A Tatai és az Ugodi Mészkő diszkordáns települése a Sintérlapi-kőfejtőben

A Bakony, s egyben a Dunántúli-középhegység nyugati peremén áll őrt a földtudományi és kultúrtörténeti értékekben gazdag Sümeg városa. A Vár-hegy kréta időszaki mészköveivel, valamint a Mogyorós-domb őskori kovabányájával korábbi cikkeinkben már részletesen foglalkoztunk. A várostól délre, a Köves-dombon azonban található egy felhagyott kőfejtő is, amelyben napjainkban földtani tanösvény mutatja be annak geo-érdekességeit. Írásunkban a Sintérlapi-kőfejtő rétegsorával, ősmaradványaival, s tektonikai eseményeinek kézzel fogható jeleivel ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A kőfejtő kréta időszaki földtani képződményei a Dunántúli-középhegységben egyedülálló, az egész hegység fejlődéstörténetének tudományos megismerése szempontjából kiemelkedő jelentőségű értékkel bírnak. A Sintérlapi-kőfejtő legidősebb formációja a kréta időszak középső részén lerakódott Tatai Mészkő Formáció (apti és albai korszakok; kb. 115–110 millió év), amely legszebben a külfejtés nyugati falában tanulmányozható. A Sümeg térségében kb. 100 m-es vastagságú formáció nyílt, de nem túl mély tengervízi (szakmai kifejezéssel pelágikus) körülmények között rakódott le, természetesen nem a mai földrajzi helyén. A szürkés színű, pados–vastagpados kifejlődésű, tektonikusan összetört, nagy tisztaságú karbonátos összlet egykori, ma már nem használatos elnevezése az „apti krinoideás mészkő” volt.
A krinoideák (tengeri liliomok) az egykori tengeraljzathoz egy ún. nyéllel rögzülő élőlények voltak (Echinodermaták vagy tüskésbőrűek törzse), amelyek az enyhén áramló, jól átvilágított, normális sótartalmú vízben „hajladozva” szűrték ki abból táplálékukat, a kelyhükhöz rögzülő karok segítségével. Az elpusztulásuk után a krinoideák vázelemei milliónyi, apró méretű (kb. 0,5–3 mm-es) kalcitkristályokra hullottak szét, amelyeket a tengeráramlatok tovább koptattak, majd a „szélárnyékos” helyeken leraktak. Ezeket a be-becsillanó, durva (mész)homok szemcsenagyságú apró „kalcitpettyeket” szabad szemmel is észrevehetjük a kőzet tanulmányozása közben, a friss törési felületek mentén. Itt jegyeznénk meg, hogy az egész világon ez a krinoideás Tatai Mészkő az, amely kőzetalkotó mennyiségben utoljára tartalmazza elpusztult tengeri liliomok maradványait, ez után ilyen típusú földtani képződmény már sehol sem rakódott le. Erre szakmai kifejezéssel azt mondjuk, hogy „dead facies”, azaz „halott fácies”. A krinoidea „alkatrészek” mellett tengerisün tüskék, valamint pár mm-es fehér szemcsék is megfigyelhetők, amelyek idősebb kőzetek lepusztult és áthalmozott törmelékszemcséi. Ez már azt sejteti, hogy a korábban lerakódott, tektonikusan kibillent kőzetek a tenger szintje fölé emelkedetek, s lepusztult törmelékeik a frissen lerakódó mészhomokos üledékekbe is belekeveredtek.
A Tatai Mészkő kemény kőzetté válása után intenzív tektonikai folyamatok vették kezdetét a Bakony vidékét hordozó lemeztöredéken. Ezeknek az összenyomásos (kompressziós) erőhatásoknak az lett az eredménye, hogy a korábban vízszintesen a tengeraljzaton lerakódott üledékek meggyűrődtek, meredeken kibillentek. A kőzettestben később tektonikus hasadékok nyíltak fel, s a bennük feláramló forró vízből vörös színű kalcit vált ki, telérként kitöltve a repedéseket. A Tatai Mészkő a fent nevezett tektonikai események hatására kiemelkedett a tengeri üledékgyűjtők világából, s rajta évmilliókig lepusztulás és erózió zajlott, egyenetlenné változtatva annak felszínét. Az intenzíven pusztuló karbonátos kőzeteket kb. 80 millió évvel ezelőtt ismét elöntötte a tengervíz, köszönhetően a terület erőteljes süllyedésének.
A Tatai Mészkőnél kb. 30 millió évvel fiatalabb Ugodi Mészkő Formáció rétegei csaknem vízszintesen települnek, s ezáltal szöget zárnak be az alatta fekvő Tatai Mészkő erodált rétegeivel (eróziós szögdiszkordancia). A világosbarna mészkő és márga váltakozásából álló rétegsor szintén a kréta időszak meleg és sekély tengereiben rakódott le. A legalsó rétegekben pár cm-es, sötétszürke színű mészkőkavicsok találhatók, amelyek a Tatai Mészkő koptatott törmelékdarabjai. Ezek mellett a korábban már emlegetett vörös kalcit anyagú kavicsok szemcséi is fellelhetők. Az ősmaradványok közül a vörösalgák, a korallok, az Actaeonella csigák, valamint a kőzetalkotó mennyiségben előforduló rudista kagylók emelendők ki. Ezek a kagylók különféle méretben, magányosan, 4–6 teknőből álló csokorszerű csoportokban vagy éppen kavics- és homokméretű törmelékben fordulnak elő a formáció mészkő- és márgarétegeiben. A fent leírt képződmények egy olyan ősföldrajzi környezetben rakódtak le, ahol hullámverés által ostromolt sziklaszirtek emelkedtek ki a tengervízből. Az abrázió által lerombolt sziklaszirt törmelékén algák, korallok és rudista kagylók telepedtek meg, majd az ezek váztöredékeiből álló mészüledék temette el a szirtet. Az Ugodi Mészkő ősmaradványokban gazdag bioklasztos üledékes kőzetei a kőfejtő északi és keleti falaiban tanulmányozhatók a legjobban. Az északi falszakasz Ugodi Mészköve felett már egy mélyebb tengeri képződmény, a Polányi Márga Formáció életnyomokban, mészvázú planktonokban, sőt ammoniteszekben gazdag rétegei települnek.
Láthatjuk, hogy a védett kőfejtő falai a Bakony kréta időszaki rétegsorába és fejlődéstörténetébe engednek betekintést, méghozzá látványos és tanulságos formában. A Tatai Mészkő képződése után, de még az Ugodi Mészkő lerakódása előtt a területet érő intenzív szerkezetföldtani eseményekről is mesélnek a bányafalak, amely Afrika és Eurázsia közeledésének, s az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulásának egyik akkordja volt.
Itt jegyeznénk meg, hogy a Sintérlapi-kőfejtő szomszédságában működik a Kecskevári-kőfejtő, amely a védett kőbányában található kréta időszaki rétegsort tárja fel szintén.

A Sintérlapi-kőfejtő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt