Pannon kagylók a nagyárpádi bányából
A műemlékekben és kulturális látnivalókban gazdag Pécs belvárosától délre fekszik a közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozó Nagyárpád (Pécsi-síkság kistáj). A csendes kis település különösebb látnivalót nem rejteget a turisták számára, de aki a földtudományok iránt érdeklődik, annak nagyon is. A falucskától délre egy felhagyott homokbánya tanúfala hívja fel magára a figyelmet, amelyet a növényzet már igencsak visszahódított. A sárgás homokot tanulmányozva abban fehér színű kagylókra lehetünk figyelmesek, amelyek évmilliók történetét mesélik el szemlélőjének. Írásunkban a néhai külfejtésben feltáruló üledékekkel és annak fosszíliáival ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A paleozós és mezozós, azaz ó- és középidei üledékes, valamint magmás kőzetekből álló Mecsek tömbjét széles sávban övezik harmadidőszaki (tercier) üledékes kőzetek. Ezek a döntően miocén kori formációk a hegység északi és nyugati oldalán összefüggő sávot alkotnak (itt vastagságuk akár 1000 m is lehet), míg a déli részén csak pár 100 m-es a függőleges kiterjedésük. A tekintélyes miocén rétegsor fiatalabb részét képviselik a pannon (késő-miocén) képződmények, amelyek a néhai Pannon-tó üledékgyűjtőjében rakódtak le. De mikor és hol is létezett ez az óriási víztömeg?
A késő-miocénben (pannóniai korszak) a Kárpát-medencét egy óriási víztömeg töltötte ki, amely a Pannon-tó névre hallgatott. Lefűződése az őt megelőző szarmata korszak tengeréről kb. 12 millió évvel ezelőtt következett be, a világtengerhez kapcsolódó összeköttetések megszűnésével. A Kárpát–Pannon térség süllyedése következtében a tó legnagyobb kiterjedését nem a lefűződésekor érte el, hanem kb. 10–9,5 millió évvel ezelőtt. Ekkorra helyenként az 1000 m-t is meghaladó vízmélységek jöttek létre, a blokktektonikával kialakult egyes részmedencékben és árkokban. A medence központi területeinek süllyedése, valamint az alpi–kárpáti háttér emelkedése miatt az északnyugat és északkelet felől érkező vízfolyások a délies irányba nyomuló (progradáló) deltáik segítségével lassan, de biztosan töltötték fel a Pannon-tavat, kiédesítve annak vizét is (10–12 ezrelékes sótartalom). A Pannon-tó „veszte” ez a feltöltődés lett, amely a miocén legvégére, pliocén elejére következett be (kb. 5–4 millió éve). A hosszú életű tó élővilága törvényszerűen szinte zömmel endemikus (bennszülött) formákból állt. Legjobban a fosszilizálódásra alkalmas élőlénycsoportokat ismerjük: a halakat, bizonyos algákat (diatoma, dinoflagellata), a kagylósrákokat és a puhatestűeket (kagylók, csigák).
A Mecsek térségében a pannon rétegsor alsóbb részét medenceperemi kifejlődésben kavics, homok, a parttól távolabb lagúnáris, rétegzetlen agyagmárga, márga képviseli. A fiatalabb pannonra általában kissé durvább szemű törmelékes üledékek jellemzők, partszegélyi területeken közép- és durvaszemű homok, kavics (Békési Formáció Kállai Tagozat), a nyílt medencében finom- és aprószemű homok, aleurit (Újfalui Formáció Somlói Tagozat). Utóbbi formáció üledékes rétegei bukkannak elő a szóban forgó, egykori nagyárpádi községi homokbánya területén is.
A nagyárpádi bánya rétegsorát már a 19. században vizsgálták a kutatók (pl. Hörnes, Kókán János, Lőrenthey Imre), akik közül például Hörnes (1855) a településről elnevezett kagylófajt (Lymnocardium arpadense) publikált a feltárásból. A lelőhelyen finomhomokos durvakőzetliszt alkotja a rétegsort, amelyet jól elkülöníthető éles határral két finomhomok és egy apróhomok réteg tagol. A szakemberek a néhai 30 m hosszú és 12 m magas feltárást 7 rétegre osztották fel, melynek paraméterei a következők, lentről felfelé, az idősebbtől a fiatalabb felé haladva:
- réteg: finomhomokos durvakőzetliszt, meszes homokkő konkréciókkal, egyesek felületén féreg élettevékenység nyomokkal
- réteg: durvakőzetlisztes finomhomok, vízszintes mikrorétegzéssel és limonittal cementált molluszkás lumasellával
- réteg: finomhomokos durvakőzetliszt, vízszintes mikrorétegzéssel, nagyméretű ép és félteknőjű Lymnocardium és Congeria maradványokkal
- réteg: durvakőzetlisztes finomhomok, gazdag molluszka faunával: Congeria rhomboidea, Lymnocardium arpadense, Lymnocardium hungaricum, helyenként lumasella héjtöredékekkel
- réteg: finomhomokos durvakőzetliszt, lemezes mikrorétegzéssel
- réteg: finomhomokos apróhomok, nagy amplitúdójú keresztrétegzéssel, gazdag ősmaradvány tartalommal (pl. Lymnocardium hungaricum, Congeria rhomboidea), limonitos konkréciókkal
- réteg: lemezesen elváló, vízszintesen mikrorétegzett finomkőzetlisztes durvakőzetliszt, vékonyabb héjú Lymnocardiumokkal és falevél lenyomatokkal (a rétegsor erodált felszínére pleisztocén, azaz jégkorszaki lösz települ)
Az összletből 17 kagyló- és 6 csigafajt írtak le a szakemberek. Azok a kagylóteknők a legjobb megtartásúak, amelyek helyben ágyazódtak be, s nem szenvedtek szállítást. Ezek közül egy részük zárt duplateknőjű, alig koptatott. A gyengébb héjszerkezettel rendelkező, valamint a szállítást szenvedett teknők erősebben erodáltak. A lumasella rétegekben a héjak koptatottak, korrodáltak, töredezettek, az erős hullámzás és a hosszabb szállítás miatt. A páros teknők mellett természetesen gyakoriak a félteknők, de pillangó helyzetű kettősteknők is előfordulnak. Bizonyos kagylóteknők eredeti élőhelyzetben (kb. 60–70°-os szögben), sorban egymás mellett, egy irányba rendeződve kerültek elő. A további ősmaradványokat Ostracodák, halcsigolyák, garatfogak és halpikkelyek képviselik. A fent bemutatott rétegsor és a fosszíliák az egykori őskörnyezet energiaviszonyainak és a vízmélységnek a dinamikus változásait bizonyítják.
Az ősmaradványokban gazdag, kb. 8–7 millió éves üledékes rétegsort bemutató feltárás tetejéről szép kilátásban lehet részünk Pécs és a Mecsek felé. Figyelem: a lelőhely védett, gyűjteni csak engedéllyel lehet!
A néhai homokbánya pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
