A “három nagy” a Baba aljából
A Déli-Kárpátok láncai között méltóságteljesen emelkedik a fellegek fölé a turisták által talán legkedveltebb kárpáti hegység, a Retyezát. A 2000 m fölé emelkedő 55 „jégfaragta” csúcsával, a völgyekben megbújó tengerszemeivel, valamint a pazar körpanorámákat adó gerinceivel a Retyezát méltán közkedvelt túracélpont. A nemzeti park által védett hegytömeg azonban nem csak glaciális, azaz jég által kialakított formakincsével kápráztatja el a túrázót, hanem a felépítő kőzetei sokféleségével is. Írásunkban a Retyezát hegység kialakulását, földtani felépítését és a jégkorszakokban kialakult formakincsét vesszük górcső alá. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Déli-Kárpátokat, így a Retyezát vidékét is bonyolult takarós szerkezetek építik fel, amelyeket többszörösen metamorfizálódott (azaz polimetamorf) kőzetek alkotnak. Ezek földtani időléptékben, Kárpát-medencei szinten is igen idősnek számítanak. A metamorf kőzetek alapanyagai évszázmilliókkal ezelőtt létezett üledékgyűjtőkben (óceánokban, tengerekben) lerakódott üledékek (pl. agyag, kőzetliszt, homok, mésziszap) voltak, amelyek a földtörténet későbbi szakaszaiban – a különféle hegységképződési fázisokhoz köthetően – a földkéreg mélyére kerülve szilárd fázisban átkristályosodtak, azaz metamorfizálódtak. Ez a lerakódás, ill. a metamorfózis nem a mai földrajzi helyén következett be, hanem több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától, valahol az Egyenlítő környékén. Ezek a fent megnevezett tengeri üledékek a földtörténeti prekambriumban (ős- és előidő) és a paleozóikum (óidő) első felében rakódtak le laza üledékként, s szintén a prekambriumban/paleozóikumban, több fázisban (1000–800 millió, 500–475 millió év, 325–315 millió év) metamorfizálódtak. Az ősi kristályos kőzeteket a paleozóikum és mezozóikum (középidő) későbbi szakaszaiban törmelékes és karbonátos üledékes kőzetek fedték be, ezek azonban a szóban forgó hegységben kisebb foltokban érhetők csak tetten (pl. Kis-Retyezát jura és kréta mészkövei). A már többször emlegetett metamorf kőzetek név szerint például a különféle kristályos palák (pl. agyagpala, csillámpala, kloritpala), kristályos mészkövek, amfibolitok és gneiszek.
A Déli-Kárpátokat felépítő bonyolult takarós egységek az alpi hegységképződés időszakában, az ausztriai és a larámi fázisok során jöttek létre (kréta időszak). A takarók olyan hatalmas kőzettestek, amelyek lenyíródtak eredeti aljzatukról, s akár több ezer kilométert vándorolva kerültek új helyükre. A Déli-Kárpátok térségében a takaróképződést a kréta időszakban az Afrikai- és Eurázsiai-lemez közeledése váltotta ki, a „harapófogóba” kerülő, egymásra préselődő kőzettestek miatt. A Retyezát vidékét a Déli-Kárpátokat felépítő három nagy takarórendszer (Dunai-, Szörényi- és Géta) közül az ún. Dunai-takaró alkotja, amely a felsoroltak közül a legalsó szerkezeti helyzetű. A kristályos palák (pl. szericites, kloritos, amfibolitos pala) és paragneisz alkotta metamorf kőzettestekbe a variszkuszi hegységképződés idején (a paleozóikum második felében) gránitból és granodioritból álló mélységi magmás kőzettestek nyomultak be. Ezek az északkelet–délnyugati csapású intruzív testek kb. 10–20 km szélességben húzódnak, s meghatározzák a hegység fő vonulatainak csapásirányát, nagyjából párhuzamos boltozatokat formálva. A kb. 40 km hosszú és kb. 20 km széles granodiorit boltozatnak, amely a hegység legmagasabb csúcsait alkotja, döntő szerepe volt a magashegység glaciális domborzatának kialakulásában is. A fent megnevezett Géta-takaró metamorf kőzetei csak kisebb foltokban bukkannak elő az északi peremeken.
A Godján-hegységcsoporthoz tartozó, a Hátszegi-, Petrozsényi-medence, valamint a Nagy–Lepusnyik-völgy közé szorított Retyezátot az utóbbi völgy egy északabbi magasabb (szélessége kb. 30 km), és egy délebbi alacsonyabb (szélessége kb. 25 km) gerincre osztja. A vonulatokat összekötő nyereg a hegység alakját egy fektetett nagy H betűhöz teszi hasonlatossá. A Retyezát magasabb, 2000 m fölé emelkedő részei a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) hidegebb szakaszaiban erősen eljegesedtek. Erről először 1904-ben a nagy utazó és földrajztudós, Lóczy Lajos tudósított, aki több helyen morénát talált (a moréna a gleccserek által szállított és lerakott hordalék). Terepbejárásai nyomán 18 gleccservölgy nyomait írta le, valamint tengerszemeket térképezett fel. Ma már pontosan tudjuk, hogy a központi részen a gleccserek elérték a kb. 6–8 km hosszúságot, sőt a Nagy–Lepusnyik-völgy gleccsere meghaladta a kb. 15 km-t is. A végmorénák alapján 1350–1400 m, ill. az utolsó eljegesedés idejében 1650 m magasságban végződtek. A jégkorszaki eljegesedések számát illetően megoszlanak a szakemberek véleményei, van aki egyről, van aki kettő, ill. háromról tesz említést. Az egykori gleccservölgyek túlmélyített völgyfőiben tengerszemek ülnek, amelyek száma közel 60. A legnagyobb területű a Bukura-tó (8,86 ha), a legmélyebb pedig a Zenóga-tó (29 m). A tavak zöme 2000–2200 m közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
A Dr. Pinczés Zoltán által megalkotott „Déli-Felföld természeti földrajza” c. kötet a következőt írja az egykoron eljegesedett Retyezát formakincséről és csodálatos vidékéről: „A hegység a Kárpátok összes jellemvonását magán viseli. Égbenyúló sziklapiramisai, éles gerincei, mély sziklakatlanjai, bennük csillogó tengerszemek, teknő alakú glaciális völgyei rendkívül látványossá varázsolják a hegység 2000 m fölé emelkedő részeit. Kiterjedt, virágokkal díszített, havasi legelők, széles fennsíkok, vad karsztos formák, szurdokokkal, vízesésekkel tagolt, több száz méter mély, szemet gyönyörködtető völgyek, köztük sötét erdővel borított lapos völgyközi hátak egyaránt jellemzői a hegységnek.”
A csatolt képen a „három nagy” látható, balról jobbra haladva a Retyezát (2482 m), a Peleága (2509 m) és a Baba csúcsai (2508 m).
A csatolt fotó pontos elkészítési helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
