Kilátás a Nagy-Kevély dolomitjairól a Kis-Kevély és a Pilis felé

A főváros határában, a Pilis délkeleti elvégződésénél, Csobánka és Pilisborosjenő települések között húzódik a Kevély-vonulat. A turistautakkal behálózott, a tájat messziről uraló sasbércek a fővároshoz való közelségük miatt rendkívül népszerűek, hétvégente turisták százai lepik el a Kis- és a Nagy-Kevély vidékét. A barlangok és a pazar kilátóhelyek mellett a terület azonban számtalan olyan földtudományi (földtani, felszínalaktani, talajtani) értéket rejt, amelyet jóval kevesebben ismernek. Írásunkban az Országos Kéktúra (OKT) útvonala által is felfűzött geo-csemegéket tanulmányozzuk, s bírjuk szóra azok mesélő köveit. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Budai- és a Visegrádi-hegység „szorításában”, illetve azok szomszédságában helyezkedik el a Pilis. A hegység egy keskeny, északnyugat–délkeleti csapású, aszimmetrikusan kibillent sasbércekből álló terület, amelyet főleg triász időszaki mészkő és dolomit alkot. Fiatalabb mezozós (középidei) kőzetek (pl. jura) csak foltokban képviseltetik magukat. A hegység fent nevezett csapását követi a Kevély-vonulat is, amelyet triász karbonátos kőzetek építenek fel. A törésvonalak mentén a magasba emelkedett, s északias irányba kibillent tektonikus sasbércek (idegen kifejezéssel horsztok) kialakulásának megértéséhez több mint 200 millió évvel kell visszaforgatnunk az idő kerekét.
A mai Pilis területét hordozó lemeztöredék, az ún. Dunántúli–középhegységi-egység a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában (kb. 215–200 millió éve) a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő (óceán) nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el, Afrika északi peremén (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától). Hosszú idő alatt a 200 méternél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi tengervízben hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok hatására kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre. Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására, a tengerszint periodikus ingadozásai miatt a hatalmas tengerparti síkságon korábban lerakódott mésziszapok időnként szárazra kerültek, s átdolomitosodtak, a kalcium-karbonát ásványok (pl. kalcit) kristályrácsába beépülő magnéziumionok hatására (a dolomit ugyanis ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát).
A mésziszap kőzetté válásával a Dachsteini Mészkő Formáció, az átdolomitosodott mésziszapból pedig a Fődolomit Formáció született meg. A nagy vastagságú (akár 1000 m is) karbonátos kőzetösszletet a földtörténet későbbi szakaszaiban különféle deformációk érték (pl. törések menti elmozdulások; gyűrődések) a földkéregben, amelyek a Dunántúli-középhegység, így a Pilis kiemelt rögeiben, bezökkent medencéiben és árkaiban köszönnek vissza. A Dachsteini Mészkő elnevezése amúgy az Alpokból származik (Északi-Mészkőalpok), hisz a földtörténet korábbi fázisaiban – így a triászban is – a mai Dunántúli-középhegység területe az Alpokkal egy ősföldrajzi környezetben helyezkedett el, s fejlődött.
Képzeletbeli gyalogtúránkat a Csobánka feletti Csúcs-hegy és Majdán-nyereg térségéből kezdjük, ahol a triász kőzetekre diszkordánsan települő, oligocén Hárshegyi Homokkő Formációt feltáró néhai kőbányával már egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk. A Majdán-nyereg irányából a 481 m magas Kis-Kevély gerince felé haladva (sárga sáv turistajelzés) először a triász rétegsor fiatalabb képződményeivel, az északias irányban kibillent Dachsteini Mészkővel találkozhatunk. A szürkésfehér színű, Megalodus kagylókkal, ill. azok átmetszeteivel tarkított mészkő szövete egyes helyeken homogén, kagylósan törő, míg másutt a tektonikai feszültségek hatására breccsásodott.
A Kis-Kevély meredek északi oldalában baktatva, a sárga sáv turistajelzésen érjük el hamarosan a 400 m-es magasságban sötéten ásító Mackó-barlang vagy Kis–kevélyi-barlang bejáratát. A Dachsteini Mészkőben egy hasadék mentén kioldódott, később szárazra került, fokozottan védett barlang függőleges kiterjedése kb. 14 m, járatainak összhosszúsága pedig kb. 70 m. Rétegsora az egyik legértékesebb felső pleisztocén (jégkorszaki) őslénytani és régészeti leletanyagot tartalmazta a dunántúli barlangok közül. A számtalan őskori állati csont (rénszarvas, ló, barlangi medve, hiéna, ősszarvas, őstulok, gyapjas orrszarvú) mellett több rétegben az itt élt ősember leleteire bukkantak rá (Pilisszántói-kultúra: 145 kovaeszköz).
A Mackó-barlang után a sárga sáv jelzésen folytatva, majd az Országos Kéktúra útvonalára térve a Kevély-nyeregbe érkezünk fel. Innen északnyugat felé a kék háromszög jelzésen a Kis-Kevély csúcsára mászhatunk fel, ahol több kilátóhely nyújt felejthetetlen panorámát a körülöttünk elterülő rögvidékre. A barlangtól felfelé haladva, észrevétlenül a Dachsteini Mészkő alkotta térszínről az idősebb Fődolomit képződményeire tértünk át, folyamatos és nem tektonikus határon keresztül (a Dachsteini Mészkő Fenyőfői Tagozatán). A rideg, cukorszövetű, törésekkel átjárt dolomit breccsás szövetű, murvásodik, emiatt apró kis darabokra forgácsolódik szét a külső erők hatására. Külleme erősen hasonlít a mészkőére. A dolomitot annak idején bányászták is a Kis-Kevély északnyugati oldalában, melynek rekultivált sebhelye ma is jól látható a csobánkai országútról.
Visszatérve a Kevély-nyeregbe (kéktúra bélyegzőhely) megemlékezhetünk a hajdani Kevély-nyergi Menedékházról, amelyet a Természetbarátok Turista Egyesületének tagjai építettek fel, kétkezi munkájukkal 1928-ra. A fénykorában 60 férőhelyes épület 1992-ben tisztázatlan körülmények között porig égett, romjait 2000-ben dózerolták el. A nyeregből a piros sáv turistajelzésen kaptathatunk fel a környék legmagasabb ikonikus ormára, az 534 m magas Nagy-Kevélyre. A pazar kilátást adó csúcs természetes sziklakibukkanásaiban a Fődolomit breccsás szövetű rétegei bukkannak elő, ahol a kőzet jellegzetességeit tanulmányozhatjuk, feltéve, ha nem vonja el a tekintetünket a felejthetetlen panoráma. A csúcs után ugyanazon az útvonalon térhetünk vissza a nyeregbe, s a délkelet felé a kéktúra útvonalán, a Rédlinger Adolf úton érdemes még pár száz métert leereszkedni a Nagy-Kevély oldalába, ahol újabb földtani csemegék várnak ránk.
A nyeregből kb. 100 m-t haladva kopár, sziklás hegyoldalhoz érkezünk, mély bevágódással, ahol a Dachsteini Mészkő hófehér, tömött szövetű padjait találjuk. A kőzettestet tanulmányozva egyfajta ritmicitás is megfigyelhető benne, amelyek a periódikusan ismétlődő tengerelöntések és szárazra kerülések váltakozásait jelzik (ezt sztromatolitok és Megalodus kagylók átmetszetei jelzik). További kb. 100 m-t haladva lefelé egy felhagyott kőbányára bukkanunk, ahol az imént említett mészkőből álló breccsa tanulmányozható. Szintén kb. 100 m után viszont már a Fődolomit Formáció breccsás szerkezetű kőzetei tanulmányozhatók, amelyben a Szódás-barlang vagy a Nagy–Kevélyi-kőfülke nyílik. A 9 m hosszú és 3 m magas barlang egyes kutatók szerint hévizes eredetű. Tovább haladva lefelé az OKT útvonalán a Teve-sziklákhoz és az “Egri vár” maradványaihoz juthatunk el.
Láthatjuk tehát, hogy a Kevély-vonulat triász kőzetei számtalan földtudományi értéket rejtenek, amelyek mellett nem mehet el a geotúrázó szótlanul. Itt jegyeznénk meg, hogy a Kevély-vonulat tágabb térségében már megjelennek az oligocén képződmények is, amelyek azonban már egy másik cikkünk témái lesznek, hisz ott is van bőven mit megnézni (pl. földtani feltárások, egykori bányák, barlangok)!

A Nagy-Kevély csúcsának pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt