Részlet a Tamás-lapos eróziós árkaiból
Már több cikkünkben is bizonyítottuk, hogy az Eger és Miskolc között húzódó Bükkalja kistájunk jócskán bővelkedik látványos és kevésbé ismert földtudományi értékekben. Ezek döntően a területet fedő piroklasztikus (vulkáni törmelékes) üledékekhez/kőzetekhez kötődnek, s találunk közöttük a térszínből kimagasodó tufakúpokat, de a legmélyebb pontokat is jelentő eróziós árkokat, szurdokokat. Jelen írásunkban Noszvaj határába, a Kőkötő-hegy térségébe látogatunk el, ahol időszakos vízfolyások által kialakított eróziós völgyeket, s azok rétegsorait tanulmányozzuk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Noszvaj vidékét a földtörténeti miocén korban robbanásos és freatomagmás pliniusi típusú vulkáni működések során lerakódott, több száz méteres vastagságú piroklasztikus rétegsorok építik fel. A számos kitörési központból származó, több egymás utáni vulkáni működés anyagát tartalmazó törmelékes összlet a miocén piroklasztitok közül az egyik legidősebb (korábbi nevén: „alsó riolittufa” vagy Gyulakeszi Riolittufa Formáció). A kora-miocén (ottnangi–kárpáti, 17 millió év) korú vulkáni összlet anyagszolgáltatási központjai valahol a Bükk déli előterében lehettek, amelyek napjainkban az Észak-Alföld mélyén rejtőznek, vastag harmad- és negyedidőszaki fedőtakaró alatt (ebben az irányban vastagszik is a rétegsor).
A nagyrészt szárazulati térszínen felhalmozódott összletet tömeges megjelenésű, horzsakő- vagy fiamme-tartalmú hullott lapillitufa, alárendelten tufa alkotja. A kőzetek színe általában szürke, szürkésfehér, zöldesszürke, az összesült, fiamme-tartalmú képződmények sötétszürkék, gyakran ezüstösen csillogók. Geokémiai összetétele savanyú, riolitos, 70% feletti szilíciumdioxid-tartalommal. Kőzetalkotó ásványai közül a kvarc, a plagioklász, a biotit, ritkán a szanidin és az amfibol emelendők ki. A vulkanizmus által felszakított litoklasztok közül a piroxénandezit, a riolit, a dácit és a különféle üledékes kőzetek fordulnak elő. Ennek a 17 millió évvel ezelőtti heves vulkáni működésnek a rétegsorába vágódott bele a Tamás-lapos vidékének eróziós völgysorozata is, természetes geológiai feltárások sorozatát hozva létre. Itt jegyeznénk meg, hogy a legfrissebb litosztratigráfiai (kőzetrétegtani) beosztás szerint az itteni lapillitufák és tufák a Tihaméri Riolit Lapillitufa Formációba sorolandók be. Vajon hogyan és mikor alakultak ki ezek a meredek falú „tufaszurdokok”?
A miocén végén a Bükkalja vidékén a mainál szárazabb és melegebb, félsivatagi éghajlat uralkodott, amelyen a Bükk előterében széles hegylábfelszín kiformálódása kezdődött meg. A pliocénben azonban jelentősebb változások kezdődtek: a domborzat erőteljesebb emelkedése, valamint a fokozatos lehűlés és a nagyobb csapadékmennyiség miatt a záporpatakok felszínformálása vette át a szerepet. A lejtős, nagy kiterjedésű hegylábfelszíneket a lefolyó patakok kezdték el felszabdalni, s bevágni völgyeiket. A pliocén végére jöttek létre a mai patakok ősei (például Ostoros-, Tardi-, Kácsi-, Sályi-patak) a Bükkalja térségében.
Nagyobb mértékű felszabdalódás csak a pleisztocén (jégkorszak) elején kezdődött meg, a terület jelentősebb emelkedésének és a nagyobb vízhozamok hatására. A fővölgyek létrejöttében a vetők mellett a terület földtani felépítése is fontos szerepet játszott. Utóbbi megállapítás különösen igaz a Bükkalja északi szegélyén húzódó összesült és ellenállóbb ignimbrites sávok esetében, amelyet a vízfolyások meredek falú szurdokokkal vágtak át (például Felső-szoros). Ettől a sávtól délre, a pannon–pleisztocén üledékekkel fedett hegylábfelszín völgyhálózata lényegesen ritkább: széles, dél felé menedékesen ereszkedő völgyközi hátak jellemzők, amelyeket rövid, széles és lapos deráziós völgyek vagy vízmosások tagolnak.
Az elmúlt évmilliók, százezer évek alatt kialakult bükkaljai tájban a Tamás-laposon húzódó rövid eróziós völgyek viszonylag fiatalnak számítanak. A terület kiváló ismerője és kutatója, Hevesi Attila a következőt írja cikkében a noszvaji eróziós árkokról: „A Noszvaj és Szomolya között emelkedő Kőkötő-hegy É-i lejtőjén több meredekfalú horhosból összeszedő vízmosás-rendszer K-nek, a Szoros-patak felé tartva szedődik össze. A hegy É-i tövében egyesülő ágainak néhány szakasza hazai viszonylatban és a maga nemében nagyszerű, riolittufába bevésődött szűk szurdok. Kitűnő szemléltetője annak, hogy a természetes növénytakaró − itt cseres-tölgyes − emberi megbontása után néhányszáz év alatt az időszakos vízmosások mekkora mértékű felszíni fölárkolást okozhatnak. E szurdok szakaszok látványilag méltán vetekszenek a lösz szurdikokkal és a kisebb mészkőszorosokkal. A vízmosásrendszer szurdok-szakaszok alatt kiszélesedő, „alsó folyásának” javát sajnos Noszvaj riasztóan növekvő szeméttelepe foglalja el. Alulról, azaz a folyásiránnyal szemben való megközelítése csak a hulladéklerakó megkerülésével ajánlatos, Ny-ról, a Tag dűlő elöregedett szilvásai felől sűrű akácosok zárják el.”
Az ismeretlen bükkaljai geotópoknak számító Tamás-laposi eróziós árkok a vidék fontos földtudományi értékei, hisz a fent bemutatott formáció természetes geológiai feltárásai, nem is beszélve a felszínalaktani (geomorfológiai) jelentőségükről.
A Tamás-laposi eróziós árkok pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
