Részlet a Lökvölgyi Formáció földtani alapszelvényéből

Az ember évezredek óta kutatja környezetében azokat az ásványokat és kőzeteket, amelyeket hasznosítani tud. Ezek közül talán a legfontosabbak, amelyek ahhoz kellenek, hogy életben maradjon vagy élete komfortosabb legyen. Ez fedett tető nélkül nem megy, hisz ha az állampolgár nyakába csurog az eső, az minden, csak nem komfortos. Ezt őseink is jól tudták, ezért keresték környezetükben azokat a kőzetformációkat, amelyeket házaik felépítéséhez hasznosíthattak. Így zajlott ez a Bükkben is, ahol egykoron jó minőségű tetőfedő palák kitermelése miatt nyitottak a helyi közösségek kisebb méretű, helyi igényeket kielégítő „bicskabányákat”. Írásunkban a Bükk jura időszaki tetőfedő palái után kutakodunk. Bevezető cikkünkben a jura palák geológiai jellemzőit egy védett földtani alapszelvény feltárásán keresztül mutatjuk be. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A földtani és szerkezetföldtani értelemben is rendkívül bonyolult Bükk hegység fő tömegét a karbon és a jura időszakok (kb. 330–140 millió év) között képződött, döntően üledékes kőzetek építik fel. A bükki rétegsorokban azonban szép számmal képviseltetik magukat különféle fokú metamorfózist (átalakulást) szenvedett kőzetek, valamint magmás képződmények is. A metamorf kőzetek közül ki kell emelnünk a nagyon kis fokú metamorf (anchimetamorf) aleurit- és agyagpalákat, amelyeket annak idején tetőfedésre is használtak („zsindelypala”). A karbon Szilvásváradi Formáció paláival egy korábbi cikkünkben röviden már foglalkoztunk. A másik nagy „tetőfedő formáció” jura időszaki és a hivatalos kőzetrétegtani (litosztratigráfiai) beosztás szerint a Lökvölgyi Formáció névre hallgat. Ennek a formációnak az egyik védett földtani alapszelvénye (J–48) tekinthető meg az Eger–Miskolc közötti műút 15,0 km szelvényénél, ahol a rovat képe is készült. Az útbevágás egy álló antiklinális (redőboltozat) déli szárnyát tárja fel, melyben jól rétegzett, gyakran gradált aleurit- és agyagpala tanulmányozható, északnyugati dőlésű palássággal.
A feltárásban a domináns kőzettípus a finoman rétegzett, gyakran gradált aleurolitpala. Az egyes rétegek vastagsága változó, néhány mm-től az 5 cm-ig terjedhet. Néhol lencsés szerkezetű, ritkán gyenge keresztrétegzettség is megfigyelhető benne. A rétegek éles határral kezdődnek, aleuritos finomhomokkő vagy homokos aleurit van alul, amely szemcseméretek felfelé fokozatosan csökkennek az aleuritos agyagkőig. A szelvény északi részében látható 0,5–2 cm vastag világossárga homokkőpala rétegek anyaga erősen meszes, vékonycsiszolatában jól látható a kőzetalkotó ásványok irányított szövete. Az eredeti rétegzettség még felismerhető. A fő kőzetalkotó ásványok a kvarc, az illit, a klorit, a plagioklász, valamint a kalcit. A feltárás középső részében két, 20–40 cm vastag konglomerátumos betelepülés figyelhető meg. A kavicsok mérete átlagosan 0,5 cm, de gyakori az 1 cm-t is elérő. A kavicsok zöme zöld és fekete radiolarit, radioláriás mészkő és homokkő, amelyek agyagos–aleuritos mátrixban (alapanyagban) ülnek. Egy harmadik kőzettípus a feltárásban a zöldesszürke színű radiolarit. Vajon milyen őskörnyezetben rakódhatott le az agyagpala eredeti törmelékes üledékes rétegsora?
Kb. 170–155 millió évvel ezelőtt, a középső- és késő-jura (azaz a dogger és a malm) határán a mai Bükköt hordozó kőzetlemez egy mélyebb tengermedencében helyezkedett el. A medencét körülvevő kiemelt platformok pereméről zagyárak szánkáztak le a medence felé, amelyek törmelékes üledékes anyaga mélytengeri törmelékkúpok formájában halmozódott fel a meredek lejtők lábainál. A kontinentális lejtők lábához közelebb (proximális rész) a durvább szemcseméretű homokos üledékek rakódtak le, míg a távolabbi (disztális) részeken csak a finomabb kőzetliszt- és agyagszemcsék ülepedtek le. Fent említettük a gradált rétegzést, amelyben a szemcsék mérete egyre kisebb a réteg aljától felfelé haladva. Egy gradált réteg egy zagyárnak felel meg, hisz először a nagyobb szemcsék ülepednek ki a zagyból, majd idővel a legtovább lebegő kisebbek is. Ezeket a zagyárakból lerakódó, gradációt mutató törmelékes üledékes rétegsorokat turbiditeknek hívjuk. A mélytengeri környezetet nem csak a fent leírtak, hanem a radiolarit rétegek is bizonyítják, hisz az egykori kovavázú egysejtűek (Radioláriák) mélytengeri környezetben éltek. A meszesebb betelepülések alapanyaga szintén a környező platformokból sodródott a mélybe mésziszapként. Azt mondanunk sem kell, hogy az imént leírt folyamatok nem a mai földrajzi helyükön játszódtak le, hanem több ezer kilométerre mai pozíciójuktól, ahol éppen a Bükköt hordozó kőzetlemez elhelyezkedett. A mélytengeri törmelékes üledékes összletet a kréta időszakban, kb. 120–100 millió évvel ezelőtt érte egy nagyon kis fokú metamorfózis, amely során az összlet lemezes–leveles szerkezetű palává alakult. Itt jegyeznénk meg, hogy a karbon tetőfedő palákra kísértetiesen hasonlító jura palákat radiolarit-tartalmuk alapján lehet megkülönböztetni paleozós (óidei) társaiktól.
A Bükk északi területein (pl. Nagyvisnyó környékén) a karbon Szilvásváradi Formációt használta a Bükk népe tetőfedésre, míg a délnyugati, ill. kisebb részben a délkeleti bükki területeken a jura Lökvölgyi Formációt. Kisgyőr térségében mélyművelésű palabánya működött, de fejtették e palákat Bükkzsérc mellett, ill. a Lök-völgy, Vörös-kő-völgy–Pes-kő völgy menti külfejtésekben és földalatti kamrákban is. A jura Lökvölgyi Formáció palái a palásság szerinti vékonylemezes, sima elválás miatt voltak alkalmasak „zsindelypala” készítésére. A pala bányászatával, ill. felhasználásával a következő cikkünkben foglalkozunk részletesebben.
A szóban forgó feltárásnál a pala jellegzetességeit alaposan tudjuk tanulmányozni, de itt soha nem bányászták azokat, ezért mi se tegyük!

Az alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt