A Tétel-halom az 52. sz. főút irányából
Kecskemét irányából Dunaföldvár felé haladva (52. számú országút), nem sokkal Solt előtt délnyugat felé pillantva, egy magasabb térszín sziluettje rajzolódik ki a Duna egykori ártéri síkjából. A facsoportokkal és szántóföldekkel borított kiemelkedésen a Balaton felé igyekvő turisták szeme másodpercek alatt átsiklik, pedig ha tudnák, mit látnak! A Tétel-halomnak (Tétel-hegynek) elnevezett tanúhegy nem csak a terület izgalmas földtani múltjáról vall, hanem annak évezredes emberi történelméről is. Írásunkban a Tétel-halomról felhalmozott szakmai ismeretekből mazsolázgatunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Duna menti síksághoz tartozó Solti-sík kistáj egy 93,7 és 123,7 m közötti tengerszint feletti magasságokkal jellemezhető ártéri síkság, amelyet a Duna vízrendszere alakított ki. Ennek a megértéséhez viszont vissza kell pörgetnünk az idő kerekét jó pár tízezer évvel! A Duna és a Tisza közötti területeken az Ős-Duna, valamint mellékfolyói hatalmas hordalékkúpot építettek ki a földtörténeti jégkorszakban (pleisztocénben). Ezt a térszínt a folyó kb. 30 ezer évvel ezelőtt (würm glaciális) elhagyta, s áthelyeződött mai helyére, a Budapest–Kalocsa–Baja tengelyre (ez a terület még napjainkban is lassan süllyed). A Duna nyugatra „csúszásának” az lett az eredménye, hogy a korábbi hordalékkúp egy kiemelt, szárazzá vált vidékké alakult, ahol a munkaképes szelek nyomban elkezdhették ténykedésüket (pl. Bugac és Fülöpháza buckavidéke). A Duna tehát lassan „lecsúszott” az általa épített hordalékkúpról és elkezdte annak a tájegységnek a felszínét formálni, amelyet ma Duna menti síkságnak neveznek a tájbeosztások. Itt kezdődött el a Tétel-halom kialakulásának története is, melynek genetikája már régóta foglalkoztatja a szakembereket.
A kb. 1 km-es átmérőjű, 114 m-rel a Balti-tenger szintje felett lévő Tétel-halom kb. 17–20 m-rel magasodik ki a környező alacsonyabb fekvésű tájból. Bulla Béla szerint (1935) a Tétel a Mezőföld lösszel fedett pereméről a Duna által „lefűrészelt” kiemelkedés, amely tudományos tényt később számos kutató átvett. Ez a modell egészen a 2000-es évek közepéig tartotta magát, amikor is egy kutatócsoport közel 70 fúrást mélyített a halmon, s megnyugtatóan tisztázták annak kialakulását. Ezen modell szerint is a Tétel-halom egy tanúhegy, de az Ős-Duna jégkorszak végi hordalékkúpjának eróziós maradványa. A Duna ugyanis az általa lerakott vastag folyóvízi üledékekbe lokális tektonikai események miatt bevágódni kényszerült a jégkor végén, egyre mélyebbre süllyesztve aktív medreit. Közben a szél által szállított kőzetliszt löszként rakódott le a halom tetejére, ezáltal a Duna eróziója által „kikerült” tanúhegy egyre jobban kimagasodott a tájból, az őt felépítő ellenállóbb üledékek (mozaikos réti mészkő és vörösagyag) mivolta miatt. Természetesen a folyó nem csak bevágódott saját hordalékkúpjának peremébe, hanem oldalazó eróziót is végrehajtott, ami a Tétel peremeit érhette erőteljesebben. Később a holocénben (azaz a jelenkorban) a deráziós folyamatok, majd pár ezer éve az ember kezdte el formálni a Tétel-hegyet, lassan és fokozatosan alacsonyítva le azt. Itt jegyeznénk meg, hogy a réti mészkövet a hegy peremein fokozatosan kifejtették, alájuk pincék mélyültek, köveiből épületek készültek (többek között egy középkori templom is).
A lösszel fedett, a környező tájból kiemelkedő, dunai eredetű hordalékkúp-maradványt az elmúlt évezredek emberi közösségei is szívesen lakták, árvízmentes és jól védhető mivolta miatt. A régészeti kutatások a társtudományokkal karöltve felvázolják nekünk a Tétel izgalmas történelmi múltját is. A továbbiakban Szentpéteri József 2010-es írását felhasználva mutatjuk be a Tétel régészetét. „Az egykori ártéren a jelentős folyóvízi erózió megkímélte – a síkságból legmagasabb pontján mintegy 17 méter magasan kiemelkedő – Tételhegy tanúhegyét, amely a rézkortól egészen a késő középkorig hagyott emlékanyagot az utókorra. A felszínen gyűjtött szórvány leletek, a katonai, majd légi régészeti céllal készült fényképfelvétel-sorozatok bizonyítják a megtelepedés intenzitását.
A kb. 100 hektár kiterjedésű tanúhegyen Solttól keletre 2005-ben Szentpéteri József vezetésével indult kutatómunka. A tervásatások során eddig feltárt mintegy 2000 m2 alapján (ez a lelőhely teljes területének csupán 0,2%-a) ma még csak vázlatosan rajzolható meg a Tételhegy településtörténete. A középső bronzkorban létesült településnek sok jól keltezhető élelemtároló és hulladéktartó gödre, valamint árka került feltárásra, köztük egy hosszú vízelvezető árok részlete is. Az őskori erődítmény sáncának és árkának átvágásával feltárult a több ízben megújított védmű szerkezete. A nagy eróziónak kitett domb peremén a sánc anyagába többszörös mészkőréteget terítettek, amely szilárdságát biztosította. A sáncba később ásott gödrök és árkok leletanyaga alapján elkülöníthetők voltak az egymást követő korszakok, a bronzkortól a török hódoltság kezdetéig. Ezek jelentik a tételhegyi településtörténet jelenleg ismert két végpontját: a középső bronzkortól kezdve az időszámításunk szerinti 16. század első feléig figyelhetők meg az emberi tevékenység nyomai. 2007-ben feltárták a 11–12. századi soros temető mintegy száz sírját, és az ún. Templomdomb közepén, amely ovális árokkal körbevett (kb. 200 m hosszú) mintegy húsz méter hosszúra becsült szakrális épület maradványait találták meg.”
A Tétel tetejéről tiszta időben messzire el lehet látni. A Solthoz tartozó Tételalja pár házból álló kis településén érdemes a helyiekkel is szóba elegyedni, akik az eróziós tanúhegy évezredes múltjáról is elmesélnek nekünk jó néhány történetet.
A Tétel-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
