Részlet a Mész-patak szurdokából

Kicsiny hazánk területe, főleg domb- és hegyvidéki régióink számtalan olyan természeti látnivalót rejtenek, amelyek a nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlenek. Ezek a kevesek által járt földtani, felszínalaktani és víztani (összefoglalóan földtudományi) értékek nem csak kiváló kikapcsolódást nyújtanak a természet lágy ölén, hanem nem egyszer fontos tudományos és oktatási jelentőséggel is bírnak. Ebbe a csoportba tartoznak a vízfolyások által kialakított szurdokok is, amelyek egy adott terület földtani képződményeit nyitott könyvként mutatják be. Írásunkban egy ilyen vulkáni törmelékes összletbe mélyülő kis szorost mutatunk be, amely nemrégiben alakult át döglerakóból geoturisztikai látnivalóvá. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az Egri-Bükkalja kistájon, a Hór-patak mentén elterülő Cserépfalu térségét egykori pusztító vulkánkitörések törmelékes anyaga, ún. piroklasztikus kőzetek (pl. riolit- és dácittufák) építik fel, több száz méteres vastagságban. A szóban forgó földtudományi érték az egykoron „alsó riolittufának”, hivatalos nevén Gyulakeszi Riolittufa Formációnak nevezett vulkáni törmelékes összletben alakult ki, amely a miocén földtörténeti kor elején (ottnangi korszak), kb. 20–19 millió évvel ezelőtt rakódott le. A nagyrészt szárazföldi térszínen felhalmozódott vastag (kb. 150–450 m), robbanásos eredetű vulkáni törmelékes összlet kb. 4–7 nagyobb kitörés terméke. A formáció zömét hullott, lavina- és áthalmozott riolittufák alkotják. A geokémiai értelemben savanyú (szilíciumdioxid-tartalom: kb. 70%) riolittufák horzsakőből, különféle magmás eredetű litoklasztokból (riolit, perlit, obszidián, dácit és piroxénandezit), valamint kristály- és üvegtörmelékekből tevődnek össze. A kristálytörmelékekben a savanyú plagioklász, a szanidin, a kvarc és a biotit a legjellemzőbbek, míg az amfibol csak alárendelten van jelen. Az egykori miocén vulkáni centrumok maradványai a Bükktől délre, az Alföld északi része alatt, fiatal üledékekkel eltemetve alusszák örök álmukat.
A fent nevezett kora-miocén riolittufát nyitotta meg a Hidegkút-laposa felől a település felé folydogáló Mész-patak, amely látványos tufaszurdoka (Kőporos-szoros, Mész-patak szurdoka) Cserépfalu központjából kb. 2,5 km-es sétával érhető el. A bezsákozott dögöktől és a kommunális hulladéktól nemrégiben szépen megtisztított szurdokba egy kis lépcsősoron juthatunk le, jelzett úton sétálhatunk végig, ahol információs táblák is segítik az odalátogatók tudásának elmélyítését. A kb. 50 m hosszú, 2–3 m széles és 6–8 m magas, közel függőleges falakkal határolt szoros egy viszonylag lazább, ignimbrites kőzetösszletben alakult ki. De vajon hogyan alakul ki ez a furcsa elnevezésű kőzet?
Az ignimbrit egy olyan vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzet, amely a robbanásos eredetű kitörési felhő összeomlásából jön létre, a vulkáni felépítmény oldalán lavinaszerűen lehömpölygő szilárd részecskékben (pl. horzsakövek, kőzetdarabok, kristály- és üvegtörmelékek) és gázokban gazdag törmelékből (innen a görög eredetű neve is: „tűzárfelhő”: ignis=tűz, nimbus=felhő). A heves robbanásos, kisebb-nagyobb szünetekkel megszakított kitörések során felszínre kerülő és a vulkánok oldalain leszánkázó törmelék az egykori őstérszín mélyedéseiben rakódott le, változó vastagságban: a kiemeltebb helyzetű területeken vékony ártufa-lepel képződött, míg a mélyebb völgyekben jóval vastagabb vulkanikus anyag rakódott le. A forró összlet belsejében az üledék saját súlya (rétegterhelés) és magas hőmérséklete miatt összesülési–összeolvadási folyamatok zajlottak le, létrehozván a piroklasztikus összlet belsejében keményebb és a lepusztulási folyamatoknak ellenállóbb horizontokat. A Mész-patak egy kevésbé összesült, lazább szerkezetű tufaár anyagába vágódott bele, amelyekben kisebb méretű, lapított horzsakövek fordulnak elő (horzsakő: viszkózus savanyú lávából, a felszínközelben felszabaduló gázok és gőzök gyakori robbanásainak következtében szétszóródó lávadarabok repülés közben megnyúlnak és felhólyagosodnak, világos színű, porózus, savanyú piroklasztitot alkotva).
Az árnyas szoros falai között sétálva feltehetjük a nagy kérdést: vajon mennyi idő alatt alakul ki egy ilyen mélységű szurdok? A viszonylag puha kőzetanyagba a vízfolyás valószínűleg néhány évezred alatt befűrészelhette a medrét, tehát nem kell földtani időben gondolkodnunk. A különösen tavasszal és nagyobb nyári csapadékok után jelentősebb vízhozammal rendelkező patak medrében sétálva a szurdok folyamatos változásának lehetünk szemtanúi. A mai is zajló lassú bevágódást a szálkőzetben a vízfolyás által kialakított eróziós üstök és hátráló kőzetlépcsők bizonyítják. A mederbe kerülő terepakadályoknál (pl. ágak, nagyobb kőzettömbök) a feltöltődés a jellemző, ahol akár 30–100 cm üledék is felhalmozódhat egy rövidebb periódus alatt. A szurdok falaiban kiválóan tanulmányozhatók a fizikai aprózódás (mállás) különféle változatai is. Ezek közül a legszembetűnőbb a fentről lehatoló növényi gyökerek feszítő hatása, amely kisebb-nagyobb kőzettömböket repeszt le a falról. Könnyen felismerhető a riolittufa levelesen lehántolódó, hagymahéjszerű mállása is, amely szintén a szurdok tágításában segíti a természet folyamatait.
A Mész-patak által kialakított kis tufaszurdok végigjárása után, ha még nem lett elég kőporos a bakancsunk, érdemes megnézni a szurdok keleti oldala felett haladó tufamélyutat is, a kőzetbe faragott kis betyárbújóval. A Kőporos-szoros nyugati oldalán a Mész-patak által korábban kialakított kis terasz tanulmányozható (ezen fut az aszfaltos út), a Túrbuckára felmászva pedig lávához hasonlító ignimbrit-kőtornyokban gyönyörködhetünk. Akinek még ez sem volt elég, nézze meg az innen nem messze található Ördögtorony kaptárkövet, az Ördögcsúszda frissen felárkolódó tufás lejtőjét, valamint a Hidegkút-laposán tátongó tufaistállót is.

A Kőporos-szoros pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt