A Babele sziklacsoportja a főgerincen

A Kárpát-medencét úgy ölelik körbe és védelmezik a Kárpátok hegyláncai, mint magzatot az anyaméh. A közel 2000 km hosszúságú, egymással közel párhuzamos vonulatokból álló Kárpátok az Eurázsiai-hegységrendszer egyik legváltozatosabb területe. A különféle korú, óriási takarókba rendeződött magmás, üledékes és metamorf kőzetekből álló kőzettesteken hihetetlenül izgalmas formakincs formálódott ki a külső erők jóvoltából. Ez azért lehetséges, mert az eltérő összetételű, szerkezetű kőzeteken a mállási folyamatok eltérő formakincset eredményeztek a hosszú évmilliók alatt. Erre kiváló példa a Bucsecs hegység is, ahol a belső és a külső erők harcát kiválóan tanulmányozhatjuk a főgerincen történő vándorlásunk során. Írásunkban ezúttal szél által „megfaragott” sziklatornyokat tanulmányozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Déli-Kárpátok keleti „végén” áll őrt óriási tömeges masszívumként a Kárpátok egyik leglátványosabb és talán legjobban ismert hegylánca, a Bucsecs. A dél felé nyitott, patkó alakú hegység félelmetes leszakadásokkal (a Prahova völgye felé 800–900 m-es sziklafalak!) emelkedik a környező mély folyóvölgyek és dombvidékek fölé, s 2100–2300 m-es átlagmagasságú platóként végződik a fellegek alatt. A Bucsecs domborzatilag a Déli-Kárpátokhoz tartozik, de kőzetanyagát tekintve „kakukktojás”, hisz az üledékes kőzetei miatt már inkább a Keleti-Kárpátok felé mutat rokonságot (a Déli-Kárpátok döntően metamorf és mélységi magmás kőzetekből áll). A változatos domborzatú hegységben ugyancsak változatos formakincs alakult ki, amelyek közül a legismertebbek és leglátványosabbak a szél által kiformált gombasziklák.
Középiskolai vagy egyetemi tanulmányainkból ismerős lehet a gombaszikla kifejezés. A sivatagokban a szél hatására létrejövő bizarr formákat hívtuk így. A bucsecsi túránk során is találkozhatunk ilyen gombasziklákkal, pedig nem sivatagban vagyunk. Vajon mi kell ahhoz, hogy a szél a kőzetek „faragásával” ilyen formákat tudjon létrehozni? A hegység fő felépítő kőzetei kréta időszaki konglomerátum, homokkő, valamint alárendelten mészkő. A homokköves térszíneken található kőzetek az (pl. fagy- és hőingadozás okozta) aprózódás hatására alkotóelemeikre esnek szét. A homokkő fő felépítője a 7-es keménységű kvarc, ennek megfelelően tehát már adott egy megfelelő keménységű ásványtörmelék. A 2000 m fölé nyúló, növényzet nélküli vad sziklaszirteken a szél akadálytalanul száguldhat végig és sodorhatja magával a homokkőből kipergett kvarcokat. A felszín felett közlekedő kvarcok egymással és az útjukba eső kőzetekkel ütköznek és csiszolják, marják azt (korrázió). Hosszú idő alatt a felszínen lévő sziklatömbökből karcsú lábakon álló gombaszikla lesz. Ennek az oka, hogy a szél csak párszor 10 cm-es magasságba tudja felemelni a kvarcszemcsék nagy részét, és marni a kőzeteket. Ezért van az, hogy ahol mart a szél, ott elkeskenyedik a kőzettest (anyaghiányos lesz), ahol nem, ott pedig „kalapként” marad meg az eredeti méret torzója. Egy idő után a láb annyira elkeskenyedhet, hogy a gombaszikla lebillen, és úgymond megszűnik gomba lenni. Itt jegyeznénk meg, hogy a gomba-forma kialakulását segítik a kőzetek eltérő cementáltságú részei, valamint az üledékbe ágyazódó nagyobb kőzetblokkok is.
A legszebb és legismertebb sziklacsoport a képen is látható Babele névre hallgat, de számtalan helyen fellelhetjük őket. Láthatjuk tehát, hogy nem kell sivatag a gombasziklák kialakulásához, csak erős szél, kvarcszemcsék, kőzetek és sok idő!
A Babele (ami románról lefordítva „anyókákat” jelent) sziklacsoportja a Prahova völgyéből érhető el, kemény gyalogtúrákkal vagy éppen kabinos felvonóval.

A Babele pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt