A Nagy-Pisznice látképe a Kisgerecsei-kőfejtő tetejéről
A döntően mezozoos (középidei) karbonátos üledékes kőzetekből álló Gerecse térsége bővelkedik földtudományi és tájképi értékekben. Ezek legnagyobb része a turisták számára is látogatható, méghozzá a különféle színű és típusú jelzésekkel felfestett turistautak mentén. Egy üdítő kivételnek számít a Magas-Gerecse kistájon emelkedő Nagy-Pisznice (534 m) tömbje, amelyet külön engedély és vezető nélkül nem járhatnak be a területet megismerni kívánó turisták. Nem mindig volt ez így, hisz a Pisznice térségében már a rómaiak is bányásztak követ, amelyet az utóbbi évszázadok emberei is folytattak. Ennek köszönhető az, hogy a hegy térsége mesterséges földtani feltárások sokaságát vonultatja fel. Írásunkban ezek nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Mielőtt felépítenénk a Nagy-Pisznice geológiai rétegsorát, beszéljünk arról, hogy a szóban forgó üledékek hol is rakódtak le. Az előző mondat első olvasásra furcsán hangozhat, hisz hol máshol rakódhattak volna le a gerecsei kőzetek, mint a Gerecse területén. Az igazság viszont az, hogy ezek az üledékes kőzetek nem a mai földrajzi helyükön képződtek, hanem több ezer km-re mai pozíciójuktól. Vajon hogyan lehetséges ez?
A földtörténeti mezozooikum elején a mai kontinensek ősei egyetlen óriási szuperkontinensbe tömörültek, amelyet Pangeának neveztek el a szakemberek. Ebbe a szuperkontinensbe kelet felől egy ollószerűen kinyíló ősóceán hatolt be, a Tethys. Az Afrikai és Eurázsia között, az Egyenlítő mentén terpeszkedő víztömeg nyugati elvégződésénél, Afrika északi peremén, tehát a Tethys déli partján helyezkedett el a Gerecsét is hordozó Dunántúli-középhegységi-egység. Ezen a lemeztöredéken – valahol a trópusi övezetben – évmilliók alatt rakódtak le azok a vastag mezozoos rétegsorok, amelyek hosszú vándorlás során kerültek mai földrajzi helyükre, a kontinensvándorlási, lemeztektonikai folyamatok hatására, a kőzetlemezek „hátán úszva”. A Nagy-Pisznicén bemutatásra kerülő kőzetek kb. 20 millió évvel ezelőttől, a miocén kortól vannak mai helyükön, ott, ahová elutazunk megtekinteni őket. Ekkora tehető ugyanis a Kárpát–Pannon térség aljzatát alkotó kőzetlemezek megérkezése jelenlegi pozíciójukba.
A továbbiakban nézzük meg, hogy az üledékek lerakódása milyen ősföldrajzi környezetekben zajlott le. A Nagy-Pisznice rétegsorának alját, azaz a legidősebb formációt a késő triász Dachsteini Mészkő Formáció alkotja, amely 215–210 millió éves. A szürkésfehér színű, vastagpados szerkezetű, Megalodus kagylók maradványaival tarkított karbonátos összlet (Lofer) ciklusos felépítésű. A Dachsteini Mészkő rétegsora egy 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott, árapály uralta trópusi sekélytengerben rakódott le, a fent említett Tethys peremes selfjein, azaz karbonátplatformjain. A késő triász mészkő a Nagy-Pisznice oldalában kisebb-nagyobb sziklafalakat alkot a meredek hegyoldalban. Erre települnek üledékhézaggal a hegy fő tömegét adó, vöröses színezetű jura formációk, amelyek annak idején a bányászat tárgyát is képezték. A jura időszak képződményei azonban már egy jelentős változás bizonyítékai a Tethys üledékgyűjtőjében!
A földtani időben számolva is hosszú és nyugodt késő triász üledékképződésnek globális lemeztektonikai események vetettek véget. Az Atlanti-óceán középső medencéjének szakaszos kinyílása, valamint a Pangea szuperkontinens feldarabolódása miatt a Tethys térségében széthúzásos jellegű (extenziós) tektonika vette kezdetét, amely a karbonátplatformok lassú süllyedését, majd széttagolódását eredményezte törésvonalak mentén. A Gerecse térségében a platform feldarabolódását okozó szerkezeti mozgások a kora jura (liász) sinemuri korszakának elején kezdődtek el. Ennek hatására vetőzónákkal határolt tenger alatti magaslatok, közöttük mélyebb árkok és medencék jöttek létre, amelyeket meredek tektonikus lejtők kötöttek össze.
A hátságokon képződött üledékeket a tenger alatti áramlatok lesöpörték, ezért ott vékony, erősen kondenzált, keményfelszínekkel tagolt és hézagos rétegsorok rakódtak le, míg a közöttük elterülő medencékben vastagabb és folyamatos üledékes sorozatok képződtek. A kiemelt hátságokat és a medencéket összekötő lejtőkön a magasabb térszínekről átülepített durvaszemcsés üledékek lerakódása zajlott. A Nagy-Pisznice jura formációi a fent említett hátságok közötti medencékben rakódtak le, hosszú idő alatt, de mégis relatíve kis vastagságban.
A jura medencék jellegzetes képződményei az olasz nyelvből átvett ammonitico rosso típusú üledékek voltak, amelyet magyarra vörös gumós ammoniteszes mészkőnek/márgának fordíthatnánk le. Ezen kőzetek fő tömegét nagyon finom szemcséjű, a tengervízből kivált kalcium-karbonát, valamint planktonikus (lebegő) életmódot folytató, mikroszkopikus méretű élőlények tömegesen felhalmozódott vázmaradványai alkotják. A jura üledékképződés alapvetően kondenzált volt, azaz hosszú idő alatt csekély vastagságú karbonátos rétegsorok rakódtak le. Ennek oka többek között az volt, hogy a pelágikus (nyíltvízi) tengermedencéktől a szárazföldek már távol helyezkedtek el, ezért oda a terrigén törmelékszemcsék már nem tudtak eljutni. A nagyobb agyagtartalmú, márgásabb képződmények esetében a lerakódó mésziszaphoz finom törmelékes szemcsék keveredtek, amelyek az erőteljesebben emelkedő szárazföldi térszínek irányából érkeztek. A középső- és késő jura határán a Tethys mélyén kovás iszap is lerakódott, amely az elhalt kovavázú egysejtűek (Radioláriák) anyagából képződött. A kovaanyag feloldódása, majd újra kicsapódása során jöttek létre a gerecsei jura rétegsorok tűzkő és tűzköves mészkő rétegei.
A gerecsei mélyvízi jura rétegsorok jellemzője még a vöröses színárnyalat, amelyet a kőzetben finoman eloszlatott vas-oxid okoz, utalván az egykori üledékgyűjtő medencék jó szellőzöttségére, s oxigéndús áramlatokkal való ellátottságára. A réteglapok mentén észrevehetjük, hogy a jura mészkövek felszíne gumós. A gumósság kialakulhat a kőzetté válás során is (például visszaoldódás hatására), de a leggyakrabban bioturbációs folyamatok okozzák létrejöttét. A bioturbációt, azaz a lerakódó üledékek élővilági eredetű „összetúrását” férgek vagy rákfélék okozhatták a néhai tengeraljzaton.
A gerecsei jura mészkövek jellegzetes és klasszikus ősmaradványai az ammoniteszek, amelyek a puhatestűek törzsébe és a lábasfejűek (fejlábúak) osztályába tartozó külsővázas élőlények voltak. A mezozoos tengerek elterjedt ragadozóinak számító gerinctelen élőlények feltekeredett, belülről kamrákra tagolt, aragonitból álló házban éltek. Elpusztulások után az élőlény az aljzatra süllyedt, a lágy részek elbomlottak, s a néhai házat vöröses mésziszap töltötte ki. Az így megszülető kőbelek csak az egykori élőlények kitöltését és lenyomatát őrizték meg, hisz maga a váz is megsemmisült a fosszilizáció során. A kőbelek felületén izgalmas mintázatokra, az úgynevezett lobavonalakra lehetünk figyelmesek, amelyek az egykori meszes váz és a házat tagoló kamraválaszfalak találkozásának lenyomatai a fosszília külső felületén. Az ammoniteszek evolúciója során a lobavonalak egyre bonyolultabbá váltak, melyek pontos faj- és kormeghatározásuk egyik alapja is. A kréta időszak végén kihalt ammoniteszek változatos alaki- és fajgazdagságban voltak jelen a tengeri életterekben. Ennek megfelelően szintén változatos méretű és díszítettségű kőbeleik a Nagy-Pisznice térségének legértékesebb ősmaradványai közé tartoznak. A továbbiakban a Nagy-Pisznicét alkotó jura formációk (Pisznicei Mészkő, Törökbükki Mészkő, Kisgerecsei Márga, Tölgyháti Mészkő, Lókúti Radiolarit) részletes ismertetésétől eltekintenénk.
A Nagy-Pisznice felhagyott kőfejtőjén kívül, amelynek sebhelye már messziről uralja a tájat, s a fent bemutatott rétegsor is kiválóan tanulmányozható, még két jelentősebb földtudományi érték kereshető fel. Az egyik a Nagy-Pisznice D-i oldalában, 466 m-es tengerszint feletti magasságban nyíló, fokozottan védett Pisznice-barlang, amely a Gerecse második leghosszabb barlangrendszere (560 m). A késő triász Dachsteini Mészkő Formáció törésrendszere mentén kialakult járatok szerkezete, a jól fejlett gömbüstös, gömbfülkés, kupolás formák, valamint az ásványkiválások alapján a barlang kialakulásában a törésvonalak mentén felszálló hévizek játszottak fontos szerepet. A Pisznice-barlangban több helyen cseppkőlefolyások, álló- és függőcseppkövek, heliktitek, valamint borsóköves bevonatok képviselik a barlangi édesvízi karbonátos kiválásokat.
A Nagy-Pisznice évszázados bányafalai a nyugati oldalon
A barlang és térsége a bronzkortól a törökkorig lakott (vagy legalább is rendszeresen látogatott) volt, amelyet a bejárat környékének humuszos rétegeiből előkerült kerámialeletei, valamint emberi csonttöredékek és háziállatok (például ló, juh, sertés, szarvasmarha) csontmaradványai bizonyítanak. A barlang a Nagy-Pisznicén működő kőbányászat idejében a bányászok raktáraként és élelmiszer-tárolójaként üzemelt. Az üregből az 1800-as évek második felétől denevérguanó-kitermelés is folyt, ahol helyenként a 2 m-es vastagságot is elérte az ürülék-kitöltés. A Pisznice-barlangban jelenleg is jelentős denevérpopuláció él. Itt jegyezzük meg, hogy a Nagy-Pisznicén egy függőleges kiterjedésű aknabarlang is található, amely a hegy északkeleti oldalában nyílik a felszínre. A megkülönböztetetten védett Pisznicei- vagy Nagypisznicei-zsombolyt 1984–1992 között kutatták, s jelenleg 26 m-es mélységben ismert a csak kötéltechnikával járható, jelentős denevér-élőhelyként is számon tartott karsztos üreg.
A másik egyedülálló földtudományi érték a Nagy-Pisznice nyugati oldalában kereshető fel, amelyet csak „Pisznice-szurdok” néven szoktak emlegetni. A „szurdok” szó azért idézőjeles, mert itt valójában nem vízfolyás vájta ki a szurdokszerű kanyonokat, hanem azok antropogén formák, az évszázados bányászat által kialakított zegzugos bányafalak és -udvarok. A cikk első felében bemutatott jura rétegsorok itt is látványos és tanulságos formában tanulmányozhatók. A „gerecsei vörös márványt” a területen már a rómaiak óta bányásszák, hisz a kibányászott barnásvörös színű, foltos, tömött szövetű, ősmaradványokban gazdag mészkő tulajdonságai hasonlóak a márványéhoz, azaz jól megmunkálható és csiszolható, valamint fagyálló. A külleme, s nem a kőzettani jellemzői miatt márványnak hívott vörös gumós mészkőből készült el például Mátyás király híres visegrádi oroszlános kútja (1473) vagy éppen az esztergomi Bakócz-kápolna (1519). A „gerecsei vörös márvány” bányászattörténetével egy másik cikkünkben foglalkozunk részletesebben.
Írásunk végén jegyezzük meg, hogy a cikkben bemutatott összes helyszín szabadon nem látogatható, csak engedéllyel és szakvezetéssel. Ennek egyik oka többek között, hogy a Nagy-Pisznice felhagyott kőfejtőiben ritka és védett madárfajok fészkelnek, mint például a kerecsensólyom. Költési időben a területen folyamatos nemzeti parkos jelenlét „hárítja el” a kíváncsiskodó turisták hadát!
A Nagy-Pisznice pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
