Részlet a Vöröshídi Csillámpala feltárásából
A Soproni-hegység térsége a geológusok igazi földtani paradicsoma. A különféle típusú metamorf kőzetek természetes és mesterséges feltárásai szinte egymást érik, viszonylag kis területen szétszórva. Ezek közül a legtöbb feltárás védett földtani alapszelvény, amely az adott képződmény sztratotípusának minősül. Írásunkban egy legendás feltárást keresünk fel, amely a paleozós (óidei) Vöröshídi Csillámpala Formáció alapszelvénye. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Hazánk felszínének csak néhány százalékát, foltszerűen borítják metamorf, azaz átalakult kőzetek. Ezek megkalapálásához a Bükkbe, az Upponyi– és a Szendrői-hegységbe, a Vilyvitányi-rög területére, valamint a Dunántúl egyes vidékeire (pl. Balatonfő, Velencei-hegység, Mórágyi-rög, Kőszegi-hegység) kell elzarándokolnunk. Tudatosan hagytuk a végére azt a hegységet, ahol hazánk legidősebb és legkülönlegesebb metamorf kőzetei bukkannak elő.
A vízfolyások által erősen felszabdalt, középhegységi domborzattal rendelkező Soproni-hegység központi magját a földtörténeti prekambriumban és a paleozóikum (óidő) elején képződött, majd később többszöri metamorfózison átesett kőzetek építik fel. Ezek a közepes fokú metamorf kőzettestek egy olyan nagy kiterjedésű takaróba gyűrődve rendeződtek, amelyet Alsó–Ausztroalpi-takarónak nevezünk. Ez, valamint a Kőszegi-hegység térségét hordozó Pennini-takaró, ill. a Kisalföld aljzatát alkotó Felső–Ausztroalpi-takaró nem mások, mint a Keleti-Alpok hazánk területére átnyúló takarós egységei. A takarók olyan nagy kiterjedésű kőzettestek, amelyek a hegységképző mozgások során elszakadtak eredeti aljzatuktól és akár több ezer kilométerre vonszolódtak el. A Soproni-hegység területén a leggyakoribb kőzetek a többszöri metamorfózison átesett, azaz polimetamorf csillámpalák (főleg a klorit- és muszkovitpalák), amelyek eredeti kőzetanyagai (protolitjai) tengeri eredetű, finomhomokos és agyagos üledékes kőzetek voltak. Ezekbe később gránitos testek nyomultak bele, amelyekből a szilárd fázisú átkristályosodás során különféle típusú gneiszek keletkeztek. Az első metamorfózis kb. 300–280 millió éve (variszkuszi hegységképződés), a második kb. 275–236 millió éve, míg a harmadik kb. 80–70 millió éve érhette a Soproni-hegység mélybe süllyedt kőzeteit. A hegység mai, felszínen lévő központi magját harmad- és negyedidőszaki fiatal üledékekkel kitöltött medencék veszik körül.
Sopron felől Brennbergbánya irányába haladva, a Rák (Bánfalvi)-patak mentén, a rajta átívelő Vörös-híd közelében, a műúttól mintegy 50 m-re északra egy felhagyott kőfejtő némának hitt, de annál beszédesebb tanúfala magasodik. A növényzet által lassan visszahódított kis kőfejtő a Vöröshídi Csillámpala Formáció védett földtani alapszelvénye. A feltárás mintegy 10 m magas falában jól palásodott, gyengén gyűrt, kissé sávos, és erősebben palás, keményebb, vastagpados kőzetváltozatok különíthetők el. Ez az eltérés a kőzetalkotó ásványok mennyiségének változásaiból adódik. A csillámdús változatok palásabbak, a vastagpados részekben a kvarc és a földpátok mennyisége a domináns (ez a kőzettípus a csillámos kvarcpala). Egyes szintekben a feltárás sűrű hintésben vörös gránátkristályokat is tartalmaz. Makroszkóposan, azaz szabad szemmel is megfigyelhetők a kőzettestben csillámdús palássági felületekkel burkolt, változó vastagságú, több tíz cm-t elérő, megnyúlt alakú, szürkésfehér kvarcit lencsék és a kőzet palássági irányát átszelő kvarcit-erek. A vékonycsiszolatok alapján elvégzett vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az itt feltáruló csillámpala ki-, ill. átkristályosodása legalább két fázisban történt.
A feltárás kőzetfala előtti területről egy csillámpalát felemelve, s kalapácsunkkal friss törési felületet kialakítva tanulmányozhatjuk a kőzet habitusát is. A csillámpala egy olyan csillámdús, lemezekre–levelekre szétbontható, azaz palás szerkezetű metamorf kőzet, amely általában finomszemű agyagos kőzetek metamorfózisával jön létre. A földkéreg mélyére, nagyobb nyomás és/vagy hőmérséklet alá kerülve az eredeti kőzet (protolit) ásványai szilárd fázisban átkristályosodnak, egy új szövetű/szerkezetű kőzetet alakítva ki az évmilliók alatt. A palák felülete a csillámásványok tömege miatt csillogó és gyakran hullámos (gyüredezett). A csillámásványok szabad szemmel is elkülöníthető finom lapocskák, színük az ásvány típusa szerint ezüstfehér (muszkovit) vagy fekete (biotit) lehet. Kőzetalkotó ásványai közül még megemlítendő a zöldes színű, csillámszerű klorit, a kissé áttetsző kvarc és a fehér plagioklászföldpát is. Látványos és nagyobb méretű ásványai a gyakran szép, szabályos, saját alakot mutató, több cm-es, vörös színű gránátok.
A feltárás kőzeteinek és kőzetfalainak tanulmányozása során ne feledjük: mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!
A Vöröshídi-kőfejtő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
