Andezit rétegfejeken kialakult kifagyásos formák a Sas-kő közelében
A Mátra gerincének egyik leglátványosabb szakasza a Sas-kő alatti Markazi-kaputól (672 m) az ország tetejéig, a Kékesig (1014 m) fut. Az Országos Kéktúrának is helyet adó ösvényen emelkedve a terep egyre vadabb lesz – sziklafalak, kőbástyák, törmelékes lejtők váltogatják egymást, amelyeken néha muflonok tűnnek fel. Vajon milyen felszínformáló erő lehetett felelős a zord tájkép kiformálásában? Írásunkban ennek nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A földtörténeti pleisztocénben (jégkorszakban) a tektonikusan kiemelkedő vulkáni hegységeink jelentős felszínformáláson estek át. Az éghajlatváltozások során, a melegebb és csapadékosabb interglaciálisokban a vonalas erózió okozta völgybevágódás, a korábbi felszínek felszabdalódása volt a meghatározó. A hidegebb és szárazabb glaciális szakaszokban viszont a kifagyásos aprózódás, a völgyeket kiszélesítő, a völgyközi hátakat lealacsonyító felületi letarolás erősödött fel. Ennek megfelelően a Mátra elsődleges vulkáni formái is jelentős átalakuláson estek át, változatos és különleges formakinccsel gazdagítva a hegységet. A továbbiakban a hidegebb klímaszakaszokban, a fagyaprózódás által létrehozott krioplanációs formakinccsel foglalkozunk részletesebben.
Középhegységeink, így a Mátra 500–550 m feletti régiói a glaciálisokban olyan éghajlati körülmények közé kerültek, ahol a fagyaprózódás volt a legjellemzőbb felszínalakító tényező. Az úgynevezett periglaciális (jégkörnyéki) éghajlaton egy jellegzetes, meghatározott térbeli rendben előforduló krioplanációs formakincs-együttes fejlődött ki, amely a Tokaji-hegység és a Börzsöny mellett a Mátrában tanulmányozható a legtanulságosabb formában.
A krioplanációs felszínformák gyakoriságát és megjelenését alapvetően a kőzetminőség, a szerkezet és a domborzat határozza meg. Ezen paraméterek közül a vulkanikus eredetű Mátra magasabb régióiban mindegyik segítette a fagyaprózódás kőzetbontó tevékenységét, a pleisztocén fagyváltozékonyabb szakaszaiban. A kőzetminőség esetében a legfontosabb szerepük a Mátra legmagasabb régióit fedő Mátrai Andezit Komplexum Kékesi Andezit fagyhatással szemben érzékeny, ugyanakkor nagy állékonyságú lemezes és vékonypados miocén vulkanitoknak volt. A hasadékos, különféle átmérőjű törésekkel és repedésekkel átjárt kemény andezitek kiváló támadási felületet jelentettek a kőzetbe beszivárgó, majd újra és újra megfagyó–elolvadó csapadékvizeknek. A 9%-os térfogatnövekedéssel járó, folyamatosan ismétlődő fagyás a kőzetrésekben szüntelen nyomást fejtett ki, amely előbb-utóbb szétrepesztette a kőzetet kisebb darabokra. Az andezitek hasadékossága mellett fontos ezen kőzetek keménysége is, hisz a több százezer évvel ezelőtt létrejött formák napjainkig fent tudtak maradni.
A litológiai adottságok mellett a különféle mértékben dőlő kőzetrétegekből felépülő mátrai rétegvulkáni szerkezet is kedvezett a fagy kőzetbontó hatásainak. A néhai miocén kitörési központok belső oldalán, valamint a felszabdalódott lávaárak és lávatakarók peremén gyakori, hogy a kőzetek rétegfejek formájában bukkannak ki a lejtők oldalában. Erre kiváló példa a Mátra északi oldala, ahol a tektonikus kibillenés miatt a meredek lejtőkön kibukkanó rétegfejek kiváló támadási felületet biztosítottak a megfagyó csapadékvíznek. Nem véletlen tehát, hogy a leglátványosabb és legtípusosabb krioplanációs formák a hegység észak felé tekintő régióiban formálódtak ki. A kőzetminőség és a szerkezeti viszonyok mellett a hegység erősen tagolt domborzata is segítette a krioplanációs formakincs-együttes kiformálódását, hisz a meredek lejtők lehetővé tették a keletkező fagyaprózódásos törmelék folyamatos elszállítódását, valamint a formák megújulását.
Krioplanációs fal a Kis-Sas-kő oldalában
A fagyaprózódás által létrehozott krioplanációs formakincs-együttesből a legmarkánsabbak és ebből kifolyólag a leglátványosabbak a krioplanációs falak. Ezeket az általában függőleges vagy túlhajló formákat a völgylejtők felső szakaszán vagy közvetlenül a hegytetők peremén formálja ki a fagyaprózódás. Ezek egymás alatt, lépcsős formában is kialakulhatnak az arra alkalmas lejtőkön. A krioplanációs falak jellemző kisformái az úgynevezett nivációs fülkék, amelyek tulajdonképpen a falak tövében hosszan elnyúló mélyedések. Kialakulásuk a tartós hófelhalmozódáshoz, valamint a falról leszivárgó olvadékvizekhez köthető. A Mátra leglátványosabb, akár 20–25 m magas, több száz m-es hosszúságú krioplanációs falai éppen a szóban forgó Markazi-kapu és a Kékes közötti szakaszon bukkannak elő.
Az 1930-ban felavatott I. világháborús turista emlékművel koronázott Sas-kő (899 m) keskeny hegygerincének északi és déli oldalain is kialakult kifagyásos sziklafal, amely magassága helyenként a 25 m-t is elérheti. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, több száz méter hosszúságban követhető egy krioplanációs fal a Sas-kő és a Szent Erzsébet-kereszttel megjelölt Erzsébet-szikla között húzódó gerincen, a kéktúra útvonala alatt. Erősen tagolt, felszabdalt krioplanációs falak, változatos mikromorfológia jellemző a Kis-Sas-kőn, amelyeket az eddig bemutatott helyszínekkel ellentétben nem lemezes–pados elválású andezitek építenek fel, hanem a Kékesi Andezit durvaszemű vulkanoklasztitjai. A Kis-Sas-kő északi irányban előre ugró kis ormán szintén a fagyaprózódás formálta ki a szép kilátást adó Disznó-kő sziklabástyáját is.
A krioplanációs falak nagy része a bennük található függőleges repedések vagy eltérő keménységű kőzetek miatt egymástól elkülönülő kőbástyákra tagolódhatnak fel, amelyek durva, fagyaprózódásos eredetű törmelékbe temetkeznek. A nagy mennyiségű törmelék helyenként meredek (25–35°-os) törmeléklejtővel támaszkodik a falnak. A hegygerinc kőzetanyagát két irányból támadó fagy krioplanációs taréjokat alakíthat ki, amely később toronnyá és sziklahalmazzá pusztulhat le. Ilyen „érett”, a lepusztulás végső stádiumában lévő krioplanációs sziklahalmazokat figyelhetünk meg például a Kékes előtti kéktúra útvonalak mentén.
A pleisztocén hidegebb, fagyváltozékonyabb szakaszaiban kiformálódott formakincs-együttes esetében még szólnunk kell néhány szót a krioplanációs teraszlapokról is. A krioplanációs falak előtt húzódó laposabb térszíneket a falak aprózódásából származó, több méter vastag durva törmeléktakaró fedi, ahol a kőzetdarabok 10–25 cm között váltakoznak. A krioplanációs falak vagy a meredek lejtők hátrálásával kialakuló, több szár méter hosszú, néhányszor tíz méter széles teraszlapok lejtőszöge néhol 15–20°-kal is eltér az alatta lévő lejtőjétől.
Láthatjuk tehát, hogy a 13–12 millió évvel ezelőtt működő Kékes-vulkán felépítményét a fagyaprózódás jelentősen átformálta a pleisztocénben. A fent nevezett krioplanációs formák nem csak egyedi és vad külsőt kölcsönöznek így a Mátra gerincének, hanem sziklafalai egyben földtani feltárások, védett növények és állatok élőhelyei, valamint nem utolsó sorban pazar kilátóhelyek is.
A képen is látható sziklaforma pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
