A csókási kutatóárok egy részlete
Lillafüred irányából, a Garadna-patak völgyében nyugat felé haladva, az újmassai Fazola-kohó után nem sokkal eltér az út a pálos kolostorromjáról nevezetes hegyi telep, Szentlélek, valamint a síparadicsom, Bánkút felé. Ezen az úton kb. 2,5 km-t haladva érünk el arra a sűrű erdőkkel borított területre, amelyet a turistatérképek Csókás névvel illetnek. A Kis-fennsík eme vidékén a gyanútlan utazó gyorsan tovasuhan, míg a szakbarbár geoturista bakancsot húz, geológuskalapácsot és lupét vesz kezébe, s megkeresi a csókási kutatóárkot. Hogy miért is? Többek között azért, mert ott egy olyan típusú és korú földtani formáció kibukkanását tanulmányozhatja, amely csak itt lelhető fel az egész Bükk területén. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A védelem alatt álló mesterséges földtani feltárás (kutatóárok) a késő-oligocén (egri) korú Csókási Formáció képződményeit tárja fel, mintegy 24 m-es vastagságban. Az oligocén (kb. 30 millió éves) rétegsor feküje (az a képződmény, amelyre települ) a triász időszaki Kisfennsíki Mészkő Formáció (ennek a kora kb. 235–230 millió év), az eredetileg rátelepülő fedője pedig nem ismeretes (valószínűleg lepusztult a későbbi eróziós folyamatok hatására). A csókási szelvényben a rétegsor egy lithothamniumos márgával kezdődik, majd tufás márgával folytatódik, amelyekben az üledékképződéssel egy időben zajló vulkáni működés dácittufájából származó biotitásványokat mutattak ki. Magyarázatként itt írnánk le, hogy a Lithotamniumok mészvázú vörösalgák maradványait jelentik, míg a márga a mészkő és az agyag közötti „keverékkőzet” (valójában olyan agyagos kőzet, amely kb. 40–60% karbonátot is tartalmaz). Ezt a kőzetet úgy kell értelmezni, hogy az oligocén ősföldrajzi környezet üledékgyűjtőjében egyszerre rakódott le meszes és agyagos üledék, amely később márgává diagenizálódott. Eközben a közelebbi–távolabbi vulkáni működések kitörési felhőjéből törmelék hullott a tengerbe, amely az üledékekkel elkeveredett. A kőzetben rosszul koptatott, 0,5–1 cm-es nagyságú szemcsék is találhatók, amelyek anyaga a fent említett triász mészkőből származik. A rétegsorban felfelé haladva a szemcsék egyre nagyobb méretűek lesznek, a vulkanikus tufaanyag mennyisége pedig lecsökken, s fokozatosan, egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg a nagyforaminiferák (pl. Lepidocyclinák) fosszíliái is. A márgában a karbonátásványok (pl. kalcit) nagy részét ezen ősmaradványok vázelemei adják, míg az agyagásványokat a szmektit, az illit és a kaolinit képviseli. A foraminiferák az egysejtűek törzsébe tartozó gyökérlábúak egyik osztályát képviselik, amelyek tagjai életmódjuknál fogva igen változatos formájú, méretű és anyagú (pl. kalcium-karbonát) szilárd vázat építhetnek fel.
A kutatóárok rétegsorát tovább „építve” a márgás rétegsorra egy zöldessárga színű, tufás, kavicsos és homokos mészkő települ, amely a fent említett mészkő szemcséi mellett kvarc- és lidit-kavicsokat (lidit=fekete kovapala) is tartalmaz (méretük 0,5–10 cm között váltakozik). Ősmaradványai közül a Lepidocyclinák és a Lithotamniumok elvétve, míg a Crinoidea-nyéltagok (=tengeri liliom) sűrűbben lelhetők fel. Egy márgásabb betelepülés után ismét egy zöldessárga színű, többé–kevésbé laza, gyéren lepidocyclinás, kavicsos márga következik, melynek jelentős a mállott szmektit-tartalma. Ebben a szakaszban sűrűn fordulnak elő egyre nagyobb, az árok vége felé már 1,5 m-es nagyságot is elérő, abráziós (azaz hullámveréses) eredetű mészkőkonglomerátum-görgetegek. Utóbbiak többszöri áthalmozást is szenvedtek, bennük sárga meszes homok (ritkán koptatott Ostrea-kagylókkal) cementál 0,5–5 cm nagyságú jól kerekített Kisfennsíki Mészkő szemcséket. E szemcséken sűrűn észlelhetők bioeróziós nyomok, melyek marószivacsoktól, soksertéjű gyűrűsférgektől, fúrókagylóktól és kacslábú rákoktól származnak. A nem túl nagy vastagságú, s kutatóárokkal feltárt „kevert rétegsor” tanulmányozása közben feltehetjük a nagy kérdést. Vajon milyen ősföldrajzi környezetben rakódhatott le ez a törmelékes–karbonátos, szórt vulkáni anyagot, különféle eredetű és méretű kőzetszemcséket, valamint ősmaradványokat is tartalmazó kőzetösszlet? A válaszért a Bükk földtani fejlődéstörténetének oligocén szakaszára kell rápillantanunk!
Az oligocén kor azon szakaszában, amikor a Csókási Formáció képződött, a mai Bükk hegység központi része szigetként emelkedett ki a tengerből. Az erőteljes eróziós folyamatok miatt a felszínre vagy annak közelébe kerültek a jól karsztosodó triász mészkövek, amelyeken erőteljes oldódás kezdődött meg. A mai Kis-fennsík vidékén a meleg és csapadékos éghajlat miatti intenzív kőzetoldódási folyamatok hatására egy erőteljesen tagolt trópusi kúpkarsztos térszín alakult ki. A terület süllyedése miatt ezeket a meredek falú karsztos mélyedéseket fokozatosan normál sósvízi sekély tengervíz öntötte el, melynek mélysége kb. 30–50 m között lehetett. Ebből rakódott le hosszú idő alatt az a változatos rétegsor, amelyet a kutatóárokban tártak fel a szakemberek. A tengervízbe hullott tufa a Mátra északkeleti térségében (Recsk) zajló vulkanizmus terméke lehetett, ezen vulkáni szemcsék mállásával jöttek létre a fent említett szmektit-agyagásványok is. A különféle méretű triász mészkőszemcsék, majd görgetegek pedig a kúpkarsztok falainak triász kőzetanyagából származnak, amelyek többszöri áthalmozódást szenvedtek. Zárójelben jegyeznénk meg, hogy a fent vázolt folyamat még nem pontosan a mai földrajzi helyén zajlott, hanem ott, ahol éppen a Bükköt hordozó lemeztöredék elhelyezkedett (több száz km-re, délnyugatra mai helyétől).
Láthatjuk tehát, hogy a kutatóárokban a szakemberek által korábban leírt képződmények a Bükk és azon belül a Kis-fennsík földtani fejlődéstörténetének egy nagyon fontos, csak itt előforduló rétegsorát rögzítik. Éppen ezért a védett földtani alapszelvénynél ne feledjük az ősi közmondást: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”!
A kutatóárok pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
