A Sánc-tetői löszmélyút részlete

A Dunántúli-dombság szelíd lankáit járva gyakran sétálhatunk olyan turistautakon, amelyek több méter magas oldalfalakkal haladnak egy sárgás színű, liszt finomságú üledékes összletben, a löszben. A löszmélyutaknak nevezett hosszanti (lineáris) formák kialakulása azonban rendkívül összetett, hisz nem csak természetes, hanem emberi (antropogén) folyamatok is szerepet játszottak/játszanak kiformálódásukban. Írásunkban egy Kurd melletti (Völgység kistáj) löszmélyúton keresztül mutatjuk be a formák „lelkivilágát”. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Dunántúli-dombság területén jelentős felszíni elterjedésben települ lösz az idősebb késő-miocén (pannon) üledékekre. Ilyen vidékek például a Külső-Somogy, a Tolnai- vagy a Baranyai-dombság, de a Zselic is ide sorolható. A cikk témájaként bemutatott területen, a Kurd és Mucsi települések határolta völgységi dombvidéken a pannon törmelékes üledékeket változó vastagságú, kb. 20–50 m-es vastagságú löszköpeny burkolja. Ezekben a löszös és löszszerű üledékekben alakultak ki a löszmélyutak is. Mielőtt azonban a mélyutakkal foglalkoznánk részletesebben, beszéljünk kicsit a régiesen sárgaföldnek is nevezett lösz tulajdonságairól és kialakulásáról.
A szárazföldi térszíneken felhalmozódó típusos lösz világossárga színű, rétegzetlen, igen jól osztályozott, porózus (40–50%-os porozitás), ennél fogva kis térfogatsűrűségű üledék. Fő ásványos összetevői közül a kvarcot (50–70%), az agyagásványokat, valamint a karbonátásványokat (pl. kalcit) kell kiemelni. Átlagos karbonáttartalma 10–30% között változik, amely cementként tapasztja össze a lösz aleurit méretű szemcséit. Ezen karbonátok kioldódása és újra kicsapódása lévén jönnek létre a löszre olyannyira jellemző meszes konkréciók, az ún. löszbabák (pl. Mágocs: óriási löszbabák völgye). A lösz – laza kötése ellenére – szárazon magas falakban képes megállni, de átázás hatására könnyen málló, pusztuló üledék. A domb- és hegyvidéki területeink 400 m-nél alacsonyabb térszínein a lösz egy kevert változata, a lejtőlösz vagy deráziós lösz („palóclösz”) rakódott le, amelyet a lejtőn lefelé ható tömegmozgásos folyamatok telepítettek/telepítenek át az alacsonyabb térszínek felé. A nedves térszíneken felhalmozódott aleuritokat infúziós vagy mocsári löszöknek nevezzük, ezekkel írásunkban nem foglalkozunk. A lösz a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) hidegebb és szárazabb, ún. glaciális szakaszaiban rakódott le, a szél által szállított, s a szélárnyékos helyeken lerakott durva aleurit (durva kőzetliszt) szemcseméretű (0,01–0,05 mm) üledékekből.
Fentebb említettük, hogy a lösz egy laza, porózus üledék, melynek alkotó ásványszemcséit kalcit cementálja. Ebből a tulajdonságából következik, hogy mechanikai hatásokra a lösz aleurit méretű szemcséi könnyen kiszabadulhatnak a cementásványok „fogságából”, és önálló életre kelve elszállítódhatnak. Az imént leírt folyamatokhoz köthetők a lösszel fedett dombvidékeink legjellemzőbb és leggyakoribb lepusztulás formáinak, a löszmélyutaknak a kialakulása is. Kiformálódásukban az előzőekben említett sajátos kapillárisszerkezeti tulajdonságok mellett a vonalas eróziónak, és a gazdasági élet felszínformáló tevékenységének van elsődleges szerepe. Mit is jelent ez pontosan?
A löszmélyutak eloszlása egyértelműen azt mutatja, hogy azok forgalmas, ember által sűrűn járt dűlőutak mentén alakultak ki. A járművek (pl. lovaskocsi), az állatok és az emberek folyamatos tiprása miatt a lösz az út talpán fokozatosan fellazul, finom porrá őrlődik, amely a lösz kőzetfizikai–műszaki tulajdonságaiból egyenesen következik. A mélyebb kerékvágásokban lefolyó csapadékvizek a fellazított szemcséket elhordják az úttalpról, fokozatosan mélyítve azt. Hosszú évtizedek alatt a „sok kicsi sokra megy” elve alapján, a lineáris (vonalas) erózió működése során az egykori dűlőutak függőleges löszfalakkal határolt löszmélyutakká alakulnak. A kőzetliszt szemcsék elhordását a szélcsatornaként működő mélyútból a szél is segítheti. A löszmélyút mélyülési üteme több tényezőtől függ, többek között a lösz kőzetfizikai tulajdonságaitól, a felszín domborzati viszonyaitól, az időjárási és éghajlati paraméterektől, valamint természetesen az antropogén tényezőktől (pl. milyen jármű és milyen sűrűn jár arra) is. A Szekszárdi-dombságon végzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a szőlőkkel borított területeken jóval több és mélyebb löszmélyút van, mint az erdőkkel vagy egyéb mezőgazdasági növényekkel fedett vidékeken. Ennek az oka, hogy a szőlőbe sűrűbben kell kijárni a tulajdonosoknak tavasztól őszig (valamilyen járművel), ezért a lösz lepusztulása is intenzívebb az ilyen területeken. A jól fejlett löszmélyutak leggyakrabban a völgyek közötti keskeny löszhátakon és gerinceken alakulnak ki. Mélységük általában 5–6, illetve 10–12 m.
A löszmélyutak nem állandó formái a löszös vidékeknek, ugyanis a felszíni és a felszín alatti erózió hatására löszszakadékokká, ill. eróziós szakadékvölgyekké, népies elnevezéssel szurdikokká alakulhatnak. Főleg a nyári intenzív csapadékok rombolják, szakadékosítják el az egykori mélyutakat, amelyek idővel járhatatlanokká válnak. A függőleges falakkal, sőt túlhajló peremekkel jellemezhető szurdikok helyett új utak megnyitása válik szükségessé, a legtöbb estben a szurdikkal párhuzamosan. Ennek hatására löszmélyút-generációk alakulnak ki, ahol a mélyebb és szakadékos szurdik a legidősebb út maradványa, míg a legsekélyebb az aktuálisan használt út. Egy újabb út megnyitása nem csak a talajeróziót fokozza az adott területen, hanem elvesz értékes termőföldeket is a mezőgazdasági művelés elől. A lineáris formák további mélyülését általában kikövezéssel vagy betonozással oldják meg. Ebben az esetben a löszmélyutak már csak oldalirányban pusztulnak tovább, amelyet a löszbe hatoló növényi gyökerek feszítő hatása is elősegít. Láthatjuk tehát, hogy a löszben zajló lineáris erózió, párosulva az emberi hatásokkal jelentős felszínformálást okozhatnak, látványos löszmélyutakat hozva létre.
A löszmélyutak nem csak intenzíven igénybe vett mezőgazdasági területen alakulhatnak ki, hanem évszázados kereskedelmi utak mentén is. Igazolt tény, hogy az egyes települések, régiók között húzódó, akár a középkor óta használt domb- és hegyvidéki utak is mélyúttá alakulhatnak. Ilyen, ma már nem létező középkori településeket összekötő löszmélyutak találhatók például Kisszékely térségében is. Természetesen nem csak löszben alakulhat ki mélyút. Korábban már foglalkoztunk a Cserépváralja mellett húzódó, középkori eredetű „tufamélyutakkal” is. Kurd település határában több löszmélyút is található, amelyek közül az egyik éppen a Sánc-tetőn húzódik. A képen is látható mélyút átvágja a Dunántúl egyik legnagyobb kiterjedésű késő neolitikumi földvárának (Lengyeli kultúra) sáncait is, amelyet Wosinsky Mór fedezett fel és ásatott meg először. A mélyútról nincs adat, hogy mennyi idő alatt fejlődhetett ki, de Wosinsky 19. század végi vázlatán már szerepel. Itt természetesen nem a szőlészetnek, hanem a fakitermelésnek, ill. a települések közötti kereskedelemnek lehetett döntő szerepe az út „kikoptatásában”. A Sánc-tetőn húzódó löszmélyút falaiban kisebb-nagyobb löszbabák is felfedezhetők, de ez már egy másik cikkünk témáját képezi. A löszmélyút a Kapos-hegyháti Natúrpark egyik látványos geo-értéke.

A Sánc-tetői mélyút pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt