A Cserépvár és gabonásvermei

Cserépváralja térségének földtudományi és kultúrtörténeti értékeivel már több ízben foglalkoztunk írásainkban. Ezekben a közös az volt, hogy kivétel nélkül miocén kori vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzetekben jöttek létre, természetes vagy emberkéz alkotta folyamatok során; találunk közöttük szurdokokat, kaptárköveket, sőt barlanglakásokat is. Jelen írásunkban a Cserépváralja település fölé magasodó Cserépvár földtani környezetével, történetével, valamint a Várhegyen mélyülő misztikus gabonásvermekkel ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A „tufába faragott” Cserépváralja térségét döntően a földtörténeti miocén korban robbanásos és freatomagmás pliniusi típusú vulkáni működések során lerakódott, több száz m-es vastagságú piroklasztikus rétegsorok építik fel. A számos kitörési központból származó, több egymás utáni vulkáni működés anyagát tartalmazó törmelékes összlet a miocén piroklasztitok közül az egyik legidősebb (korábbi nevén: „alsó riolittufa” vagy Gyulakeszi Riolittufa Formáció). A kora miocén (ottnangi–kárpáti, 18–17 millió év) korú vulkáni összlet anyagszolgáltatási központjai valahol a Bükk déli előterében lehettek, amelyek napjainkban az Észak-Alföld mélyén rejtőznek, vastag harmad- és negyedidőszaki fedőtakaró alatt (ebben az irányban vastagszik is a rétegsor).
A nagyrészt szárazulati térszínen felhalmozódott összletet tömeges megjelenésű, horzsakő- vagy fiammetartalmú hullott lapillitufa, alárendelten tufa alkotja. A kőzetek színe általában szürke, szürkésfehér, zöldesszürke, az összesült, fiamme-tartalmú képződmények sötétszürkék, gyakran ezüstösen csillogók. Geokémiai összetétele savanyú, riolitos, 70% feletti szilícium-dioxid-tartalommal. Kőzetalkotó ásványai közül a kvarc, a plagioklász, a biotit, ritkán a szanidin és az amfibol emelendők ki. A vulkanizmus által felszakított litoklasztokat a piroxénandezit, a riolit, a dácit és a különféle üledékes kőzetek képviselik. Itt jegyeznénk meg, hogy a legújabb litosztratigráfiai (kőzetrétegtani) beosztás szerint az itteni lapillitufák és tufák a Tihaméri Riolit Lapillitufa Formációba sorolandók be. Fő tömegében ez a formáció alkotja a Cserépvár maradványait hordozó Várhegyet (265 m) és térségét, s ebben mélyülnek a később bemutatásra kerülő gabonásvermek is.
A Várhegy „sapkáját” azonban egy fiatalabb piroklasztikus kőzet alkotja, a korábban Tari Dácittufa („középső riolittufa”), napjainkban a Bogácsi Dácit Lapillitufa Formáció képződménye. A kárpáti korú, 17–16 millió éves formációt uralkodóan összesült és nem összesült lapillitufa, kisebb mennyiségben tufa és tufabreccsa alkotja, amely anyaga magmás és freatomagmás szárazföldi kitörésekből, piroklaszt-árakból és hullott vulkáni anyagból származik. A Bükkalja térségében kb. 50–70 m-es vastagságú összletet több vulkáni kitöréssorozat hozta létre, amelyek eltemetett kitörési központjai az előző formációnál is említett módon a Bükkaljától délre valószínűsíthetők. A formáció fő tömegét 65–70% közötti szilícium-dioxid-tartalmú, szürkés és vöröses színű, kvarcból, plagioklászból, piroxénből, amfibolból, biotitból és ilmenitből álló dácitos lapillitufák alkotják. Litoklasztként az andezit és a dácit emelendők ki. A horzsakő- és fiammetartalom szintén jellemző.

A miocén riolit és dácit lapillitufák alkotta, a környezetéből kiemelkedő, a Lator-patak és a Tardi-ér közé szorított kis kúp szinte tálcán kínálta magát a középkorban, hogy tetején őseink erősséget építsenek fel. A „Természetjáró” oldala a következőket írja a vár történetéről: „Feltehetően a 14. század végén épült a Bükkalja egyik tufasziklás kiemelkedésére a Cserépvárként ismert kővár, aminek romjai részben még ma is láthatók. A hegytető legmagasabb kiemelkedésén több várfalat és mélyedést, valamint terasz jellegű földrendezést észlelhetünk, de két sánc részleges maradványait is megtekinthetjük. A várhoz vezető út is jól kirajzolódik, amint a csúcsot nyugatról kerülve az északi–északkeleti oldalon eléri a falrészleteket. A felsővár kb. 35 méter hosszú és 15 méter széles, míg az alsóvár kőfala délnyugat felől képez félköríves védelmi rendszert az alatta húzódó sáncokkal együtt. A várhoz vezető földút két oldalán négyzet alakú lyukak mélyednek a hegy tufás alapkőzetébe, amelyek 5–10 méter magas, 3–6,5 méter széles, boltíves teremben teljesednek ki. A harang alakú termek terménytárolásra szolgálhattak, az egyik legalsó üregbe be is tudunk sétálni az oldalról nyíló kőelőszobából (és érdemes is, az íves, kupolaszerűvé faragott kőcsarnok egyedi és érdekes látvány).
A vár első említése 1408-ból származik, amikor királynéi tulajdonban állt, majd a 16. század közepén az egri püspök birtokolta. A török hadak többször ostromolták, be is vették, de megtartani nem tudták. Az egri vár 1596-os eleste után török kézre került a Cserépvár is, miután védői harc nélkül elvonultak. Az Oszmán Birodalom része volt egészen 1687-ig, ekkor a külső palánksáncot a császári csapatok felgyújtották, és a török védők feladták a harcot. A 18. század elején kuruc kézen volt, itt tartották fogva az egri püspököt, majd a világosi fegyverletétel után elvesztette stratégiai szerepét.
A vár körüli birtokot a L’Huillier család kapta meg, akik a vár kőanyagából kastélyt építtettek az alatta fekvő lapos terepre. A kastélyt már nem láthatjuk, de a melléépült templomot és kútházat még igen – ezek a jelenleg elhagyatott ifjúsági tábor területén találhatók. A templom falán tábla hirdeti, hogy Munkácsy Mihály a kastélyban töltötte gyermekkorát, míg a kőből épült, köríves kútházban egy török korból eredeztethető kút található.”
Földtudományi és kultúrtörténeti szempontból is rendkívül fontos a Várhegy délnyugati oldalában mélyülő 12 darab körte alakú gabonásverem, amelyek felső nyílása négyzet formájában nyílik a felszínre. Az 1568. évi leltár által is említett (ekkor tardi birtokokról származó árpát töltöttek beléjük) vermek mélysége 4,5–9,5 m között változik, átmérőjük 3–6,5 m. Azon kívül, hogy a vermek a maguk nemében egyedülálló mesterséges objektumok, geológiai feltárások is, hiszen a hegy miocén riolittufáját tárják fel. Hevesi Attila szerint e „rejtek-raktárak” európai viszonylatban is egyedülállóak, legközelebb csak a törökországi Kappadókiában találunk hasonlókat.
Ha időnk engedi, keressük fel Cserépváralja térségének kaptárköveit (például Mangó-tető: kaptárkő és tufamélyút, Furgál-völgy, Csordás-völgy), a Felső-szoros ignimbrit szurdokát, valamint a településen található Barlanglakásos Tájházat is.

A Cserépvár pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt