A Mohos-láp egy részlete ősszel
Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala Aggtelek és Putnok között a Putnoki-dombság elnevezésű kistájon halad keresztül. Az Aggtelek körül még a felszínen megtalálható triász karbonátos kőzetek itt a mélybe süllyednek, több száz méteres vastagságú harmad- és negyedidőszaki fedőtakaró alá. A vízfolyások által aprólékosan felszabdalt dombvidéken, a Sajó völgyében található Putnokig különösebb földtudományi értékek nem várnak ránk, inkább a települések (pl. Gömörszőlős) tartogatnak egy-egy kulturális látnivalót. Kelemér és Putnok között azonban nem mehetünk el szó nélkül a Nagy- és Kis-Mohos-tó lápjai mellett. Írásunkban a lápok kialakulásával és feltöltődésével ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A pleisztocén (jégkorszak) végén, kb. 25–15 ezer évek között, a mainál hűvösebb és csapadékosabb klímán jöttek létre a Piroska-hegy északnyugati oldalában azok a suvadásos eredetű mélyedések, amelyekben ma a lápok foglalnak helyet. A Nagy-Mohos-tó mintegy 320 m hosszan terjed ki északkelet–délnyugati irányban, legnagyobb szélessége 110 m, legkeskenyebb részén 40 m. A Kis-Mohos-tó nyugat–keleti irányban húzódik, mintegy 350 m hosszúságban és 30–55 m közötti szélességben. A két tómeder az elmúlt kb. 25 ezer évben üledékcsapdaként működött, magába fogadva a tágabb-szűkebb térség üledékeit és növényi pollenjeit. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a lápba mélyített fúrások anyagának részletes elemzése során kb. 100 éves időléptékű bontásban lehet rekonstruálni a jégkorszak vége óta a Putnoki-dombságban bekövetkezett környezeti és éghajlati változásokat.
Sümegi Pál és Braun Mihály (1993) a Kis-Mohosban egy közel 9 m-es zavartalan magfúráson végzett rétegtani, üledékföldtani és geokémiai vizsgálatokat. A tómeder alját szürkés színű, jelentősebb homoktartalmú kőzetlisztes agyag béleli ki, amelyben elszórtan kavicsok találhatók. Ezek az üledékek a Piroska-hegy térségét alkotó harmadidőszaki törmelékes üledékes képződményekkel mutatnak szoros rokonságot, ugyanis azok eróziójából származnak. A jégkorszak végén (kb. 16–10 ezer éve) az egykori tómederbe lehordódó üledékek egy zárt növénytakarótól mentes térszínen helyezkedtek el, ezért a lejtőkön jelentősebb erózió alakulhatott ki.
A kb. 1,5 m vastag üledékes sorozatra egy lazább szerkezetű, világosbarna színű agyagos kőzetliszt réteg települ, kb. 20 cm-es vastagságban. Az üledékes horizontban a szemcsék átmérőjének finomodása, valamint a növekvő szervesanyag-tartalom jelzi, hogy az üledékgyűjtő környezetében jelentősebb környezeti változások következtek be kb. 10 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén. A holocént (jelenkort) bevezető felmelegedés hatására a tavi rendszer környezetében mállási, talajképződési folyamatok indultak meg, amely miatt a mederbe csak finomabb talajszemcsék tudtak bemosódni. Az eróziót az üledékgyűjtő körül kialakuló zárt növénytakaró (lombos erdő) is akadályozta. A holocén elején jelent meg az addig nyílt és mély vizű tavak felületén a Sphagnum-láp, amely fokozatosan teret hódított a holocén későbbi fázisaiban.
Erre az üledékes rétegre több mint 3 m-es vastagságú, feketés- és vörösesbarna színű, magas szervesanyag-tartalmú, minimális üledékanyagot tartalmazó fosszilis tőzegréteg települ, amelyet helyenként kőzetlisztes agyagrétegecskék szakítanak meg. Ez azt bizonyítja, hogy 10–5 ezer évvel ezelőtt a tavat fokozatosan vastagodó Sphagnum-moha és Sphagnum-tőzeg nőtte be, amely növekedését pillanatszerű események szakították meg a láp egyes részein. A fent nevezett pár cm-es üledékes betelepülések egykori talajbemosódások, amelyeket az intenzív esőzések mostak be időnként az eltőzegesedett üledékgyűjtőbe.
A fosszilis tőzegrétegen kb. 5000 ezer évvel ezelőtt agyagos kőzetliszt összetételű lejtőüledékek felhalmozódása kezdődött meg (kb. 1 m-es vastagságban), amely idővel betemette az egész lápot, megállítva annak növekedését. Az üledékrétegekbe zárt faszénmaradványok arra utalnak, hogy a jelentős erózió megindulását a láp térségében élő emberi közösségek okozhatták. A késő neolit kortól a bronzkorig itt tevékenykedő népcsoportok az üledékgyűjtő környezetében található erdőket felégették, jelentős tájátalakítást végezve.
Kb. 3–2 ezer évvel ezelőtt szűnt meg az intenzív erózió a láp környezetében, majd egy új Sphagnum-láp képződése indult meg a nyílt vízfelületen. A közel 1 m-es mélységű víz tetején úszik napjainkban a barnás- és sárgászöld színű, kb. 1,5 m-es vastagságú recens Sphagnum-láp. Az értékes tőzegmohaláp területén olyan reliktum (maradvány) növények találhatók (pl. hüvelyes gyapjúsás, tarajos pajzsika, tőzegpáfrány), amelyek a jégkorszak óta eltelt klímaváltozásokat csak itt tudták átvészelni. A fent leírtak miatt a Mohos-láp térsége természetvédelmi terület, a turistaösvények elhagyása tilos, a többi rész szakvezetővel látogatható csak!
A fent nevezett folyamatos emberi jelenlétet a lápok között emelkedő Mohosvár maradványai is bizonyítják, amely valamikor a tatárjárás után épült, s a 14. században már el is pusztult. Ma már csak néhány kőkupac utal az árkon és a sáncon belül az egykori kővárra.
A keleméri Mohos-láp pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
