A Nagy kőfaragó dinasztia házának homlokzati részlete Demjénben
Egertől délnyugatra, a Laskó-patak mellett fekszik a gyógyfürdőjéről és borairól nevezetes Demjén. A település hegylábi térszíneinek (Bükkalja) felépítésében döntően miocén piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetek vesznek részt, amelyek kialakulása heves robbanásos vulkáni működések során zajlott le. Ezeken a riolit- és dácittufákon izgalmas természetes és mesterséges (antropogén) formakincs alakult ki, amelyekkel már több ízben foglalkoztunk írásainkban. Jelen cikkünkben a messze földön híres demjéni kőfaragók munkásságával ismerkedünk meg, a szokásunkhoz híven egy kis geológiával fűszerezve a mondandónkat. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Korábbi cikkeinkben azt írtuk, hogy Demjén térségében a felszínen a középső miocén (bádeni–szarmata) Felnémeti Riolittufa Formáció képződményei fordulnak elő. A legújabb litosztratigráfiai beosztás szerint a térség piroklasztikus kőzetei a bádeni (15–14,5 millió éves) Tari Dácit Lapillitufa Formáció (korábban „középső riolittufa” vagy Tari Dácittufa Formáció) egységébe sorolandók be. A miocénben irtózatos erejű robbanások eredményeként több 100 m-es vastagságban savanyú kemizmusú, magas szilíciumdioxid-tartalmú vulkáni törmelékes üledékek (például riolit- és dácittufa) rakódtak le, döntően szárazföldi, illetve tavi–tengeri szedimentációs körülmények között. A kitörési központok a Bükktől délre, az Alföld északi részén lehettek, amelyek napjainkban vastag harmad- és negyedidőszaki fedőtakaró alatt alusszák örök álmukat. Az egyik legjelentősebb kitörés során jött létre az úgynevezett demjéni ignimbrit, melynek cirkonon végzett U–Pb radiometrikus kora 14,880±0,014 millió év.
A kőzettest uralkodóan horzsakő tartalmú lapillitufa, kisebb mennyiségben tufa és tufit összetételű. Enyhén összesült, valamint akkréciós lapilli tartalmú, hullott és piroklasztár üledékek is előfordulnak benne. A kőzetek színe szürke, szürkésfehér, zöldesszürke, kémiai összetétele riodácit–dácit, ásványi összetételére jellemző a plagioklász-, biotit- és a kis mennyiségű (<5%) amfibolkristályok jelenléte, ritkán kvarc is felismerhető. Litoklasztként leggyakrabban andezitet, kisebb mennyiségben dácitot és üledékes kőzeteket tartalmaz.
Demjén körül tehát adott volt egy kis sűrűségű, porózus, jól megmunkálható, faragható kőzet, amely szinte tálcán kínálta magát, hogy kialakuljon a településen az a kőfaragó kultúra (mondhatni kőkultúra), amely évszázadokon át meghatározta Demjén fejlődését. A kőfaragó mesterek tevékenysége és maga a kőbányászat elválaszthatatlanok voltak egymástól, hisz a kibányászott kőből készítették el a szakemberek a „kőcsodáikat”. Erre Szomolyán a következőt mondta egy hajdani kőfaragó: „Nem lehetett jó kőfaragó, aki a bányászáshoz nem értett, de jó bányász sem lehetett, aki nem tudta, hogy mi van a kőben. Egy kőfaragónak már a hegyben ismernie kellett a követ, mikor ránézett, már akkor tudnia kellett, mi lehet belőle.” Maga a kőbányászat kemény munkának számított, de alapvetően nem volt szakképzettséghez kötött, apáról fiúra szálló mesterség volt. A fiúgyermekek már 12–13 éves korukban beálltak az apjuk mellé inasnak, eltanulva a szakma fortélyait. Noha a bükkaljai kőbányászat kezdete a régmúlt idők homályába vész, a 18. század első évtizedeiben indult el a komolyabb kitermelés, a földbirtokos egri püspökség jóvoltából. Az uradalmi építkezésekhez rengeteg jól faragható tufakőre volt szükség, amelyet 1701-től a Szőlő-hegy aljában nyitott kőfejtőből kezdtek el kitermelni. Később az Eresztvényi és a Pünkösdhegyi bányák is megnyitottak. Az itteni riolittufák nemcsak kiváló minőségűek voltak, de a bányák kedvező földrajzi fekvése miatt (régi Eger–Kerecsend–Pest postaút) a szállítási feladatok is könnyen kivitelezhetőnek bizonyultak. Az itteni miocén tufákat út- és hídépítésekre használták fel, de jutott belőlük faragottan határjelző-, kútfalazati- és fedőkövek, lépcsők, sírkeresztek, útmenti szobrok, valamint oszlopok alapanyagába is. Noha a történelmi bányák az 1940-es évek végén bezártak, napjainkban újra találunk Demjén határában időszakosan működő külfejtéseket, ahonnan díszítő- és burkolókő gyanánt szállítanak el követ (például a környék nagyobb volumenű építkezéseihez).
A Nagyeresztvényi bánya látképe Demjén határában
Demjén térségében tehát adott volt a jó minőségű és kibányászható kőzet, már csak meg kellett munkálni őket a település messze földön híres kőfaragóinak. A kőfaragás tudománya évszázadok óta szakképzettséghez kötött mesterség volt, művelői gyakran alkottak közös céhet a kőművesekkel. A demjéni kőfaragók munkájáról a következőt írja a segítségül hívott internetes forrás: „A demjéni kő minőségének köszönhetően igen sok helyre eljutott. Telekesy István egri püspök 1713. március 20-án, majd az év december 8-án kötött szerződést, hogy az egri barokk székesegyház építkezéséhez követ termeljenek Deménden. 1730-ban Déri András és Holló Ferenc fuvarosok 47 szekér követ szállítottak a deméndi kőfejtőből a kápolnai serház építésére. 1744- ben a demendi faragott kövekért, ajtó- és ablakkeretekért 16 forintot fizetett Haller Sámuel ispánja. A köveket a földesúr gyöngyösi építkezéseinél használták fel. Az 1730-as években a Szőlőhegy aljában is volt kőfejtő, melyet Steyer János egri kőfejtő üzemeltetett, mint bérlő. 1787-ben a kőfejtőben vágott követ a kerecsendi kocsma pinceépítésénél használták fel. Demjénben több család foglalkozott kőfaragással, ezek közül a legismertebb Nagy Antal és édesapja Nagy Sándor. Nagy Antal fennmaradt munkái ma is megtekinthetők, mint például egy magyar baka vagy egy kőoroszlán szobra.”
Demjén tehát már a 18. századtól kőbányákkal rendelkező település lett, messze földön híres kőfaragó mesterei által a térség egyik kőfaragó központjává vált. Az itteni mesterek specialitásai az ablakkeretek, a kéménykövek, valamint a kúriákhoz való tornácoszlopok voltak, amelyek általában a Tisza menti falvak megrendelőihez jutottak el. A demjéni mesterek jelen voltak a térség városainak világi és egyházi építkezéseinél is, ahol csodálatos kőremekek dicsérik nevüket.
Sétáljunk egy nagyot Demjénben nyitott szemmel, s keressük meg a miocén piroklasztikus kőzetekből kifaragott mesterműveket. Ha időnk engedi, járjuk be a 3 km-es Kőfaragó tanösvény állomásait is, ahol további szakmai izgalmak várnak ránk.
A képen is látható míves kőfaragás (Petőfi Sándor u. 11.) pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
