Részlet Fonyód Fácános palánkvárából
A Balaton déli partjának egyik legkedveltebb üdülővárosa Fonyód. A Tapolcai-medence tanúhegyeivel szemben lévő település földtudományi értékeivel (pannon rétegsor, Várhegyi-üreg) már több ízben foglalkoztunk, amelyek üledékei a késő-miocénben itt hullámzó Pannon-tóban rakódtak le. Fonyód utcáit járva azonban nem csak az évmilliók, hanem az emberi évszázadok kőbe zárt üzeneteit is elolvashatjuk, ha nyitottak vagyunk rá és nyitott szemmel járunk. Írásunkban a néhai fonyódi palánkvár történetét mutatjuk be. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A vár rövid történetét a Természetjáró kiváló írásának segítségével idézzük fel: „A füves, helyenként hepehupás terület, a rekonstruált palánkvárral napjainkban leginkább a gyerekeket célozza meg. Déli oldalán focipálya, az északkeleti sarkában pedig játszótér várja a mozogni vágyókat mászókával, csúszdával, homokozóval, de az óriási területen némi képzelőerővel feleleveníthetjük az egykori harcokat is.
Jellemzően a középkorban, a terepi adottságok figyelembe vételével alakítottak ki ilyen erődítményeket. A többrétegű falak elkészítésének első lépéseként a terület szélein két sorban, mintha dupla kerítést húznának, vastag, oszlopszerű cölöpöket vertek a földbe. Ha ezek nem álltak elég sűrűn, a rések közé ágakat fontak keresztirányban, a hézagok kitöltésére. Az így elkészített „kerítések” közé, mintha zsaluk lennének, földet, sarat vagy agyagot töltöttek, alaposan megdöngölték, majd kívül-belül is sárral vonták be a fát és a fonatokat is. Jellemzően olyan helyen épültek palánkvárak, ahol nem állt rendelkezésre kő.
A mai Fonyód helyén egy kicsi falu élte mindennapjait, amit először egy 1082-es okirat említ „Funoldi” néven. Az akkoriban még mocsaras területet csak délkeleti irányból, a bézsenyi földnyelven át, illetve a Balaton felől vízi úton lehetett megközelíteni, máshonnan a süppedős, vizenyős talaj lehetetlenné tette az odajutást. Stratégiai szempontból tehát kiváló adottságokkal rendelkezett a település, hiszen az ellenségtől csak ezekből az irányokból kellett tartani. Ha rápillantunk a mai térképekre, Fonyód körül még ma is ábrázolják a mocsaras területeket.
A vár kialakítását a török fenyegetés tette indokolttá. Amikor híre ment, hogy 1541-ben elesett Buda, kő hiányában igen gyorsan egy palánkvár építésébe fogtak. A templomot és a mellette levő temetőt a fent leírt módon palánkkal vették körül, majd kívül mély árkot ástak – ez lett az erődítmény központja. Körülötte egy nagyjából 60×60 méteres, egy hektáros, négyszög alapú terület peremén újabb kettős palánksort húztak, sarkain rondellaszerű bástyákkal, amit kívülről mély vizesárokkal vettek körbe. Az északkeleti oldalon nyitott bejárattól felvonóhídon át lehetett bejutni a külső várudvarba, majd onnan egy újabb felvonóhídon a belső várba. A külső várudvar elég nagy volt ahhoz, hogy a közeli, veszélyeztetett településekről menekülőket is be tudta fogadni.
A sebtében felhúzott erődítmény feltehetőleg 1550-re készült el. Kapitánya a palonai születésű Magyar Bálint lett, aki házasságkötése révén került Fonyódra. Stratégiai éleslátásának, katonai rátermettségének, vitézségének köszönhetően harminc éven át töretlen sikerrel védte a területet, maroknyi csapatával minden török támadást visszavert, sőt gyakran merészkedett az ellenség közé soraikat ritkítva és hadizsákmányért portyázva. Halála után két évvel, 1575-ben viszont újra támadott a török, és be is vette a várat. A bosszú véres volt: kivétel nélkül mindenkit lemészároltak, a falakat porig rombolták. A hősi halált halt védők nevét napjainkban emlékmű őrzi a külső vár északkeleti sarkában. A teljesen elnéptelenedett terület környéke csak a 18. században éledt újra. A palánkvár falai közti épületek maradványait ekkor hordták el a környékbeli építkezésekhez, így a régi állapotot már csak a két várárok és az egykori templom alapja idézi.
1957 és 1959 között Fitz Jenő, a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója végeztetett ásatásokat az addigra teljesen elvadult területen (valószínűleg ehhez köthető a fácános elnevezés is). A munkájához nagy segítséget adott a Giulio Turco bécsi császári hadmérnök által készített alaprajz, ami feltehetőleg a palánkvár 1570-es állapotát mutatja be. A rajz alapján beazonosították, majd felmérték a területet. Feltárták a belső várban található templomépületet, a belső vár erődítési rendszerét, felépítését, az egyik rondellát, valamint a belső és külső várárok szerkezetét.
Ezután indulhatott meg a palánkvár rekonstrukciója. A négy (Sánc, Bástya, Árok, Szent István) utca által határolt területen deszkából elkészítették a ma is látható külső várfalat, a fából ácsolt őrtornyokat és a templomtornyot. A két felvonóhíd helyén egy-egy fahíd is épült. Az egyik a hajdani főbejáratnál, a Szent István utca felől vezetett a külső várudvarba, de napjainkra elbontották, így most a Sánc utca felől tudunk bejutni a területre. A belső, négyzet alakú várárkon át vezető híd még megvan, de jobban járunk, ha inkább az árkon át sétálunk a belső várudvarba, ahol a talajon végig pásztázva felfedezhetjük a néhai templom alapjának maradványait. Jó támpontot ad a keresgéléshez a templom tornyát szimbolizáló faépítmény. A külső várudvar felfedezésekor érdemes a valahai főbejáratnál átbújni a torony alatt, és a kerítés külső oldalán rápillantani Magyar Bálint arcszobrára, ami a Forgács alkotótáborban készült 2008-ban.”
Az előző szöveg többször említi, hogy építőkő hiányában „csak” palánkvár kialakítására kerülhetett sor Fonyódon. A település két kis pannon maarvulkán (Vár-hegy, Sipos-hegy) lejtőin fekszik, amelyek a túlparton, a Tapolcai-medencében található „nagytestvéreikkel” egy időben működtek, kb. 3,75 millió évvel ezelőtt (pliocén kor). A vulkáni működés itt freatomagmás jellegű volt, azaz a mélyből felnyomuló forró magma nagy mennyiségű felszín alatti vízzel találkozott. A tűz és a víz reakciójának hatására irtózatos erejű robbanások során változó szemcsenagyságú vulkáni törmelékek, azaz piroklasztikus kőzetek rakódtak le a néhai Pannon-tó helyén terpeszkedő, folyókkal és tavakkal tarkított ősi térszínen. Fonyód térségében bazaltláva nem töltötte ki a vulkáni törmelékek alkotta krátert, hanem ez a többé-kevésbé összesült és cementált vulkáni törmelék óvta meg a puhább pannon üledékeket a későbbi eróziótól.
Ennek az lett az eredménye, hogy a piroklasztikus összlet sapkaként védte meg a Vár- és a Sipos-hegy puhább pannon talapzatát a lepusztulástól, így magasítva ki őket a szél és a vízfolyások által ostromolt tájból. A hosszú idő alatt viszont a bazaltos tufák teljesen lepusztultak a területről, így ma már hiába keressük a hegyek csúcsainak térségében. Fonyódon tehát a vulkáni anyag eltűnt a hegyekről, mire megtelepedett az ember a termékeny lejtőkön, a laza pannon és negyedidőszaki (pl. lösz) üledékek pedig nem voltak alkalmasak építőkőnek. Így nem csoda, hogy a fonyódi erősség középkori építői a palánkvár megoldását választották váruk esetében. Noha az agyagból kiégetett téglát ismerték a területen, felhasználása csak az egyházi épületek (pl. vártemplom) falaira korlátozódott.
A fonyódi Fácános palánkvár pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
