Andezitbreccsa anyagú sziklatorony a Spartacus-ösvény mellett

A Visegrádi-hegység, noha a Dunától már délre helyezkedik el, földtani értelemben az Északi-középhegységhez tartozik. A Börzsönnyel nagyjából egy időben működő hegységet döntően középső-miocén (bádeni) dácitos–andezites vulkanitok építik fel, amelyeken izgalmas formakincset hozott létre a szelektív denudáció, azaz a válogató lepusztítás. Írásunkban a Vadálló-kövek, a Thirring– és Zsivány-sziklák „kistestvéreit” tanulmányozzuk, méghozzá a vadregényes Spartacus-ösvény mentén, egyúttal bemutatva annak történetét is. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Visegrádtól délre húzódó Apát-kúti-völgyből indul, s Pilisszentlászló északi határában ér véget a legendás Spartacus-ösvény vagy Spartacus-vadászösvény. Az 1930-as években vadászati céllal kialakított, az Öreg-Pap-hegy északnyugati részét gyakorlatilag szintemelkedés nélkül harántoló, néhol csak embernyi széles ösvény korábban április 1. és október 1. között, hétvégente és nappal volt csak járható. 2015 óta viszont zöld sáv jelzést kapva hivatalosan is turistaúttá vált. A kellemes és romantikus kis ösvényről több helyen csodálatos kilátásban lehet részünk a Dunakanyar Szent Mihály-hegyi, Dömös és Zebegény közötti szakaszára. A Spartacus-ösvény mentén azonban olyan kőzetsorozatokat is tanulmányozhatunk, amelyek 16–15 millió évvel ezelőtti pusztító vulkánkitörések történetét mesélik el szemlélőjének. Milyen vulkáni működés hozhatta vajon létre a csatolt fotón is látható osztályozatlan, a cm-estől a m-es szögletes tömböket tartalmazó, finomszemű vulkáni hamuval cementált andezitbreccsát? Utazzunk vissza közösen az időben!
A Visegrádi-hegységet felépítő vulkáni működés a Börzsönnyel egy időben indult be (kb. 16,5 millió éve, a középső-miocén bádeni korszakában), s kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 14,5 millió évvel ezelőtt ért véget. A mélyből feltörő magmák képződése a Kárpát–Pannon térség kőzetlemezeinek mozgásával, s mai földrajzi helyükre kerülésével hozhatók összefüggésbe. A kezdetben sekélytengeri környezetben zajló vulkanizmus során a mai Visegrádi-hegység helyén egy kb. 1300–1500 m magas, szabályos alakú összetett vulkáni felépítmény jött létre, amelyet Keserűs-hegyi vulkánnak neveztek el a szakemberek. A sűrűn folyó (viszkózus), andezites és dácitos jellegű lávát produkáló tűzhányóból a frissen kiömlő forró kőzetolvadék nem folyt szét, hanem csak hozzáforrt a kürtő felső pereméhez, egyre meredekebbé, s instabilabbá téve azt. A folyamatos lávautánpótlás miatt feltornyosuló lávadómok saját súlyuk miatt egy idő után összeomlottak, melyek anyagából úgynevezett izzófelhők jöttek létre. Az összeomló lávadóm kőzetanyaga izzó, szögletes blokkokat és ezek törmelékét tartalmazó árként, egy tömegben, nagyrészt lamináris áramlással zúdult a mélybe, a vulkáni felépítmény egykori mélypontjait (pl. völgyeket, vízmosásokat) követve. A lerakódó és megállapodó törmelékekből úgynevezett blokk- és hamuárüledékek halmozódtak fel. Ezek az üledékek rosszul osztályozottak: ezt azt jelenti, hogy az autónyi blokkoktól a legfinomabb vulkáni porig szinte minden szemcseméret-tartomány megtalálható bennük, alapvetően szögletes, tehát nem lekerekített szemcsék formájában.
A Spartacus-ösvény térségében is ezek a különféle szemcseméretű, osztályozatlan, helyenként pados kifejlődésű andezitbreccsák fordulnak elő, amelyek izzófelhők részeként rakódtak le az egykori Keserűs-hegyi vulkán oldalában. Természetesen a vulkáni működés idején a lávadómcsoport jóval magasabb volt, melynek eróziósan lepusztult maradványát már csak egy csonkakúp jelzi napjainkban. A vulkáni felépítmény felső része a működés befejezése óta akár 700 m-t is pusztulhatott. A kőzetanyag kialakulását most már minden bizonnyal értjük, de vajon hogyan formálódhatott ki az ösvény mellett őrt álló sziklatorony?
Az andezites blokk- és hamuárüledékek durvatömbös breccsái a vulkáni működés idején a terep mélyedéseit követték, napjainkban azonban a táj legmagasabb kiemelkedéseit alkotják (geomorfológiai inverzió). Ez annak köszönhető, hogy az egykori vulkáni felépítmény alsó részének ősi völgykitöltő üledékeit az erózió preparálta ki jobban erodálódó környezetükből. A sziklatornyok kifaragásában a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) hidegebb klímaszakaszaiban intenzíven működő fagyaprózódásnak volt döntő szerepe, az úgynevezett periglaciális (jégkörnyéki) éghajlaton. Az egykori völgykitöltő képződmények a külső erők lepusztító tevékenységével szembeni ellenállásukat annak köszönhetik, hogy a nagyobb kőzetblokkok tágulását és zsugorodását jól tűri a cementáló, finomszemcsés kötőanyag, azaz az összetömörödött vulkáni hamu.
A csendes és nyugodt Spartacus-ösvényen sétálva, s a képen is látható sziklatorony tövében megpihenve jusson eszünkbe, hogy kb. 15 millió évvel ezelőtt itt óriási és forró törmeléklavinák szánkáztak le egy jóval magasabb vulkáni felépítmény oldalában. Az egykori völgyeket kitöltő breccsás törmelék pedig az eróziónak köszönhetően napjainkban a merész kiemelkedéseket hordozza.

A Spartacus-ösvény melletti sziklatorony pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt