Részlet a Vasas-szakadékból

Szentendre városától nyugatra, a Visegrádi-hegység egyik legismertebb kirándulóhelyétől, a „kalapos kövekkel” tarkított pomázi Kő-hegytől kőhajításnyira egy másik igen látványos földtudományi/geoturisztikai érték kereshető fel. A Lajosforrás, Dömörkapu és Pomáz irányából egyaránt megközelíthető Vasas-szakadék a Cseresznye-hegy északi oldalában húzódik. A természetes geológiai feltárásként értelmezhető szakadék nem csak a terület miocén kori pusztító vulkánkitöréseiről mesél szemlélőjének, hanem a földkéregben ébredő gigászi erőhatásokról is. Nem is beszélve a barlangok sötét és csendes világáról! Írásunkban a Vasas-szakadék kialakulásának nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Visegrádi-hegységet felépítő vulkáni működés a Börzsönnyel nagyjából egy időben indult be (kb. 16,5 millió éve, a középső-miocén bádeni korszakában), s kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 14,5 millió évvel ezelőtt ért véget. A mélyből feltörő magmák képződése a Kárpát–Pannon térség kőzetlemezeinek mozgásával, s mai földrajzi helyükre kerülésével hozhatók összefüggésbe. A kezdetben sekélytengeri környezetben zajló vulkanizmus során a mai Visegrádi-hegység helyén egy kb. 1500 m magas, szabályos alakú vulkáni felépítmény jött létre, amelyet „Keserűs-hegyi vulkánnak” neveztek el a szakemberek. A sűrűn folyó (viszkózus), andezites és dácitos jellegű lávát produkáló tűzhányóból a frissen kiömlő forró kőzetolvadék nem folyt szét, hanem csak „hozzáforrt” a kürtő felső pereméhez, egyre meredekebbé, s instabilabbá téve azt. Az ún. lávadómokból álló meredek vulkáni felépítmény északi oldala a vulkanizmus vége felé megcsúszott, hatalmas lejtőösszeomlás formájában leszakadt, s a mélybe „szánkázott”. E folyamat eredményeként jött létre az az óriási patkó alakú kaldera, amely a műholdfelvételeken és a vízhálózat mintázatában is szépen kirajzolódik. A vulkáni felépítményről lezúduló törmelékárak (ún. izzófelhők) az egykori legmélyebb terepalakulatok, azaz a völgyek, vízmosások vonalát követték. A törmelék megállapodása és kőzetté válása után az erózió vette át a szerepet, amely mintegy kipreparálta az egykori ősi völgyekben lerakódott blokk- és hamuárüledékek anyagát.
Ezeknek a katasztrofális lejtőlavináknak a durvatörmelékes képződményeit (hivatalos nevén: Dobogókői Andezit Formáció) tárja fel a Cseresznye-hegy északi oldalában tátongó Vasas-szakadék is. A különféle méretű blokkokból álló (azaz osztályozatlan), kaotikus szövetű, helyenként rétegzést mutató andezites jellegű piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetösszlet szépen tanulmányozható a szakadék mindkét oldalfalában. Az amfibol- és piroxénandezit anyagú piroklasztikus törmelékárak mátrixa salakos andezithomok, a szögletes törmelékdarabok maximális átmérője elérheti az 1 m-t. A klasztok között hólyagos–üreges, salakos, breccsás, üveges és kristályos változatok egyaránt előfordulnak. A keskeny, 2–3 m széles, közel kelet–nyugati irányú, több száz méteres hosszúságú szakadékot azonban nem vízfolyás, hanem tömegmozgásos folyamatok hozták létre.
A vulkanizmus befejeződése után a kőzettestet tektonikus, húzásos eredetű törésvonalak járták át, amelyek kiváló elmozdulási felületet jelentettek a későbbiekben. A Vasas-szakadék térségében a vastag vulkanikus összlet alatt miocén és oligocén tengeri üledékes kőzetek települnek, amelyeket a környező vízfolyások nyitottak meg bevágódásukkal. Így tett a Vasas-szakadéktól nem messze folydogáló patak is, amely mélyen befűrészelte magát a terület miocén kőzeteibe (Cseresznyés-árok–Sás-völgy). A Vasas-szakadék tehát úgy alakult ki, hogy egy nagyobb törésvonal mentén a bevágódó völgy irányában a kőzettest megcsúszott, oldalirányba elmozdult – a gravitációnak engedelmeskedve –, s elszakadt „testvérétől” a tektonikus törésvonal mentén. Hasonló genetikájú amúgy az Upponyi-hegységben található Damasa-szakadék is.
A két hatalmas sziklaorom között nyíló, vadregényes és árnyas hasadékot az egykori csepeli vasmű turistái „fedezték fel”, innen az elnevezése (ezt bizonyítja a nem messze innen található Csepel-forrás is). A Vasas-szakadék mélyén ún. nemkarsztos barlangokat is találunk, amelyek a lehulló és összeboltozódó kőzetek alatt/között alakultak ki. Róluk a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapja a következőket írja: „A Vasas-szakadék ember számára is járható méretű hasadékai a felszínt alkotó kőzettestek oldalirányú elmozdulásával jöttek létre. Ez a folyamat jól megfigyelhető a Vasas-szakadék 1. számú barlangjában, és az annak környezetében nyíló további három hasadékbarlangban is. A legnagyobb, egy közel 40 méter hosszú, 3–4 méter széles hasadék folytatása a felszín alatt. A barlang hossza meghaladja az 50 métert, függőleges kiterjedése 20 méter körüli. Mennyezetét és az álfeneket is a hasadék falából kiszakadó andezittömbök alkotják. Déli fala a felszínen is megfigyelhető andezit-agglomerátum. A kinti fénynél jobban megfigyelhető, hogy hogyan rétegződnek az egymást követő törmelékárak. Ezek a törmeléklavinák a ma is működő tűzhányók legpusztítóbb folyamatai.”
A kis barlangüregekkel tarkított Vasas-szakadék – amely a terület egykori vulkáni törmeléklavináinak kőzeteit nyitott könyvként mutatja be – a zöld és a sárga színű barlang jelzéseken érhető el. A szakadék körül vigyázzunk, legyünk körültekintőek és nézzünk a lábunk elé!

A Vasas-szakadék pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt