A Kék Lagúna és az egykori egeresi bányaterület

Kolozsvártól északnyugatra kb. 30 km-re, a Nádas-patak mentén, a „Czifra Kalotaszeg” vidékén fekszik Egeres. A napjainkban főleg románok lakta település romos Bocskai-várkastélyáról, valamint középkori eredetű református templomáról nevezetes, ahol Bocskai István Gábor nevű bátyjának síremléke kereshető fel. Egeres neve sajnos szomorú mementóként került be a történelemkönyvekbe, hisz 1944 őszén – Észak-Erdély Romániához való „visszacsatolásakor” – román félkatonai alakulatok 13 magyart lőttek agyon a falu határában. Írásunkban nem bolygatjuk a 20. század sötét eseményeit, hanem kicsit messzebb utazunk vissza az időben, hisz a Kék Lagúna néven ismeretes bányatavat és földtani környezetét tanulmányozzuk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Kék Lagúna hallatán legtöbbünknek az 1980-ban bemutatott örökbecsű amerikai romantikus film jut az eszébe, amelyben Brooke Shields idomai szinte minden férfi nézőt elvarázsoltak. A továbbiakban viszont (sajnos) nem erről lesz szó, hanem az erdélyi Kék Lagúnáról, amely Egeres–Gyártelep településrésztől északkeletre, kb. 5 km-re helyezkedik el (Kolozs megye északi része). A türkizkék tó által tarkított hatalmas bányaterület szemlélése közben feltehetjük a nagy kérdést: vajon mit is bányásztak itt?
A Keleti- és a Déli-Kárpátok, valamint az Erdélyi-szigethegység ölelésében elhelyezkedő Erdélyi-medence rétegsorát több ezer méteres vastagságban tercier, azaz harmadidőszaki tengeri üledékek és üledékes kőzetek alkotják. Az eocén elejétől a pliocén végéig lerakódott kőzetek között találunk agyagokat, márgákat, homokköveket, vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzeteket, valamint mészköveket is. Az egykori tengerek fokozatosan dél felé húzódtak vissza, ezért északról dél felé haladva egyre fiatalabb földtani képződményeket találunk. A felsorolt üledékes kőzetek rétegsorai számtalan hasznosítható ásványi nyersanyagot rejtenek, amelyek közül ki kell emelnünk a földgázt, a kősót, a gipszet, a bentonitot, a vasércet, a barnakőszenet, az építő- és díszítőköveket, valamint a magas oldottanyag-tartalmú ásvány- és gyógyvizeket is.
Egeres környékének földtani felépítésében paleogén, azaz eocén és oligocén képződmények vesznek részt, amelyek az Erdélyi-medence észak–északnyugati részének üledékképződési (szedimentációs) régiójába sorolhatók be. Az itt feltáruló, változó szemcsenagyságú törmelékes üledékes rétegsorok szárazföldi (tavi), majd sekélytengeri környezetben rakódtak le, amely során tenger előrenyomulások (transzgressziók) és tenger visszahúzódások (regressziók) váltogatták egymást. A kvarchomokos és kaolinos rétegsor egy kb. 45 m-es összvastagságú oligocén korú összlet része, amely különféle típusú üledékes képződményekből áll. A változatos színű (pl. zöld, szürke, fehér), eltérő mértékben cementált homokos rétegeket változó vastagságú agyag és szenes agyag horizontok tagolják. A kvarchomokos–kaolinos összlet savanyú magmás kőzetek (pl. gránit, pegmatit), valamint kristályos palák mállásával jött létre, amelyek ásvány- és kőzetszemcséi az Erdélyi-szigethegység irányából hordódtak le a területre. Itt jegyeznénk meg, hogy a kaolin (porcelánföld) döntően egy kaolinit elnevezésű agyagásványból álló kerámiaipari nyersanyag (a neve is mutatja, hogy a porcelángyártás alapanyaga), a kvarchomok pedig egy kvarcszemcsékből álló, nagy tisztaságú, minimális agyagtartalmú homok, amelyet az üveg- és öntödei ipar használ fel.
Az oligocén üledékes összlet Egeres környékén már régóta ismeretes volt, többek között a tudomány számára is.  Az itt található agyagos betelepülésekből 1979 és 1995 között írták le Románia leggazdagabb paleogén fosszilis növénytársulását (spórák, pollenek, levéllenyomatok), amelyek közül négy új fajt itt írtak le. Megemlítendők még az oligocén szárazföldi gerinces ősállatok maradványai is, amelyek már a 19. század második felében ismeretesek voltak. A terület nemérces ásványi nyersanyagainak a jelentősebb bányászata csak a 20. század elején kezdődött el, mélyműveléssel, majd később külfejtéses technológiákkal. Az évtizedekig tartó bányászati tevékenység hatására, a felszínig felharapózó bányavágatok beomlásával, valamint a külszíni kitermeléssel jött létre az a bányászati (montanogén) táj, amelynek negatív formáit (kb. 20 kisebb-nagyobb bányató) idővel feltöltötte a csapadék és a felszín alatti vizek. Itt jegyeznénk meg, hogy a bányászat idején is léteztek itt már tavak, hisz a kvarchomokból a kaolint mosással távolították el. A több tucat állóvíz közül a legnagyobb, a leglátványosabb és a legismertebb a Kék Lagúna névre hallgat.
Érdekes a Kék Lagúna elnevezés, amely titulust a vízfelület türkizkék színéről kapta. A tó a jellegzetes színt a tóban lebegő, a meddőkből és az alapkőzetekből kioldódó kolloidok, ill. a szintén lebegő életmódot fojtató fitoplanktonoktól (pl. algák) kapja. A tó színét befolyásolja az égbolt felhőzöttsége, az évszak/napszak, ill. a hullámzás mértéke is. A Kék Lagúnában mért pH-érték a semlegességi, míg a sótartalma az alacsony kategóriába esett. Nem mondható viszont el ez a Kék Lagúnától északnyugatra elhelyezkedő három tóra, amelyekben erősen savas pH (2,9–3,6) mutatkozott. Ennek oka a felszínre kibukkanó széntelepekben található pirit oxidációjával magyarázható.
A közel 8 m-es legnagyobb mélységet elérő Kék Lagúna környezetében nem csak látványos fotókat készíthetünk, hanem tanulmányozhatjuk a terület geológiai rétegsorát, ill. a lefolyó csapadékvizek által kialakított jelenkori eróziós formákat is („bad land”). A területet nyáron illegális fürdőzők lepik el, a terület idegenforgalmi hasznosítása folyamatban van. Brooke Shields-et viszont ne keressük…

A Kék Lagúna pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt