A Remete-szurdok a Remete-hegy pereméről

Budapest hallatán a legtöbb embernek általában nem a földtudományi értékek jutnak az eszébe. Pedig fővárosunk, hála a Budai-hegységben felszínen lévő mezozós (középidei) és kainozós (újidei) rétegsoroknak, rendkívül gazdag geo-örökséggel rendelkezik. Azt még kevesebben tudják, hogy Budapest az egyetlen olyan főváros a világon, amely alatt ember számára is járható barlangrendszerek húzódnak. Jelen írásunkban a főváros északnyugati határában, a Máriaremete (Budapest) és Nagykovácsi között húzódó Remete-szurdok földtudományi értékeit vesszük szemügyre. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az Országos Kéktúra útvonala a Máriaremetei kegytemplom után kifút az Ördög-árokhoz, Budapest nyugati közigazgatási határához. Itt veszi kezdetét a térség egyik leglátványosabb szurdoka, a 1,5 km hosszú Remete-szurdok. A kelet–nyugati csapású kacskaringós szurdok a Remete-hegy és a Hosszú-erdő-hegy vonulatának késő-triász Dachsteini Mészkő Formációból álló rétegsorát tárja fel. A triász képződményeket az Ördög-árok vízfolyása nyitotta meg szakaszos bevágódásával, a pleisztocén (jégkorszak) óta viszonylag gyorsan emelkedő területtel lépést tartva. Az Ördög-árok a Nagykovácsi-medence északi szegletében ered, s annak északkeleti peremén haladva, majd a szurdokon átfolyva, a Pesthidegkúti-medencében folytatja útját. A Budai-hegység legismertebb vízfolyásának számító Ördög-árok vizét az Erzsébet hídnál vezeti bele a Dunába. Az elmúlt évszázadokban számtalan árvizet okozó vízfolyást a középkorban hívták Pál patakának vagy Kovácsi-pataknak is. Napjainkban a karsztvízszint mélyebb helyzete miatt a patakmeder a szurdokban az év legnagyobb részében száraz, csak extrémebb nyári csapadékok vagy tavaszi hóolvadás után mutat vizet. A Remete-szurdokban sétálva alaposan szemügyre vehetjük a 215–210 millió éves Dachsteini Mészkő tulajdonságait. De vajon milyen ősföldrajzi környezetben rakódott le a jellegzetes küllemű karbonátos kőzet?
A mai Budai-hegység térségét hordozó lemeztöredék, a Dunántúli-középhegységi-egység a triász időszak végén az Eurázsia és Afrika közé ékelődő Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati elvégződésénél helyezkedett el, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, Afrika északi peremén. A késő-triászban a Dunántúli-középhegység nagy részén zátonyokkal határolt peremes selfek, azaz karbonátplatformok terpeszkedtek. A több ezer kilométeres kiterjedésű, közel egyenletes aljzatú, 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi sekélytengerben hatalmas mennyiségű élővilági eredetű (biogén) mésziszap rakódott le. Az évmilliók alatt, a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok hatására kemény, kalapálható, nagy vastagságú karbonátos rétegsorok jöttek létre, amelyek közül a szurdok térségében a Dachsteini Mészkő Formáció fordul elő. A kőzet elnevezése arra utal, hogy a Dunántúli-középhegység a mezozóikumban a Déli-Alpokkal egy ősföldrajzi környezetben helyezkedett el, s csak később vándorolt el onnan a lemeztektonikai folyamatok hatására.
A sötétszürke színű mészkő a szurdokban alapvetően vastagpados kifejlődésű, s helyenként tömegesen tartalmazza a Megalodus kagylónemzetség teknőinek átmetszetét, valamint csigákat is. A kőzetet alaposabban szemügyre véve 1–2 cm-es átmérőjű, fehér, koncentrikus szerkezetű, kerekded képletekre lehetünk figyelmesek, amelyek kőzetalkotó mennyiségben vannak jelen. A karbonátos anyagú onkoidok sekélytengeri környezetben jöttek létre, kékeszöld algák üledékszemcséket bekérgező tevékenysége során.
A szurdok térségének kiemelkedése, valamint a karsztvízszint mélyebbre helyeződése fokozatosan feltárta a kőzettest belsejében kialakult barlangokat (közel 20 darab). Ezek közül a legnagyobb a fokozottan védett, 44 m hosszú Remete-barlang, melynek 20 m hosszú, 5–7 m széles és 3–4 m magas termének falát viszonylag jól rétegzett, enyhe dőlésű mészkő alkotja. Az ÉÉNy–DDK-i irányú, meredeken KÉK felé dőlő tektonikus hasadék kioldásában a mélyből felszálló karsztvizeknek fontos szerepe volt, amelyet a barlangban feltáruló, kupola alakú üregek jeleznek. A Remete-barlang fontos régészeti lelőhely is, rétegsora a kőkorszaktól kezdődően tartalmazott leleteket. A barlangtól északnyugatra, a meredek hegyoldalban nyílik a Remetei-kőfülke, melynek 10 m magas és 3–4 m széles, befelé gyorsan szűkülő hasadéka szintén egy északkelet felé meredeken dőlő tektonikus hasadék mentén jött létre. A terület pleisztocén kiemelkedését mutatja, hogy a valaha a völgytalpon elhelyezkedő üreg napjainkban 54 m-es magasságban nyílik. A harmadik jelentősebb karsztos üreg a Remete-szurdok térségében a Hétlyuk-zsomboly, amely 33 m mély.
A szurdok kiváló példa az epigenetikus–antecedens völgyekre, amely fogalmakkal korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk. Az epigenetikus átöröklött völgyet jelent, ahol a vízfolyás őse fiatalabb és puhább kőzeteken kacskaringózott, majd bevágódásával elérte a mélyebben fekvő, idősebb és keményebb kőzeteket. Az eredeti medermintázat átöröklődése miatt kanyarog ilyen erősen a Remete-szurdok is, ahol az Ördög-árok vizének őse egy puhább kainozós (paleogén) rétegsoron kezdte meg „pályafutását”. Az antecedens pedig azt jelenti, hogy a vízfolyás egy lassan emelkedő köztes tömeget kellett, hogy átréseljen, az emelkedéssel lépést tartó bevágódásával. A szurdokra a legszebb kilátás az Országos Kéktúra útvonala mellől, a szurdok északnyugati pereme felett, a Remete-hegy oldalából nyílik.
A Remete-szurdokban tanösvény táblái mutatják be a völgy jellemzőit. A turistaút Dr. Pápa Miklós (1907–1977) jogász–közgazdász nevét viseli, aki a szurdok térségének fáradhatatlan turistája és fejlesztője volt. A szurdokban emlékét egy 1978-ban elhelyezett emléktábla jelzi. Ha időnk engedi a Hosszú-erdő-hegy délnyugati oldalában mélyülő felhagyott kőfejtőket is érdemes meglátogatni, ahol a Dachsteini Mészkő jellegzetességeit tanulmányozhatjuk. Ugyanezt tehetjük meg a hűvösvölgyi Nagy-rét és az Erzsébettelek között emelkedő Fazekas-hegyen is. A szurdok nem csak földtudományi és tájképi értékeket rejt, hanem botanikai, állattani értékeket is. A növénytaniak közül a jégkorszaki maradványnövények, a völgytalpi szurdokerdők, a sziklás hegyoldalak karsztbokorerdői és pusztafüves lejtőgyepei érdemelnek említést. Az állatok közül a hüllő- és madárvilág emelendő ki.

A Remete-szurdok pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt