A soltszentimrei Csonka-torony

Bács-Kiskun megyében, a Kiskőrösi járásban, a Duna–Tisza közi síkvidék (Kiskunsági-homokhát kistáj) és a Duna menti síkság (Solti-síkság kistáj) találkozásánál fekszik a kicsiny település, Soltszentimre. A község belterülete különösebb látnivalót nem rejteget az erre járó turistáknak, akik általában csak átsuhannak rajta. Soltszentimrétől délnyugatra azonban egy csodálatos Árpád-kori templomrom maradványai kereshetők fel a kiskun pusztában, melynek nem csak a megjelenése, történelme, miszticitása nyűgözi le az arra járó vándort, hanem a falában található kőzetek is. Írásunkban a megkapó táji környezetben fekvő Csonka-torony történelmét és építőanyagait ismerjük meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A különféle karakterű tájak (kiemelt, homokkal fedett hordalékkúp és alacsonyabb, szikes folyóvízi lapály) találkozásánál épült templom pontos építési idejét nem ismerjük. Valószínűleg a 11–13. (egyes vélemények szerint a 14.) században épülhetett román stílusban, egy királyi birtok területén. A feltételezések szerint a kőben szegény vidéken egy római őrtorony építőanyagát is felhasználták a falak felhúzása során. A román építészeti stílust erősítik meg a vastag falak, a lőrésszerű ablakok, az egyhajós alapterület, valamint a poligonális szentélykiképzés is. Tájolása hagyományos, nyugat–keleti irányú, kapuzata a déli oldalon helyezkedik el. Tornya a hajóval egy időben épülhetett. Támpillérek és faltagozódások nyomai nem kerültek elő az ásatások során, valamint faragott vagy díszített köveket sem találtak. A hajó hossza 12,8 m, szélessége 6,3 m, a szentély 4,8 m szélességű. A torony 2,6 x 2,8 m alapterületű, magassága 10,6 m (négy emelet). Az egyházi épület falait valaha vakolat borította, ennek egy része még ma is látható. Az 1930-as kutatás során még találtak a vakolatban egy 1522-ben készült bevésést is. A templom és a körülötte elterülő falu a 16. század török pusztításai során semmisült meg. Az egyházi épület maradványai viszont évszázadok óta dacolnak az idővel, köveit nem hordták szét, mivel távol fekszik a településektől.
A templom falainak fennmaradásához kellett Blaskovits Sándor is, aki a terület birtokosa volt az 1860-as években. 1864-ben ásatásokat kezdeményezett a területen, amely során rézkarikák, római pénzek, Anjou korabeli kardok és egyéb dísztárgyak kerültek elő. 1920 és 1931 között még négy ízben történtek régészeti feltárások a területen. A romokon legutóbb 1960–1961-ben és 2000-ben hajtottak végre állagmegóvási munkálatokat. Érdekes történet, hogy az 1930-as években felmerült annak a gondolata, hogy a templomot lebontják, és eredeti állapotában építik újra a „templomtalan” Soltszentimrén. Pénz és engedélyek birtokában azonban ez az ötlet nem valósulhatott meg.
A templomrom falait alaposabban szemügyre véve egy sárgás és vöröses színű, likacsos kőzetre lehetünk figyelmesek, amely az építőanyagok nagyobbik részét adja. Ez a kőzet nem más, mint a Nagyalföld évszázadok óta használt és közkedvelt szilárd építőköve, a réti vagy tavi mészkő (népies elnevezéssel darázskő). Ennek az édesvízi karbonátos képződménynek a kialakulása a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) legvégén, kb. 13 ezer évvel ezelőtt kezdődött el a homokbuckák közötti sekély, szikes tavakban, s pár ezer évvel ezelőtt fejeződött be. A felszín alatt kb. 80–120 cm mélyen fekvő kemény kőzetet külön erre szakosodott mesterek keresték meg, s bányászták ki. A vasoxid-ásványok által sárgásra színezett édesvízi tavi karbonátok azért likacsosak (innen a darázskő elnevezés is), mert az egykori tavakban élt növények szerves maradványai (pl. szár) elbomlottak az őket „csapdába záró” darázskövek szövetéből.
A darázskövek mellett még számtalan kőzettípus megfigyelhető az ódon falakban. Gyakori az andezit és az andezittufa, amelyek az Északi-középhegység vidékéről, kereskedelem lévén kerültek Soltszentimre térségébe. Ritka, de egy-egy likacsos, kovásodott miocén riolittufa is megfigyelhető, amelyek Sárospatak környékéről kerülhettek a Kiskunság vidékére. E sorok írója a mélységi magmás gabbró egy-egy példányát is felfedezte az ódon falakban. Az üledékes kőzeteket a különféle szemcseméretű és színezetű homokkövek képviselik, de mészkövek és dolomitok is kifürkészhetők a templom falaiból. A mesterségesen megalkotott építőanyagokat a templomfalban a vörösen izzó téglák képviselik. Kötőanyagként habarcsot használtak, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak.
Az Árpád-kori romokat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Natura 2000-es élőhelyei veszik körül. A szikes- és láprétek, valamint sztyepprétek gazdag élővilággal rendelkeznek, amelyek közül az ürgét kell megemlítenünk.
A templomrom a Soltszentimre és Csengőd között haladó sárga sáv jelzésen érhető el (kb. 6 km Soltszentimréről, egy száraz időben autóval is járható földúton). További darázsköves cikkek a weboldal keresés menüpontjában érhetők el.

A templomrom pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt