléjük a miocén kor közepén (kb. 17–12 millió éve) azok az andezites magmás testek, amelyek a laza üledékek „tengeréből” kipreparálódva ma a Cserhát-vidék markáns kiemelkedéseit alkotják (pl. a várrommal koronázott szandai Várhegy). Az azóta eltelt időben a terület aprólékosan feldarabolódott, felszínét az éghajlat vezérelte külső erők lepusztító munkája, valamint az ember alakította át jelentősen.

 

„Szent László rétegeinek” nyomában

A mátraverebélyi bélyegzés és a Dózsa György út mentén található csodálatos, középkori eredetű gótikus stílusú Nagyboldogasszony-templom megtekintése után a kék jelzésen hamarosan megérkezünk a Mátraverebélyhez tartozó Szentkútra. A mesés környezetben megbújó népszerű Szűz Mária-kegyhely számos látnivalót kínál az arra járóknak (pl. ferences kegytemplom és kolostor, szabadtéri oltár), amelyek közül mi most a földtudományi értékekre fókuszálunk. A Szentkúti-patak völgyében található Nemzeti Kegyhely amúgy nevét arról a csodatevő forrásáról kapta, amelyhez számos gyógyulás főződik, már a középkor óta.

A Szentkút feletti Remete-barlangok

Szentkút térségének földtani felépítésében döntően sekélytengeri mészkövek és meszes homokkövek vesznek részt (kisebb részben vulkáni tufák), amelyek a miocén földtörténeti kor közepén, az ún. bádeni korszakban (kb. 14–13 millió évvel ezelőtt) rakódtak le. Ekkor a területet egy szigetekkel, félszigetekkel tagolt sekély és meleg tenger borította, amely rendkívül gazdag élővilággal rendelkezett.
A bádeni rétegsor egyik legszebb feltárása a Meszes-tető déli oldalában kereshető fel, a Remete-barlangoknál. Itt olyan karbonátos és törmelékes üledékes kőzetek tárulnak fel, amelyek homok nagyságú szemcséi a hullámzás által összetört egykori tengeri mészvázú élőlények vázelemeiből (pl. bryozoák, azaz mohaállatkák, algák, kagylók) épülnek fel. Ezen fosszíliák szabad szemmel ugyan nem nagyon látszanak, viszont azok a csúszásos üledékszerkezeti jegyek a remetelakok falaiban igen, amelyek az egykori lejtős tengeraljzaton alakultak ki. A feltárásban tanulmányozható bizarr alakú, hullámos falfelületek annak köszönhetik kialakulásukat, hogy a különféle módon cementált kőzetrétegek eltérő sebességgel pusztulnak a külső erők hatására. A “puhább” részek helyén bemélyedés alakul ki, míg a keményebb padok párkányként magasodnak ki a fal síkjából.
Ebbe a könnyen faragható kőzetfalba mélyültek azok a Remete-barlangok, amelyeket „lakóbarlangként” és kápolnaként is használtak a remeték a középkor óta. Utolsó lakójuk, Dobát Jozafát remete 1767-ben távozott el az élők sorából. Itt jegyeznénk meg, hogy a Meszes-tető nyugati oldalában tátong a barlangi medve leleteiről is nevezetes Betyár-barlang, amely a közel 90 méteres hosszával hazánk legnagyobb nemkarsztos, homokkőben létrejött természetes barlangja.

Részlet a Szent László-hasadékból

A zöld színnel jelzett barlang jelzésről visszatérünk a kegytemplomhoz, majd az OKT útvonalán baktatunk nyugatnak, s kb. 500 m után jobb kéz felé egy hűvös szurdok, a Szent László-hasadék csalogat az erdő mélyére. A rövidke, de annál látványosabb szurdokot az az időszakos kis vízfolyás alakította ki, amely a lassan emelkedő területbe mintegy belefűrészelte medrét az idők folyamán. A hasadék falai nyitott könyvként mutatják be azt a geológiai rétegsort, amely sekélytengeri meszes homokkőből, homokos mészkőből („Szent László rétegei”) és a hullámzás által „átdolgozott” vulkanikus andezittufákból áll.
A földtani képződmények határán fakadt egykoron a Szent László-forrás is, amelyet az egyik néphagyomány szerint Szent László lovagkirályunk fakasztott kardjával, hogy szomjas katonáit megitathassa. A hagyomány a hasadék kialakulását a paripáján vágtató Szent Lászlóhoz köti, aki mögött az égi fohász hatására a föld megnyílt, s az őket üldöző kunok a mélyben lelték halálukat. A szurdok aljában a hordalékkal terhelt patakvíz patkónyomszerű alakzatokat mosott ki a csupasz sziklák felszínén, amelyet a nép Szent László Szög nevű lovának patkólenyomatainak tart.

 

Betekintés egy rétegvulkán belsejébe 

Szentkút földtudományi értékeinek megtekintése után a kék útvonal a Szálláska-völgyön keresztül Sámsonházára fut be. A Kis-Zagyva mellett fekvő, szlovákok által lakott kicsiny falu egy különleges geológiai látnivalót rejt. A település északnyugati szélén, a Nagybárkány felé vezető országút mellett egy felhagyott kőfejtő színpompás sebhelye hívja fel magára a figyelmet. A bányászat által megbontott Vár-hegy délnyugati oldala egy már régen kialudt rétegvulkán (sztratovulkán) belsejébe nyújt betekintést.

A védett földtani feltárás Sámsonháza határában

Az egykori kőfejtő sziklafala kivételes és típusos példája a területen kb. 15–14 millió évvel ezelőtt, a miocén bádeni korszakában elkezdődő rétegvulkáni működésnek. A vidék eredetileg az Ős-Mátra hatalmas vulkáni felépítményéhez tartozott, amelyet csak később a Zagyva-völgy bezökkenése választott le attól. Így ma a földrajzi értelemben vett Cserhátban tanulmányozhatjuk az egykoron lezajlott andezites vulkanizmus kőzeteit.
A 30–40 m magas feltárásban két lávafolyás ismerhető fel, amelyet szórt vulkáni törmelékekből álló piroklasztitok tagolnak. A vulkáni ciklus robbanásos jellegű kitöréssel kezdődött, amely a fal alsó részén található törmelékréteget hozta létre, régebbi elnevezéssel az ún. „alsó tufát”. Ennek rétegzettsége és egyéb ásvány-/kőzettani tulajdonságai arra engednek következtetni, hogy a vulkáni kitöréstermékek tengervízbe hullottak a működés idején. Az „alsó tufára” egy sötétebb színű andezitláva réteg települ („alsó lávafolyás”), amely azt mutatja, hogy a heves robbanásokkal tarkított időszakot egy csendesebb, lávaöntő szakasz követte. A lávafolyást vulkáni törmelék („felső tufa”), ezt pedig ismét láva fedte be („felső lávafolyás”).
A vulkáni rétegsort egy pár méter vastag, fehér színű lajtamészkő zárja, amely szintén a miocén bádeni korszakában keletkezett, sekélytengeri körülmények között. A lajtamészkő sok tengeri élőlény maradványait zárja magába (pl. kagylók, csigák, tengeri sünök). Az itt fellelhető üledékes kőzetekkel már találkoztunk a cserháti kéktúránk során, méghozzá a szentkúti Szent László-hasadék falaiban, valamint a Remete-barlangoknál. A Csűd-hegy oldalában kialakított kis kilátóból tárul elénk igazán a védett geológia feltárás, ahonnan kiválóan tanulmányozható és fotózható a keleties irányban kibillent sztratovulkáni rétegsor.
A terület a Kelet-Cserháti Tájvédelmi Körzet része, ahol a Buda-hegyi tanösvény mutatja be a vidék földtani érdekességeit és fejlődéstörténetét. A földtani bemutatóhely a 2010-ben létrehozott Novohrad–Nógrád Geopark egyik féltve őrzött gyöngyszeme is egyben.

 

A hollókői Vár-hegy és ami alatta van

Sámsonházától hosszú vándorlás vár ránk Hollókőig. Nagybárkány (bélyegzőhely) után az OKT útvonala végigvándorol a Macska-hegy, a Purga és a kilátóval koronázott Tepke gerincvonulatán, majd hosszú ereszkedő után érkezik meg a Bableves Csárdához (bélyegzőhely). A finom étkek elfogyasztása után Cserhátszentiván, és a „két Told” (Alsótold és Felsőtold) érintésével érkezünk meg Hollókőre (bélyegzőhely).
A Cserhát nadrágszíjparcellák tarkította dombjai között megbújó, a turisták által közkedvelt Hollókő és táji környezete az UNESCO Világörökség részét képezi. A számtalan látnivaló közül (pl. Ófalu műemlék épületegyüttese) az egyik legkedveltebb a falu fölé magasodó dombon épült középkori vár látványos maradványai. A várat a 13. században építtette a Kacsis család. A vár történetét most kikerülve nézzük meg azt, hogy hová, és miből is épült az erősség.

Hollókő vára a szubvulkáni teléren

A Cserhátban a tájkép uralkodó elemei azok az andezites magmás testek, amelyek kb. 15–14 millió évvel ezelőtt keletkeztek a felszínre ömlő vagy a földkéreg sekélyebb régióiba benyomuló láva/magma lassú kihűlésével. A hollókői Vár-hegy anyaga is andezit, méghozzá olyan kifejlődésű, amit szubvulkáninak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a forró magma annak idején nem ömlött ki a felszínre, hanem az ott lévő idősebb kőzetekbe nyomult bele, s ott lassan hűlt ki. Így különféle méretű telérek jöttek létre. Ezeket a teléreket a miocén óta eltelt hosszú idő „vasfoga” hámozta ki az idősebb és jobban pusztuló kőzetek „fogságából”. Az exhumálódott telérek a táj markáns és kiemelkedő elemei, amelyekre számos esetben a középkorban erősségek épültek. A hollókői várat egy északnyugat–délkeleti irányú, kb. 2,5 km hosszúságú telér északnyugati elvégződésére húzták fel.
A vár területét bejárva láthatjuk, hogy az építőkövek helyi kőzetanyagból származnak, méghozzá a Vár-hegy szubvulkáni andezitjéből. Ez a kőzet a kedvező kőzetfizikai tulajdonságai miatt alkalmas volt a középkorban a vár építéséhez. A képen is jól látszik, hogy az öregtorony sarkainál egy világosabb színű, inkább díszítőelemként funkcionáló kőzetet is beépítettek. Közelebbről szemügyre véve ősmaradványok sokasága (pl. kagylók, csigák) fedezhető fel bennük. Ez a világos színű üledékes kőzet Hollókő tágabb környezetéből származik és a miocénben létező sekély, meleg vizű bádeni szigettenger képződménye (az ún. lajtamészkő, amivel már Szentkúton és Sámsonházán is találkoztunk). A várfalat tanulmányozva gömbhéjasan málló, egy emberi szemre hasonlító „andezitbucikat” is észrevehetünk, amelyek jellegzetes szerkezetükről könnyen felismerhetők.

 

A terényi Peres-hegy kőgombái

Hollókő kies vidékét elhagyva Nógrádsipek és Cserhátsurány települések érintése (no és persze a bélyegzések) után a kis palóc falu, Terény következik. Ide korábban nem jött be az OKT útvonala, de a Peres-hegyen található földtani csodák miatt mi ezt egyáltalán nem bánjuk. A településtől északra terül el a fent nevezett hegy, melynek déli oldalában különleges, bizarrnak mondható homokkő gombasziklák sorakoznak. De vajon hogyan alakulhattak ki a korábban a „természet játékainak” (avagy „lusus naturae”-nak) hitt alakzatok?

A Terény melletti Peres-hegy homokkövei

A terület földtani felépítésében a miocén kor legelején (kb. 23–19 millió éve) lerakódott sekélytengeri homokkövek vesznek részt, amelyek egy hullámzás és árapály uralta tengerparton ülepedtek le, ahová a folyók bőségesen szállítottak hordalékot a szárazföld felől. Az egykori tengeri élővilág gazdagságáról az üledékekben a hatalmas méretű kagylóteknők és a cápafogak árulkodnak.
A homokos összlet betemetődésével megindult annak kőzetté válása vagy idegen kifejezéssel diagenezise. A homokkőben lezajló fizikai/kémiai folyamatok közben a korábban az üledékekbe ágyazódó fosszíliák karbonátos héjai feloldódtak, s az így kialakuló meszes oldatok átjárták az eredetileg porózus homokot/homokkövet. Bizonyos kitüntetett pontok körül, bonyolult geokémiai folyamatok hatására megkezdődött a kalcit kikristályosodása a pórusoldatokból, amely körkörösen vagy rétegszerűen növekedve mintegy „összetapasztotta”, összecementálta a szemcséket a homokkőtestben. Így hosszú idő alatt a lazább homokkőösszlet belsejében keményebb, különféle alakú és méretű karbonátos konkréciók jöttek létre, amelyeket napjainkban az erózió hámoz ki a lazább kőzetek „fogságából”. Ez az oka annak, hogy a könnyen pusztuló homokos üledékekből bizarr sziklaszobrokként formálódtak ki a jobban cementált egységek. A borókákkal tarkított sziklaformák a geopark különleges földtudományi értékei, amelyeket ennek ellenére nagyon kevesen ismernek. Az itt feltáruló formák „testvérei” Salgótarjántól nem messze, Istenmezeje, Nemti és Pétervására térségében fordulnak elő szép számban.
Terény után Szandaváralján bélyegezhetünk, s hamarosan kemény kaptató vár ránk a középkori várrommal koronázott szandai Várhegyre. Itt, és a szomszédos Péter-hegyen a kúpok anyagát alkotó kemény andezit szubvulkáni mélységben megszilárdult, és a bányászat által kihámozott oszlopos elválású feltárásait tanulmányozhatjuk.

 

A Naszály, mint kakukktojás a Cserhátban

A „kétágú” Szanda meghódítása után Becske, Kétbodony, Romhány, Alsó-, majd Felsőpetény következik (sehol se felejtsünk el bélyegezni). A folyóteraszokkal kísért Galgától nyugatra már eltűnnek a tájat uraló magmás masszívumok, és az üledékes kőzetek válnak meghatározóvá. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Felsőpetény térségében olyan (oligocén korú) tűzálló agyagot bányásznak, amely a romhányi csempegyár nyersanyaga is. Itt jegyeznénk meg, hogy az OKT útvonalát épp a felsőpetényi bánya miatt kellett annak idején új útvonalra terelni. Ősagárd után (bélyegzőhely) a kék ösvény a földrajzi értelemben vett Cserhát legmagasabb pontja, a 652 m magas, bányászat által megbontott Naszály csúcsa felé veszi az irányt.
Egy furcsának tűnő megállapítással folytatnánk írásunkat: a Naszály és térsége földtani/szerkezetföldtani értelemben a Dunántúli-középhegységhez tartozik. A hegyet alkotó triász időszaki ún. Dachsteini Mészkő (a bányászat tárgya) ugyanis a Dunántúli-középhegység egyik fő felépítője, s itt található az egyik legkeletibb kibukkanása. Tehát annak ellenére, hogy a Dunától keletre vagyunk, a Naszály mészkövein bandukolva még azon a kőzetlemezen állunk, amely a Dunántúli-középhegységet is hordozza.

A Naszály irdatlan mészkőbányája, háttérben a Duna

A triász karbonátos kőzetekre jelentős üledékhézaggal eocén, majd oligocén kőzetek települnek, amelyek a Naszály tetejének közelében, és déli lankáin bukkannak elő. Az OKT-ről kis kitérővel kereshető fel a Nagybánya-kő is, ahol sokáig hazánk egyik legkeményebb építőkövét, a Hárshegyi Homokkövet fejtették. A főcsúcs közelében a jól oldódó triász mészköveken „ördögszántás” (karrmező) tanulmányozható, de találunk itt kisebb-nagyobb víznyelőket és aknabarlangokat is. A Naszály legnagyobb barlangja a Násznép-barlang, melynek ismert hossza 223 m.
Lassú ereszkedéssel hamarosan befutunk a Szendehely településhez tartozó Katalinpusztára, ahol lebélyegezhetjük füzeteinket. Itt ér véget 120 km-es és 3800 m szintet tartalmazó vándorlásunk, amelyet legközelebb megint egy erdős vulkánon, a Börzsönyben folytatunk!

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2019. évi áprilisi számában jelent meg)