A Cserepes-kő ördögszántása
Az Országos Kéktúra bükki szakaszának egyik leglátványosabb etapja a „bükki kövek” peremén halad végig. A Bükk-fennsík déli–délnyugati meredek és sziklás letörése csodálatos kilátóhelyekkel örvendezteti meg a bakancsos turistákat, amelyek egyben a születendő Bükk-vidék Geopark fontos geoturisztikai helyszínei is. Írásunkban a Cserepes-kő kerül terítékre, amely nem csak „barlangszállásáról”, hanem a triász mészkövek rétegfejein kiformálódott karrjáról is nevezetes. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A „bükki kövek” a Bükk-fennsík déli szakaszának ún. perem-bércei avagy „határkövei”. A fennsík felől szemlélve nem túl markáns kiemelkedéseknek tűnő bércek külső oldala viszont nem ezt a képet mutatja: itt a lejtők meredekek, helyenként függőlegesek vagy túlhajlóak, vadak és sziklásak. Az ok elsőként is a földtani felépítésben keresendő: a „kövek” anyaga a triász időszak középső és kései szakaszában (kb. 239–225 millió éve) keletkezett Bükkfennsíki Mészkő Formáció, melynek eredetileg vízszintesen lerakódott rétegei itt függőlegesen állnak. Anyaga az egykori ősi üledékgyűjtő, a Tethys zátonyokkal tagolt sekélytengeri lagúnáiban rakódott le, egy óriási karbonátplatformon, azaz peremes selfen. A jól karsztosodó mészkövek az alattuk fekvő agyagpalákra támaszkodnak (Lökvölgyi Formáció), amelyek már mélytengeri környezetben rakódtak le a középső- és késő-jura időszakban (kb. 157–154 millió éve). A „bükki kövek” triász mészkövei alatt jóval, mintegy 80 millió évvel fiatalabb képződmények találhatók, hisz a Bükköt kialakító kréta időszaki szerkezeti mozgások egy bonyolult, gyűrt, takarós szerkezetű hegységet hoztak létre. Az átbuktatott, „feje tetejére” állított rétegsorok miatt lehetséges az, hogy a jura pala az idősebb triász mészkő alatt található. A könnyen málló, aprózódó palás rétegsorok mintegy kiperegnek a mészkövek alól, amelyek alátámasztásukat vesztve omlanak le a mélybe. Láthatjuk tehát, hogy a „kövek” világosszürke–fehér „homlokai”, merész leszakadásai egyrészt kőzettani okok miatt jöttek létre, eltérő típusú, településű és mállási sebességű kőzettestek határán.
A kőzettani mellett szerkezeti okok is szerepet játszottak a sziklamonstrumok kialakulásában, ugyanis a pikkelyeződések feltolódási vonalainak határai helyenként szintén egybe esnek a Bükk-fennsík déli peremének „köveivel”. Ezt számos helyen egy dörzsbreccsa elnevezésű kőzet igazolja, amely egymásnak feszülő, és egymáson elcsúszó kőzettestek érintkezési zónájában alakul ki. Ezért az elmúlt időszak kutatásai alapján kijelenthetjük, hogy a Bükk-fennsík peremét kőzetminőséghez igazodó, válogató lepusztítás (azaz szelektív denudáció) által kiformált szerkezeti lépcsőnek lehet tekinteni.
A lepusztulásperem „kőóriásain” sétálva nem csak a pazar kilátások, hanem a karsztos formakincs is említésre méltó. A Délnyugati-Bükk irányában meredeken leszakadó perem-bércek jól oldódó, függőlegesre állított triász mészkő-rétegfejein (Bükkfennsíki Mészkő Formáció) a talajon átszivárgó, valamint a csupasz mészkővel közvetlenül érintkező (szénsavas) csapadékvizek látványos oldásos formakincset alakítottak ki. A Három-kő és a Tar-kő vonulatai után az Országos Kéktúra érinti a Kis-Virágos-hegy térségében található Őserdő Erdőrezervátumot. Az átlagosan 40–50 m magas, kb. 180–200 éves bükkóriások között sétálva a kék jelzés hamarosan dél felé fordul, s megérkezünk a következő perem-bércre, a Cserepes-kőre (823 m). A mészkőorom déli részén tárul fel a bükki kéktúra legtípusosabb karrmezője vagy népies elnevezéssel „ördögszántása”. A triász Bükkfennsíki Mészkő Formáció függőlegesre állított rétegfejei a talaj alatt a szénsavas víz hatására oldódtak (korrózió), lekerekített formákat öltve magukra. A talajtakaró későbbi lehordódásával a felszínre kerültek (exhumálódtak) a rétegfejek, amelyeket napjainkban a lepelszerűen és csatornákban lefolyó csapadékvíz áramlási oldóhatása, valamint a kőzetaprózódás rombol tovább.
Na de honnan származik az „ördögszántás” elnevezés? Álljon itt egy rege a Villányi-hegység vidékéről! „Egyszer volt, hol nem volt élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani. Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt–fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, a kakaskukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére.
Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele. Nosza, megijedt erre az öregasszony, de végső elkeseredésében pompás mentőötlete támadt. Éjfél után odament a tyúkólhoz, s elkezdett kukorékolni. A kakasok visszafeleltek neki, s csakhamar az egész falu hangos lett a kakasszótól. Az ördög nem vette észre a cselt, bukása feletti dühében elhajította az ekéjét egészen Beremendig (az ekéről lepottyant sárból lett a siklósi hegy), ő maga pedig Harkány falunál (amely a szép Harkáról kapta nevét) nyomtalanul eltűnt a föld gyomrában. Ahol lement a pokolba, a repedésen víz tört fel a felszínre, mely azóta is buzog.”
A Cserepes-kőn kereshető fel hazánk első olyan barlangja, amelyet „lakóbarlang” célra alakítottak át. A Cserepes-kői-sziklaodú (794 m) 6 m hosszú, 7 m széles és 2,5 m magas inaktív forrásbarlangját ajtó zárja le, üregében fapriccsek és egy kályha található. Itt találjuk az Országos Kéktúra bélyegzőjét is.
A Cserepes-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
