Részlet a Darvas-tó lefejtett bauxitlencséjéből

A Bakony nyugati peremén egy régi bányaterület (Nyirád–nagytárkányi bauxitterület) húzódik, ahol hosszú ideig fejtették az alumínium ércét, a bauxitot. Az egykori dicső bányászmúlt napjainkra már leáldozott, de egy-két felhagyott és még nem rekultivált külfejtésben kiválóan tanulmányozhatjuk a terület rétegsorait. Egy ilyen hely a Darvas-tó lefejtett bauxitlencséje, amely napjainkban már földtani természetvédelmi és bemutatási célokat szolgál, a Bakony–Balaton Geopark jóvoltából. Írásunkban a bauxitos rétegsor kialakulásával, legjellemzőbb kőzeteivel és ősmaradványaival ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Sümeg–Tapolcai-hát kistájon utazva, Sümeg és Nyirád között, Deákipuszta előtt északnyugat felé fordulva olyan „vörös tájkép” fogad minket, mintha a Marson járnánk. Megérkeztünk az egykori Darvas-tó külfejtésének területére, annak kb. 200–300 m hosszú, 25–35 m széles és 15–20 m mély bányagödréhez! A mai Bakony területét hordozó lemeztöredék (az ún. Dunántúli–középhegységi-egység) a kréta időszak végére (kb. 65 millió év), szerkezeti mozgások hatására kiemelkedett a tengeri üledékképződési környezetből, s egy ideig szárazföldi térszínen folytatta „életútját”. A meleg és csapadékos trópusi klímán a korábban lerakódott, s szárazulatra került karbonátos (fekü)kőzetek (pl. a kb. 220–210 millió éves, késő-triász Fődolomit) a szénsavas víz hatására oldódni (karsztosodni) kezdtek. Az így kialakult karsztos mélyedésekbe hordódott bele az alumínium-dús, vöröses színű málladék, a bauxit (kb. 50 millió éve, az eocén korai szakaszában). Ezt a hosszú lepusztulási időszakot úgy kell értelmezni, hogy a fent nevezett dolomitnál fiatalabb (pl. jura, kréta) mezozós (középidei) kőzetek lepusztultak a területről, egészen a szóban forgó triász karbonátos kőzetekig. Na de hogyan és miből alakult ki a bauxit?
A bauxit különféle (főleg magmás) kőzetek allitos mállásával keletkezik, trópusi–szubtrópusi klimatikus környezetben. A rendkívül forró (kb. 20–26°C évi középhőmérséklet) és csapadékos (min. 1500 mm éves csapadékmennyiség) éghajlat miatt egyes kőzetek erős mállásnak indultak és lúgos kémhatású környezetben bizonyos összetevőik oldatokkal elszállítódtak, míg más alkotóik helyben felhalmozódtak. A felhalmozódó alumínium-, vas- és mangánvegyületek hosszú idő alatt műrevaló bauxitos érctelepeket hoztak létre. Láthatjuk tehát azt, hogy a bauxit megjelenése egy üledékes rétegsorban szárazföldi körülmények kialakulását jelenti az egykori őskörnyezetben, összekapcsolódva egy meleg és csapadékos trópusi klímával, valamint egy jelentős lepusztulási időszakkal.
A későbbi eocén tengerelöntések hatására a Darvas-tói bauxitos lencse eltemetődött, s megőrződött az utókor számára, amelyet legszebben a szabálytalan alakú bányagödör északkeleti szegletében tanulmányozhatunk. Az itt feltáruló eocén rétegsor egy lassú, de folyamatos, délnyugat felől érkező tengerelöntést (transzgressziót) jelez, amely a legmélyebb terepalakulatok elöntésével kezdődött. A rétegsor egy kb. 5 m-es vastagságú okkersárga, majd felfelé szürkülő agyaggal kezdődik, amely egy tengerparti lagúnában rakódott le. A felette lévő meszesebb rétegekben már tengeri környezetet jelző ősmaradványok találhatók, de ez nem tartott sokáig, hisz a rátelepülő homok- és kavicscsíkos tarkaagyagok már édesvízi, tavi környezetet jeleznek. Erre a tarkaagyagra kb. 3,5 m-es vastagságú, faunadús sekélytengeri mészkő települ. Ebben már szabad szemmel is észrevehető fosszíliákkal találkozhatunk: ilyenek a gabonaszemekhez hasonlító Alveolinák, valamint a Nummulites-nemzetség nagyforaminiferái is. A nagy területeket beborító, normális sótartalmú tengeri állapot azonban szintén átalakult egy idő után, amelyet a mészkőre települő, kb. 1 m vastag, fosszíliamentes szürke agyagos réteg jelez, nagy mennyiségű növényi eredetű szervesanyaggal. Az eddig bemutatott 12 m-es vastagságú eocén üledékes rétegsort a szakemberek Darvastói Formációnak nevezik.
A Darvastói Formációra kb. 4–5 m-es vastagságban ősmaradványokban rendkívül gazdag, sekélytengeri mészkövek települnek, amely összefoglaló néven a Szőci Mészkő Formáció névre hallgat (kora: középső-eocén, lutéciai emelet). A normális sótartalmú, meleg sekélytengeri fosszíliák közül a kőzetalkotó mennyiségben jelen lévő Nummulitesek a meghatározóak, faji szinten pedig a Nummulites laevigatus 1–1,5 cm-es nagyságú példányai (lsd. „Szent László pénze”). A Nummulitesek mellett felfedezhetők még a meszes rétegekben az Alveolina-, az Operculina- és az Orbitolites-nemzetség nagyforaminiferái is. Különösen feltűnőek a 4–5 cm-es átmérőt is elérő Assilinák mészvázai. Az egyéb tengeri ősmaradványok közül a korallok, a kagylók, a csigák és a tízlábú rákok a jellemzőek.
A Darvas-tói védett geológiai alapszelvény környezetében található fiatalabb eocén rétegsorokat az erózió eltűntette, de a szomszédos Rendek-hegy térségében azok is feltárulnak. Az egykori külfejtés környezetében a még fiatalabb földtörténeti korokat foszlányos oligocén, miocén és pleisztocén üledékes képződmények jellemzik.
Magát a címszereplő Darvas-tavat ma hiába keressük. A zsombékos, mocsaras tó darvak költőhelye volt egészen a hatvanas évekig, amikor vize – a bauxitbányászat okozta karsztvízszint süllyedése miatt – kiszáradt. Napjainkban a tó helyét és környékét (így a közeli bauxitbányát) illetik e névvel.

A lefejtett bauxitlencse pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt