Részlet a nyárlőrinci darázsköves romokból

Kecskeméttől délkeletre kb. 20 km-re, a Pilis–Alpári-homokhát és a Kiskunsági löszös hát kistájak találkozásánál fekszik az Árpád-kori eredetű Nyárlőrinc település. A török időkben elnéptelenedett község évszázadokig Kecskemét pusztája volt, s kisebb-nagyobb megszakításokkal 1950-ig az is maradt – ekkor vált önálló községgé a mai nevén (korábbi neve Koháryszentlőrinc volt). Az ősi falucska nevét a Szent Lőrinc tiszteletére felszentelt templomáról kapta, melynek maradványait mi is szemügyre vesszük ezen cikkünk keretében, természetesen geológus szemmel. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A 44. számú főútról a településre betérve, a Hangár utcát kell megkeressük, ahol 2000 óta parkosított romkert formájában tanulmányozhatjuk a középkori Szent Lőrinc-templom maradványait. A templom történetét Nyárlőrinc honlapjáról idézzük fel: „A település első templomát még valószínűleg az Árpád-kor végén emelték, a 13–14. század fordulóján már állott. Döngölt agyagalapozásra téglából épített falú, félköríves szentélyű, kisméretű templom volt. Ezt az első templomot a 14–15. század fordulóján átépítették és kibővítették. Ennek során a megnagyobbodott templomhajó falát a sarkoknál és a diadalívet kívülről támpillérekkel erősítették meg. A templom bejárata a déli oldalon lehetett. A hajó nyugati végében megtalált két hengeres pillér egykor a tornyot és a karzatot tartotta. A karzatfeljáró nyoma a délnyugati sarokban maradt meg.
A gótikus templom szentélyének északi feléhez a 15. században vagy a 16. század elején négyszögletes sekrestyét építettek. A templom belső terét egykor féloszlopok tagolták és színes falfestés díszítette. A templomot kőből épített kerítőfal vette körül, ez a terület egyben a falu temetője, az itt élők végső nyughelye volt. A templom pusztulása az 1680-as években indult meg, romjai a 19. század végéig álltak. A 19. században több rajz készült a romokról. Ekkortájt még több azóta elbontott vagy beépített templomrom is volt a környéken (Borbás, Szentkirály).
A templom helyén 1982 és 1992 között folyt régészeti kutatás. Ennek során történt meg a templom alapfalainak kibontása, építési periódusainak megállapítása és a temető 541 sírjának feltárása. A megtalált sírok leletei alapján a temetőt főleg a 14–17. század közepéig használták. A sírokból viszonylag gazdag késő középkori leletanyag került elő, főleg ékszerek, ruhadíszek, viseleti tárgyak. Ezek a tárgyak az egykor itt élő falusi lakosság gazdag és sokszínű kultúráját idézik elénk. Az ásatás során előkerült leletanyagot a kecskeméti Katona József Múzeum régészeti gyűjteményében őrzik.
Az ásatás során előkerült falmaradványok újabb adatokkal bővítették a Duna-Tisza közi középkori egyházi építészetére vonatkozó ismereteinket. A rom jelentőségét az is jelzi, hogy a soltszentimrei és mizsei templomok után a megye harmadik megmaradt középkori templommaradványa. A templomrom fokozott védelme lehetőséget ad a település múltjának méltó ápolására.”
A templom megmaradt falait tanulmányozva, a téglák mellett sárgásszürke színű, változó méretű, likacsos kőzetekre lehetünk figyelmesek. A képen is látható kőzet nem más, mint a Nagyalföld évszázadok óta használt és közkedvelt szilárd építőköve, a réti vagy tavi mészkő (népies elnevezéssel darázskő). Ennek az édesvízi karbonátos képződménynek a kialakulása a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) legvégén (kb. 13 ezer évvel ezelőtt) kezdődött el a homokbuckák közötti sekély, szikes tavakban, s pár ezer évvel ezelőtt fejeződött be (de bizonyos helyeken még napjainkban is tart). A felszín alatt kb. 80–120 cm mélyen fekvő kemény kőzetet külön erre szakosodott mesterek keresték meg, s bányászták ki. A vasoxid-ásványok által sárgásra színezett édesvízi tavi karbonátok azért likacsosak (innen a darázskő elnevezés is), mert az egykori tavakban élt növények szerves maradványai (pl. szár) elbomlottak az őket „csapdába záró” darázskövek szövetéből.
Láthatjuk tehát, hogy a Kiskunság homokbuckái között is volt annak idején szilárd építőanyag, amelyet már a középkor óta felhasználtak egyházi és világi épületek építésére. Bács-Kiskun megyében Soltszentimrén, Lajosmizsén és Kunbaracson találkozhatunk ezzel a kőzettel, kivétel nélkül középkori templomromok falaiban.

A templomrom pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt