Késő-eocén breccsa Budaörs határában
Az üledékes kőzetek között számos olyan létezik, amelyről így vagy úgy a legtöbb ember hallott már. Gondoljunk csak a mészkőre, a homokkőre vagy éppen a dolomitra. Ám vannak olyanok is, amelyek neve hallatán kínos a csend. Sok ilyet tudnánk felsorolni, de írásunkban a szép nevű breccsára esett a választás, amely valljuk be őszintén, nem a leggyakoribb kőzettípus a földkéregben. Eredjünk hát a törmelékes üledékes kőzet nyomába. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az üledékes kőzetek egyik nagy csoportját alkotják a törmelékes üledékes kőzetek (klasztitok), amelyek szövetében a kőzetalkotó szemcsék és a mátrix is magmás/üledékes/metamorf eredetű ásvány- vagy kőzettöredék. A klasztitok három nagy csoportját a durvatörmelékesek (pszefitek vagy ruditok), a homokok/homokkövek (pszammitok vagy arenitek), valamint a finomtörmelékes üledékes kőzetek (pélitek vagy luditok) alkotják. A szóban forgó breccsa („törmelékkő”) a durvatörmelékes üledékes kőzetek közé tartozik, amelyeknél a kőzetalkotó szemcsék fő tömege 2 mm feletti méretű, és közel szögletes alakú. A szögletes szemcsealak azt feltételezi, hogy azok jelentősebb szállításon nem estek át, hisz akkor lekerekített, koptatott szemcsék alkotnák a kőzetszövetet. Utóbbival, a kavicsokból álló konglomerátumokkal egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. Na de térjünk vissza a breccsára, amely a németből átvett olasz „breccia” (=nyílás, hasadék, zúzalék) szóból származik.
A 2 mm-nél nagyobb, szögletes szemcsékből álló breccsákat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Az egyik osztályozás a kőzetalkotó szemcsék ásványos összetétele alapján történik. Ha egy breccsában a törmelékszemcsék anyaga 90% felett egyfajta ásvány- vagy kőzettöredékből áll, monomikt (egyanyagú), ha 50–90%-ban, akkor oligomikt (kissé kevert anyagú), s ha 50% alatti, akkor polimikt (kevert anyagú) breccsáról beszélhetünk. A monomikt breccsák egyik speciális típusa az autoklasztos (sajátalakú) breccsa. Ezek szemcséi a valamivel korábban leülepedett üledéknek (pl. agyagos, meszes vagy radiolaritos iszap) a korai diagenezis során végbement összetöredezéséből (pl. tenger alatti csuszamlás) származnak. A szemcsék köré később kiváló, hasonló anyagú (pl. karbonátos, agyagos, kovás, vasas) cement eltávolítása után a szemcsék elvileg ismét összeilleszthetők lennének. A mészkőterületek karsztbreccsája, valamint a barlangok fosszilis csontokból álló csontbreccsája szintén a monomikt breccsák közé sorolható. A monomikt breccsák névképzésénél az uralkodó ásvány- vagy kőzettípust tesszük a breccsa név elé (pl. tűzkőbreccsa).
A polimikt breccsák szemcséinek anyaga általában különbözik a cementjükétől. Ide sorolható a fanglomerátum és a tektonikus breccsa (dörzsbreccsa) is. A fanglomerátum nem más, mint fosszilis lejtőüledék: szárazföldi üledékfolyások (pl. iszap- vagy zagyárak) lerakódása, amely az agyagtól a görgetegig mindenféle szemcseméretet tartalmazhat. A tektonikus breccsa törésvonalak mentén elmozdult, szétmorzsolódott kőzetek utólag összecementált darabjaiból álló kőzettípus. A cementáció foka alapján megkülönböztetünk kötetlen, laza és kötött breccsákat. A kötetlen breccsánál a cementáció minimális a szemcsék között, az üledék teljesen szétesik. Laza a kőzet, ha az alapanyag még gyenge, a szemcsék kézzel lemorzsolhatók, ütögetéssel kiszabadíthatók. Kötött a kőzet, ha az ütésre az alapanyaggal együtt eltörik.
Az előzőekből láthatjuk tehát, hogy a breccsa elnevezésű, szögletes, 2 mm-nél nagyobb átmérőjű szemcsékből álló törmelékes üledékes kőzet kialakulása nem köthető egyetlen korhoz vagy ősföldrajzi környezethez sem. Szögletes, szállítást nem vagy csak kis mértékben szenvedett törmelékszemcsék szinte minden üledékképződési környezetben kialakulhattak/kialakulhatnak. Szárazföldi körülmények között például lejtős tömegmozgások során, karsztos területek üregeiben vagy éppen tektonikus zónákban. Vulkánkitörések nem koptatott darabjaiból is születhet vulkáni breccsa, de meteorit becsapódások során is keletkezhet szétzúzott breccsás törmelék. Tengeri üledékképződési környezetekben lejtőn megcsúszó és felszakadozó üledékekben vagy éppen meredek, sziklás tengerparttal rendelkező területeken jöhet létre a breccsa törmelékes alapanyaga. A kialakuló szemcsék közötti terekben később cement válik ki, amely során megszületik a kőzet. A breccsa anyagának vizsgálatával következtethetünk arra az őskörnyezetre, ahol ezek a kőzetek létrejöttek. Egyes breccsa változatok jól vághatók és csiszolhatók, emiatt díszítőkő gyanánt kiválóan alkalmazhatók.
A csatolt képen a budaörsi Kő-hegy déli oldalában feltáruló késő-eocén breccsa látható, amely anyaga a triász Budaörsi Dolomit Formáció. A nagy energiájú sziklás tengerparton lerakódott breccsa (és konglomerátum) összlet a triász dolomitból álló partok anyagából származik, amelyet a hullámzás és a tömegmozgások „őröltek” és halmoztak át. A dolomit anyagú szemcsék mellett sötétebb színű vulkanitok is megfigyelhetők a csatolt képen.
A budaörsi Kő-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
