Aplittelér a karbon gránitban
Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk az Erdősmecske település határában található felhagyott gránit külfejtés geológiájával. Már ekkor is említettük a karbon időszaki gránitot behálózó aplitos teléreket, amelyek a kőbánya egyedülálló földtudományi értékei. Írásunkban az aplittelérek kőzettani tulajdonságaival és kialakulásával foglalkozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A mélységi magmás – szakmai kifejezéssel intruzív vagy plutoni – gránit Magyarországon a felszínen ritkán előforduló kőzet: a Velencei-hegységben és itt, a Geresdi-dombság (Mórágyi-rög) területén bukkan csak a felszínre. A karbon időszakban zajló, a variszkuszi (herciniai) hegységképződéshez kapcsolódó lemeztektonikai folyamatok hatására létrejövő gránitos olvadék a földkéreg több km-es mélységeiben jött létre anatektikus olvadással (kb. 340 millió éve), s csak a későbbi eróziós folyamatok hatására került a felszín közelébe, a terület lassú emelkedésével szinkronban. A bányagödörben feltáruló gránitok természetesen nem a mai földrajzi helyükön keletkeztek, hanem sok ezer kilométerre innen, ahol a területet hordozó lemeztöredék (Tiszai-főegység) éppen elhelyezkedett. Ezt valahol az Egyenlítőtől délre, valahol a mai Kongó-medence déli részén kellene keresnünk. A gránit szépsége, keménysége miatt keresett építő- és díszítőkő (pl. sírkövek, emléktáblák, épületek felcsiszolt burkolatai) volt, ezért több helyen bányászták, így a Pécsváradtól nem messze lévő Erdősmecske déli határában is.
A nagyméretű felhagyott külfejtésben tanulmányozható gránitok (Mórágyi Metagránit Komplexum) fő kőzetalkotó ásványai a kvarc, a földpát és a csillám. Döntően az imént felsorolt ásványok dominanciája határozza meg a kőzet színét, amely a szürkétől a húsvörösig változhat. Az itteni külfejtés gránitja kétféle magmából kristályosodott ki a mélyben, lényegében egy időben. Legnagyobb tömege a világosszürke vagy világos vöröses, nagyméretű földpátkristályokat tartalmazó kőzettípus sekélyebb forrásból származó magmából jött létre, míg a sötétebb, egyenletesebb kristályméretű kőzetváltozat anyaga mélyebbről, a földkéreg alsó vagy a földköpeny felső részéből érkezett. A kétféle magma összekeveredése után a kőzettest lassan kihűlt, létrehozva a bányában is tanulmányozható kőzettípusokat. Az olvadékok között csak részleges homogenizáció jött létre, ezért lehet megfigyelni gyakran hibrid kőzeteket is. A földkéreg mélyén lévő gránitokat később (még a karbon időszakban, kb. 300 millió éve) metamorfózis érte, mely során szövete ellapult (irányítottá vált), ásványos összetétele kismértékben megváltozott. A szabad szemmel is jól látható, akár több centiméteres méretű ásványok azért nőhettek ily nagyra (pl. 4–5 cm-es mikroklin földpátok), mert a lassú, akár évmilliókig tartó kristályosodás során erre bőven volt idejük.
A külfejtésben sétálva a gránitnál finomabb kristályos, világosabb (általában húsvörös vagy rózsaszín) színű, cm–dm-es átmérőjű és több m-es hosszúságú repedéskitöltő ásványokra lehetünk figyelmesek, amelyeket a szakemberek aplitnak („haplosz” görög szóból=egyszerű) hívnak. Ezek a változó méretű és orientáltságú telérek a bánya fő tömegét alkotó gránitoknál később kristályosodtak ki. Világosabb színűket annak köszönhetik, hogy sötét (mafikus) kőzetalkotó ásvány (pl. biotit, klorit) kevés található bennük, inkább csak világos, azaz felszikus (szálikus) a jellemző. Utóbbiak név szerint a színtelen kvarc, illetve a világos vörös vagy fehér földpát. Az aplit kristálymérete kicsi, szabad szemmel (makroszkóposan) szinte alig látszik. Szövete ekvigranuláris, azaz a kőzetalkotó ásványok mérete nagyjából azonos. Ez annak köszönhető, hogy a már megszilárdult gránit repedéseibe benyomuló magmamaradék viszonylag gyorsan hűlt, kristályosodott ki, ezért nem volt idő nagy kristályméretek kialakulására, mint a befoglaló gránittest esetében. A gránitnál ellenállóbb aplittelérek nem mállanak olyan gyorsan, mint a befoglaló durvakristályos gránit, ezért taréjszerű alakzatokban preparálódtak ki a bányafalakból.
Az aplittelérek, mint leukokrata telérkőzetek a gránitos magmaképződés úgynevezett utómagmás szakaszában, annak is a pegmatitos fázisában képződtek. Ilyenkor a magma fő tömege már kikristályosodott, viszont a magmamaradék könnyenillókban gazdagabbá vált. Ennek hatására egy kis viszkozitású, magas hőmérsékletű (kb. 500–700°C), kémiailag agresszív fluidum jön létre, amely belső nyomásával felrepesztette a már korábban megszilárdult magmás kőzeteket (esetünkben a gránitot). A repedésekbe benyomuló fluidumok, a nyomás- és hőmérsékletcsökkenés hatására a maradék szilikáttartalmuk legnagyobb részét viszonylag gyorsan kikristályosították. A fluidum állapotú magmaradéknak a keletkezett repedésekbe, hasadékokba történő benyomulását nevezzük pegmatitos fázisnak. A gránitot behálózó aplitteléreket tehát a felszikus kőzetolvadék késő magmás differenciátumaként értelmezhetjük.
Az erdősmecskei aplittelérek pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
