Telepes korall a Suba-lyuk mellett
A szilárd földkérget alkotó három nagy kőzetcsalád (magmás, üledékes, metamorf) közül az üledékes kőzetek azok, amelyek tartalmazhatják az egykori élővilág kőbe zárt maradványait, azaz ősmaradványokat vagy más néven fosszíliákat. Ezek a kövületek alkalmasak lehetnek például a kőzetek korának meghatározására, valamint arra, hogy belőlük következtethessünk az egykori ősföldrajzi környezetre is. Vannak gyakori ősmaradványok, viszont olyan ritkák is, amelyekért a gyűjtők közelharcot vívnak. Írásunkban a Bükk hegységbe kalandozunk el, ahol triász mészkőbe zárt ritka korallokat tanulmányozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Cserépfalu település északi határában nyílik hazánk egyik leghosszabb és legszebb szurdokvölgye, a Hór-völgy. A vadregényes völgy első kb. 2 km-es szakasza egy olyan nagy tisztaságú triász karbonátos kőzetben halad, amelyet a helyiek évszázadokig mészégetési célokkal hasznosítottak. A hivatalos nevén Bervai Mészkő Formáció (korábban Subalyuki Mészkő Formáció) egy nagy kiterjedésű karbonátplatformon (peremes selfen) rakódott le évmilliók alatt, a középső- és felső-triász határán (ladin és karni korszakok, kb. 235–230 millió évvel ezelőtt). Ekkor a mai Hór-völgy térségét hordozó kőzetlemezen (természetesen nem a mai földrajzi helyén) a Tethys elnevezésű ősi óceán sekély, jól átvilágított és mozgatott tengervízzel borított selfjei helyezkedtek el. A selfek közel egyenletes felszínét meredek kontinentális lejtők kötötték össze a mélyebb tengermedencékkel, a self felszínéből pedig szigetek emelkedtek ki. A self peremén meszes vázú élőlények (szivacsok, mészalgák) alkottak zátonyokat, amelyek csendes vizű, sekély lagúnákat fűztek le a szárazföld irányában. A zátonyokat a hullámzás folyamatosan pusztította, az aprózódásukkal keletkezett mészhomokot a hullámok a part felé szállították. Ezek anyagából a parttal és egymással párhuzamos sánc-szigetek, azaz turzások épültek fel. A világos- vagy sötétszürke színű Bervai Mészkő vázszerkezetét a fentiekből kifolyólag ősmaradványok alkotják, míg a közöttük lévő teret a tengervízből kémiai úton kicsapódott vagy a mészvázak újraoldódásával keletkezett kalcit tölti ki. A vastagpados megjelenésű kőzet törése kagylós.
A Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont épületeitől pár száz métert gyalogolva, a Hór-völgy nyugati oldalában egy felhagyott kis kőfejtő készteti megállásra az arra bandukolót. A hajdanán mészégetés céljából nyitott külfejtés a fent nevezett üledékgyűjtő-rendszernek azon „elemét” tárja fel, amely a néhai zátonyt és a lagúnát elválasztó, különféle meszes vázú tengeri élőlények hullámzás általi felaprózódásából keletkezett ún. mészhomokdombot képviseli. Tovább sétálva, a Suba-lyuk feljáratától nem messze tátongó felhagyott kőfejtő pedig a fent nevezett őskörnyezet zátony-komplexumát tárja fel. Látványos ősmaradványok megtekintéséhez azonban érdemes felkapaszkodnunk a Suba-lyuk sziklafala alá is.
A völgytalpról meredek lépcsősor indul a 279 m tengerszint feletti magasságban található Suba-lyuk sötét szájához, amely a völgy talpa felett kb. 40–50 m-rel helyezkedik el. A Bükk egyik legnagyobb barlangja nevét egy szegény cserépfalui betyárlegényről, Suba Lukácsról kapta. A hatalmas üreg a triász időszaki Bervai Mészkő Formációban oldódott ki. A könnyen oldódó mészkőbe a magasabb térszínekről leszálló karsztvizek hatalmas üreget oldottak/koptattak ki az idők folyamán. A barlang egy néhai, a völgytalpon elhelyezkedő forrásbarlang maradványa, amely a hegység pleisztocén kori emelkedése következtében került magasan a völgytalp fölé. A barlang nem csak méreteiről és látványosságáról híres, hanem a benne talált régészeti leleteiről is. 1932-ben egy Dancza János nevezetű amatőr barlangász és régész egy 25–35 év közötti nő és egy 3 év körüli gyerek maradványait találta meg. Később a maradványokról kiderültek, hogy a ritka neander-völgyi embertől származnak. A barlangi kitöltés részletes feldolgozása során kiderült, hogy a barlangban több ízben is laktak emberi közösségek, főleg a pleisztocén (jégkorszak) hidegebb klímaszakaszaiban.
A barlang előtti mesterséges teraszon ücsörögve, a tűzrakóhely mögötti kis ösvény kőzeteit alaposabban tanulmányozva ősmaradványokra lehetünk figyelmesek. A felülnézetben apró „gombokra”, oldalnézetben „csövecskékre” hasonlító képletek a triász trópusi sekélytengerben élő telepes korallok maradványai. A korallok nem tartoznak a triász időszak gyakori ősmaradványai közé. Fosszíliáikkal a Balaton-felvidék és az Aggtelek–Rudabányai-hegység triászában találkozhatunk elvétve. Innen a Hór-völgyből, P. Riedel határozásai alapján a következő korallfajokat írták le: Margarophyllia capitata, Margarosmilia septanectens, Volzeia sublaevis. A Bervai Mészkő Formációhoz tartozó karbonátos kőzetek olyan zátonyok területén alakultak ki, ahol a szivacsok és a mészalgák voltak a fő zátonyépítő szervezetek, a korallok szerepe alárendelt volt. A csatolt képen nagy valószínűséggel a felsorolt korallfajok közül az első látható.
A Suba-lyuk barlangban, annak befoglaló kőzetében, ill. a fent említett két feltárásban ne feledjük, hogy védett objektumokról van szó. Mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!
A Suba-lyuki korallok pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
