A Mosolygó-tó katlanja a néhai Horthy-csúcs oldalából

Erdély és a Keleti-Kárpátok északi részén áll őrt a Radnai-havasok masszívuma, melynek főcsúcsa a maga 2303 m-ével a Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsa. A változatos kőzettani felépítésű és ebből kifolyólag változatos morfológiájú Radnai-havasok jég által „megfaragott” csúcsai kiváló egy- és többnapos túrákra csábítják látogatóit. A kemény hegyi menetek azonban kárpótolnak mindenért, hisz földtudományi és tájképi értékek tárháza várja a hegység vándorait. Írásunkban a Nagy-Pietrosz alatt elterülő Mosolygó-tó katlanjába túrázunk el, ahol az ott bábáskodó mesélő köveket bírjuk szóra. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A tömegturizmus által elkerült Radnai-havasokat észak felől a Visó-völgy és a Máramarosi-havasok, a Borsai-hágón túl, azaz északkeleten az Aranyos-Beszterce vízfolyása határolja. Keleten a Szuhárd-hegység és az Obscsinák vonulatai, délen a Nagy-Szamos völgye és a Borgói-hegység keretezi, nyugaton a masszívum a Szalva völgyéig húzódik le. A környező alacsonyabb (kb. 800–1000 m) folyóvölgyek és dombvidékek fölé bástyaként magasodó Radnai-havasok a Kárpátok kristályos övezetéhez tartozik. Ez azt jelenti, hogy idős, a földtörténeti prekambriumban és paleozóikumban lerakódott, majd később a földkéreg mélyén átalakult metamorf kőzetek építik fel. A hegységképző mozgások során hatalmas takarókba gyűrődött átalakult kőzetek közül a kristályos palák (pl. csillámpala, szericit- és kloritpala), valamint a gneisz emelendők ki. A kőzettani sokszínűséget mezozós mészkőpászták is színesítik, amelyek például a Korongyis-gerincen, a Nagy-Pietrosz és a Rebra oldalában, valamint a középső hegységrész északi völgyeiben bukkannak elő. A hegység nyugati és déli peremein harmadidőszaki (tercier) üledékes kőzetek (pl. konglomerátum, homokkő, márga), míg a déli lejtők térségében vulkanitok (pl. riolit, dácit, andezit) is előfordulnak.
A nyugat–keleti csapású, kb. 45–50 km-es hosszúságú, 2000 m-es átlagmagasságú főgerinc a jégkorszak (pleisztocén) eljegesedési szakaszaiban (pl. riss és würm glaciálisok) jégsapkát kapott. A korábbi mély folyóvölgyek völgyfőiben firn (csonthó) felhalmozódása kezdődött el, amelyekből később hosszú (kb. 4–7 km) gleccserek indultak meg, jelentős felszínátalakítást végezve a Radnai-havasok főgerincének térségében. A glaciális felszínfejlődés hatására éles formakincs alakult ki, meredek, sziklás, szakadékos cirkuszvölgyekkel (főleg az északi oldalakon), helyenként borotvaéles gerincekkel, morénával borított tengerszemes völgyekkel. Újabb kutatások szerint a jég a 14. században, a kis jégkorszak idején is visszatért a hegységbe, s mikrogleccsereket alakított ki (pl. Repede- és Bila-völgyrendszerek), friss moréna lerakódásokkal. Ezek maradványai még a 20. század elején is megfigyelhetők voltak. A gleccserek visszahúzódása után a morénasáncokkal és sziklamedencékkel tarkított völgyekben tengerszemek alakultak ki, amelyek száma 20 körülire tehető. Itt jegyeznénk meg, hogy a Radnai-havasok főgerince erősen aszimmetrikus: az északi részek merészebbek, glaciális formakincsben gazdagabbak, míg a délies völgyek és lejtők lankásabbak, kevésbé sziklásak, s a jégvájta formakincs sem jellemző annyira. A havasokban jellemzőek az ún. nivációs formák is, amelyek a hófoltok környezetében kialakult negatív formák, kicsiny tavakkal (a legszebbek a Tavak-gerincén sorakoznak).
A hegység legismertebb és egyik legvadabb része a Mosolygó-tó és a Nagy-Pietrosz térsége, amely kemény emelkedőkkel érhető el Borsáról. A több mint 1000 m-es szintemelkedés leküzdése a Mosolygó-tóig Borsa városából kb. 6–7 órát vesz igénybe. Mielőtt a tavat elérnénk, 1760 m-es magasságban találjuk a meteorológia állomás épületcsoportját, amely rossz idő esetén mentsvárul szolgálhat. E sorok írója is ott éjszakázott 2014-ben, egy „Tyuku” nevezetű meteorológus jóvoltából, aki befogadta éjszakára az ítéletidő elől. Az állomás mögötti tágas katlanban fekszik a csodálatos Mosolygó-tó víztükre, amely egy klasszikus tengerszem. Az 1786 m-en fekvő, kb. 2 m mély, 70 x 80 m-es állóvíz medrét egy gleccser vájta ki még a jégkorszakban, melynek mélyedését később víz töltötte fel. A tó mögötti sziklák között, alig észrevehető helyen kopjafa mered az ég felé. Kevesen tudják, hogy itt egy olyan tragédia történt 1944. év januárjában, amely a magyar történelemhez köthető. Erről a nograd.hu oldala a következőket írja:
„Nem síelők, hanem magyar salgótarjáni leventék, köztük két katonatiszt volt a lavina
áldozata, akik Horthy Miklós kormányzó bronz emléktábláját szerették volna elhelyezni egy 3 m-es vaskereszt közelében, melyet a magyar turisták még 1942-ben állítottak a már
Horthyról elnevezett csúcsra. 1944. január 13-án tizenöt salgótarjáni levente vágott neki a csúcsnak egy budapesti százados vezetésével. A csapatot a Mosolygó-tó katlanja fölötti, télidőben fokozottan veszélyes hólejtőn lavina temette be. Mindössze egyetlen fiatal élte túl a balesetet – ő korábban fényképezés miatt maradt hátra.”

A kopjafától meredek kaptatóval mászható meg a Radnai-havasok, sőt az egész Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsa, a 2303 m magas Nagy-Pietrosz vagy Nagy-Köves. A csúcs első dokumentált megmászása Kitaibel Pál, gróf Waldstein Ádám természettudósok, Schütz János festő, valamint helybeli román vezetők nevéhez fűződik. A mesés körpanorámát adó csúcsról látszik a Radnai-havasok teljes főgerince, a Máramarosi-havasok, a Széples, de a Borgói-hegység és a Kelemen-havasok is. A csúcson már Cholnoky Jenő geográfus tervezett meteorológiai állomást az 1900-as évek elején, de ezt a románok valósították már meg az 1960-as években. A Pietrosz csúcsa 1940–1945 között az akkori Magyarország legmagasabb csúcsa volt, s Horthy Miklós kormányzó nevét viselte.
A Nagy-Pietrosz megmászása után Borsára a már jól ismert úton térhetünk vissza vagy folytathatjuk utunkat a Radnai-havasok keleti gerincei, az Ünő-kő felé.

A Mosolygó-tó pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt