A Sárkányablak sziluettje
A Fogarasi-havasok a Kárpátok legmagasabb, legnehezebben járható és legvadregényesebb hegysége, ezekből kifolyólag az Erdélyi-Alpok névvel is illették egykoron. Ezer évig futott főgerincén Magyarország és Havasalföld határa, erdőrengetegében haramiák, betyárok és szökött katonák bujdostak. Itt magasodik a történelmi Erdély legmagasabb pontja, a 2535 m magas Negoj (Király-szirt) és egész Románia legmagasabbika, a 2543 m magas Moldován is. A geográfiai és történelmi érdekességek mellett a hegység földtanilag–felszínalaktanilag is rendkívül izgalmas, amelyet egy rövid földtörténeti időutazás formájában ismerünk meg, a Sárkányablak elnevezésű természetes sziklaboltív „időkapuján” kikukkantva. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Déli-Kárpátokat, így a Fogarasi-havasok vidékét is bonyolult takarós szerkezetek építik fel, amelyeket többszörösen metamorfizálódott (azaz polimetamorf) kőzetek alkotnak. Ezek földtani időléptékben, Kárpát-medencei szinten nézve is igen idősnek számítanak. A metamorf kőzetek alapanyagai évszázmilliókkal ezelőtt létezett üledékgyűjtőkben (óceánokban, tengerekben) lerakódott üledékek (pl. agyag, kőzetliszt, homok, mésziszap) voltak, amelyek a földtörténet későbbi fázisaiban – a különféle hegységképződési fázisokhoz köthetően – a földkéreg mélyére kerülve szilárd fázisban átkristályosodtak, azaz metamorfizálódtak. Ez a lerakódás, ill. a metamorfózis is nem a mai földrajzi helyén következett be, hanem több ezer kilométerre mai pozíciójától, valahol az Egyenlítő környékén. Ezek a fent megnevezett tengeri üledékek a földtörténeti prekambriumban (ős- és előidő) és a paleozóikum (óidő) első felében rakódtak le laza üledékként, s szintén a prekambriumban/paleozóikumban, több fázisban (1000–800 millió, 500–475 millió év, 325–315 millió év) metamorfizálódtak. Az ősi kristályos kőzeteket a paleozóikum és mezozóikum (középidő) későbbi szakaszaiban törmelékes és karbonátos üledékes kőzetek fedték be, ezek azonban a szóban forgó hegység főgerince mentén kisebb foltokban érhetők csak tetten. A már többször emlegetett metamorf kőzetek név szerint például a különféle kristályos palák (pl. agyagpala, csillámpala, kloritpala), kristályos mészkövek, amfibolitok és gneiszek.
A Déli-Kárpátokat felépítő bonyolult takarós egységek az alpi hegységképződés időszakában, az ausztriai és a larámi fázisok során jöttek létre (kréta időszak). A takarók olyan hatalmas kőzettestek, amelyek lenyíródtak az eredeti aljzatukról, s akár több ezer kilométert vándorolva kerültek új helyükre. A Déli-Kárpátok térségében a takaróképződést a kréta időszakban az Afrikai-lemez és Eurázsiai-lemez közeledése váltotta ki, a „harapófogóba” kerülő, egymásra préselődő kőzettestek miatt. A Fogarasi-havasok vidékét a Déli-Kárpátokat felépítő három nagy takarórendszer (Dunai-, Szörényi- és Géta) közül az ún. Szupragéta-takaró (Fogarasi-takaró) alkotja, amely a felsoroltak közül a legfelsőbb szerkezeti helyzetű. Az áttolódó rétegek nyugat–keleti irányú sávokra tagolódnak, amely meghatározza a hegység jellegzetes, láncszerű megjelenését és aszimmetriáját. Központi gerince ugyanis egy hatalmas északra dőlt antiszinklinális, amelyet kristályos palák töltenek ki. A főgerinc két oldalán, északon és délen is egy-egy antiklinális boltozat alakult ki. Ezekkel a különféle mértékben metamorfizálódott kőzetekkel találkozhatunk a Fogarasi-havasok főgerincén is, így a szóban forgó Sárkányablak térségében. Itt jegyeznénk meg, hogy a hegység a jégkorszakokban erősen eljegesedett, amelynek tanúi a parabola alakú egykori gleccservölgyek, a szakadékos, meredek kárcsúcsok és kárgerincek, valamint az egykori völgyfők mélyedéseit kitöltő tengerszemek.
A glaciális folyamatok által „megfaragott” főgerincen vándorolva, az Albota-fő és a Kis-Árpás csúcsok között érkezhetünk meg a Sárkányablak fantázianévre hallgató természetes sziklaboltívhez. A Nagy–Árpás-csorbától nyugatra, pár méterre, 2180 m tengerszint feletti magasságban tátongó Sárkányablakról Dr. Szalay Béla a 20. század elején a következőt írta: „…a nagy alakító, a Természet, egy kerek lyukat alkotott, mintha egy ágyúgolyó csinálta volna.” A Sárkányablaknak nevezett boltív német neve a „Drachenfenster”, míg a román a „Fereastra Zmeilor”. Nevét valószínűleg onnan kaphatta, hogy az észak felé nyújtózkodó völgyekből „felúszó” felhők úgy néznek ki a sziklaablakon keresztül, mintha egy óriási sárkány eregetne magából füstöt. Kialakulása a palás szerkezetű és tektonikusan összetört kőzetek kipergésével magyarázható, noha inkább egy felszakadt barlangmaradványnak tűnik.
Nem messze innen található a „Három halálos lépés” elnevezésű borotvaéles gerinc is, amellyel egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk.
A Sárkányablak pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
